Parkolási kiváltság

Címkék: autó hivatal járda parkoló jkf

2010.01.18. 10:23

A szomszédos kerületben, Erzsébetvárosban sokszor láttam, hogy a parkoló autó kerékbilincset kap olyan esetben is, ha megfelelő helyre állt, megfizette a parkolás díját, de a kijelölésen, a felfestett csíkon átlóg. Gyakorlatilag ezzel a járdából foglal nagyobb helyet, amit a KRESZ 40.§  8. szabályoz.

Nálunk ilyenekért (sem) nem büntetnek, vagy figyelmeztetnek. Mindennapos látvány, hogy babakocsival vagy kerekesszékkel az út közepén kénytelenek menni az emberek. A legszebb, hogy az önkori környékén, sőt, előtte is akad ilyen - pedig ott az Escort Security is, 0-24-ben, akik ugyan nem intézkedhetnek ilyen esetekben, de könnyedén hívhatják a köztereseket. Vagyis hívhatnák.

Hogy nem teszik, annak biztosan oka van. Hogy mi, nem tudom, de naponta látok szabálytalan autókat az önkori előtt. Talán itt kellene kezdeni a rendrakást - a saját háza táján kezdje a "söprést" az új polgármester. Bár az igaz, ez még az előző polgármester alatt lett kialakítva, a jegyző asszony meg ellenőriz minden rendeletet, hogy megfelel-e a hatályos szabályoknak - vagy nem - szóval csak javítani tud rajta.

Elég lenne csak az ablakon kinéznie, alatta ott egy szabálytalanul kijelölt, csak a Hivatal dolgozóinak fenntartott parkoló - az utca két oldalán. 

Ha jobban megnézzük, sorszámozott helyeket látunk, beosztva szépen. A járda meg szűkül, két ember nem fér el egymás mellett.

Értem én, hogy az ott dolgozóknak is be kell jutni a munkahelyre, de a Hivatal egy köpésre van a Körúttól - szóval elég jó a tömegközlekedés arra. Vagy akár járhatnának bringával is....

Ami nem fér a fejembe, hogy miként várhatják el a jogkövető magatartást a lakosságtól - bármilyen téren - ha a Hivatal jelöl ki törvényellenes parkolót a saját dolgozóinak?

 Bár nincs még pontos információ a most zajló Mária utcai átalakításról, azért a tavaly lezárt Krúdy Gyula utca működik. Autóval nem lehet behajtani, hiszen gyalogos-kerékpáros övezet, ki is van téve a tábla, másik oldalán pedig virágládák akadályozzák meg a behajtást. Előbbinek semmi, utóbbinak van hatása. A hideg miatt most nincsenek kitelepült teraszok, így az autósok bátran behajtanak.

Kamera pont ezen a sarkon van, tehát a figyelők láthatják, bírságolni mégsem láttam senkit, sosem. Pedig járok arra elég gyakran. 

Eredetileg úgy lett kilakítva, hogy a dézsás fák közé beférjen két autó. Most is így tesznek, ezt a részét betartják, úgy állnak be, hogy beférjen egy esetleges második is. Kár, hogy be sem hajthatnának...

Ennek így nem sok értelme van. 

Kaszáló

Címkék: autó parkoló jkf

2009.08.06. 13:11

No nem, nem fedeztem fel egy rétet is a kerületben, csupán felhívták figyelmem egy érdekes dologra, ahol a közteresek kaszálnak. Kerékbilinccsel.

Az előzmény: a Bródy Sándor utca a Guttenberg tér felől volt egyirányú a Múzeum körút felé. Vannak itt közértek, egyéb boltok, így annak rendje és módja szerint kialakítottak rakodási területet. Az autósok ezt - nagyjából - tiszteletben is tartották, hiszen ide jártak vásárolni, tudták, hogy az ő érdekük is szabadon hagyni azt a részt, hogy mindig zavartalanul beérkezzen a szükséges áru. A tábla mögött (most) az útra felfestett, kialakított parkoló van.

No de! Történt egy forgalmi változás, megfordult a haladási irány. Ezt rövid időn belül megszokta mindenki, csak itt van egy tábla, amit nem raktak át, csupán megfordítottak, hogy menetirány szerint legyen.

Hiába diktálja a logika azt, hogy ott hagyom szabadon a helyet, ahol eddig is - ahol fel is van festve sárga-feketével - a közteresek a tábla szerint bírságolnak. Igen, ott, a tábla mögött álló autókat kerékbilincselik meg, és kaszálnak alkalmanként 2 x 14.400 magyar forintot. Felháborító? Igen, Pofátlanság? Naná! Miért? Mert a táblára hivatkoznak, hogy nekik azt kell figyelembe venni.

A tábla áthelyezése - ha nem is konkrétan az ő dolguk lenne - megoldaná a faramuci helyzetet. De még csak az sem teszik meg, hogy szólnak az illetékesnek, vagy nem bírságolnak ott, hanem kijárnak naponta kaszálni.

Csoda, ha az emberek utálják nem szeretik őket?

U.i.: Az első képet hétvégén csináltam, amikor az emberek elmenekültek a városból. A második képen lehet látni az elsőhöz képest, hogy pont a tábla mögött áll, ott a cukrászda. 

 Néhány napja hete vettem észre, hogy a Körút Baross utcai részén két bevásárlókocsiban rengeteg cuccal egy fedél nélküli él. A nonstop bolt mellett , a görög kajálda lépcsőjén ülve tengeti napját. Le is fotóztam, előre dörzsölve kezem, milyen jó kis fricska lesz ez a közteresek munkájáról, ismét - aztán máshogy alakultak a dolgok. Az ember hevesen gesztikulálva odajött, hogy ne fotózzam a dolgait, mert az magántulajdon, meg különben is, neki joga van ott lenni, a közteresek megengedték. Na szép! gondoltam, aztán mégis hogy? Hát, hiába jön ki, eltolom a sarokig, aztán ha elment, akkor visszatolom. Ennyi, felelte, nem is csesztetnek.

