Sötét

Címkék: utca világítás elmü józsefváros közteres

2012.01.08. 21:57

 Van a Szentkirályi utcában. Nem sokszor járok arra, de az elmúlt héten háromszor is végigjöttem rajta, este. Töksötét, az emberek botorkálnak és minden szembejövőt gyanúsan méregetünk, ki tudja, milyen szándék vezérli...

 

Mit tehet ilyenkor az egyszerű polgár? Alap, hogy felhívja a köztereseket, ők azért vannak az utcán, hogy ilyenekre (is) figyeljenek, intézkedjenek. Közérdekű számuk: 06-80-204-618. Megvan neked is? Mentsd el, mindig jól jöhet.

Nosza, fel is hívtam 21:38-kor, és nagyon sajnálom, hogy nincs rögzítve, mert érdekes beszélgetés volt: se bemutatkozás, se köszönés, egy kurta igen hangzott először. Többedszeri érdeklődésemre árulta csak el a nevét az úr, illetve akkor mondta azt is, hogy jó helyre csörögtem, ő a közterület-felügyelet jelenleg. Mit akarok, mondjam már..Mondom neki, sötét van, szólok, intézkedjenek.

Hát az nem az ő dolguk, az ELMÜ intézi, őket kell keresni -  de előre szól, 8 (nyolc !!!) napjuk van intézkedni. Rendben, akkor ennyi ideig még sötét lesz, de én hívjam az ELMÜ-t? Igen, maga, meg aki az utcában lakik. Akkor az nem elég, ha Önökhöz ezt bejelentem, nem jelzik hivatalos úton? Hát, végül is, mi is jelenthetjük, de 8 (nyolc) napjuk van kijavítani. Rendben, köszönöm az információt.

Volt már egy ilyen eset, akkor jeleztem a szolgáltató felé, és valóban, megoldották néhány nap alatt. Olyan is volt, hogy a Német utca, a közteresek előtt volt sötét, ott is inkább bejelentettem, az a biztos. 

Most is így tettem. 

Sajnos, azóta megváltozott az online hibabejelentő, így kicsit keresgélnem kellett, de annyira nem rejtették el. Képet is lehet feltölteni, én is felraktam kettőt, lássák ők, hogy mi nem látunk.

No, ez sem sikerült. A következő kis üzenetet kaptam, amikor el akartam küldeni:

Terjed a sötét, úgy tűnik. Én nem adom fel, holnap telefonálok, aztán megpróbálom megint online - remélem szabógáborunk is beveti magát.

 

UPDATE

Ma este ismét arra jártam, és valóban, részben megoldódott a probléma - azonban a legkritikusabb részen még mindig sötét van. Igaz, most már dereng valami, ám ugyanúgy nekimehetek a járdára húzott kerítésnek, vagy törhetem bokám a sötét miatt. A kerítésre ki lehetne tenni egy sárga villogót, mint útfelbontásnál szoktak az autóknak - vagy a gyalognak mindegy?

Jó hír, hogy szabógábor tartja a szavát: pont akkor csorgott el a Jófiúk ladikja mellettem, amikor fotózni kezdtem. 

Látszik, hogy dolgoztak, feltörték a járdát, figyelmeztető szalaggal el is kerítették, most már lehet, hogy csak napok kérdése, és végig fényes lesz az utca.

Kíváncsi vagyok, mi lesz a kerítés sorsa, azzal kezd-e valaki valamit...

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr993529972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Már hetek óta sötét van,a probléma nem újkeletű ...

Talán valamikor karácsony előtt tűnt el a világítás. Egy utcában lakó ismerős már háromszor telefonált, de szemmel látható, hogy eredményt nem ért el. Emellett biztos vagyok benne, hogy tucatnyian telefonálhattak ennyi idő alatt, elég hosszú az utca ...

A második telefonálásnál azt mondta az ELMÜ a elsötétült utcában álló ismerősnek, hogy nem jól tudja, mert már küldtek ki szerelőt, és jó a világítás ... az ismerős azonban inkább a szemének hitt ...

Nem tudom, hogy még most is az-e a gyakorlat, hogy saját szerelő híján az ELMÜ külső vállalkozóktól rendeli meg a munkát, ami körülményes és láthatóan időigényes, plusz némi szakértelmet kívánna (múltkor állítólag a szerelők barkácsoltak el valamit) ...

Mindenesetre valóban balkáni állapotok, egyetlen lámpatest sem ég a Rákóczi út és a Bródy között, plusz nincs világítás a Treffortban sem...
Kösz, vettem, átvettem.
@8kerlakos: tényleg, a parkolóőrök hogy ellenőriznek sötétben? és ha látják, hogy sötét van, miért nem jelzik?@08.szabogabor: ezek is változnak? nem kell majd a lakosságnak jelentgetni, hanem a minden nap az utcán lévő, közért dolgozó, közpénzből fizetett ember tényleg tesz a közösségért? megtanulnak normálisan telefont kezelni?
rögzítitek a bejelentéseket? ha nem, miért nem?
@Lesley: Hmmmm... Kár megint belesüllyedned a demagógiába. A közpénzen fizetett közért dolgozó emberek különböző funkciókban dolgoznak. A munkaterhelésük csak szerinted engedi meg, hogy lógjanak, vagy mással is foglalkozzanak, mint ami a konkrét feladatuk.

