A Magdolna Negyed Program elindulása után alakult a Négy Ház Egyesület, amely a lakosság részvételét hivatott segíteni, praktikusan az a négy ház lakóiból, ahol elkezdték a szociális rehabilitációt. A program sikeresen lezajlott - legalábbis így kommunikálják - és elindult a második fázis is. Nézzük, hogy látja az egyesület elnöke az elmúlt időszakot: 

 
Szia Lesley!
 
 
Kissé megkésve, de reagálnék a kerületi üres lakásokkal kapcsolatos feltáró-oknyomozó írásodra, mely témakörben – ahogy Te is említed – magam is „követtem el” egy s mást az utóbbi három évben mint a Négyház Egyesület képviselője is.
 
Mint tudod, hosszú évek munkájával, és /némi jogi-szociológiai háttérrel/ kidolgoztunk egy komplexnek mondható megoldási tervezetet, elsősorban a 100%-ban önkormányzati tulajdonú bérlakásrendszerrel kapcsolatban. Ez a megvalósíthatósági tanulmány a gyakorlatban is kiállta a „pudingpróbát”, magyarán, a kezdetben példásnak is mondható civil- hatóság összefogással sikerült egy lakható házat, rendezett bérleményi viszonyokat megteremteni, és néhány évig nagyjából sértetlenül megőrizni.
 
És nem a dicsekvés, de az elkeseredett és tanácstalan indulat vezet akkor, amikor ezirányú munkánkat a nyilvánosság elé tárom, mert mindaz amit elértünk, e pillanatban összeomlani látszik. Az elért eredmények hosszú távú fenntarthatósága ugyanis, csak a tulajdonos-önkormányzat érdemi közreműködésével érhető el; - és a hiba, mint Te is tapasztaltad, éppen e körül van…
Mint írásod is bizonyítja, az üresen álló helyiségek égető szégyenfoltja, csak a legláthatóbb jele egy még szerteágazóbb, mélyen gyökerező, akut szindrómának, mely a majd’ hatvan éves, lényegi struktúrájában alig változott, tanácsi rendszer nehéz örökségei is, s melyet – az utóbbi húsz év mindenkori politikai széljárásának megfelelően – inkább csak átmaszkíroztak, semhogy a kor– és szakszerű követelményeknek megfelelő új struktúrát dolgoztak volna ki.
 
A rendszerváltás utáni átgondolatlan és politikailag presszionált privatizáció, mely a mindenáron való „ellenállamosítás” türelmetlen elvének a csapdájába esett, a szakadék szélére sodorta az egész /bér/lakáspolitikai és –gazdálkodási rendszert. Az újonnan privatizáltak számára „feltalálták” a tőke nélküli kapitalizmust, hisz az újdonsült büszke tulajdonosok nemhogy felújítani, de állagmegóvni sem képesek a rájuk szakadt tulajdonukat. Az évtizedek óta állami függőségben élő bérlakónak, - kellő jogi-szociális védőháló hiányában -, ehhez a váltáshoz, sem anyagi ereje sem kapcsolati tőkéje és részint még meg nem szilárdult tulajdonosi tudata sem elégséges.
Gondolhatnánk, hogy a megmaradt bérlakás-állomány, átláthatóbb és kezelhetőbb volumene révén, így legalább jobb kondíciókra tesz szert a „rehabilitációs” folyamatban. Ezzel szemben az az /ál/liberális szemlélet, melynek jegyében rendre leépítették vagy diszfunkcionalizálták a házak belső felügyeleti rendszerét, szabad jelzést adott a más okokból is erősödő deszocializálódási folyamatoknak. Magyarán, a még nyomokban meglévő „birtokosi tudatot”, - mely  „a gazda szeme” funkcióját töltötte be úgy-ahogy, - sikerült teljesen száműzni a bérlakásoknak még a tájékáról is. Ugyanezen szemlélet jegyében, az ellenőrzések-nyilvántartások is kezdtek teljesen paródia-számba menni; konkrét példa: egy kétoldalú jegyzőkönyv nélküli ellenőrzés, még jó tíz évvel ezelőtt is elképzelhetetlen volt, manapság viszont bevett szokás. És a válasz, a többnyire fel sem tett bátortalan kérdésre az, hogy „arról készítek jegyzőkönyvet, amiről akarok, és annak mutatom meg, aki nekem tetszik,” ma minden következmény nélkül hangozhat el, felelős vezető szájából is.
 
