A parkoló autók, autóparkolók a legnagyobb probléma manapság. Egyre kevesebb a hely, az autók száma meg nem csökken, hanem nő és mindenki úgy ragaszkodik hozzájuk a belvárosban, mintha családtag lenne.
Az, hogy szép lassan kiszorulnak az autók a belvárosból, csak az érem egyik fele. A megmaradó helyeken is egyre többet kell fizetni, egyre tovább és egyre terjedő helyszíneken.
Ez a térkép(darab) mutatja, hol és mennyit kell fizetni majd, ha megszavazza a fővárosi közgyűlés - ahová a kerületből módosító inditvány kerül beterjesztésre. A Kiskörút és Nagykörút közötti részen van a város legtöbb oktatási intézménye, ezért az ott lakóknak szinte esélyük sincs szabad helyet találni. Ezen változtatna ez a módosítás, egyes zónába (sárga) sorolva a Palotanegyedet, illetve nem este nyolcig kellene jegyet váltani, hanem tízig - merthogy a Nagykörúton belül az eddigi este hat helyett este nyolcig kell majd etetni a csúf, kék parkolóórát.
Ami jó hír még, hogy a befolyó pénzeket nem tudják (remélhetőleg) elsíbolni, mint eddig, hiszen egy 10, civil szervezetet is magába foglaló testület vigyázza majd. A rendeletben benne van az is, hogy öt perc türelmi időt kapnak az autósok pénzváltásra és automata-etetésre, valamint az is fontos változás, hogy a kerületi parkolási engedéllyel a főváros területeit is lehet eztán használni.
Talán ez utóbbi a legjobb hír. De minden kiderül csütörtökön!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Egyébként lófasz ez az emelés, a legnagyobb, 2-es zónában 25 Ft? Azt észreveszi valaki?
"A Kiskörút és Nagykörút közötti részen van a város legtöbb oktatási intézménye" - meg a legtöbb metró- és villamosmegállója is. Pont ezeken a helyeken kellene az egekbe tolni a parkolási díjakat, metrómegálló közvetlen szomszédságában 1000 Ft, tőle egy sarokra 900, villamosnál 800-ról indul és így tovább, ahol meg szar a tömegközlekedés (10 sarokra sincs metró), ott legyen ingyen.
Nálam az eddigi 4500 helyett 6600Ft lesz durván a parkolás, majd ha kitolják a Körúton túlra az este 8-as határt, akkor 15400Ft, azt már észre fogom venni. Amúgy mélygarázs a környéken nincs (illetve van egy pont az utcánkban: betelt).
Gondolj valami olyasmire, amit gyűlölsz és minden nap kétszer 40 percig csinálnod kellene - nálam ilyen a tömegközlekedés Budapesten. Egyszerűen rettentő kényelmetlennek találom a szardíniásdoboz-feelinget. Sok évig próbálkoztam hozzászokni, csekély sikerrel, így mielőtt autót vettem volna már többnyire bringáztam vagy taxiztam (a szűkebb belvároson belül persze én is BKV-zok vagy sétálok).
Gondolom nem vagyok ezzel egyedül, szerintem sok autós racionalizálása mögött ilyesmi diliflepni bújhat meg - meg persze sokaknak a státusszimbólum vagy a lustaság számít. Ettől még sajnos nem számítok sok váltóra.
A belvárosban az arabok ingyen parkolnak mert fosnak tőlük még a rendőrök is.
A helyzet az, hogy autóval városban közlekedni minden tekintetben luxus, ezt én is belátom és fizetek mint a katonatiszt, legfeljebb az idióta és nem fair szabályozással van gondom (ld. parkolókártyás visszaélések, parkolási díj nem megfelelő felhasználása, mélygarázsok, P+R hiány, stb.).
Játsszunk inkább karatésat: alturl.com/fwvr
Kálvária tér közelében lakom, napközben most is rengeteg a parkolóhely, de éjjel (9-10) után már alig találni helyet. Ez a parkolási díjtól nem fog megváltozni, de mindenki szívhat egy kicsit többet.
Mivel a Gyulai Pál utcaiak összeszedtek valamennyi aláirást, hogy a fák alatt ne legyen parkoló, az egész környéken nem épitenek többet, mert máshol nincs terület. Ez azt jelenti, hogy az átrendezések miatt kb 40%-al csökkenő parkolóhelyek kiváltására nincs megoldás. Két parkoló ajánlanak, a Polláck Mihály térit és a Vig utcait. Jelekeg havi 12 000Ft-ért lehet este 8-tól reggel 8-ig az itt lakóknak parkolni. Vagy keringhetünk a szép, felújított utcáinkaban tovább...vagy költözzünk el.
Szerintem a Gyulai Pál utcaiak tettek egy stivességet az önkormányzatnak, mert igy a parkolásból beszedett pénzt nem kell parkoló épitésére fordítaniuk mert a lakosság megakadályozta.
Szia, nem a fák alatt lett volna parkoló, hanem helyette. Egyébként ez nem egy üres terület, ahová lehet építkezni, hanem már foglalt: ott van egy park, 50-60 éves fákkal.
A parkolóházakat nem az önkormányzat építi, hanem magánvállalkozók, a parkolásból befolyt pénznek nincs sok köze hozzá.
én ott voltam a találkozón ahol elmondta a tervező. hogy a fák alá nem érne be a parkoló, egyébként egy mélygarázsról van szó. Kocsis Máté azt mondta, hogy az önkkormányzatnak meg van a pénze rá és lehetővé tették volna, hogy önkormányzati segítséggel a lakók parkolóhelyet vásároljanak. Állítólag a RÉV5 szétosztott kérdőíveket, hogy ki vásárolna és milyen feltételekkel de nem érkezett vissza értékelhető mennyiségű válasz. Sajnos én és az ismerőseim nem jutottunk hozzá ezekhez a kérdőívekhez, mikor kértünk azt mondták a honlapról letölthetjük de ott sem találtuk.
Utolsó kommentek