Jogos lenne a kirohanásod ez esetben az ELMŰ ellen, kevésbé jogos a parkolóőrök, vagy a közteres diszpécser ellen. Előbbieknek már meg kellett volna csinálni lakossági bejelentésre, utóbbiak pedig lehet, hogy észrevették, de úgy gondolták - némi okkal - hogy tán az áramellátásra is van szervezett rendszer, és valahol már egy rendszerben megjelent a kellő információ és megkezdődött a beavatkozás. A közvilágítás biztosítása fővárosi feladat, joggal tehát nem várhatod el a kerületi önkormányzattól annak feladat-átvételét.

Úgyhogy ácsi.

A JVSZ-nél megkezdődött az univerzális diszpécserszolgálat és cselekvési rendszer kiépítése, de azért olyan valamiért tán ne kezdj el hisztériázni, amit valakik önként csinálnak, mert kötelezettségük ilyesmire nincsen...
én az utcában dolgozom, és valóban hosszú hetek óta nincs világítás, de csak az utca elején, azt hiszem a második sarokig. Kb. két hete volt egy-két napra, de most megint nincs.

Jobban zavar amúgy, hogy a SPAR utáni harmadik, negyedig épületnél egy 5 méteres szakasz le van zárva a járdából, az viszont már évek óta. Egy befuccsolt építkezés miatt, teljesen indokolatlanul van lezárva a járda, emiatt a sötétben, ki kell mászni a parkoló autók közt az útra, vagy a túloldalra. Azt is le kéne bontatni valahogy, nem tudom ki lehet az illetékes.
@08.szabogabor: értem én, hogy gőzgép, de mi hajcsa? szóval az addig oké, hogy a parkolóőr beszól a központba, ha bilincselni kell - ami jó, mert bevétel - de nem teszi ugyanezt a közvilgásítási hiba észleléssel? miért? ez egy plusz feladat lenne?
demagógia? ez pusztán kíváncsiság.
jvsznél mit csináltok önként? az önként az azt jelenti nálatok is, hogy nincs érte fizetés?
@Lesley: Továbbra sem alkalmazlak rendszerszervezőként;) Ha takarékosan akarsz gazdálkodni a közpénzzel, akkor a következőt teszed:
1. Felméred egy adott feladatkör munkaerő-kapacitás igényét.
2. Felméred és finomítod az adott adható fizetésért elvárható munkaintenzitást, törexel arra, hogy minél jobb ár-érték arányhoz juss.
3. A feladat ellátásáhioz minimálisan szükséges kapacitást biztosítod, ami azt jelenti, hogy annyi, és csak annyi embert veszel föl, ami az adott feladat elvégzéséhez kell.
4. Ebből az következik, hogyha maradna másra is idejük és erejük, akkor az első 3 pont kívánalmainak nem tettél eleget, magyarul vezetőkénti munkaviszonyod véget ért, ugyanis pazarolsz...

Bizony gőzgép, és ez hajcsa...

A parkolóőrök a parkoló autókat figyelik. Mert ez a dolguk. Nem figyelik a szemetelőket, a kutyaszart, a világítást. Annyian vannak ugyanis, hogy épp elégséges a teljes odafigyelésük esetén a kapacitásuk a parkolási információk begyűjtésére.

A közterület-felügyelet célszervezet. Parkolási és hatósági szerv. A JVSZ átfogó közterületi szolgáltató szervezet. Nálam vannak olyan emberek, akiknek az a dolguk, hogy mindent észrevegyenek. Ők is azonban nappal dolgoznak, a világítás hiányát nem észlelték. Majd teljes állományfeltöltésnél már erre is jut kapacitás.

Az önként vállalt nem egyedi ember szintjén értelmezendő, hanem önkormányzati szinten: olyan feladat, melyet törvény nem ír elő, de az önkormányzat ellátja, mert megítélése szerint fontos. A JVSZ feladatainak egy része ilyen: Piac, LÉLEK Program - ez már közben kötelező feladat lett, helyesen -, Jófiúk, általában is az élhetőség mindenszempontú javítása.

Begyűjtetem már a szemetet mindenhonnan, mert ez élhetőségi szempontból prioritás ahhoz képest, hogy várjak a főutakon, vagy a szelektív hulladékgyűjtők környékén, míg az illetékes fővárosi szerv eljut odáig. Ugyanezt teszik a Jófiúk: ott lépnek be, ahol rosszfiúkat észlelnek, és nem figyelik közben az utca tulajdoni vagy kezelési helyzetét. Ezek önként vállalt feladatok, pl.
@08.szabogabor: nem kötekedésből, de szerinted meddig kell parkolást fizetni a Sztkirályiban - és mikor sötétedik?