Visszatérve az üres lakásokra tehát elmondhatjuk, hogy a vagyonkezelő által megadott 488-as szám, bár önmagában is elég riasztó, mégsem tükrözi, még a legjobb szándékkal sem a bérlakáshelyzet válságelemeinek teljes spektrumát.
Mert ha mindez riasztónak tűnik, akkor minek nevezzük a „szabadon” ki- és beköltöző önkényesek, jogcím nélküliek és népes holdudvaruk változatos seregletét, vagy a szociális bérlakásokkal nyíltan és iparszerűen üzletelőket, akik részint mint „álbérlők” vagy mint hivatásos nepperek halásznak a zavarosban.
A drog- és örömtanyákat felügyelő jólfésült „keresztapától” az egyszerű kétkezi verőlegényig mindennek megvan a szabott helye-ára a szereposztásban, mely példás összehangoltságban működik is. Egy biztos, ezek a sajátos „státuszú” lakások - a vagyonkezelő szemével legalábbis – „nem üresek”, viszont közjogi-szociális szempontból, hogy úgy mondjuk „fertőzöttek”, ahogy többnyire kórélettanilag is. Gondoljátok, hogy mindez működne a „legitim vonal” készséges együttműködése nélkül?
Az önkormányzati rendeletekkel szabályozott „hivatalos” albérlői rendszerről pedig ehelyütt is kijelentjük, hogy az - a vizsgált témakör vonatkozásában – köz- és alkotmányjogi képtelenség, /lenne, ha nem volna amúgy is teljességgel működésképtelen, tanácsrendszerbeli zárvány/. Hétévi munkám során ugyanis az illegális lakhatás legváltozatosabb formáival találkoztam, de önkormányzati szerv által /magánszemély számára/ engedélyezett albérlettel még mutatóban sem. Az a néhány, jószolgálati alapítványnak juttatott, „albérlői rendszerben” működő bérleményi forma pedig, nem más, mint a „bérbeadó-tulajdonos és bérlő együttes hozzájárulásából, bérleményhasználói jogosultsággal felruházott természetes vagy jogi személy által, joghézagos térben lebegő lakhatási forma” A „bérleményhasználói jog” tehát,nem a „blikkfang” miatt kerülne a rendszerbe, hanem mert az „albérlő” fogalma /a vizsgált tárgykörben/ szemantikai és közjogi szempontból egyaránt értelmezhetetlen, és /jog/-viszony rendszerének rendezetlensége miatt, a gyakorlatban működésképtelen is.
Általában véve is megkockáztatnánk, hogy az egész, alvadt struktúrát hordozó rendszert, nem ártana egy friss, a mai, valóságos életviszonyokkal „vérfrissített”, korszerű jogelvekre alapozni.
 
A továbbiakban – kíméletből – elhagyom annak részletezését, hogy az évtizedek óta akut és kölcsönös mulasztásos jogsértések, (bérleményhasználói jog „örökletes” továbbadása, büntetőjogba /is/ ütköző, különféle célú iparszerű használata, tartós használatlansága miatti állagromlása stb.) miképp akadályozzák s teszik már-már átláthatatlanná a rendszer működését. (Az erről szóló munkánkat, „A lakó- és bérleménynyilvántartás elméleti és gyakorlati kérdései” címen, egy háromrészes dolgozatban juttattuk el, a boldogtalan illetékeseknek).
Példáink között szerepel a villatulajdonos „egyszerű bérlő”, aki szociális lakbért fizet az általa sosem lakott bérleményért, és azok is, akik valóban rászorultként költségelvűt vagy épp’ piacit, többnyire lepusztult lakásukban. Persze a lakbérek számítása is teljesen irreális. Az önkormányzatot esetleg terhelő tényezőkről, (pl. az előző felújítás ideje, jellege és mértéke, a rendeletileg előírt lakhatási feltételeknek bérlőn kívül álló okok miatti leromlása stb) nemigen esik szó; naná, hisz ezek mind-mind kedvezően befolyásolhatnák a bérlői pozíciót.
 
