Fesztivál van megint - mert idén a fesztiválok éve van, és nem maradhatunk ki belőle mi sem. A múlt hétvégén zajlott a Palotanegyed Fesztivál az önkormányzat megbízásában, most hétvégén meg egy civil szervezésű fesztivál lesz, az önkormányzat áldásával.

Emlékeztek még a Tavaszmező utcai házra, amelyet két éve még le akartak dózerólni? Azóta is áll - hála a maroknyi lelkes embernek - és most ismét meg akarjuk mutatni, milyen az, amikor élettel telik meg. Program, kattintásra megnő:


 

 Az önkormányzat rendelkezik az üres helyiségekkel - lakás és nem lakás célra - és dönti el, melyikkel mi lesz. Egy fontos megjegyzés: nem birtokolja, hanem gazdálkodik vele. Ha valakinek lakásra van szüksége, akkor tud biztosítani, ha üzlethelyiségre vagy raktárra, akkor bérbe tudja adni - hogy aztán a bevételekből a kerület tovább gazdagodjon, épüljön, szépüljön.

Ezt a listát kértem el - mármint az üres helyiségekét - azzal a plusz infóval, hogy ugyan adják már meg, az üresen tartás milyen összegeket emészt fel a költségvetésből, ha lehet, havi bontásban.

Közérdekű adat, tehát vagy 8 napon belül elutasítja, vagy 15 napon belül kiadja. Nem utasították el, viszont az önkormányzat nyári szünete miatt, illetve, hogy nem áll rendelkezésére havi bontásban a ráfordított összeg, türelemet kértek. Persze, jó (alapos) munkához idő kell, csak ne feledkezzünk meg róla..

Nem is, viszont érdekes fordulatot vett az ügy: egyeztetésre hívtak. Nem is értettem, miért kellene nekünjk egyeztetni, egy egészen egyszerű tranzakcióról van szó: én - vagy bárki - kéri a közérdekű adatokat, akkor azt ki kell adniuk.

 A KÖZÉRDEKŰ ADATOK NYILVÁNOSSÁGA

19. § (1) Az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy (a továbbiakban együtt: szerv) a feladatkörébe tartozó ügyekben - így különösen az állami és önkormányzati költségvetésre és annak végrehajtására, az állami és önkormányzati vagyon kezelésére, a közpénzek felhasználására és az erre kötött szerződésekre, a piaci szereplők, a magánszervezetek és -személyek részére különleges vagy kizárólagos jogok biztosítására vonatkozóan - köteles elősegíteni és biztosítani a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását.

No de mindegy is, ha személyes találkozást kérnek, akkor legyen, legalább ott helyben megkapom az adatokat. Előre egyeztetett időpontban megjelentem, ahol egy jogász és a Kisfalu kft. munkatársa vártak. Csatlakozott hozzánk még egy hölgy, majd bevonultunk egy irodába, hogy akkor ott megbeszélünk. Az esetről jegyzőkönyv készült, hangfelvétellel, ahogy illik. Állam kicsit leesett, de rendben, csináljuk, ha ez a módja itt az adatok megkapásának, rajtam nem múlik.

De csak egyik ámulatból a másikba estem, mintha Alice lennék, hiszen a jogász elmagyarázta: ő végigolvasta a törvényt, és abban nincs benne, hogy mindenképpen ki kell adniuk. Tudják, hogy a blogon nyilvánosságra akarom hozni, ezért aztán nem is adják, hiszen jelentős érdeket sértene, mégpedig az önkormányzatét. Tudni illik ugyanis, hogy amint a lista megjelenne a világhálón, azon nyomban elfoglalnák az üres helyiségeket önkényesen emberek - a kiürítés pedig idő, pénz és rengeteg munka. Egy példát is kaptam - igaz, eredetileg összegek is lettek volna benne, de aztán az valamiért kimaradt:

Ígéretemhez híven kiírom Önnek az egyik önkényes lakáshasználó aktájából a dátumokat, hogy mi történik pontosan egy beköltözéskor.

