Kerületi honlap

Címkék: web önkormányzat józsefváros

2009.03.10. 12:28

Maga a honlap használhatatlan. Elveszik az ember a sok felesleges menű között, az érdemi információt viszont nem lehet megtalálni. Legutóbbi példám: a képviselőtestület rendeleteket alkotott már idén is, többek között a játszótereken megtiltotta a dohányzást, büntetéssel sújtva azt, aki mégis ott füstölne.

Engem, mint dohányzó embert, érdekelne, egészen pontosan mi is áll ebben a rendeletben - van is rá egy törvény, meg adatvédelmi biztosi állásfoglalás, amely kimondja, hogy "a jogszabályok kihirdetése nélkül nincs érvényes jog, a jogszabályok megismerhetősége nélkül nincs jogállam".

Ezzel szemben a kerületi honlapon a rendeletek szekcióban egy idei sincs fent. Pedig - ránézve a naptárra - már két teljes hónap eltelt az évből. Sebaj, jó állampolgárként írtam a jegyzőnek, mint a Törvények Őrének, biztosan nem tud róla, és azonnal odacsap, ahová kell, így pillanatok alatt felkerül minden a helyére.

Ahham, meg ahogy én azt elképzeltem. Íme egyik válasz:

Sajnos, ahogy azt Ön is írta, a honlap üzemeltetésével kapcsolatban valóban több hiányosság van, amely miatt az információáramlás nem akadálymentes, de – véleményem szerint- legfőképpen a hivatal hosszú évek óta hiányzó kommunikációs szabályzatában keresendő a „hiba”. Mind a honlap-átalakítás, mind az önkormányzati kommunikációs szabályzat reményeink szerint meg fogja szünteti az ilyen hiányosságokat.

Azért nem tesznek eleget törvényi kötezettségüknek, mert...lusták(?) megalkotni egy szabályzatot? Van rá egy jogszabály! Évek óta használhatatlan a kerületi honlap, és évek óta ígérik, hogy majd lesz új, és akkor minden szép és jó lesz.

A legszebb, hogy jött egy visszaigazolás arról, hogy a jegyző asszony bizony olvasás nélkül törölte a levelem.

Ennyit arról, mennyire érdekli a saját munkája. Ő lenne a Törvény(esség) Őre?

Neked van ilyen - vagy hasonló - tapasztalatod?

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr25824333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kemény.

A mi blogunk se nagyon kapott választ a két elküldött hivatalos levélre, úh. azóta nem is nagyon kísérletezünk ilyesmivel.

Viszont amikor csak érdeklődtem a Szabadság híd kandeláberei iránt, akkor papír alapon visszaválaszoltak - igaz akkor is 1-2 hónap csúszással.
Kb 2 éve írtam a Panaszládába arról, hogy milyen régen közeledik a megállapodás a végéhez (a honlap felújításáról), de a mai napig sem kaptam választ.
Minden önkormányzat halála a nyilvánosság. A fideszesek pedig még szociknál is jobban irtóznak tőle. A XII. kerültiek és a II. kerületiek is megszüntették a nyílt kommunikáció lehetőségét.
Lesley nehogy megsértődj, mert nagyra tartom a munkádat, de ha én írnék a jegyzőnek, akkor biztosan nem használnám a nick nevemet és a blog-os mail címet, hanem a spam-tól féltve őrzött polgári nevemet is mutató címemről küldeném a leveleimet.

Üdv,
Feri
Nézzétek meg Köbánya honlapját! Lehet irigykedni.....
@Adabas: nem vagyok sértődős, részben igazad van. Viszont, ha felhívom a figyelmét a törvényességre, akkor az teljesen mindegy, hogy milyen email címről teszem.
@városjáró: van benne valami, amikor kormányon volt, az Országgyűlés is így járt. Nem is értem, most miért csodálkozunk...
A Józsefváros.hu-n még utalást sem találtam arról, hogy a kerület hol és mikor szervez ünnepi megemlékezést....
Ti látattok valamit?
Hadd fordítsam le Xantus doktor válaszát:
Szarul dolgozunk, ami abból a sajnálatos tényből fakad, hogy szarul dolgozunk.
Egyébként az önkormányzati rendeletek tárában (nrt.bm.hu/) is 2006-os az utolsó rendelet, vagyis be se küldi Xantus doktor a rendeleteket.
Egyébként menj be az okmányirodába, és kérd el a rendeletet. Odaadják. Nekem egyszer szükségem volt valamire, és megoldották.
Még egy dolog: a mi falunkban még most is az a szokás, hogy ha van egy új rendelet, amely sokakat érint, azt kitapétázzák a közértben, a hirdetőtáblákon, sőt a kocsmában, a piacnál. Ja és ma már felteszik a község honlapjára is.
@Adabas: A mi közös képviselőnk hivatalos panaszt nyújtott be a jegyzőhöz, illetve megfellebbeztünk egy működési engedélyt kiadó határozatot - mondanom sem kell nem nicknévvel - mégis tesznek ránk egy hónapja. A jogállam legújabb megtestesülése, hogy tojunk az állampolgárra, aki önbíráskodás helyett legális eszközökhöz nyúl... Groteszk.