A többi kerületiéhez képest is irreálisan magas lakbérek okai között, a nem sok jóval biztató szociálpolitikaiakon kívül, a még érvényben lévő „bérlőbarát” rendelkezések negligálása, egyre nagyobb arányokat ölt. Az évtizedek óta lényegében változatlan, a korszerű életmódbeli változásokat figyelmen kívül hagyó, elavult jogelveken nyugvó „házirend” és SZMSZ, a kóros egyoldalúságban szenvedő bérleti szerződések, hosszú távon mindkét félnek beláthatatlan károkat okoznak.
Éppen ezért, csak üdvözölni tudjuk azt a nagypolitikai döntést, hogy idén szeptembertől, hosszú szünet után, ismét lehet felülvizsgálati kérelemmel fordulni a Közigazgatási Bírósághoz az önkormányzati döntésekkel szemben, ami talán némi reményt nyújthat néhány egészen kirívó esetben.
A kirívó esetekből kiindulva, kevés szociálpszichológiai ismerettel, de annál több, a „terepen” szerzett hosszú tapasztalattal, meg merném kockáztatni azt, hogy a fokozott mértékű lepusztulásba, a felújítások elégtelen voltán túl, „besegít” az egyre romló körülmények felett érzett tehetetlenség keltette düh és elkeseredettség is. Ennek baljós nyomaival találkozhatni még olyan házakban is, mint a miénk, ahol korábban a civil összefogás karöltve a Magdolna Program biztosította kezdeti lehetőségekkel, mondhatni, mintaházat teremtett. Ám a programot, bár minden együtt volt hozzá, - eltérően a közzétett nyilatkozatoktól – máig nem fejezték be. A számos garanciális hiba kijavítására tett, /többször módosított/ szeptemberi határidő is lejárt, - többek között ezért is látjuk elérkezettnek az időt, hogy a Program I. négy házának a kérésére, számos fórum után, most a nagy nyilvánosság elé tárjuk helyzetünket. Az ötödik évébe forduló, szervezetlen és végenincs felújítási hercehurca felemésztette a lakók idegeit, amit a fennen meghirdetett, de elmaradt szociális program miatti csalódottság csak tetézett. Nálunk még csak a kezdeti bomlás jelei mutatkoznak; a rózsakert szétrúgása, a közös helyiségek rongálása azonban baljós jel, melyből egyenes út vezet a külső-belső lepusztulásig, hogy ne mondjam, „szlamosodásig”.

Mint a Közösségi Felmérés a Magdolna-negyedben című, a Napklub és a ZÖFI által elvégzett reprezentatív felmérés is mutatja az itt élők életkörülményei minden szempontból alulmúlják a fővárosi átlagét. Ezen belül is, a bérlakásokban élőké kimutathatóan a legrosszabb.
Nem állítjuk, hogy mindezért kizárólag az önkormányzat felelős, de tény, hogy a lepusztult lakásokban elhagyottan tengődő betegekkel, elvadult állataikkal, sem a hírenincs vagyonkezelő, sem a többnyire elfásult, részvétlen lakók nem törődnek. Egészségügyi ellátásukról senki sem gondoskodik, kórházba szállításuk, rendszerint nem, vagy csak végzetesen későn történik meg. Elhalálozásuk után pedig, hetekig-hónapokig lezáratlan kifosztott lakások, penetráns bűz fertőzésveszély és elvadult, kóborló állatok maradnak.
Sokat mondtuk már, de nem elégszer: sehova nem vezet az, hogy hagyjuk deszocializálódni a lakhatási körülményeket, majd pedig rendészeti eszközökkel igyekszünk /egyre reménytelenebbül/ úrrá lenni rajtuk. Nem ezek fontosságát és szükségét akarjuk elvitatni, de a rendvédelmi munka, csak a „szociálisan karbantartott” terepen lehet igazán célirányos és tartósan eredményes.
Hosszú lenne itt feltárni azt a szinte átláthatatlan érdekszövevényt, mely ellenérdekelt a bérleti jogviszonyok átfogó rendezési folyamatában, s páratlan leleménnyel torpedóz meg /és süllyeszt el/ minden épkézláb javaslatot, bárhonnan jöjjön is az.
És e pillanatban jött a hír, hogy az egyik Program-beli házunkban, melynek pedig kiemelt státusza van, az önkormányzat által újonnan odaköltöztetett bérlő, 20-25 fős külhoni menekültből álló társaságot szállásolt be, pokollá téve ezzel az amúgy is drogbandáktól fertőzött ház életét. Itt jegyezném meg, hogy már egy hónapja írtunk ez ügyben az illetékeseknek; a válasz a szokásos néma csend. Mellesleg ebben a házban szereztünk először tudomást arról a jogi és szociálpolitikai abszurdumról, /mely azóta általános gyakorlattá vált/, hogy a bármely okból megürült lakásokat „csatlakoztatják” a mellette lévőkhöz, mit sem törődve a szoc. bérlakások legfőbb és egyetlen rendező elvével, a rászorultságéval. Így és itt jöhetett létre az a botrányos helyzet, hogy az egyedülálló lakó, komfortos, kb. 40 m2-es lakásához, - vagyonkezelői bátorításra – egy nagyjából ugyanekkorát „csatlakoztattak”, a szemközt hatodmagával 25 m2-en nyomorgó bérlő legnagyobb döbbenetére. Az álságos és szemérmetlen jegyzői válasz, felháborodott tiltakozásunkra, nem átalott „vonatkozó törvényekre” és „tulajdonost megillető döntési jogosultságra” hivatkozni, mintha legalább is a vonatkozó rendeleteket lehetne szociális tartalmuktól megfosztva, puszta paragrafusjellé csupaszítva is alkalmazni.
 
