Palotanegyedben hirdette meg tavaly a RÉV8 a Belsőudvar Pályázatot - az elnyerhető pénz 1,2 millió forint volt. A győztes udvar a Szentkirályi utca 10. szám házban található; könnyű megismerni, díszes zászló lengedez a kapu előtt.

Belépve rögtön látjuk, itt bizony valami történt, hiszen egy aranyozott keretben tükör köszönt, majd képek fogadnak a falon. Ez az "előszoba", ha a közös tereket lakásként képzeljük el, meglepően jó ötlet. A képeken a ház és az itt lakók történetei igazítanak el arról, hol is járunk. Beérve az udvarra - a "nappali"-ba - egy óriási bálványfa látványa vezeti a tekintetet az égre, hogy aztán a kopott, romos, felújítás után sóvárgó falakon érjünk vissza a földre.

Van mit nézni itt is: a négyzet alakú udvar minden sarka más funkciót kapott. Jobbra a kerékpár tárolók húzódnak meg, mellette a színes papírba csomagolt kukák. A jobb hátsó sarokban egy "intim sarkot" képzeltek el a tervezők, ide asztalt és székeket raktak, és egy borostyánt szeretnének felfuttatni sodronyon, amit az első emeletig kifeszítettek. A bal hátsó sarokban egy pad és asztal szolgálja az itt lakó néni kényelmes dohányzását, na meg innen figyelheti a jobb első sarokban lévő színpad eseményeit. Már ha vannak.

Mert nagyon nincs élet a közösségi térré avanzsált udvaron. A színpad a felette lakó megkérdezése nélkül lett oda telepítve, nemtetszését minden alkalommal megfelelő hangerővel jelzi. A dohányos néni sem használja a padot, a futót pedig a másik sarokban lakó hajtogatja vissza, nehogy feljusson a növény, elvéve előle az amúgy is kevés napfényt.

Ha valaki esetleg kiülne egy üveg borral, akkor rászolnak, hogy ez nem korcsma, ne alkoholizáljon nyílt színen. Az "Intim sarok" bútorai a pincében várják jobb sorsukat a hozzá tartozó - vízhatlan - párnákkal együtt. A telepített cserépben kirakott növények nagyrésze kipusztult, nem nagyon foglalkozik vele senki. Ami végleg megdöglött, annak pótlásáról sem gondoskodnak, üresen tátong a cserép. A gyerekek játszását sem gyakran engedik, hiszen az is zajos. 

Nem szóltunk viszont még a művészi installációról, ami néhány csirkehálóból hajtogatott felhő. Ezeknek bajuk nincs, csak a fa lehullott leveleit fogják meg ideig-óráig. A közösség ettől érezné jól magát? 

Mi lehet az oka a kvázi sikertelenségnek? A terveket közösségi megállapodás alapján kivitelezték - csak az érintetteket nem kérdezték. Most sem, utólag. Az emeleteken élők nem fognak lejárni az udvarra, vendéget nem fogadnak ott, maguk pedig a lakásban élik az  életüket. Igazi közösség sem kovácsolódott, a lakók csak együtt élnek a házban - mint bármelyikben. Mégis elköltötték a pénzt, megszületett a tervezett udvarkép - ami arra jó, hogy évente párszor megmutassák az erre tévedő újságíróknak. PR funkcióját remekül teljesíti, kell-e ennél több? Úgy tűnik, nem...

Egy barátom említette, hogy a szomszédos, kilencedik kerületben úgy írják ki a hasonló pályázatot, hogy feltételül szabják a nyitottságot - tehát bárki bármikor élvezheti a közpénzből létrehozott közös tér áldásait. Itt legfeljebb a kapun bekukucskálva lehet megnézni az előszobát.

A RÉV8 idén is kihirdette a győztes házat - remélem, ők már jobban odafigyelnek a fenti buktatókra. Bár nem minden háborgás nélkül volt az eredmény fogadása más pályázótól...

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr771288099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nagyon aranyos ötlet ez a közös nappali dolog szerintem. spanyolországban még talán működött is volna.
Abból az egymillió forintból valamit csinálhattak is volna. De a tükör az kellett...
lesley,
Örülök, hogy írtál és főként, hogy képeket is tettél fel a Szentkirályi 10-ről...
A véleményünk nagyon hasonló:
brody17.blog.hu/2009/07/31/akarunk_egy_romkocsmaban_lakni
Jópofizásnak láttam azt, amit a révesek csináltak, ami egy romkocsmában kedves, de egy normális lakókörnyezetben, szerintem, nem elegendő.

