Az ELTE Füvészkert az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megrendezi 2009. április 4-19. között az immár hagyományos japán eseményt, a Sakura-ünnepet, azaz a Cseresznyevirágzás-ünnepet. A Füvészkertbe látogatók is japán módra ünnepelhetik a tavasz beköszöntét: letelepedhetnek a fűre, vagy a padokra, és piknikezés közben gyönyörködhetnek a virágzó cseresznyefákban. Akinek megtetszik, vásárolhat vagy örökbefogadhat egy fiatal fát.

A cseresznye – akárcsak hazánkban – Japánban sem egy időpontban virágzik, ami részint a japán szigetek észak-déli irányú elhelyezkedése miatt, másrészt a különböző fajták eltérő virágzási ideje miatt alakul így. A helyi televíziók és rádiók időjárás jelentéseiben igyekeznek előre közölni a virágnyílás várható idejét. Ezt az előrejelzést az emberek mindig nagy érdeklődéssel várják, hogy felkészülhessenek a "virágnézéssel" egybekötött ünnepségekre. Még így is komoly szervezési feladat a fesztiválok előkészítése, mert a csupán néhány napig tartó virágzás időpontját az időjárás is befolyásolja.
A virágnéző ünnepségeket (japánul ohanami) az egész országban mindenütt megtartják, a virágzás idejétől függően néhány hét eltéréssel. A cseresznyevirágok nagyon érzékenyek és finomak, alig néhány napig lehet megtekinteni a virágzó fasorokat, utána a virágszirmok lehullnak. E pár napban a japán emberek családostul, kollégákkal vonulnak ki egy közeli parkba, vagy kirándulóhelyre, ahol leterítenek egy pokrócot, ételt és italt visznek magukkal, esznek, isznak, tréfálkoznak, énekelnek, esetleg régi táncokat járnak, azaz egy piknikkel ülik meg a tavasz beköszöntét.
A cseresznye virágzása nagyon látványos, mert a többi fa lombfakadása előtt nyílnak a virágok, hatalmas, tömött gömbökben borítják a nemrég még kopár vesszőket. A sakurákat csak szépségük miatt nemesítik, fehér vagy rózsaszín árnyalatú, 5 vagy több szirmú virágaik szerint osztályozva több fajtájuk is létezik, pl. a ’Shirotae’, vagy a ’Mikumura gaeshi’.


A sakura nagyon sok művészeti alkotás témája, rengeteg vers és dal örökíti meg e nemes növényt. A virágnak szimbolikus jelentése van, mivel a virágok rövid élete a tisztaság és egyszerűség eszményét tükrözi.
Az Ohanami ideje alatt a Füvészkert haiku – rövid, cseresznyevirágzás ihlette vers - pályázatot hirdet, melynek részletei, valamint a három hétvége programjai a honlapjukon olvasható.

Belépőjegyek a Sakura ünnep alatt hétvégeken:
  • felnőtt: 700 ft
  • diák/nyugdíjas 400 ft
     

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr701047100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.