Nevezhetjük-e mindezt átgondolt, szakmailag gáncstalan lakáspolitikai koncepciónak, vagy olyasvalaminek, amihez a gyanú árnyéka sem fér?
Mint tudod, mi mégis elértünk nagynehezen annyit, hogy az új vezetés elfogadta s mi több, képviselő-testületi határozattal (89/2010/III.24.) szentesítette azt a „fenntartási és üzemeltetési modellt,” mely a Négyház Egyesület által kidolgozott szempontrendszer szerint, a JVK-val és a Kisfalu Kft-vel közösen végezné el a bérleményi viszonyok felülvizsgálatát, beleértve az épített és szociális „állag” megőrzésének a kölcsönös felelősségi rendszerre alapozott tervezetét is. Hát ebből csak a saját /bérlői/ köreinkből választott háztakarítói rendszer „ment át” nagynehezen, s az is a támadások kereszttüzében áll, - persze nem a lakók részéről.
 
Pedig kezdetben, úgy egy évvel ezelőtt minden biztatónak ígérkezett. Együttműködési Megállapodás, Megbízási Szerződés, sőt, önálló önkormányzati felelős gondoskodott a projekt „zavartalan előmeneteléről,” a már említett képviselő-testületi határozat szellemében. Kissé elbizonytalanodtunk ugyan, amikor az Egyesület hitelességi vizsgálatán túl az érdemi ügyekben egyre csak halogatták a tárgyalásokat s az „önálló önkormányzati felelős” valódi kilétét pedig, máig homályban tartották előttünk. Annyit egyszeri telefonbeszélgetésünkkor közölt velünk, hogy Ő ugyan „felelős,” ám semmiben sem dönthet, önállóan aztán meg végképp nem. Kérdeztük is váltig, hogy akkor mégis mit kezdjünk egymással, de ez már csak a későbbi fejlemények során sejlett fel. Azóta hírét sem hallottuk s most, úgy jó tíz hónap után, kezdenek halvány kétségeink lenni… vagy úgy is mondhatnánk, hogy ezúttal is lóvá tett minket a derék Hivatal. Mondhatnánk azt is, hogy az erőviszonyokat rosszul mérte fel – no nem az Egyesület „akit” ugyan már nem először malmoztak meg – de inkább az új vezetés azon erői, akik pedig legfőbb jóváhagyással kiálltak szerény munkánk és talán egyesületünk mellett is. Amit pedig néhány társam mond, hogy az egész „bérlői bevonás”, nem más, mint szemfényvesztő mutatvány a napi politika cirkuszi porondján; - nos hát ezt már csak azért sem szeretném hinni, mert akkor vissza kéne adnom az egész „civilügyi ipart”, s a már említett porondon ágálókhoz hasonlatosnak érezhetném magam. Vagy netán olyannak, mint az „önálló önkormányzati felelős”, akinek lelkes vezényletével nyílt lejárató kampány indult ellenünk, s aki még rendőri bevetést is kilátásba helyezett a Ház ellen, ahol lakom, mely feltehetően minden „civil métely” fészke. Társának ugyan sikerült lebeszélni őt az „együttműködésnek” erről a sajátos formájáról, ám arról már kevésbé. hogy a lakásokat végigjárva megtévesztéssel és nyomásgyakorlással a lakókat a még el sem kezdett munkánk és egyesületünk ellen hangolja. (Talán mondanom sem kell, hogy állításaimért bármely fórumon szavatolok.)
 
