Imre nem unta meg a tevékenységet, sőt! Az elkészült virágágyásokat felturbózta: egy szivacsréteget tett a föld alá, és csövet vezetett keresztül rajta, hogy biztosan meglegyen a folyamatos nedvesség a virágoknak. Hogy lássák, ez tényleg egy gondozott kis kertecske, kerítés-félét rakott a szélére. A másik ágyásnál fehér kavicsokkal díszítette. A harmadiknál elkezdte földdel feltöltteni a rácsot, hogy oda is növények kerülhessenek. A Görög Étterem ablakai alá is rakott virágládát, növénnyel persze.

De ez már nem elégíti ki, és régebben mesélte is, hogy a Kiscsibész téren lévő, ÁNTSZ által lezáratott szökőkutat kívánja felújítani. Mondta, gyűjt pár fajta csempét, és kirakja a kút oldalát vele. Most jártam arra, és tényleg nekilátott. Bár pont pihent, így nem tudtunk beszélni - a képek mindent elmondanak.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr541363927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nem semmi az öreg, rendesen belakja ezt a területet:)
Tanulhatnának tőle a sorstársak. Hogy a virágágyásba sz*rás helyett van más lehetőség is...
@LION_heart: ha a virágágyás-_BA_, azzal csak jót tesz. A többség max. rá... ;)
@LION_heart:
meg a többi nem hajléktalan is tanulhatna, hogy nincs annyira lent, hogy ne tudna segíteni rajtuk...
az első ágyás elég retekül néz ki, főleg a "kerítés", a második egész jó a kavicsokkal, a harmadikon nem sok látszik, de a csempézés nagyon király! le a kalappal amúgy, kedves dolog.
@Parasite: ahhoz képest, hogy ott (is) csikkek és kutyaszar volt a nyár elején, most virágok nyílnak...a harmadikra meg most kezdett földet hordani, hogy ott is virágok legyenek.
"Nem tudtam vele beszélni mert éppen pihent"

Magyarán totál be volt baszva:)

De azért kedves egészségére, és hát persze hajrá.
@Enyém nikkem: többször beszéltem vele, nem iszik alkoholt egyáltalán, baj van a hasnyálmirigyével - csak tejet, de azt sokat!
Éjjel nem alszik, mert őrzi a cuccát, ezért nappal szokott.
A szomorú az, hogy tuti, a sorshaverjai tönkre fogják tenni. Ez van.
@Gyáli úr: Ősszel indul melegebb éghajlatra világot látni, ismét. Tengerész volt, a hadseregnél, feltalálja magát.
Bringával tervezi, a haverokkal.
azonnal fel kell jelenteni, biztos hogy nem felel meg a szabályoknak amit csinál

tanulja meg ő is hogy a semmittevés a rendje módja a magyarnak
@Lesley: "Tengerész volt, a hadseregnél, feltalálja magát."
Melyik hadseregnél ?
@endike: "azonnal fel kell jelenteni, biztos hogy nem felel meg a szabályoknak amit csinál

tanulja meg ő is hogy a semmittevés a rendje módja a magyarnak"

De csak ha előbb felvette a segélyt! :)
@zauberpferde: Magyar Néphadsereg Haditengerészete - az orosz és bolgár flottában.
amugy, miert miert MIERT nem o a Miniszterelnok?!

komolyan egyik part sem tud egy 1000ed ennyire szimpatikus embert felvonultatni, nem hogy pozicioba hozni...


a bazdmeg.
Itt egy hajléktalan, akiről úgy érzem, többet tesz, mint némelyik nagypofájú politikus - tudom, hogy demagóg vagyok.
@KopaszMercis: :))
Hát, ha az nem is, most itt polgármestert választunk majd novemberben - kár, hogy addigra nem lesz már az országban sem...
@endike: Alapesetben azt gondolnám, hogy ironizálsz, de többször bizonyítottad hogy ahhoz te túlságosan is korlátolt vagy, úgyhogy: nyasgem, ő legalább tesz valamit a környezetéért.
jópofák a virágágyások, de a kút alját minek csempézi? ronda (szerintem) meg az már ki van rakva kockakôvel. egyébként az ô esetén is látszik, magyarországon mindenki azt csinál amit akar. lehet nyugodtan szarni mindenbe, legyen a következménye szép és jó vagy csak törvénytelen és szar. nem nindegy? tízmillió kiskirály országa.
kíváncsi vagyok mikor csukják le, mert közterületet buzerál, olyan "hát jó amit csinál, de ez a törvény" szöveggel.
Legalább valaki tesz is azért, ami zavarja a legtöbb embert: a város kinézetéért. Nem mellesleg meg talán ez a kis munka segít megőrizni ennek az embernek a hasznosság érzését. És talán abban is, hogy ne csússzon le lelkileg, szellemileg, testileg teljesen.