Az egymillió kettőszázezer közpénz elment, az eredmény vitatható, de úgy tűnik, hogy a révesek nem akarnak tanulni az első kisérlet hibáiból. Illetve, kisebb udvarra több pénzt akarnak elkölteni...

Mivel én voltam az, aki "balhéztam", és megkaptam az irigy pályázó cimkét, aki nem tud belenyugodni a döntésbe, el kell mondjam itt is: a Szentkirályi példája "megvígasztalt", hogy nem mi leszünk a révesek idei PR-projektje.

Ma is úgy gondolom, hogy az adott pénzt sokkal célszerűbben kellett volna felhasználni, és mielőtt az első forintot bármire is költötték volna, elérni egy közmegegyezéses tervet - a munkának ez a része a legnehezebb, én belátom, de ez is a lényege. Ezt viszont a révnek nem tanitani, hanem tanulnia kéne.
a szentkirályi tízben csak a használtruha turi rulez
A rév most is bizonyította, hogyan kell teljesen ostobán elintézni az amúgy kiváló elképzeléseket, hozzáértés=0, tájékozódás és tájékoztatás= -1, kóklerek voltak és maradtak. 3 év tapasztalata...:((
Én a Szentkirályi 10-ben lakom, igaz, csak két hónapja költöztünk ide, tehát semmit nem tudok a felújítás menetéről illetve az ezelőtti állapotokról, de az itt leírtak véleményem szerint nem teljesen fedik az igazságot.

Valóban sok dolog logikátlan az udvaron: a biciklitartók fölött nincs fedél, állandóan veri a víz szegény biciklim, rozsdásodik, de még így is jobban, mintha minden nap fel kéne cipelnem a harmadikra — ez nem "belenyugvás", hanem tény, semmi nem tökéletes, ha tető lenne a biciklik fölött, akkor az árnyékolná a földszinten lakók ablakait. A "színpadon" minden nap ücsörögnek emberek, a padhoz tolt színpadrészen és a "kihasználatlan padon" is, nem véletlenül lettek odarakva: pár napja három gitáros srác zenélt délután, akkor többen kiültek borozgatni, de kisebb vacsorákat egyébként is láttam már.

A másik blogon olvastam, hogy a lakók rászólnak a szaladgáló gyerekekre, nem hagyják az "ivászatot", ez nem igaz: szinte nem tudok úgy elmenni, hogy ne látnék kissrácokat (az elsőn lakik egy testvérpár, akik rendszerint fogócskáznak, plusz van pár járni is épp tudó baba is, akik édesanyjukkal sokszor totyognak az udvaron), a bejárattól jobbra lévő lépcsőn is mindig ülnek páran, beszélgetnek, söröznek, cigiznek, párnákon — senkit nem zavarnak. Én elhiszem, hogy a kívülállók véleménye szerint itt 1,2 millió forint el lett herdálva: én, mint lakó viszont azt tudom, hogy minden nap örömmel gurítom be a biciklim a kapun, akármennyire is romos a ház. Nem tudom, hogy milyen "ki nem alakult közösségről" van szó ebben és a linkelt blogban; azt viszont tudom, hogy ilyen "normális" házban még sosem laktam. Egyébként elnézést a szkepticizmusért, de alapvetően nem tudom, hogy 1,2 millió forintból mit lehetett volna kihozni, ami olyan látványos és szuper lenne. Nekem már ez is az. Bár a falon lévő plakát szerint díszkivilágításként funkcionáló "fémfelhőket" én sem tudom hova rakni.