nem, tényleg nem akarok rendszerszervezőként melózni, csak ha egyszerű polgárként be tudom jelenteni, akkor a közért dolgozó ezt miért nem érzi fontosnak? főleg nálatok, tudjátok, hogy sötétben könnyebb elkövetni bármi törvényelleneset..ismétlem azt is, hogy ha a parkolóőr be tud szólni ha bilincselni kell, akkor ezt is meg tudja/ná tenni, nem?
Az elmúlt fél esztendő során mi is háromszor jelentettük be, ami minden alkalommal negyedórás telefonálgatással járt és - mint látható - nem vezetett eredményre. Miért fizetjük az ELMÜ-t? Másként kérdem: ki fizeti az ELMÜ-t? És egy újabb kérdés: miért olvashatok a kerületi sajtóban "fényárban úszó Józsefvárosról", aki írta, talán nem itt lakik?
@Lesley: Tényleg nem vagy rendszerszervező;) Szóval, mint kifejtettem, Te egyszerű polgárként sétálsz, vagy biciklizel az utcán, tehát van üres kapacitásod nézelődni, és sokféle dolgot észrevenni. A parkolóőr meg nem sétálgat, hanem nézi az autók cetlijeit, meg hogy jó helyen állnak-e. Egyszeű példával: a buszvezető nem gyönyörködik a Dunában, mikor átmegy az Erzsébet hídon, mert van dolga a kormánykerékkel, az utas viszont bátran rácsodálkozhat...
@08.szabogabor: "A parkolóőrök a parkoló autókat figyelik." Ha nekem van egy munkám (pl. parkolóőr), és azt nem tudom ellátni, mert nem teljesülnek a feltételek (pl. nem látok), akkor a minimum, hogy szólok a munkáltatómnak/felettesemnek, hogy hárítsa el a hibát.

Nekem egyébként volt olyan kollégám, akitől a főnöke számon kérte, hogy előző héten miért csökkent a normája, erre azt bírta válaszolni, hogy elomlott a számítógépe, és nem tudott dolgozni. Arra a kérdésre, hogy akkor miért nem szólt az informatikusoknak, azt válaszolta, hogy egész héten nem jött arra egy informatikus sem.
ma sikerült telefonon bejelenteni, azt is, hogy a rendszerük nem működik. visszajelzés telefonos bejelentésnél nincs, kb. egy hét, és utcára kerestetve lehet érdeklődni arról, hol tart. 21.század, nesze.
@Lesley: Ez érdekes kísérlet lesz. Reggel ezzel kezdtem, hivatalos bejelentést tettem az önkormányzat nevében a lakossági panaszok sokasodó száma alapján, ugyancsak telefonon. Sürgős beavatkozást kértem. Meglátjuk. ha nem látjuk meg, elindulok fölfelé.
Ma egy újabb bejelentésre válaszul tudatták, hogy minden egyes korábbi panasz nyomán kiszálltak a helyszínre és a hibát elhárították. De miért sötét az utca? Az ügyintéző erre fogalmi különbséget tett volna a hiba elhárítása és kijavítása között, okfejtésébe azonban belezavarodott.
A sötét egyelőre marad, csupán a Helyi Téma oldalian ragyog a város.
mai helyzetjelentés: a sötétség frontján a helyzet változatlan ...
@Sneé Péter

Úgy tűnik, következetesen azzal védekeznek, hogy voltak kint, és a hiba elhárítva. Lehet, hogy ténylegesen le is számlázzák az "elvégzett munkát", csak azokba a fránya égőkben nem gyullad ennek ellenére sem világosság?
az elmű hibabejelentő 19.55-kor azt mondta, ma éjszaka jönnek csinálni. nem tudom, fogok-e tudni aludni, vagy inkább lesem az egy hónapja tartó sötétség elhárítót. persze előtte az ügyfélszolgálatos hölgy többször visszakérdezett, hány számtól hány számig nincs világítás, majd jeleztem, h már többször bejelentettem, ezt meg is találta, és már a házszámok sem voltak olyan fontosak. most már csak izgulni kell, h 1. kijöjjenek valóban 2. megtalálják a hibát 3. elhárítsák.

megmondom őszintén, én a bokaficamtól/töréstől féltem elsősorban.

múlt hét csütörtökön már e-mailt is írtam az elmű-nek, amire jött egy automata válasz, egyéb még nem.

bár, ha válasz helyett szerelőt küldtek, aki meg is csinálja, nem is bánom az elmaradt levelet.

én úgy gondolom, a közterületes is simán intézkedhetne, akár parkolási díjat, közterületi rendet vagy bárakármit ellenőriz.
@gyo: a bokaficam nagy para, főleg, hogy a páratlan oldalon az építkezéssel szemben van egy focilabda méretű bemélyedés a járdán, ott kell nagyon figyelni, mert életveszélyes.
a Bródy-n mér törtem le egy darabot a lábfej csontomból járda gyűrődés miatt, pedig világosban mentem arra.

