Úgy tűnik, egyre inkább kiszorítják a járdákról a zembereket - elkerítik ilyen-olyan okokra hivatkozva, aztán mindenki úgy közlekedik, ahogy akar. És ahogy tud.

kőfaragó5.jpg

szia,
 
ma reggel, amíg mentem a srácokkal az auóig, belehalgattam egy jó kis utcabeli adok-kapokba.
 
a kőfaragó u. 5. műemlékházról úgy fél éve leesett a homlokzat egy része, a többi majd később fog lezuhanni. a ház deszkaléccel elkerítette a járdát, így a gyerekeink megtanultak azóta az autók között, az úton járni (még élnek). az elmúlt félévben sem a műemlék ház közös képviselője (a reggeli adok-kapok 1ik résztvevője), sem az önkormányzatnak nevezett izé nem tett semmit sem a műemlék házért, sem az életveszély elhárításáért (ma 1 2 éves gyerek motorozott át a lécek alatt, a szülei voltak az adok-kapok másik résztvevői), sem azért, hogy használhassuk végre a teljes szélességében elzárt járdát.
 
üdv,
 
helyi lakos

Ugyanakkor a volt MSZP székház a Köztársaság téren is elkezdett bomlani - amióta üres, senki nem foglalkozik vele, a galambok is inkább mellészarnak - és gyors reagálású köztereseink el is kerítették a járdát itt is.

mszp.jpg

Ha lenne polgármesterünk, vagy lenne a jó polginak egy megfelelően felelősségteljes vezetője a köztereseknél, akkor vagy bírságot szabna ki az ilyenekre, vagy az önki saját költségén elhárítja a veszélyt és kiterheli.

Kár, hogy egyik sincs. Marad a kordonozás, elkerítés - az nagyon megy.

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr994903154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ez a társasház felelőssége, nem a polgármesteré. A t.ház a lalók tulajdona, a házról lezuhanó tárgyakért pedig a t.ház a felelős, legyen az fal, homlokzat, avagy virágcserép.

Szomorú, hogy sok az ilyen ház, illetve a felelőtlen tulajdonos :(
Ez az oldal semmi mást nem tud, csak fikázni, főleg Kocsis Mátét.
Közel tízmilliárd forintos felújítás zajlk, zajlott le eddig Józsefvárosban az elmúlt pár évben.
@SontPent: Nem zajlott le közel tízmilliárdos felújítás az elmúlt években. Olyan meg egy se - de, néhány zebrát megcsináltak - ami a Mátékától indult volna. Kár hazudozni.
@SontPent: mennyémá, ami fikázás itt megy, annak van alapja MINDIG. majdnem az elejétől követem ezt az oldalt, és van itt bőven olyan írás, ami a fejlesztéseket, fejlődéseket írta le.

de mondom még valamit, be lehet írni simán, ha bármi olyat látsz, és megosztanád a kerületi lakókkal, vagy éppen dicsérni kocsimátét, mert olyan