(Apropó: az udvart igenis rendben tartják, szinte minden hétköznap fellocsolják (ami ebben a melegben hadd ne mondjam, hogy mennyire kellemes), gondolom ez a virágokat is érinti. Haláluk okának én inkább a port tartom, ez a városrész alapból is nagyon poros, plusz a földszinten újítanak egy lakást, ennek köszönhető a képen is látható zsákhalom, ami az egyik képen is meg van örökítve — ma már nem voltak ott a zsákot. A véleményem tehát az, hogy a bejegyzés szerzője sajnos nem a legjobb pillanatban járt a házunkban, igenis van itt élet, de egy romkocsmához köze nincs. Talán ezért is néznek furcsán a lakók egy idegenre, aki bejön fotózgatni.)
@Bocha2: én az elmúlt napokban voltam többször az udvarotokban. A gitározós este a mostani nyertes ház lakóival mentünk oda, megnézték, nekik volt a koncert. A pad elé az asztalt és a színpaddarabot együtt tettük össze, hogy le tudjunk ülni beszélgetni.

Örülök, hogy tetszik a ház, én is azt látom, hogy saját hangulata van. Örülök annak is, hogy látod, milyen részein kell javítani, hogy még jobb legyen.
:)
@Bocha2: Köszönöm a beszámolót, örülök, hogy at ott lakók élvezik az udvarukat. Ez a legfontosabb!
Külön gratula a háznak, hogy volt mersze belevágni egy ilyen átalakításba a ház rendbehozatala nélkül. Mi, sajnos évek óta halasztjuk, mert előbb a vakolatot szeretnénk helyre állítani...
jómagam már nem lakom ott, de a pályázat ideje alatt még ott éltem. az eredményt lehet kritizálni, jogosan, és ennyiben ez a blogbejegyzés korrekt (ellentétben pár másikkal).

maga a pályázat folyamata, a kivitelezés viszont igenis közelebb hozta a lakókat egymáshoz, önmagában hasznos volt. rengeteg saját kezű munka van az egészben, amit bizony együtt kellett csinálni, jó hangulatban, "vasárnapi melósan", utána borozósan.

a másik dolog, hogy bár 1,2m ft nem kevés pénz, egy embernek megkeresni pláne, de valahol az "elherdált közpénz" problematikáját biztosan nem innen kéne felgöngyölíteni, és szegény szentkirályi 10-en leverni. ha ez az elherdált közpénz, akkor ebből a (vagy más) házból kilépve, a városban, országban sétálgatva elherdált galaxisokat láthat a szakavatatlan gazdasági katasztrofaturista.
@Bocha2: Szerintem, nem árt pontosan fogalmazni - nem találtam a szövegben azt, hogy valaki elherdált pénznek tartja az egy millió kettőt - a probléma inkább, hogy mennyivel hasznosabban lehetett volna felhasználni. A semmi, és a valami meg a szuper között is van még jónéhány árnyalat, mint ahogy a teljes elvetés és a tapsvihar közt is. Ketten irtuk le a tapasztalatainkat - ezen nem megsértődni kell, hanem kibeszélni a problémákat, amelyek érzékelhetőek, és a megoldás útja éppen az, hogy megbeszéljük.
A Szentkirályi 10 tulajdonosai kell tovább éljenek és alakitsák a saját környezetüket, tehát amit ők jónak találnak az bizonyára nekik jó - kivülről mondhatunk mi bármit.
Benne van a leírásban, hogy miért nem működik a dolog: "Igazi közösség sem kovácsolódott, a lakók csak együtt élnek a házban". Nekem úgy tűnik, hogy ezt valaki kitalálta, lerakta oda és ott hagyta. Nem pedig a lakók belső kényszeréből fakadt. A növények akkor élnek egy ilyen térben, ha rendszeresen gondozza az, aki oda tette. Nyilván egyik lakó sem érzi úgy, hogy azt neki locsolni kellene.
Akkor működött volna ez az ötlet, ha először van egy közösség és bennük felmerül az igény arra, hogy változtassanak a környezeten. Ha mindenki csak bezárkózik a saját lakásába, akkor halálra van ítélve az egész.
Először a közösségben kellett, hogy felmerüljön az igény, hiszen írtak és beadtak egy pályázatot.

A pénz ilyen elköltése számomra is riasztó (a hivatalos költségvetés szerint a dobogó pl. 400.000 forintra volt beárazva, ha jól emlékszem, ami nonszensz), és mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy nálunk ne ez történjen. Nálunk: Horánszky 1. Társasház, az idei Belső Udvar pályázat nyertese.

