Kirakat.Verseny

Címkék: kirakat fantomház

2009.01.22. 09:31

Jó az, ha vannak emberek, akik fontosnak tartják a város kinézetét, és erre versenyt és díjat szerveznek, tervük szerint évről évre kiírva azt. A Nagykörúti versenyben automatikusan részt veszünk, hiszen a József körút szerves része, és kirakat is akad bőven. Az már egy plusz jóhír, hogy nem csak részt vesznek a kirakatok, de nyernek is!

Ilyen a dr. Lenkei portálja, ami a József körúton található. Nyert. Nekem személy szerint nem tetszik, de ez a magánvéleményem (a kirakott hangszórókon érkező áldásos reklám is megérne egy misét vagy posztot); viszont az jutott eszembe, talán azért nyert, mert mellette nagyon nagy kontrasztot nyújt ez:

Ez egy eladó ház. Vagy épület. Központi helyen van, a Blaha egy köpésre, és így néz ki. A tervek szerint vagy hotel, vagy apartmanház készülhet belőle - ha valaki kifizeti érte a kilenc millió ajrót (plusz ÁFA) és megcsinálja. Addig viszont itt rontja a levegőt a látképet, a kifeszített transzparens - amely hirdeti az eladását - leszakadt, csúnyán lóg.

Igencsak kétlem, hogy ezt így bárki megveszi, a környék ugyanis tele van hotelekkel. Lehetne benne bármi más, szociális lakás, underground szórakozóhely, romkocsma, graffiti gyűjtőhely, hajléktalan szálló - és reggelig lehetne sorolni. 

Vajon meddig marad így?

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr83861532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nekem jobban tetszik mint Lenkei & co. :-))
Nade 9 millió ojró? Ugye, számoljunk csak 275-el, az 2,5 milliárd magyar egység. 63 apartman. Leosztva az 40 millió forint darabja. Nem sok az egy picit? Új építése esetén, ha igen magas, 300.000 Ft-os négyzetméterárat feltételezünk, akkor 63 db. átlagosan 60 m2-es lakás felépítése... 1,13 Milliárd. És ugye _ÉPÍTENI_ ennél olcsóbban lehet. És még korszerű is lesz...
korszerű, ja.
csak ez már 100 éve áll kb, és még legalább 100 évig fog.
amit 300k-s nm áron építtetsz, az meg 5 év mulva repedezni fog és összedőlni.

ha lenne ennyim én simán megfizetném a századeleji "minőséget"
:)