 06.15: szomszéd bejelenti, hogy gyanúja szerint önkényesek foglalták el a ház egyik lakását

 06.18: JVK bérleményellenőrzést tart

 06.24: levél: Gyermekjóléti Szolgálatnak: vizsgálják meg a családot, biztosított-e az esetleges gyermek átmeneti elhelyezése

 06.24: levél: Közig Hivatal: jelöljön ki az eljárásra másik jegyzőt, mert nálunk összeférhetetlenség van (tekintettel arra, hogy önk-i tulajdonról van szó)

 07.09: Közig Hivatal kijelöli a VII. kerület jegyzőjét

 07.23: Gyermekjóléti Szolgálat válasza: hova tud költözni a család (nyilatkozat csatolva a befogadótól is)

 08.11: határozat: 09.06-ig ürítsék ki a lakást, ha nem 09.07.-én rendőrökkel megy a tulajdonos képviselője

Összegezve: 3 hónap alatt lehet egy önkényes beköltözőt jogszerűen kiköltöztetni

 Szóval nem adják ki, de bármikor - akár naponta - belenézhetek, hiszen az adatok folyamatosan változ(hat)nak. Kérdésemre, hogy jegyzetelhetem-e az adatokat, igent kaptam, azzal a félszeg megjegyzéssel, hogy bizonyára az én időm is drága, és nem pazarolnám több száz helyiség adatainak másolásával...Pedig de, erre időt gond nélkül szánok, főleg, mert egy éve szeretném ezt az információt megtudni.

A slusszpoén most következik: ha nem fogadom ezt így el - mármint, hogy nem kapom meg az adatokat - , akkor előre foglaltak időpontot a polgármesternél, aki nagyon szívesen elmondja ugyanezt. Itt már felnevettem, annyira abszurd volt a szituáció, de rendben, legyen, nézzük meg, mit mond a polgármester! Végül is ő (is) jogot végzett ember, talán mást lát a törvény betűjében, mint beosztottjai; meg mégiscsak a kerület első embere!

Pár nappal később Kocsis Máté irodájában ültem, ahol tényleg újra ezt hallottam: sérülne az önkormányzat érdeke, és ezt akár a bíróságon is hajlandóak képviselni. Nem adhatják ki, mert nem megoldott a lakások ellenőrzése. Persze, tudom én ezt, a Négy Ház Egyesület jó ideje próbálja ezt megoldani, keresve az együttműködést minden szervezettel, eddig hiába.

Érvem, miszerint mint polgármester a kerület lakóinak érdekét kellene néznie, és nem üresen tartani a helyiségeket, értő fülekre talált. Ettől még nem kapom meg...

Mivel nem feltétlenül a listára, hanem inkább az összegre voltam kíváncsi, kompromisszumot kötöttünk: megkapom a számokat, és a nem lakáscélú helyiségek listáját. Felvetésem, hogy ez utóbbit kirakhatná az önkormányzat a honlapjára - hátha érdeklődők találnak maguknak megfelelőt, és akkor nem vinné, hanem hozná a pénzt - megint csak megértő bólogatás követte. Ettől még nem fogják kirakni, hiszen a földszinti helyiségeket ugyanúgy elfoglalhatják a lakás nélkül élő emberek, és onnan kicsit bonyolultabb a kilakoltatás.

Az adatok kiadása újabb hetet vett igénybe, hiszen a Kisfalu Kft. még tréfálkozott egy sort: behívtak egy net nélküli gépen megmutatni a táblázatokat: 6 db (!) Excel tábla volt megnyitva, meg 4 pdf. Elgondolásuk szerint ezekből kikeresem az üreseket, majd egy másik táblázatból kimazsolázom az összegeket - úgy, hogy az irodában senki nem tudta, melyik rövidítés mit jelent. Vicces volt - így utólag - ott helyben rendkívül feldühített. Egy héttel később már a szépen összerendezett és kinyomtatott listával vártak, mosolyogva. Úgy tűnik, a polgármesternek kellett szólnia - hiába, nincs is jobb, mint a kézi irányítás!

No, nézzük a kapott anyagot:


 

Még egy kis para belefért, kérjük jogszerűen kezelni...pff.

 

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA
 
XII. fejezet
Alapvető jogok és kötelességek
 
61.§ (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás  és a szólás szabadságához, továbbá a közérdekű adatok megismeréséhez,  valamint terjesztéséhez.

 

Szóval tessék:

488 (!!!) lakás van üresen. Havi 2 milla fentartani ezeket. Nem is annyira sok, de tényleg. Az üres helyiségek listája kicsit bonyolultabb, ott van egyszer egy 14 478 089 (2/a melléklet), aztán egy 3 683 350 (2/b melléklet) - havonta.

Összesen 20 241 651 havonta. Ennyi pénzt fordít az önkormányzat arra, hogy üresen vannak helyiségek, miközben idén - információim szerint - egy lakást sem adtak/utaltak ki. 

Jó ez így? Megfelelően gazdálkodik a rábízott vagyonnal az önkormányzat?

Zene

Címkék: zene személyes

2010.08.30. 11:10

 Lajkó Félix tegnap esti koncertje után még mindig nem nyugodott meg a lelkem; felzaklatja az embert a játéka, és nem nagyon ad megnyugvást. Őszköszöntő volt, igazi, amire az időjárás is ráerősített.

Belésajdul az ember lelke, ha hallgatja...