én ezért félek ennyire. a múltkor megijedtem rendesen, nagyban óvatoskodtam hazafelé, amikor valaki megszólalt hangosan a hátam mögött (addig nem vettem észre). majdnem a járdaszegély mellé léptem, és jó 10 percig dobogott vadul a szívem az ijedségtől. nem kívánom senkinek, vagyis annak, aki 4 hét alatt nem bírja megcsináltatni.

az azért bőven 8 munkanap.
@Lesley: a csillagokat nekem hozza le...
Ha majd egyszer ráér. ;-)
Úgy látom szükséges lesz a JVSZ profilját asztronautikával is kiegészíteni...;)
@08.szabogabor:
Kicsi fi(ú)'ka..,csodálkozik,hogy sötét van..,persze..,pláne magától...
még mindig nincs közvilágítás. valaki csinálhatna ideiglenes világítást, amíg sikerül megjavítani.

olvassa valaki a lakókon kívül ezt?????????????????????????????????????????????
@gyo: Olvassa. Úgy tűnik holnap durvább intézkedésekre lesz szükség, mert a nyomatékos kérés nem talált meghallgatásra az ELMÜ-nél. Két reflektoros dzsippet odarendeltem este 8-tól állandó járőrözésre reggelig, vagy amíg az ELMÜ éjjel meg nem javítja.
Már van közvilágítás.
@08.szabogabor: Éljenek az asztronauták!!! <3
@08.szabogabor: félig. másik fele setét még mindig. kerítésről tudsz már valamit? legalább egy villogó fényt akasszatok ki rá...
@Lesley: Naszóval, kerítés... Szilágyi Demeter, a körzet képviselője is mozog a "kit kell felhívni" témakörben, és a következőre jutottunk:

1. Az eredeti cég csődbe ment. Az építkezést átvevő cég szintén felszámolás alatt áll. Tudjuk már, ki a felszámolóbiztos. Holnap kapja a telefont, amiben alkut kínálunk.

Ha lebontatja a kerítést, vagy hagyja és jóváhagyja hogy mi lebontsuk, akkor nem nyújtunk be kárigényt elmaradt közterület-használati díj címén.

Ha nem reagál pozitívan, akkor benyújtjuk az igényt, és hatósági úton indulunk el, de az jóval több idő.
Jól alakul ez a történet: a feladat hárításától és a nagyképűsködéstől, az önkorrekción keresztül, a konstruktív és hatékony fellépésig.

Mint rendszerszervezőknek mondom, hogy ha lennének olyan munkatársak, akiknek az illetékességébe - a munkaidejük egy részében - komplex módon kellene foglalkozniuk egy-egy közterületrész állapotával, akkor egy ilyen balesetveszélyes rendellenesség nem évekig, hanem legfeljebb napokig tartana.

Persze akkor is, ha azt a kultúrát erősítenék, hogy az az elismert munkatárs, aki észreveszi és a megfelelő helyre továbbítja a problémákat. Még ha ezzel "beavatkozik" is a másik specializált kolléga illetékességébe, akinek "nyilván megvan az oka" hogy miért nem foglalkozik egy ránézhésre nyilvánvalónak tűnő problémával. Igaz, csak a kultúra erősítésére bízni ezt roppant bizonytalan.

Azt is elképzelheti, hogy az elmúlt években hány specializált munkatárs érezte úgy, aki elment e mellett a balesetveszélyes palánk mellett, hogy amit a saját otthona mellett rögtön észrevenne, azt itt egyáltalán nem. Vagy hogy akinek ugyan dolga lett volna, hogy a lejárt közterület-foglalást észrevegye, de valamiért nem vette, mások meg adták a lovat alá, hogy ez nem is fontos.

Azt senki nem tudja, hányan próbáltak meg sikertelenül intézkedést kérni, amíg nem volt 8kerblog, ahol az ilyesmit sokak számára láthatóan ki lehet tenni. Vagy még tavaly is, amikor az volt a kerületvezetés explicit módon közölt álláspontja volt, hogy az ilyesmi nem prioritása, a tisztviselők pedig vették a lapot.

De nem kötözködöm, hanem - az általam gondolt tanulságok sorolása mellett - kívánom, hogy ilyen szellemben folytassák. Úgy is, mint rendszerszervezők, mert az ilyen intézkedéshez kár egy intézményvezető és egy képviselő kapacitásait igénybe venni.
Van, ami - aki - nem változik...
Mondja csak, mi nem tetszik...!

Legalább ketten mondtunk olyasmit, hogy hasznos volna a funkcionális elv_mellett_másik logika: a munkaidejük kis részében integráló feladatot ellátó "terület-menedzserek". Akár túlórapénzért, jutalomért, vagy éppen munkakör-gazdagítás gyanánt, kulcsmunkatársnak szánt fiatalok felkészülése részeként, nagyon tanulságos és érdekes is lehet.

Volt olyan a vezetésből, aki teljesen félreérteni látszott ezt. Ön pár hónapja azt mondta, hogy terveznek ilyet, de máshogy. Amit most csináltak, az olyan, amit javasoltam. Kipróbálásnak jó, de természetesen ez nem vezetői/képviselői feladat. Tudja, kapacitás és prioritás... Az se volna jó, ha egyes ügyekre korlátozódna a hatékony fellépés (például amelyek nyilvánosságot kapnak). Az eredményes beavatkozásoknak a rendszerszervező csökkenti a fajlagos költségét, és rutinná teszi őket, nem?

Van, amit nem stimmel a fentiekben?
@vajdapeterutca: Olvassa majd el a pályázatomat, aztán rögtön rájön a lépték-problémákra...
@08.szabogabor:

Öö... persze, hogy elolvasom majd.

Léptékproblémák persze hogy vannak, én is azt mondom. Ezeket kell jól együtt kezelni, nem?

Nem biztos, hogy önnek, nem tudom, személyesen kinek vagy kiknek: annak, aki a rendszert szervezi, mindenképpen.

