Fél év telt el a kukázást megtiltó rendelet életbe lépésétől, és Szabó Máté, állampolgári jogok országgyűlési biztosa határozatot hozott több civil szervezet és magánember beadványa nyomán.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint a guberálás szabálysértéssé nyilvánításával és szankcionálásával a józsefvárosi önkormányzat aránytalanul korlátozta kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek jogait; Szabó Máté felkérte a helyi képviselő-testületet, hogy 60 napon belül vizsgálja felül és helyezze hatályon kívül a kifogásolt rendelkezéseket.

Az Országgyűlési Biztos Hivatala által az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint az ombudsman civil szervezetek jelzései nyomán indított hivatalból vizsgálatot. Szabó Máté álláspontja szerint a VIII. kerületi önkormányzat jogi indokkal nem tudta alátámasztani a guberálás szankcionálását. A biztos jelentése rámutat arra, hogy "jelen pillanatban egyetlen magasabb szintű tételes jogi rendelkezés sem tiltja vagy engedi meg önmagában a guberálást, ahhoz a jogrendszer alapvetően semleges módon viszonyul".
A közlemény szerint a jogállam egyik fő ismérve ugyanis, hogy a jogalkotónak igazolnia kell, hogy a szabálysértési szankciónak van valódi alkotmányos célja, hiszen a szankciók alkalmazása (például pénzbüntetés, elzárás kiszabása) már alkotmányos jogokat érint. A biztos arra is utal jelentésében, hogy a guberálás külön szankcionálására irányuló önkormányzati szabályozás valójában ésszerű indok nélkül hozza hátrányos helyzetbe a guberálókat: a rendelet így az egyenlő bánásmód követelményével is ellentétes.
A biztos utal arra is, hogy az ilyen és hasonló önkormányzati "rendszabályok" nemegyszer eleve alkalmazhatatlanok: "nincs visszatartó erejük, csak az eleve kiszolgáltatott emberek további megalázására alkalmasak". A csekély jövedelemmel még rendelkezők számára pedig a pénzbüntetés gyakran csak aránytalan áldozatok árán fizethető meg, és még súlyosabb élethelyzetbe juttatja őket.
"A probléma merev, rendészeti megközelítése, az érintettek stigmatizálása ellentétben áll az egyenlő méltóság mindenkori jogállami normáival" – figyelmeztet az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Az ombudsman szerint nem áll meg az az érv, hogy aki guberál, az szemetel is egyben. Az önkormányzatok rendelkezésére állnak a szükséges jogi eszközök, amelyekkel felléphetnek a guberálás esetleges nemkívánatos és jogellenes kísérőjelenségeivel, a szemeteléssel, zajongással szemben.
A szelektíven gyűjtött hulladék, az újrafelhasználható másodnyersanyagok (például papír) tulajdonjogi helyzetének, azok esetleges eltulajdonításának minősítése kapcsán az ombudsman a jelentésében felhívta a figyelmet, hogy "a hulladékgazdálkodási törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv rendelkezései, illetve az ezeket értelmező bírói gyakorlat között ellentmondás áll fenn". A jogbiztonság követelményét sértő helyzet rendezése érdekében az ombudsman a szabályozás kiegészítésére kérte fel a vidékfejlesztési minisztert - áll a közleményben.
A józsefvárosi önkormányzat az ombudsmani jelentésben foglaltakról későbbre ígért tájékoztatást.  

mti

Ez persze nem jelenti azt, hogy a szemetelőket ne kellene ezentúl is megbírságolni - azonban ebben a közteresek nem nagyon jeleskednek: tavaly összesen 138 esettel találkoztak.

Na meg kíváncsi vagyok, mi lesz a népszavazás kérdésével, hiszen ott is ezt akarták megerősíteni - most kiveszik, vagy átfogalmazzák? Jogászkodás zajlik most a színfalak mögött, ez biztos.