Tétovaságunkban a polgármesterhez és a képviselő-testülethez írott /három civil szervezet által jegyzett/ levélben fordultunk, /mellékelve/, majd látva, hogy mindez mit sem ér, egy éles hangú petícióban /mellékelve/ tiltakoztunk munkánk lenullázása és a nyilvánvaló szerződésszegés ellen.

Nos, kedves feleim, ha még nem dőltetek ki, kitalálhatjátok: a néma csendet, mely kissé zajos beadványainkat követte, ezúttal még a szokásos hivatali mellébeszélés sem törte meg; így azt kell hinnünk, hogy az érintettek a szokásos előkelő undorral tolták el maguktól, a „civil bagázs” okvetetlenkedéseit.

A petíciót sokadmagammal személyesen adtuk át a polgármesternek, a szeptember 7-i képviselő-testületi ülés előtt, aki azt figyelmesen el is olvasta, a jelen lévő képviselőkkel egyetemben. Ugyanő kétízben hozzászólásra is felkért, s ezt követően azonnal intézkedett is az egyik házunk válságosra fordult ügyében, melynek kriminális fordulatairól, korábban már a helyszínen, személyesen is meggyőződött. Ezt már csak azért is el kell mondanunk, mert az érintett Lujza u.-i ház lakói, akikkel együtt vonultunk be a képviselő-testületi ülésre, megkönnyebbült csendes örömmel nyugtázták a kedvező fordulatot, velem együtt.

Éppen ezért érthetetlen viszont, hogy az ülésről készült jegyzőkönyvben /szeptember 17./ nyoma sincs annak, hogy ott voltunk, és más ügyekben is petícióztunk, melyek érintettjei ugyanúgy számonkérték a delegáltjaikat, mint az ottlévők. Ki hiszi el nekünk, hogy a „Lujzán” kívül a másik négy házunkért is szóltunk, ha sem válasz, de még hiteles jegyzőkönyv sem tanúskodik rólunk. És ez a „számadási kényszer” a másik szempont, mely arra indított, hogy ezt a végenincs írást közzé tegyem.
Ha pedig őszinte konklúziót vársz tőlem, bizony csak azt mondhatom, hogy szép-szép a kincstári „megértés az emberek problémái iránt, meg a konstruktív együttműködés a közös gondok rendezése érdekében”; ennél már csak egyvalami szebb és fontosabb: a kissé ugyan elavult, de jól bevált, és „megbízhatóan” működő struktúra mindenek felett való, jól hangolt védelme…

Mit gondoltok, remélhetjük, hogy a nemzeti együttműködés nem ebben teljesedik majd ki?
 
 
A Négy Ház a Magdolna Negyedért /röviden Négyház/ Egyesület nevében:
 
Budaházy Gusztáv
 
 
 
Budapest, 2010. október 06.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr772359688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kedves Gusztáv!

Nagyon érdekes, amit írsz. Kis túlzással, több empirikus információt tartalmaz a program működésének részleteiről, mint az önkormányzat és a Rév8 nyilvános dokumentumai és az illetékesek nyilatkozatai összesen. Könnyen lehet, hogy mások máshová tennék a hangsúlyokat, és hogy vannak a fejlesztésben területek, ahol ennél jóval kedvezőbb a kép. Ezeknek a tényeknek és véleményeknek meg kellene jelenniük, egymás mellett és egymásra vonatkoztatva.