Ma kora estére például kötetlen beszélgetést szerveztünk a ház udvarára, közös ötletelés céljából. Az a célunk, hogy mire először leülünk egyeztetni a Rév8/Iránytű csapattal, addigra részletes elképzeléseink legyenek. A mai megbeszélés így fog ezért felépülni:
1. Páran ismertetjük a közösségnek mindazt, amit az elmúlt napokban-hetekben megtudtunk (pl. a Szentkirályi 10 esetét + árakat, fenntarthatóságot)
2. Összegyűjtjük az összes ötletet, igényt, elképzelést. Ezeket egyenként felírjuk karton-cetlikre.
3. A cetlikkel játékot játszunk: ki hogyan tudja elrendezni-csoportosítani őket? Lehet csoportosítani pl. funkció szerint, szubjektív prioritás szerint, "demográfia" szerint (gyerekeknek-időseknek).
4. Megkérünk mindenkit, hogy tegye sorrendbe az összes cetlit. Első helyre tegye azt, ami a legfontosabb/legkedvesebb számára, a végére pedig azt, ami a legkevésbé fontos.
5. Végül beszélni fogunk a kerthasználat új szabályairól is. Pl. játszótér funkció esetén hány óráig lehet használni a közös teret.

Output/eredmény: pontosan körvonalazódni fog, hogy ki mit szeretne/nem szeretne, kiderül, hogy mely fejlesztések tartoznak a "mindenképpen" a kategóriába, mely a "jó lenne" kategóriába, és mely a "jobb, ha kihagyjuk" csoportba.

Az egész folyamatot dokumentálni fogjuk a társasház blogjában is (ma indul "hivatalosan"):
http://www.palotanegíed.hu/h1
Kedves Amichay!

Téged idézlek a blogodról:
"Egy millió kétszázezret, ami valóban nem nagy pénz ahhoz a munkához képest, amit itt elvégezni szükséges, de ahhoz igenis sok, hogy elszálljon a szélben..."

Elképzelhető, hogy az én mondatértelmező képességemmel van a baj, de szerintem ez azt jelenti, hogy te elherdált közpénzként látod ezt az összeget. Továbbá:
"Sem koncepcionálisan, sem eredményét tekintve nem tartom jónak azt a munkát amit a révesek ott végeztek." És még egy: "hogy lehet egy alakuló közösséget szétforgácsolni némi közpénz eltapsolása kíséretében. "

Valószínűleg én érzem rosszul, de Te — feltételezem: építész vagy tájépítész vagy — nem vagy elégedett ezzel a munkával és elkezdesz vagdalkozni, hogy mekkora vacak ez az egész, ez itt tevékenykedő csoport meg egyenesen meg is gazdagodott a lenyelt egy millió forintból. Ha pedig valaki örül annak, hogy kis dolgok ugyan, de történnek, az már egyből "nincs tisztában azzal, hogy itt közpénz lett eltapsolva".