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr213063140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az összes ilyen civil szervezet főnökeinek illetve ezen magánembereknek a lakásába telepítenék 2-3 hajléktalant.
'uberálás szabálysértéssé nyilvánításával és szankcionálásával a józsefvárosi önkormányzat aránytalanul korlátozta kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek jogait'

- könyörgöm, mondjátok, hogy ez hírcsárda...
Aki szerint a guberálás nem menő, az tegyen ki egy matricát a kaputelefonja mellé, hogy szeretettel fogadja a guberálókat a saját lakásán. Így mindenki jól jár, a guberáló guberálhat, az utca embere megnyugodhat, és a liberális jogvédők is szerezhetnek a családjuknak egy kellemes vendéget.
@aeidennis: Szted mi a guberáló? Olyan ember, aki másnak a LAKÁSÁN (???) turkál a szemétben?

Amilyen észlény vagy, Te is juthatsz gubis sorsra, meg aztán az isten nem ver bottal...
A szelektívgyűjtőt felborítani, és ott kutatni az üres üvegek után, majd úgyhagyni az egész hóbelevancot guberálás?

A gubis sorsra jutás pedig normális család esetén kevésbé esélyes.
Urbanista blogon követték egy hajléktalan sorsát, mint kiderült van egy fia, aki a városban lakik, de nem segít az apjának. Gondolom nem véletlenül vannak ilyen viszonyban, hogy hagyja az apját az utcán "döglődni".
Ha szépen, rendben hagynák maguk után a kukát, szerintem nem születnének ilyen rendelet.
@Garison: A guberálás mindenképp rossz megoldás. Állam bácsinak kellene valahogy megoldania ezt a problémát - úgy 50 milliárdból szerintem meg is tudná oldani egyszer és mindenkorra. Kellene pesthez közel csinálni egy rakás tízemeletes panelt 4-8 M2-es mikrolakásokkal, körülöttük ingyenkonyha, rendőrőrs, egészségügyi centrum. Ide minden hajléktalan be tudna költözni aki teljesíti a feltételeket (tiszta lakás, csend, békés egymás mellett élés). Aki viszont nem tudja ezeket betartani annak vagy zárt intézet, vagy tényleg magára vessen és dögöljön meg.
Persze. Menjenek a II. kerületbe. Ott nem tilos.

Amíg nem találkoznak pár liberális vezérrel:)
@Garison: Amilyen észlény vagyok már többször dolgoztam régészeti ásatáson, így jómagam is voltam guberáló. :)

Aki szerint a guberálás nem menő, az tegyen ki egy matricát a kaputelefonja mellé, hogy szeretettel fogadja a guberálókat a saját lakásán. Így mindenki jól jár, a guberáló guberálhat, az utca embere megnyugodhat, és a liberális jogvédők is szerezhetnek a családjuknak egy kellemes vendéget.
@Réka ‎:
először én is hírcsárdára gondoltam.

Ez a nyugati világ vége, amikor 1 barom miatt 1000 szív. Nem baj, jön kína! ^^
Senki nem hobbiból turkál a kukában. Igaz egyrészük "más kultúra", de akkor sem.A környékünkön nagyon rendes kukabúvárok élnek, akik vissza is rendezik a kukát. Megköszönik, ha külön zsákba berakjuk a számukra haszosítható dolgot.Mellesleg ma nekem, holnap neked...Senki nem tudhatja a mai világban, mi vár rá.
Ezt én nem értem. Pontosan mi a guberálás tényállása? Valaki be tudná linkelni?
Ha a guberálás szemeteléssel jár, akkor a szemetelést önállóan lehet szankcionálni. Ha hangoskodnak, borogatnak, akkor garázdaságért lehet felelősségre vonni. A szemét olyan dolog, aminek a tulajdonlásával felhagytak, tehát kárt nem okozhatnak. A szemét tartalmának megismerése felvethet személyiségi jogi aggályokat, de a szomszédom is megismerheti a szemetem tartalmát, meg a szeméttelep munkatársai is, ráadásul iratot felismerhető állapotban nem rakunk a szemétbe.
Miért kellett külön szabálysértési tényállást alkotni a guberálásra?
Megköszönném, ha ezt valaki megmagyarázná. Meg fogom érteni, jogász volnék.
@demagofób: Aki nem hagyja szépen rendben, az most is büntethető.
@Lesley: Légy szíves segíts megtalálni a kérdéses rendelet pontos szövegét.
Meg van!!!
„(11) Tilos a közterületre kihelyezett, valamint az ingatlanok közös használatú
területeire elhelyezett hulladékgyűjtőket – ide tartoznak utcai szemétgyűjtő edények,
szelektív hulladékgyűjtő szigetek, társasházak kukái – kiborítani, azokból kommunális
és egyéb hulladékot kivenni.”