Aki ezt jól csinálja, és rutinszerűen csinálja jól (tehát nem csak valamilyen médiumban megjelenő problémára reagál, és nem is az intézményvezető és a képviselő személyes beavatkozázával), az megérdemelt sikert arat.

Ha a léptékprobléma alatt esetleg azt kell értsem, hogy ennél sokkal nagyobb szabású terveik vannak, arról úgy gondolom: ha a napi rutint is jól kezelik, annál jobb.

Nem tudom, és nem is nagyon érdekel, hogyan jelenik meg ez választási eredményben (mivel az sok mindentől függ). Azt viszont gondolom, hogy egyre figyelmesebbek és igényesebbek lesznek az ügyfelek és általában a külvilág, hogyan szolgáltat az önkormányzat. És persze a kölcsönös elvárások, felelősségek fokozása is rendben van.

(A rendszerhez tartozik a tájékoztatás is, tehát például azért demegógozni Lesley-t, mert nem ismeri a kerületi szervezetek nem kommunikált, sőt részben átalakítás alatt lévő munkamegosztását, ügyfélkapcsolati szempontból is, rendszerszervezőként is elég gáz.)
@08.szabogabor:

Kedves Szabó Gábor, ahol én dolgozom, oda meg téged nem vennének fel rendszerszervezőként. Itt ugyanis egyfolytában azt sulykolják mindenkibe, hogy TE vagy felelős azért, hogy jól menjenek a dolgok. Itt az emberek 99 %-nak a terhelése a többszöröse az otthoniakénak, reggel hétkor már kezdenek és általában kisebb szünetekkel este tizenegyig dolgoznak. Napi 14-16 óra a nettó munkaidejük (én vagyok az egyik kivétel, de ez más lapra tartozik).
Ennek ellenére ha BÁRMIFÉLE probléma van, legyen szó nem működő lámpáról, liftről, rosszul lévő emberről, de elég, ha csak kiömlött egy kis folyadék, amin elcsúszhat valaki, mindenki intézkedik. Akár én is, akinek nem feladata, azonnal felhívom a megfelelő embert és perceken belül intézkednek. Mindezt úgy, hogy mindenki udvarias a másikkal. A háromcsíkos tiszt (gyakorlatilag igazgatóhelyettes) a szemem láttára kapta fel menet közben az eldobott szemetet, miközben egyik megbeszélésről sietett a másikra.
Igaz, ez nem pártállami melegedő, hanem a világ egyik legnagyobb kapitalista cége. Fut is nekik a szekér - éppen ezért.
@Kis ember: Nagyon keveset tudsz Te ilyesmikről.

Amiről beszélsz, az egy szolgáltatói szervezeti kultúra. Annak egy koherens formája. Neked is javaslom majd a pályázatomat olvasásra, mivel épp ennek a mentalitásnak a tükröződése a Városüzemeltetési Szolgálat. S mint mondottam volt korábban - megintcsak az a fránya olvasás hiányzott az írást megelőzően - nálam multifunkcionális és csereszabatos a szervezeti felépítés és kultúra, mivel szolgáltató vagyok.

A Közterület-felügyelet azonban nem szolgáltató, hanem hatósági szerv. Ezért erősen specializált és hierarchikus. Akik ugyanis valóban rendszerszervezők, tudják, hogy az elvégzendő feladat jellegéhez kell illeszteni a szervezetet és nincs univerzálisan jó szervezet. Tudod, követ kalapáccsal, zongorát ujjakkal...

A repülőgép-anyahajó szervezeti kultúrája és a szállodahajóé nem igazán azonos...
@08.szabogabor:
Kicsi fi(ú)ka..,maga egyre hülyébb..,
sokak örömére..!
@08.szabogabor:

Nos, erre mondják, hogy bekapcsoltad a bullshit generátort.
Volt szerencsém tapasztalni a svájci és a német "hatósági szervek" munkáját. Erősen szolgáltató jellegű volt, amikor az kellett. Szóval ez, amit itt leírsz, semmi más, mint a kommunista gondolkodás tökéletes leképeződése - a múltadat és a pártkötődésedet nézve nem véletlenül.
Nem is tudtam, hogy ennyire képben vagy a hajózásban. Azért vicces, amit mondtál, mert bizony a kereskedelmi hajózásba rengeteg volt haditengerész dolgozik - magával hozva azt a kultúrát. Arról nem is szólva, hogy a hajót is - érthető biztonsági okokból - bizony militáns szellemben igazgatják, ami helyes. Úgyhogy kettőnk közül épp te szólsz bele olyan dolgokba, amihez abszolút nem értesz. Nem abból kell kiindulni, amit a Hapci átkelőhajón láttál.