Egy kis gerillakertészkedés senkinek sem árt, sőt. Többeknek kellene gyakorolni. Más lenne itt élni.
Soha nem adok hajléktalannak pénzt, de neki adnék. Nemes dolog, ha valaki ilyen mélyen is ember tud maradni, mert a többség nem az.
Zseniális a pasi.
Örülök, hogy időről-időre hírt adsz róla.
Respect a pasinak! Aa sok f@szlóbáló, végkielégítés gyűjtő habzószájú példát vehetne róla!

Örömmel telik be kicsi lelkem az ilyen önként saját maga környezetét szebbé tévő embereken.

Talán Mo. is szebb és boldogabb lenne, ha mindenkinek egy bevásárló kocsi nagyságú "vagyona" lenne - és minden tújra kezdhetnénk.
@wellsystem: Akkor összeomlana a mai világunk és teljes lenne a káosz. Sajnos az emberi gondolkodást a szegénység nem változtatja meg...
Bár ha egyszer mindenki átélné azt, hogy milyen, amikor 3 napig nem eszel -na nem azért, mert már megint fogyózol- talán javítana kicsit mindenki értékítéletén.:)

A vállveregetésen kívül -milyen jó ember is ez a Imre- talán lehetne érte többet is tenni...
Eddig azt hittem, hogy én vagyok a legriszájklingabb matador, de Imre az!
becsülendő, hogy elfoglalja magát
Jaj... lerakott pár virágot meg követ... hát ez aztán igen. Legyen ő a miniszterelnök persze. Jézusom.
hihetetlenül állszent nyávogás folyik itt.. és mi van ha a parlament falát kezdi csempézni majd gondol egyett azt félbehagyja? inkább az arra rendelt szervek végezzék rendesen a dolgukat. nekem nem kell a sufnituning. bár elismerem, a virágültetés jó ötlet. falu bolondja (még ha lelketlen szemét alaknak is tartotok..)
@sandor68:"hihetetlenül állszent nyávogás folyik itt.."
Teljesen igazad van.
Egyet azért hozzáfűznék. A falu bolondján ugyan mindenki röhögött, de nem hagyták éhenveszni, miközben ódákat zengtek róla (nem is zengtek), hanem az emberek -a faluban- gondoskodtak róla.:)
@Rosa Rugosa: ez az! de ahogy írták "én sose adok pénzt"....
@sandor68: Erkölcsileg támogatjuk! Kap egy vállveregetést! Micsoda rendes ember!:) Az, hogy a tavaszt már nem biztos, hogy megéri, kit érdekel? Addig is lehet róla ITT írkálgatni.:)
szeretem ezt a blogot, de ennek a pofának a szentté avatása már kicsit sok! ez a sok hálás emberke inkább adjon neki tejet (hiszen csak azt issza, ugye gyomorbajok..) esetleg hívja meg egy reggelire, vagy szerezzen neki melót (pénzt azt nehogy adjon, hiszen az az állambácsi feladata). mindamellett törvénytelen amivel az úr elfoglalja magát, de az már kit érdekel. annak szépsége és hasznossága pedig gusztus kérdése, kár is vitatkozni róla. szerintem inkább gázos. a virágágy még elmegy, de krumpliskert? meg köztéri mûtárgy kicsempézése hulladékkal? tényleg de kár, hogy lelép télire, kiváncsi lennék mit ültetne a volvokban, esetleg kifestené az ablakkereteket..
A burkolat váltást nem díjazom,de a virágos kertes művelete szép
és jó is szerintem.
Illetve az sem baj ha kicsit segítünk az ilyen embereknek akik a testi-lelki összeomlás határán vannak. (Nem pénzt kell adni nekik,hogy alkoholt vegyenek,és cigarettát.
(De ha egyszer elbeszélgetsz kedves olvasó egy hajléktalannal az életről őszintén,másként ítéled meg Őket.Én megtettem.
Igaz majdnem minden esetben Ők tehetnek saját sorsuk savanyú mivoltjáról.