Ezt nem hiszem el!

Ezek szerint én ezt a szabálysértést már többször elkövettem. A minap munkába rohanás közben levittem a szemetet és egy lendülettel a szeméttel együtt kidobtam a markomban szorongatott lakáskulcsot is. Kénytelen voltam kiborítani a kukát, szerencsére épp aznap reggel vitték el a szemetet, így kevés cucc volt benne. Így is gyomorforgató volt, de meglett a kulcsom.

Egyszer pedig egy műanyag üveget hoztam fel a szelektív kukából, mert rájöttem, hogy nagytakarítás címszó alatt a viráglocsoló üveget is kidobtam.
Visszaeső szabálysértő vagyok. ;-)

Aki ezt a rendeletet
kidolgozta, az szégyellje magát és adja vissza a jogi diplomáját, ha van neki egyáltalán.

Tényleg a béka segge alatt van a jogi pálya és a jogászképzés színvonala.

Én szavazni fogok a népszavazáson.
Nos, most tán többeknek világos lesz, hogy miért nevezem Józsefváros „polgármesterét” úgy, hogy KÖRZETVEZETŐ. Mégpedig azért, mert szerintem az a településvezető, aki a legkülönbözőbb társadalmi problémákra KIZÁRÓLAG rendészeti és/vagy KIZÁRÓLAG szankciójellegű, kriminalizáló választ és koncepciót képes adni, az nem polgármester, nem településvezető, hanem szimpla KÖRZETVEZETŐ.

Kocsis körzetvezető a köztisztasági problémákat is rendészeti úton akarta megoldani – hát látjuk az eredményét. Na persze, van olyan társadalmi probléma, ami CSAK rendészeti megoldással tehető helyére – kezdve a köztörvényes bűntettekkel, folytatva pl. az önkényes lakásfoglalásokon át, be sem zárva a parkolási szabályszegésekkel. De a legtöbb társadalmi probléma vagy nem kezelhető, vagy csak részben kezelhető közbiztonságilag. Mondjuk a drogprobléma is olyan, hogy rendészetileg kell a drogterjesztőkkel „elbánni”, de a drogost ettől még valahogy vissza kellene vezetni, netán kényszeríteni a helyes szocializációra. És valahogy ebbéli köztes megoldást kell találni a guberálásra – aki kiborítja a szemetet, tönkreteszi a szemetesedényt, garázdálkodik; azzal szemben lépjen fel a helyi rendvédelem, de keményen. Viszont azokat a guberálókat, akik rendet hagynak maguk után, és csendben teszik a „hulladék-újrahasznosítást”, azért őket tán nem kéne kriminalizálni. Prevenciónak pedig részmegoldás tán, ha a Főkefe gyakrabban üríti a szelektív gyűjtőket.

Amúgy nekem is volt szerencsém „túrni” a kukából, mondjuk véletlenül kidobott cuccot – vagy épp visszaváltható üveget, teljesen jó befőttes üveget (szeretek befőzni, és a hypo mindent kivisz :D). De például konténerbe kitett építési törmelék között találtam olyan „ablaktámaszt”, vagy „túlfolyó rózsát” a fürdőkádba, és kidobott WC tartályban olyan alkatrészt, ami nekem kellett. Szóval: nem szégyen a szegénység – legalább is nem lenne szabad annak lennie. Viszont kriminalizálni, az bizony poszthorthysta és prenáci bűn!

Befőttes üveg tekintetében most már a szomszédaim megkérdik, hogy kell-e nekem… :). Apropó: nemsokára lomtalanítás a kerületben… :D
@kisQtya:
tetszik! én is guberáló vagyok (és a tárcámat dobtam ki! teljesen igaza van, ha valaki szemetel, büntessék meg! (a sétáló utca vendégeit is!) a guberálót meg hagyják békén!

