Fura zöldítés történt a kerületben - lehet, hogy a vezetés felismerte, hogy a "bio-fű" vagy "herbál" mesterséges anyagokat tartalmazó narkó veszélyesebb, mint a teljesen természetesen növő kender..? :)

Beindult a választási kampány Józsefvárosban. Nekem nem volt korai időpont a reggel hét óra, amikor is megtörtént a "füvezés"; vagyis a "mariskák" felfedezése és videóra rögzítése Józsefvárosban, a Práter és a Szigony utca sarkán. Ezeket a kiemelt virágágyásokat a kampány keretében, hamar-munka által, hirtelen kivitelezése volt az Önkormányzatnak. Pár hete, hogy kiültetésre kerültek a dísznövények, melyek között ott találhatók a cseperedő és növögető "mariskák". Mindenesetre virágozzék minden virág... és lehet, hogy a fű kábító ereje is fog kelleni a kampányidőszaki kamumesék okozta hallucinációk és téveszmék mellett.

Üdv: Frigyesmester 

 

 

P1000788_1.JPG

 

..és ezt hagyta maga után a Kálvária téren. Látszólag egészséges, erős faágak, zöld lombokkal az egyik oldalon, és a többi, ami talpon maradt, köztük olyan, ami már megérett az enyészetre. A vihar már csak ilyen. A semmiből jön, és oda is távozik. Kiszámíthatatlan, szeszélyes, rendet, logikát ne is keressünk működésében. Olyan, mint a szerelem és a halál.  Mindkettő feldúlja, átalakítja azt, ami addig volt. Szerelem több is lehet az ember életében. Halál csak egy. Aki nem fél a haláltól, az életet kap cserébe. Aki vállalja a sötétet, azt a fény is meglátogatja. Aki tud-mer szerelmes lenni, az a legnehezebb és legszebb feladatra vállalkozik. Kinyitja, kitárja szívét egy másik embernek. Védtelenné válik.   Egy olyan világban, ahol mostanság szinte mindenki védelmet keres, biztonságot, mert a távolból morajlás hallatszik, mintha új vihar közeledne, tisztító, elemi vihar. Halálos, szerelmes, ősi erők mozgatják. Legyőzni nem lehet, csodálni igen. Mert a kálvária sem örökéletű ezen a földön.

Forradalom

Címkék: változás természet

2012.02.18. 23:15

 

 cinke.jpg

(Az írásban szereplő madár nem azonos a képen láthatóval)

Kibírtam volna ásványvíz nélkül, de túl azon, hogy a szomszédban fúrtak, egy másik emeleten pedig valaki úgy vélte, hogy mindenkinek ismernie kell az ő zenei ízlését, valami azt súgta, hogy menjek le az utcára. És ha lemegyek, akkor veszek ásványvizet is. Ez így együtt elégséges volt ahhoz, hogy elinduljak a szutykos lépcsőházban, elhaladjak a puffadt kukák mellett és kilépjek a locspocsos, itt-ott csúszósan hófoltos Diószeghy utcára.

Már sötétedett, de nem annyira, mint egy hónapja ilyenkor, és kétségtelen volt a levegőben valami, ami már nem a tél, de még nem is a tavasz. Talán ezért kellett lejönnöm – gondoltam, s figyeltem a szembejövő arcokat, el-elkaptam a kapualjakban zajló megbeszélések szófoszlányait, láttam a nyitva tartó zöldséges tarka kínálatát, s így utólag belegondolva, rezgett bennem valami várakozás, aminek sem tárgya, sem alanya nem volt.

S már kőhajításnyira értem a bolttól, amely százak, ezrek napi zarándokhelye, s épp léptem volna le a járdáról, amikor felzengett a madárdal. Körülnéztem, mások is hallják-e, vagy képzelődöm, de mások nem hallották, azaz, lehet, hogy hallották, de nem hallották meg. Újból hallottam az égi zenét. Az órámra néztem, szoktam, ha valami fontos dolog történik velem. Öt perc múlva lett volna háromnegyed hat.

Megálltam és vártam. És az ének ismét felcsendült, a jól ismert trilla, amit tavasszal szokott hallani az ember.

Nem vagyok természetbúvár, de a pár nappal ezelőtti mínusz 15 fokhoz képest ez a köszöntő több mint meghökkentő, mondhatni brutálisan váratlan volt. Talán cinke – gondoltam, s felidéztem Hamvas Béla szavait (nálánál szebben senkitől sem olvastam írni a madarak énekéről http://hamvasbela.org/szavak/madarak.html), és próbáltam meglátni a sötétlő alkonyatban az ária szerzőjét. De csak horgas ujjú fákat láttam, és a háttérben lakótelepi lakások megszokott fényeit, egy autó villogott rám előzékenyen, hogy tán fáradjak át a túloldalra… hát elindultam. De még vásárlás közben is hallani véltem a tavasz üzenetét, ami áttörte e konok, sokhónapos, zsarnoki hallgatást.  A felszínen még sehol semmi, de a mélyben készülődik a változás. S aztán egyik pillanatról a másikra megtörténik. Ez a forradalom. Nem hiszek a véletlenekben. Visszafelé – hogy minél pontosabb képet tudjak adni a történtekről -, megnéztem a legközelebbi kapu házszámát. Práter utca 56. Épp hatot harangoztak.