Az önkormányzatnál az egyoldalú kommunikációhoz szoktak hozzá, és több éves tapasztalatból úgy látom, hogy úgy vélik, ezt következmények nélkül tehetik, még ha akár törvényt sértenek is. A döntések minősége szempontjából pedig egyáltalán nem tulajdonítanak jelentőséget a hivatalon kívüli információknak, és a külső szemek fegyelmező erejének. Egyelőre nincs olyan szakmai vagy politikai csoport, akik hajlandók lennének következetesen szakítani a több évtizedes gyakorlattal.

Ugyanakkor a szeptember 7-i testületi ülés jegyzőkönyvében benne van a fellépésed. Valószínűleg a korábban feltett jegyzőkönyvi kivonatot láttad, ott azért nem vagy, mert nem voltál napirendi pont.

A polgármester választ ígért a felvetéseitekre, amelyet, mint mondta, alighanem ő fog megadni. Ennek nagyon örülök, mert ezeknek a témáknak a súlya valóban az első számú kerületi vezető figyelmét és felelősségvállalását igényli. Kíváncsi vagyok, hogy a szociális ügyek új gazdáinak lesznek-e nyilvános mondanivalóik az illetékességükbe tartozó kérdésekről. Az eddigi alpolgármesternek évek alatt egyszer sem volt a tudomásom szerint, és a szociális ügyek tanácsnoka sem részletezte a szakmai kritikáit a működési rutinokkal kapcsolatban.

(Egyébként a testületi ülések informatív része – mivel a képviselők általában vita és kérdés nélkül szavazzák meg a vezetők előterjesztéseit – az előterjesztések szövege. Soha nem tartották be teljesen az ezek közzétételére vonatkozó törvényt, nyár óta pedig következetesen törvényt sértenek azzal, hogy egyáltalán nem teszik fel.)

Egyre biztosabb vagyok benne, hogy a döntéshozás és az intézménymenedzsment színvonalának javításához a csak a különböző nyilvánosságok javításán, a tényeken alapuló beszéd - jobban mondva, a nyilvánosságok jellemzőinél fogva, az írás - erősítésén keresztül vezet az út. Szakemberek és ügyfelek (választók, lakosok, érdeklődők), intézményeken belül szakemberek és szakemberek, intézmények és intézmények között.

Szerintem mondd el többször és több helyen, és kitartóan igényeld az érdemi válaszokat, és hozd nyilvánosságra a fejleményeket.

Konkrét további lépésként, feltennéd a lakó- és bérlemény-nyilvántartással kapcsolatos célszerűtlenségekről és jogsértésekről készített anyagot ide, vagy egy saját oldalra? Én például szívesen megmutatnám szakembereknek, és arra biztatnám őket, hogy fűzzenek hozzá megjegyzéseket. A leírás alapján sokat lehetne tanulni belőle, és talán az illetékeseket is ösztönözné a megoldások keresésére, hogy többen foglalkoznak vele.
A kerület lakásügyekben egyébként is érdekes hely: már volt szó a blogon az üres lakásokról, és azok pontos helyének "titkosságáról", de az is szép, hogy a szociális bérlakásdíjak itt szinte a legmagasabbak a városban, amit a házak és a lakások állapotát nézve sajátos. A nyolckerben egy négyzetméter összkomfortos önkormányzati bérlakás bérleti díja nagyjából két és félszerese a szükséglakás négyzetméterének, miközben több kerületnél egy összkomfortos négyzetméter ötnél is több szükséglakás-négyzetmétert ér. Azaz a itt egymáshoz igen közelre lőtték be a lepusztult és a jó lakások bérleti díját.

A közterülettel más a stratégia: helyi "rendészet" szedi a parkolási díjat a kerület egy részén, de a körúttól két utcára kifele már ingyenes a parkolás. Ha lenne díj, mint bárhol máshol a belvárosban, a nem kerületi lakos fizetni volna kénytelen.
Egy mondat még: nagyon fontos a Négyház bejegyzése, kíváncsian várom a folytatást:-)
Kedves Gusztáv!

Mikor lesz a Magdolna Negyedre eddig elköltött pénz elszámoltatva és összevetve az eddig nem nagyon látszó ertedményekkel.