Felesleges azon rágódni, ítélkezni ki, miért került ilyen helyzetbe (családossal is találkoztam, akinek a gyereke nem is tudta, hogy milyen helyzetben van, mert titkolta), akinek szüksége van a szemétben kidobott holmikra vigye, csak rakjon rendet maga után!
Az is megérne egy misét, hogy a kukák mellé rakott szemetet (ami nem fér a kukákba) nem a guberálok dobálják szét hanem a szél...(láttam)
@kisQtya: A rendelet szövegèt el kéne olvasni!!! Utána kéne vèlemènyt nyilvánítani. :)
@Frigyesmester: Megint elgurult a pirula :)))))) Elmebeteg!!!!!!
Lezli, Lezli, egyre felületesebb vagy. Már megint tévedsz - ikszedszer, de egyre sűrűbben -, mikor ezt írod:

"Jogászkodás zajlik most a színfalak mögött, ez biztos."

Minek zajlana? Annyit tán csak tudhatnál, hogy az ombudsmannak jogi vélemény közlésére van lehetősége, másra nincs. Semilyen kötelező érvénye nincs ennek az írásnak sem, úgyhogy mégis mi a tyúknak kéne jogászkodni?

Megy a népszavazás, addig páran hisztiznek, hátha sikerül megakadályozni, oszt majd a kerület meg eldönti, mit akar. Ilyen egyszerű ez...
Teljesen jó dolgolat - kaját, ruhát, műszaki cikket, stb kidobálnak a kukába, aztán meg felháborodnak, hogy valaki kiguberálja. Irigy, hülye fehéremberek.
Csak magamat ismétlem: "Találtam közben egy rendeletet is a szemetelésről - bár nem néztem teljesen utána.
www.complex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99900218.KOR
Ebből látszik, hogy nem a kukázás tiltása a megoldás, hanem a szemetelés szankcionálása. Ha viszont erre nincs aparátus, akkor a kukázásra sem lesz - miközben teljesen antihumánus az egész hadjárat."

Szabó tanácsadó úr pedig ne arra legyen büszke, hogy miként tud ignorálni egy ombudsmani állásfoglalást, hanem a közvélemény által jóideje már elfogadott szabályok alapján dolgozzon inkább. Anélkül csak szócséplés amit művel, és lejáratja vele nem csak magát, de az egész hivatalát - tekintve hogy rajta kívül itt (de valószerűleg másutt sem) meg nem szólalhat onnan más.
@k.elod: Nem csak elolvastam, hanem be is idéztem. Gondolom, nem tűnt fel. :)
@városjáró: Pontosan erről van szó. TÖBB szabálysértési tényállás alapján (pl. köztisztaság elleni szabs, csendháborítás, garázdaság) is fel lehet lépni - jelenleg is - a közrendet sértő módon történő guberálás ellen. Miért mulasztják el a hatóságok? Ha eddig nem léptek fel, akkor ezután egy új, speciális tényállás alapján fellépnek majd?
Feljelenthetem az utált szomszédomat, ha beletette a saját szemetét az egyik kukába, majd rájött, hogy nem tudja jól lezárni a fedelét, ezért KIVETTE onnan és áttette egy másik kukába? Mert kivenni nem szabad azt a szemetet, ami a kukában van, akkor sem, ha ö tette bele.
Ez a rendelet teljesen fölösleges és szakmailag is súlyosan hibás.
@08.szabogabor: Hát igen. Sajnos jogászkodás az nem zajlik, mert ha zajlott volna, akkor ez a szakmailag is súlyosan hibás rendelet létre sem jöhetett volna....
Különösen szomorú, hogy az "ombucmanó" sem mutatott rá arra, hogy hibás a rendelet.
@aeidennis: Ez egyébként nem rossz ötlet.
Ha itt kultúremberek élnének - de nem azok élnek - akkor el lehetne különíteni egy kukát a még használható, guberálható szemét céljára. Ebbe tehetnék a lakók a ruhaneműt, olvasható újságot, könyvet, használható tárgyakat.
@kisQtya:

Az előző hónapok önkormányzati közléseiből, azt hiszem, kiderül erre a válasz. Ti. hogy a rendeletalkotást nem szabályozási, hanem kommunikációs eszköznek tartják. Az előkészítéstől számítottak rá, hogy a rendeletet nem fogják alkalmazni, több összekapcsolt témával együtt, a főváros-kerület és a kerületek közötti politikai játszma része a jogalkotás. Ehhez nyilván érdemesebb friss és testre szabott szabályra hivatkozni, mint a régiekre. Persze más kérdés, hogy ez milyen következményekkel jár a jogalkotás és alkalmazás minőségére, az illetékesek szerepfelfogására nézve.