Egyébként pedig: megpályáztatták azt az állást, amit te most betöltesz? És aztán úgy döntöttek, hogy a te írott anyagod a legjobb? Vagy hogyan kerültél oda? Mert itt a legtöbb ember úgy kerül a megfelelő pozícióba, hogy valamit előtte letesz az asztalra, majd ez a referenciája és utána sok ember közül meghallgatás után kiválasztják. Ez garantálja, hogy a megfelelő állásba a megfelelő ember kerül.
Hogy is ment ez az önkormányzatnál?
@Kis ember: Valóban erre mondják, hogy bekapcsoltad a bullshit generátort...
Semmi meglepő nincs abban, ha időnként egy-egy utca vagy utcarész sötétbe borul. Az ELMŰ pedig enyhén szólva nehézkes. A kerületi "zöldszámon" egyszer tettem bejelentést 2011-ben úthibák miatt - majdhogynem lehülyézett a "diszpécser". De teljesen mindegy: Lesley felvetett egy problémát, ami igenis valós, és bárhol megtörténhet a kerületben. Elmegy a közvilágítás, és úgy marad - az ELMŰ teszi azt, amit nem tesz, vagy teszvesz; a kerület "üzemeltetése" pedig (ezek szerint) nem tekinti feladatának azt sem hogy legalább számon tartsa a problémát, ha felmerül - és a megoldást a köz érdekében is számon kérje az illetékeseken, ha nem ő maga az. Mert a kerületi parkolóőrnek és/vagy közteresnek miből állna az, ha a közvilágítás hiányát észleli, akkor rászán pár percet, hogy a "központnak" jelezze - legalább kvázi hatósági megerősítést kapna az adott ügyben esetleg megtett "lakossági bejelentés".

"Amúgy" a közvilágítás részleges hiánya itt a "Szigony Gettóban" szinte mindennapos. Megjegyzem, hogy ma "igen ritka természeti jelenség" :) volt a Szigony és az Apáthy utca kereszteződésében - lehetett látni köztereseket, akik meg is bilincseltek egy full szabálytalanul parkoló furgont.

Amúgy egyszer (mielőbb) jó lenne rendezni a Klinikák metróállomás előtti "vircsaftot" és közterület-foglalásokat is - mert a metróállomás előtti "placc" funkciója az, hogy ha műszaki és humán mentés kell a metróállomáson, akkor a "placc" annak a felvonulási területe. És nem zsibvásár helyszíne - a zöldséges faházával, a mobilcukrászda "furgonjával" a MAGOSZ tejárúsítójával, és egyéb oda parkoló teherautókkal, valamint a metróállomás és az MTA KOKI épülete közé parkoló személyautókkal együtt. Ugyanis a metróállomás előtt lassan alig marad hely a gyalogosok számára. Oké, nem a közvilágítás témaköre - de ez is egy olyan problémakör, ami egyrészt van, másrészt jól látható (mint a közvilágítás hiánya éjjel), harmadrészt a helyhatóság tesz rá magasról.

A közvilágításnak pedig közbiztonsági következményei is vannak - láthattuk is a hivatkozott link kapcsán is. Ahogy jó lenne, ha a helyi rendvédelem nekifeszülne a Külső Klinikák környékén egyre nyíltabban és erőteljesebben megjelenő közterületi prostitúció felszámolásának - illetve intenzívebb nyomozás folyna a "környéken" elharapózott lakásbetörések ügyében is (egy négyzetkilométeren belül azért sok 10 betörés egy hét alatt!).

És persze a nem megfelelő irányba mutató, vagy hiányzó KRESZ táblákat is helyretehetnék már végre... pl.: picasaweb.google.com/104343763053079330602/Felfeny?feat=flashalbum#5696128110324710498
@08.szabogabor:
Kicsi fi(ú)'ka..,csak állandóan maga
(g)erjeszti a (de)generátort..!
@Frigyesmester: Egy betörő megvan. A prostik szaporodását észleljük, az ellencsapás szervezés alatt...
@08.szabogabor:
Na ennek örülök. Még jobban fog örülni ennek többek között az a szomszédom, akit a héten rámoltak ki.

A prostikkal szembeni ellencsapás sikerét pedig remélem mielőbb látni fogom - és jó eséllyel akkor fogom látni, ha a prostikat nem látjuk (és nem tapasztaljuk).

Azért jó lenne ha a klinikák metróállomás előtt is rendet tennének - persze mielőbb... meg a KRESZ táblák problémájában is (ha lehetek "telhetetlen") :D.

Mindettől függetlenül: ha egy "közeg" -akár parkolóőr, közteres, közmunkás, településőr- ha olyan problémát észlel, ami gond, de nem az "ő munkája/ügye/hatásköre", attól még "beszólhatna" a "központba" (a diszpécsernek), hogy van az adott probléma. És a kerület egyéb olyan problémáit is számon és szemmel tarthatná az "üzemeltetés", ami ugyan nem az ő feladata, de érinti a kerület életét, üzemeltetését, infrastruktúráját és hasonlókat.

Nem akarom agyonragozni, hogy mennyire fontos az információ és annak megfelelő áramlása, kezelése...
@Frigyesmester: A prostik szaporodásának okait már ismerjük, nemcsak a Klinikák környékén, hanem az Illés utca vonzáskörzetében is észleljük. Az okot fogjuk kiiktatni tavaszig;)

A közteresknek tényleg nincs idejük mással foglalkozni, mint ami a közvetlen dolguk, a mindenes a Városüzmeltetési Szolgálat. Felépítettségünk szintén március 1-ig eléri azt a szintet, hogy szinte mindent észlelünk és igen gyorsan be is avatkozunk. Még két hét és föláll a diszpécserszolgálatunk. Minden, ami nem bűncselekmény, vagy parkolási ügy, hozzánk jön be onnantól. Engem tessenek cseszegetni:)
@08.szabogabor:
"A prostik szaporodásának okait már ismerjük"

Vajon mi az? A kereslet növekedése?