Szerintem a kritika önmagában nem megoldás, kritizálni bárki tud, akinek van némi sütnivalója, megoldást találni már komplexebb és nehezebb dolog, de itt nem az folyik, csak kritika és sárdobálás. Egy dologban viszont egyetértünk: a semmi, a valami és a szuper között rengeteg árnyalat van. Én sem látom úgy, hogy itt valami szuper dolog történt, de felháborodom azon, hogy te sértettségedben semminek nevezed ezt az egészet, miközben fittyet hánysz olyan emberek véleményére, akik ténylegesen megélik ezeket a dolgokat, és mint ilyenek, jóval kompetensebbek nálad.
alakul ez! hogy közhelyek nélkül ne maradjatok: tanulópénz.
nyilván vannak benne jó dolgok és olyan is, ami félrement, mert nem volt kellő tapasztalat - ami egyrészt érthető, hiszen ez az egész nem divat még nálunk, másrészt viszont vannak azért Magyarországon is emberek, akik értenek a közösségi tervezéhez, csak meg kellett volna őket keresni.
amit shadai leírt, az nagyon ismerős, a Tavaszmező-Művészkert tervezői work-shop építészei - Szent József Stúdió Kollégium - is ilyen módszerekkel vontak be bennünket a tervezési folyamatba. amellett, hogy nagyon szórakoztató és vidám munka volt, kiderült mindenkiről, hogy mit szeretne és a csapat is jobban összekovácsolódott.
nem hiszem, hogy a spanyolviasz esete lenne a közösségi tér kialakítása.
viszont tény, hogy spanyolok sem vagyunk. nehezebben viseljük egymás közelségét :) pedig ehhez az is kell.
egyébként meg örülök, hogy végre valódi viták vannak.
Időpont-egyeztetési nehézségek miatt e hét csütörtöke helyett jövő héten pénteken, azaz szeptember 4-én, délután 3 órától várjuk az érdeklődőket az udvaron!
Reméljük, nem lesz zivatar :-)
Eddig csak csendes szemlélő voltam, most először muszáj hozzászólnom.
A házban lakom, az elsőn; az én gyerekeim (is) vannak fentebb említve, mint az udvaron gyakran játszók.
Próbálok tárgyilagos lenni, úgy összefoglalni udvarunk történetét.
Előszöris túlzónak tartom néhány hozzászólásban a közpénzen való ingerült rugózást. Erről legkevésbé mi, lakónk tehetünk; mi csak örömmel fogadtuk, hogy valami történik házunkkal. Ez a valami pedig nem rossz - mégiscsak jobb lett a helyzet, mint a pályázat előtt.
Sokmindenben viszont sajnos egyet kell értenem a kritikus hangokkal.
A színpad használhatatlan. Nem igaz, hogy a fölötte lakó megkérdezése nélkül lett kialakítva: a feleséggel egyeztetve lett, tudtával és beleegyezésével készült a színpad. Más kérdés, hogy a férj (aki természetesen egyszer sem jelent meg a nem kevés számú belsőudvaros lakógyűlésen) ordenáré stílusban (nem pedig "megfelelő hangerővel") üvölt(ött) a gyerekeimmel. (Most persze hideg van, nem jellemző az udvaronjátszás, ezért most átmenetileg nyugi van.) Én viszont biztos, hogy soha többé nem fogok műsorszámokat kitalálni a színpadra...
A kerti garnitúra használhatatlan. Arról beszélgettünk sokszor, hogyan lehetne az asztalt és a székeket leláncolni a tolvajok miatt úgy, hogy attól még az otthonosság érzete is megmaradjon... Hááát...
És a tolvajokról jut eszembe: hozzászólásomat leginkább az generálta, hogy a minap lopták el a harmadik biciklimet a házból, de kb. egy hónappal ezelőtt is volt egy hullám: akkor, ha jól tudom, három egyéb bicikli tűnt el. Az én mostani biciklim a FOLYOSÓN, AZ ABLAKUNK ELŐTT, A KORLÁTHOZ VOLT LAKATOLVA; onnan sikerült ellopni. Tartok tőle, hogy az udvarra telepített biciklitárolónak csak annyi értelme lett, hogy "bizonyos körökben" köztudottá vált, hogy a Szentkirályi 10-ben mindig vannak biciklik. Az erre szakosodott csoportoknak ez mézesmadzag.
Főleg, hogy a kapunk zárja állandóan tönkremegy - fene se hinné, hogy ez ekkora probléma a 21. században.
A huzalokra való növényfuttatásról: bizony, az érintett területen lakókat egyikünk se kérdezte meg, hogy beleegyeznek-e a növényfuttatásba. Más kérdés, hogy a növények NEM az első emeletig, hanem csak a lakás előtti korlát tetejéig futnának fel, a napot, kilátást tehát egyáltalán nem venné el a lakóktól. És hát hónapokig közszemlén voltak a látványtervek, tartottunk vagy 15 lakógyűlést kizárólag az udvarról, ahol persze az érintett lakók egyszer SEM jelentek meg.
Kijelenthető tehát, hogy - hogyismondjam... - a magyar emberre sajnos még mindig jellemző gyávaság (azaz nem vállalni a nyílt vitát, hanem utólag tiltakozni a létrejött dolgok ellen) nagyban megfojtotta a projekt alapvető célját, a közösségi életet.
A felhőkről: hát bizony, jópofa ötletnek tűntek a közösségi felhasználás, az udvar vidám használata MELLETT. Annak HIÁNYÁBAN viszont valóban úgy tűnhet az idegen látogatónak, hogy nagy ügy: egymilliókettőből csináltak tükröt meg felhőt...
A közösségi létről még annyit, hogy a program közös tervezése nem kevés összetűzést, konfliktust is eredményezett az egyébként lelkes, mintegy 6 tagú (ennyien jelentünk meg rendszeresen a lakóközösségből a megbeszéléseken...) agytröszt tagjai között; (van, akinek megvalósult az ötlete, van, akinek nem - szerintem ez természetes, nem lehet mindenkinek minden ötletét megcsinálni); vannak, akik azóta nem beszélnek egymással... Erről viszont már nem a RÉV(, nem az Újirány, nem a tolvajok tehetnek: kizárólag saját magunk.
Most azért szólok hozzá újra, mert nemrég Belgiumban jártam. (Jobb lenne, ha azért szólnék hozzá újra, mert a fent megkezdett vita folyamatosan tartana...)