A korábban meglévő szabályok betartatásával és a városüzemeltetési problémák orvoslásával kapcsolatban azt írták, hogy jelenlegi szűkös kapacitások szétforgácsolásával járna, ezért nem prioritásuk. A közlésük szerint attól várják az apparátusaik kapacitásának a jelentős felszabadulását, hogy a következő években ötödére csökkentik a kerületben élő hajléktalanok számát. Az esetek és a hivatalos reakciók alapján úgy néz ki, hogy jelenleg olyan feladatokkal nem tudnak vagy nem akarnak megbirkózni, mint hogy üzemeltetési alapfeladatokat elvégezzenek egy felújított téren, vagy hogy a közterületi rendészethez érkező bejelentéseket megbízhatóan iktassák, hogy egyes bejelentések ne tűnhessenek el.
@kisQtya: Szerinted a kulcs kommunális hulladék?
Szerintem nem!
Olvasd el mégegyszer ;)
Az index Mikszáth téri cikke kapcsán írtam a polgármester Facebook-oldalára (az utolsó bejegyzéshez, melynek tárgya az, hogy ebédet adott az FTC labdarúgócsapatának, éppen a téren), ezt:

"Üdv!

Van, aki foglalkozik az apparátusban olyan kérdésekkel, mint az ebédnek is helyet adó Mikszáth tér állapota? Feltételezem, hogy ismerik ezt a több szempontból furcsa cikket: index.hu/belfold/budapest/2011/07/15/parlagfu_es_gaz_boritja_a_mikszath_teret Itt most tehetek bejelentést, ami alapján kivizsgálják, hogy mi történt? Mondanék néhány szempontot, amire kíváncsi lennék:

- Amelyik szervezeti egység vagy vállalkozás hetente háromszor dolgozik a téren, annak nem volna-e dolga jelezni a cikkben leírt állapotokat a hivatalban? Vagy ha az szerepel a jelentésükben, hogy rendben tartják a növényzetet, akkor nem volna-e dolga annak, aki a teljesítést igazolja, hogy időnként ránézzen a munkára?

- Ha valóban egy civil egyesületnek felróható mulasztás miatt alakult ki ez a helyzet, ahogy a hivatalban állítják, akkor nem kellett volna-e időben észlelni? Mondjuk a civil szervezetet emlékeztetni a vállalása teljesítésére, ha úgy sem megy, akkor utánanézni, hogy kaptak-e erre támogatást, és levonni a konzekvenciákat. No és persze, ha a civilek nem végezték el, akkor a saját szervezetben tenni a tér rendezettsége érdekében? Ha pedig esetleg a civilek felelőssége nem olyan egyértelmű, mint a hivatalban állítják, akkor... legalábbis tisztázni, és bocsánatot kérni, a későbbi barátságos együttműködés érdekében.

- Furcsa, hogy a hivatalban azt mondják, hogy egy újság megkeresése nyomán nem tudnak vizsgálatot indítani. A sokszoros tapasztalat az, hogy inkább a média érdeklődésére kezdenek foglalkozni egy üggyel, a normál lakossági bejelentésekkel kevésbé foglalkoznak. Tényleg nem kell ilyenkor automatikusan megkeresni a szóvá tett probléma okát?

- Szabó Gábor vezető tanácsadó és szóvivő több fórumon konzisztensen kifejtette, hogy a közterület-fenntartási és közrendvédelmi feladatokat jelenleg és még belátható ideig nem tekintik prioritásnak. Ti. nem aprózzák szét ezzel a kapacitásaikat, a hosszú távú vízióik megvalósítására összepontosítanak. Nem gondolják-e, hogy az önfelmentés és a halogatás kultúrájának az erősítése az apparátusokban kockázatos? Hogy esetleg nem fogják tudni pont ott megállítani és pont akkor visszafordítani, ahol és amikor esetleg már a vezetésben is megérlelődik majd a szándék, hogy foglalkozzon a mindennapi ügyekkel?
@bodis.lajos: Kezdjük az utolsó bekezdéssel. Ez: "Szabó Gábor vezető tanácsadó és szóvivő több fórumon konzisztensen kifejtette, hogy a közterület-fenntartási és közrendvédelmi feladatokat jelenleg és még belátható ideig nem tekintik prioritásnak." - nem igaz.