Előttünk a József krt. 36 előtt állandóan ácsorog egy 50+ "hölgy", és sűrűn tudakolja a járókelőket, hogy ráérnek-e.
"Megjegyzem", hogy a közvilágítás jelenleg nem működik a Práter utcában a Nagytemplom és a Bókay utca között. Az ELMŰ-vel kommunikálni reménytelen.
@Frigyesmester: Igen, már tudom, köszönöm. Mióta nem jó?
@FEB: Nem a kereslet-növekedés az ok. Erről többet hadd ne;) Megoldjuk.
Ez mondjuk logikus mert a válságban nyilván erre is kevesebbet költ az ember :D
Ez sem közvilágítás témakör, de esetleg a Tavaszmező utca, egyetem és Mátyás tér közti szakaszra kilehetne tenni egy kutyagumis kukát? Csak, hogy oda dobják a mocskot, mert hiába szólok, hogy ez nem kutyafuttató, szó szerint leszarják. Az összes elkerített fásított terület 10 évre előre van trágyázva.Előre is köszönöm.
@majki_1: megbeszéltük:) Február 1-re ott lesznek.
@08.szabogabor:

Ezzel a komolytalan válasszal elég sok mindent beismertél.
Aki ért a szóból, annak megint kiderül, hogyan kerültél oda, ahova és mennyit értesz hozzá.
@Kis ember: Hogy értsd körberöhögésed... 20 kutyakuka várja a Dankó utcai telephelyen, hogy kihelyezzem őket. Most zajlik a helyek kijelölése. Pont jókor jön egy ilyen kérés, ugyanis pont oda tervezünk kettőt. Buktad. Ez az egyik. A szakértelmemről pedig...

Tegnap szavazott meg a testület 15 pályázóval szemben 5 évre igazgatónak. A bírálóbizottság ellenzéki tagja - akivel egyébként meglehetősen sok, és kemény politikai konfliktust vívtunk már - pályázatomat a legjobbnak értékelte, és javasolta kinevezésemet. A testület másik - velem kapcsolatos viszonyaiban hasonló - ellenzéki tagja is megszavazott. A jobbikos képviselő tartózkodása mellett, minden párt minden képviselője támogatott. Még valamit szeretnél tudni?
@08.szabogabor:

A mostani helyzetről annyit, hogy tegnap és tegnapelőtt tuti, hogy nem volt jó. De ezen a szakaszon rendszeresen nem működik a közvilágítás - visszatérően; és ez a "jelenség" nem egy-két hetes, hanem minimum egy-két ÉVES.

A "másik": a Bókay és a Práter utcákban lévő, bontás előtt álló, és már omladozó házak "körbekerítése": pár farúd jelzi azt, hogy a járdát kerüljék el a gyalogosok, és ne parkoljanak a házak elé. Viszont ezek a "farudak" (hosszú lécek) a (szó szerint) sötétben nem látszanak, holott részben az úttesten vannak. Idő kérdése, hogy egy, a környéket nem ismerő és a Bókay utcába tévedő autóst vagy egy ilyen "rúd", vagy az úttestet félszélességben elfoglaló betonterelő (kb. a valamikori Bókay 38-40 előtt, a leendő sétány nyomvonalában) fogja úgy megállítani, ahogy nem kéne. Hasonló gondok, mint a posztban jelzett "kerítés".

És netán a Klinikák metróállomás előtti zűrzavar felszámolására mikor lesz valami - akár egy szépen hangzó ígéret?

Végül: úgy tűnik, ennek a blognak és a posztnak keményen van haszna: többen elérjük az "illetékes polgártársat", és az "illetékes polgártárs" válaszol is :). Ha pedig még meg is oldódnak a(z apró-cseprő) problémák... akkor "little happy, little smile" :).
Sajnálom, ha az apró-cseprő problémáimmal elvontam a figyelmet a sokkal fontosabb dolgok elől(tényleg, semmi irónia), de engem pl cefetül irritál,hogy többen a járda közepére szaratják a kutyájukat, és az egész utca úszik a szarban.
@08.szabogabor:

Hova tervezel? Milyen kutyakukát? És mit buktam?

Mit szedsz?
@majki_1:

Ez nem kis probléma. Kutyatulajdonosként mondom, hogy én is nagyon utálom. A mi ebünk után amikor csak tudom, én (is) felszedem az ürüléket. Az alapfelszerelés elinduláskor: póráz, szájkosár, kiszacskó.
Jaj, majdenm kifelejtettem: a kutya. :)

Sajnos van, mikor a téren előreszalad és a sötétben sokszor negyedóráig is vizslatjuk, hova "tette le" a végterméket, de hát ugye, hogy ontopic maradjak, hiába a zseblámpa nálam, az a fránya sötét...
@08.szabogabor: @gyo:

Az ELMŰ hibafelvevője tavaly többszöri zaklatásomra felvilágosított, hogy kizárólag az adott önkormányzattal kötött szerződés alapján javítanak hibát. Vagyis ha egy egész utcában sötét van akkor 1 hét, ha csak 1-2 lámpa nem világít akár 14 nap is lehet…
@08.szabogabor:
@FEB:

"A prostik szaporodásának okait már ismerjük"

Vajon ez egyfajta "Freud-i elszólás" volt, vagy netán más generálta EZT a szóhasználatot? A Külső-Klinikák környékén (amihez nálam hozzátartozik az Illés utca is) szaporodó prostik kapcsán egy apró "kiegészítés": a prostikat a placcra/placcról a "Jobbik-taxi" gépkocsijai fuvarozzák, akárcsak a placcra/placcról a kuncsaftokat is.