Jártam már néhányszor Belgiumban, sőt, Finnországban is - és újra meg kellett döbbennem a kertes házakat elválasztó, uszkve negyven centi magas kerítések láttán... ugye, nem kell folytatnom, hogy arrafelé a biciklilopások valószínűleg nem jelentenek akkora problémát, mint errefelé, a zárt kapuk országában... És ez kicsit annak a hozzászólónak is válasz, aki azt kifogásolja, hogy miért nem szabadon bejárható a Szentkirályi 10, ha már ilyen dolgok történnek ott. Ezt a megnyilvánulást egyértelműen a kekeckedni-akarás jó magyar igénye szülhette, nem pedig a realitás: ha a házunk mindenki számára nyitva állna (amit egyébként határozottan terveztünk), nem csak minden biciklinek, hanem valószínűleg az összes fellelhető egyéb fémárunak is (sőt…) régen lába kélt volna...

Valamint fentebb pedig azt írja egy hozzászóló, hogy ha esetleg spanyolok lennénk, jobban tűrnénk egymás közelségét, és az egész projekt jól működne...

Szóval éppen ez az: itt van egy projekt, ami nem az eddigi, évtizedek alatt rögzült gondolatainkból indul ki. Hanem egy olyan gondolatból, ami talán Belgiumban, vagy Spanyolországban működne is; itt azonban, mint oly sok minden más is, sajnos valamiért nem. Próbálkozunk egy európaibb gondolkozással; viszont nem lehet tudni, mennyire lehet kiindulni a célul szabott progresszív ötletekből, avagy mennyire inkább a magyar realitásokat tekintsük fundamentumnak?

Ezt a bejegyzést előző bejegyzésem kompenzációjaként írom. Akkor én is inkább a kritikus hangokkal értettem egyet. Most már azonban a problémák gyökerét máshol látom: ha mind északon, mind délen egy ilyen projekt sikerrel járna, akkor valószínűleg nem a tervező a hibás, hanem bizony: mi magunk, emberek! Mi, magyar emberek, akik még mindig nem tanultuk meg SAJÁT ügyeink kezelésének csínját-bínját. Véleményem szerint, ha pl. egy németországi társasházban hónapokon át mindenki számára tudható, mikor lesz újabb összejövetel a ház életét meghatározó változtatási tervekről, akkor meglehetős érdeklődés övezné a megbeszéléseket. Egyszerűen nem tartom reálisnak, hogy a tervek legnagyobb ellenzői a nyilvánosság teljes kikerülésével, gyáván, utólag adjanak hangot ellenérzéseiknek.

Valószínűleg még sok évtizednek kell eltelnie ahhoz, hogy a belénk ivódott félelmeket, gyávaságokat, a változás iránti (lett légyen az akár pozitív is!) alapvető, ösztönös gyanakvásunkat végre levetkőzzük. (Húsz évvel ezelőtt optimistán azt gondoltuk, ehhez nagyjából húsz év szükségeltetik…)

Ezzel a hozzászólásommal mindazonáltal reménykedésemnek is hangot szeretnék adni: újra tavasz van, mégpedig egy hosszú, zord telet követő tavasz. Hátha mindannyiunkban történik egy pici változás: idén már kevésbé hőbörgök amiatt, amiért tavaly ilyenkor. Ha ezeket a kicsi lépéseket meg MERJÜK tenni, talán a Szentkirályi 10 is újra meg tud éledni.

Gyulai Csaba