Éppen hogy annak tekintjük, mint azt többször is kifejtettem, többek közt ennek része a népszavazás is, hogy a létező erőink nagy részét átcsoportosíthassuk normális közrendvédelmi feladatokra a hajléktalanokkal való aránytalan túlterhelésből.

A lakossági bejelentési szükséglet a vizsgálatra vonatkozik: kerületi lakos bejelentése jóval fajsúlyosabb, mint bármely külső szereplőé.

Itteni és facebookos jelzése számomra elég, utánajárok hétfőn az ügynek.
Gyorsan folytattuk a fb-oldalon:

Szerkesztő:

"Kedves Lajos! Hivatalos megkeresés alatt az önkormányzathoz megérkező levelet értik/értjük - amelyben egy cím is szerepel, ahova a hivatal elküldheti a válaszát - én itt nem tudom megválaszolni a kérdéseit. A cikkben sajnos csúsztatás, hogy egy médium megkeresésére nem vizsgálják ki az esetet. Az indexnek elküldött hivatalos válaszban az állt: "Abban az esetben, ha állampolgári bejelentés érkezik, megvizsgálják a helyzetet és kezelik a problémát." Senki nem mondta, hogy akkor fogják kivizsgálni az ügyet, ha lakossági bejelentést kapnak, hanem azt mondták, hogy minden bejelentést kivizsgálnak - hivatalból. Egyszerűen kifordították a szavainkat, hiszen ez alatt nem azt értettük, hogy az újság kérdése nem elegendő ehhez. Tudniillik anélkül, hogy hivatalos bejelentés érkezett volna, a kollégák kimentek a helyszínre még csütörtökön, a kérdések megérkezése után."

Válaszom:

"Köszönöm, ezen ne múljon, elküldöm az itt feltett kérdéseket mailben a jegyzőnek, hogy szintén mailben tudjanak válaszolni.
Persze, hogy sok a kommunikációs határeset, egyre több városi kérdésről és egyre több formában fognak érdeklődni az emberek. Itt például, és sok más ügyben, kevésbé a hivatalos kivizsgálás érdekes, mint inkább hogy köznapi ésszel érthető válasz szülessen. Javaslom, hogy gondolják át a mozgó határok következményeit a hivatalos és a nem hivatalos közlések között! Azt hiszem, itt önök kicsit nyakatekerten fogalmaztak, az újságtól pedig nem tettek még fel öt kérdést, hogy tisztázzák, hogy ki mire is gondol. Nem ritka az ilyen, de nem kell megijedni tőle.
Az ügyben magában ezek szerint gyorsan reagáltak, hogy azonnal kimentek. De ugye minden hétfőn, szerdán és pénteken is kimennek, ami felvet kérdéseket, fel is tettem most. Összehasonlításnak kínálkozik a Mátyás térrel kapcsolatban régóta zajló vita a webkettőn, ahol furcsa dolgokat lehet ám olvasni az önkormányzat részéről, miért nem látnak el alapfeladatokat.
Remélem, a feladat-ellátás rendszerszerű javítása, és nem a hivatali retorziók és az egymásra mutogatás irányában mozdul az ügy. Örülnék, ha a legkülönbözőbb társadalmi csoportokba tartozó polgárokkal való együttműködés is erősödne, nem pedig a hivatali bezárkózás és minősítgetés. Szóval: hajrá problémamegoldás és hajrá együttműködés! És javaslom, merjenek kommunikálni, de hétköznapi nyelven!"
@08.szabogabor:

Itt két szemlélet ütközik:

Az önkormányzat szerint, ha jól értem, a városüzemeltetés és a rendvédelem megfelelő működtetésének kulcsa néhány politikai döntés. A fő akadály néhány társadalmi jelenség, illetve csoport, elsősorban a hajléktalanság és a kukázás. A változtatások reális időtávja pedig több év.

Többünk szerint a fenti önkormányzati feladatok sok résztevékenységet tartalmaznak és sok csoportot érintenek. Ezeket menedzselni nem könnyű, de odafigyeléssel és felelősségvállalással teljes mértékben lehetséges, minden eszközük megvan hozzá, és ma el kell kezdeni.