Mindebből roppant érdekes és nagyívű következtetéseket lehetne levonni...
@Frigyesmester: Résztvesznek néha taxisok is az ilyesmiben, de csak akkor, mikor az erre szervezett belső kapacitás kimerül. Itt azért nem a Jobbik az aktor. Nemsokára visszaszorul ez a tevékenység, türelem, ennél többet erről nem mondhatok.
@08.szabogabor:

"Résztvesznek néha taxisok is az ilyesmiben"
- a taxisok egy kicsiny része nem épp "részt vesz néha az ilyesmiben", hanem éppenhogy szerves része az "ilyesminek"
- a "Jobbik taxi" és a Jobbik (mint maga a párt) közé egyenlőségjelet tenni... idáig nem jutottam el :). Pláne addig nem, hogy a Jobbik és az "aktor" közé tegyek egyenlőségjelet. Azért az roppant meredek lenne, ha az "egyenlőségjelek" léteznének...
- türelmes vagyok...
- és a dolog természete miatt tökéletesen megértem, hogy "ennél többet nem mondhat". Úgy is mondhatnám: ne mondjanak többet, hanem TEGYENEK... :).
@Frigyesmester: A taxisok inkább a luxusprostiknak - szállodák -, meg a nightklubos pillangóknak dolgoznak. Ha nálunk, az említett környékeken ez menne, akkor senki sem látna rosszlányt az utcán. A közterületi prostiknál tényleg nem a taxisok dominálnak a "logisztikában". Egyébként meg: teszünk;)
@08.szabogabor:
Kicsi fi(ú)'ka..,elöbb utóbb minden világossá válik..,még a maga hatalmas,és
szánalmas sötét(ség)e is..

www.hir24.hu/gazdasag/2012/01/27/igy-vegtorlesztenek-a-kepviselok/
@majki_1: A mostani, csak közben minden stábom hajléktalanokat ment, meg havat takarít, türelem:)
@08.szabogabor: Jólvan, gondoltam hogy erről van szó :)
@majki_1: Huszadikáig van a kiemelt akció, utána visszaállunk a normál működésre, és rendezem a restanciát:)
@08.szabogabor: kicsi húsom, ezt kaptam mélben:

"Sziasztok!

Anno a Szentkirályi utca sötétbe borulásával foglalkozó postnál jeleztem kommentben, hogy az utca elején, a SPAR után 30-40 méterrel van egy rendkívül zavaró járda lezárás. Még reagáltatok is rá:) Egy bazi nagy építkezés felvonulási területeként lett lezárva a járda egy kb. 10 méteres szakaszon, viszont az építkezés legalább 3-4 éve áll, csak a lezárás maradt, gondolom kimeríti a jogtalan közterület használat fogalmát. Az benne a szörnyű, hogy ezen az oldalon haladva rosszabb esetben a parkoló autók miatt ki sem tud menni az ember az útra, -babakocsival pl. eleve esélytelen-, de ha ki is tudok menni, akkor is kamikáze akció, mert az utcába behajtó autók mellett nem fér el egy ember, így ha elindulok, és közben jön egy autó, akkor vagy nekem kell nagyot ugrani, vagy az autónak nagyot fékezni, de mindenképp életveszélyes :("

Ezt nem vitted végig?
@Lesley: A tulajdonos nem volt utolérhető, pedig a fél önkormányzat ráuszult. S hát tudjuk, ha azt önhatalmúlag lebontom saját embereimmel, úgy most üldözött lennék, mint azt sokan szeretnék...

S akkor, hogy itt se terelhess: mikor hallgatható meg Tuholep válasz-sora, mit kérdéseimre adott? Ugyanis erős a gyanú, hogy nincs is hangfelvétel, s a válaszokat magatok írjátok, hogy Gazdátokat megmentsétek a nyomás alól.
@08.szabogabor: egy jogtalan közterület használó ellen nem lehet fellépni? na ne..!
a polgihoz írt kérdések nemsokára - a hagymázas elképzeléseid tartogasd másra
@Lesley: Ha nincs elkapható kontakt sehol akkor nem. Illetve biztos, csak nem a JVSZ-nek.

Na, van hangfelvétel, vagy nincs? Ne terelgess;)
van, és ahhoz senkinek semmi köze
@Lesley: Húha, ez gáz. Kérdéseket kértek a néptől, hogy bevonjátok őket egy interjúba. Majd pedig eldugjátok a felvételt, hogy bármilyen válaszokat leírhassatok ellenőrzés nélkül...

Milyen titkokat beszéltetek meg Tuholeppel, hogy arról más nem tudhat?

Ennyit a nyilvánosságról, meg a bizonyíthatóságról. Együtt mutyizol Tuholeppel:)))