Az önkormányzat közlései szerint a stratégiai akciók termőre fordulásáig nem forgácsolják szét a több ezer munkatársuk idejét a feladat-ellátás aprómunkát igénylő javítgatásával. Konkrétan is szó volt arról, hogy a kerületben elő hajléktalanok számának ötödére kell csökkenni, hogy az önkormányzat az apparátusai működésére vonatkozó kritikákat komolyan mérlegelje, mert addig a más kerületek közszolgáltatásaihoz képest aránytalan terhelésnek vannak kitéve. Tehát ne várjunk menedzsment intézkedéseket például annak érdekében, hogy a közterület-felügyelők észrevegyék a szemük előtt zajló szabálysértéseket, és megfelelő formákban - akár bírságolással, akár udvarias, de határozott figyelmeztetéssel - elejét vegyék a jogsértő tevékenységeknek. Vagy hogy az önkormányzatnak nem éri meg az európai uniós fejlesztések gondos fenntartásával, például a köztéri növények gondozásával foglalkozni, mert kifizetődőbb újabb pályázatokat beadni, és legrosszabb esetben is a támogatások kis részét képező büntetéseket befizetni.

Azt már inkább csak a magam véleményeként mondom, hogy részeredményeket elértek. Például a parkolási bevételek beszedésében valódi teljesítménykövetelményeket támasztanak a munkatársakkal szemben. Vagy jelentősen javították - bár távolról sem problémamentesen - az önkormányzati döntések nyilvánosságát és az egyedi beadványok megválaszolását. Személyes sikeremnek is tekintem, hogy közölték a szándékukat, hogy augusztusig a közterületi és parkolási rendészetnél végre megszervezik az iktatást és ügykövetést olyan módon, hogy ne lehessen eltüntetni beadványt, ha a munkatársak valamilyen okból nem kívánnak vele foglalkozni. Lehetne még sorolni néhány eredményt, de sokkal több a szerintem nem indokolható hiány és önfelmentés. Ezekkel lehetne és kellene folytatni a fejlesztéseket.
@08.szabogabor:

"A lakossági bejelentési szükséglet a vizsgálatra vonatkozik: kerületi lakos bejelentése jóval fajsúlyosabb, mint bármely külső szereplőé."

Öö... azt ugye nem állítja komolyan, hogy az önkormányzatnál komolyabban foglalkoznak bármely polgáruk beadványával, mint egy nagy olvasottságú sajtócikk észrevételével? Egyébként nem is biztos, hogy jogilag különbséget tehetnek, és a polgármester oldalán azt írják, hogy nem is tesznek.

"Itteni és facebookos jelzése számomra elég, utánajárok hétfőn az ügynek."

Köszönöm szépen, nem tudom, mennyiben változtat, hogy a facebook-oldalon kapott magyarázat alapján már elküldtem a jegyzőnek is, hogy legyen milyen mailcímre válaszolni.

Három-négy érintett esetén már elég ritka, hogy teljesen egyet fognak érteni abban, hogy mi történt, úgyhogy szerintem nyugodtan megengedhetik maguknak, hogy ne szó szerint ugyanolyan több vélemény is "kijöjjön" az önkormányzatból. Önmagában ezt szerintem nincs ok felróni, sőt újabb javaslatokat generálhat és az együttműködés fejlesztésére lehet alkalmas.
Stratégia, fejlesztési munkatársból nincs több ezer, de ezt Ön is tudja. A kerületi közszolgák 95%-a a napi rutinnal foglalkozik, mikor a városfejlesztés és a közrendvédelem prioritásáról beszélünk, akkor négy erőforrással tudunk valójában számolni.

1. Politics.
2. Kerületi költségvetés.
3. Kerületi jogalkotás.
4. A stratégiai területkre csoportosított 5%-os humán-erőforrás.

A kerületi közszolgák 95%-ának működtetési feladatkörében Ön szerint rosszul mennek a dolgok, szerintem meg elég jól ahhoz, hogy a stratégiai erőforrásokat ne kelljen átcsoportosítani. Dehát persze megint önismétlünk.

Tervszerűen haladunk, figyelünk közben a kapacitásainkra, mert mint tudjuk, aki sokat markol, keveset fog...