Beszédbe elegyedtünk, és egy nem mindennapi történet formálódott ki. Négy hete költözött ide, az utcára. Előtte is a kerületben élt, több helyen, most Ózdról érkezett. Lakcím nélkülinek mondja magát, és szeret itt lenni. Fején óriási géz odavarrva - megtámadtak, mondja. Éjszaka, amikor nem is lehet már alkoholt kiszolgálni, négy suhanc sör vétele után elkezdett kötekedni vele, beszólogattak, majd elmentek. Arra ébredt, hogy egy bakancs fúródik a fejébe. 12 öltéssel varrták össze. Siet megjegyezni, hogy nem iszik alkoholt, csak tejet.

Guberál, ha értéket talál, eladja. Kis asztala van, arra teríti ki a portékáját. Mindig van, aki megveszi tőle, hiszen annyit kér érte, amennyit dolgozott érte - így megéri mindenkinek.

Szociális hálózat

Dolgozik. A járdát sepri, teszi rendbe több helyen. A mekiben ezért egy 400 forintos fagyit kap - amióta levitték 100 forintra, három fagyit adnak. A közeli CBA-k előtt is ő takarít, cserébe megkapja az előző napi pékárút, az összeset. Reggel kirakja az asztalára, és a környék rokkantjai, hajléktalanjai oda járnak reggelizni. Újraelosztás. A Bécsi szelet vendéglőből kapta a vacsorát: egy zacskóban két borjúszelet, alatta sült krumpli, némi kolbászdarab. Kár, hogy nem szeretem a krumplit, de most ezért hogy szóljak? Aztán ott a Krúdi sörbár, a játékterem, kaszinó. Napi 2-3 órát dolgozik, és bőven megvan a kaja, jut másnak is. Nem sajnálja, azonban megjegyzi, hogy más utcán élő ember is meg tudná ezt tenni...

Környezet

A körúti fák ráccsal vannak körbe leborítva, néhol azonban hiányzik. Imre - mert közben kiderült, ez a neve - elballagott a múzeumba, engedélyt kért és kapott, majd hozott pár virágot, néhány fűcsomót és akkurátusan elültette a rács helyére. Így a fa mellett újabb zöldfelület jelent meg, egyedülálló módon. Munkáját a ZöFi is megirigyelhetné. Nem volt rács? Nem volt, valaki elvitte - pedig az ilyet a MÉH-ben be sem veszik. A következő, ráccsal lezárt fa tövébe is fért. Jobban néz így ki, nem? De. Szedett hajtásokat, és egy vödörben gyökerezteti. Ezeket is elültetem jövő héten.

Szomszédok

Egyik este, amikor beszélgettünk, két nyugdíjas jött arrra egy kölyökvizslával. A kutya majd megőrült, amint meglátta, játszottak gyorsan egy sort, közben a gazdi szemráhányóan kérdezte: Imre, tegnap este kerestük! Hol volt?!

A sarki kaszinóból ki-kinéző biztonsági őr is odaint, megkérdi, mi a helyzet.  A nonstopból is kijárnak a srácok, kávét kap időnként. A környéken élők ismerik, elfogadják, hogy itt él, váltanak vele pár szót. Szomszéd lett.

Inget mos. A ház elé valaki kitett egy zsákot, benne vagy 60 ing. Azokat mossa, és adja tovább. Vett mosóport, és kiteregeti a környéken. Meglopnak, panaszolja, van egy nő, aki minden nap kilesi, mikor nincs ott, és elviszi a mosóport, meg a cigit - erre a kettőre költök. Tudod, mi a legfontosabb az életben? Az egészség! A többi pótolható.

Tervek


Augusztus végéig tervezi az "ittlakást", akkor elindulnak barátaival egy világ körüli útra. Előtte azért még el kell mennie kórházba, hiszen a keze csuklóból nem mozog, és azért azt jó lenne megjavítani. Ezzel azt akartam megmutatni, hogy igenis, lehet úgy élni az utcán, hogy pénz se kell és meg lehet élni, tudsz mosakodni, és még kertet is ültettem. Az útirányt úgy választjuk ki, hogy rábökünk a behúnyt szemmel a térképre, oda aztán feladjuk a cuccunkat, a többit pedig biciklivel visszük. Söprű, lapát a csomagban mindenkinél, és gyerünk! A világon mindenhol elég ezt megmutatni, egyből tudják, hogy dolgozni akarsz - akkor pedig már megélsz. Voltam már New Yorkban, Japánban, Indiában...Bárhová eljutsz, ha dolgozol.


Végjáték


Legutóbbi találkozásunkkor már nem volt ott a holmija, elvitték a rendőrök a közteresekkel karöltve. Minden papírja benne volt, a bilincstől a másik keze is "megállt" - csuklóból nem működik.
Fejéből kivették a varratokat, de a kezeivel még beviteti magát valamelyik kórházba - 35 ledolgozott év után ennyi már csak jár!

A növények élnek, bár ritkán locsolják. Őszig biztosan itt lesznek, ezzel (is) nyomot hagyott maga után.

 Ilyenek a közterületfelügyelők, rendőrök, kerületőrök - akik a közösbe fizetett pénzünkből dolgoznak, csak értünk, csak azért, hogy jobb legyen mindenkinek, csak azt szem előtt tartva, hogy a szabályok maximálisan be legyenek tartva...

Egy optimális világban, persze. Mint láttuk, a rendőröket akkor sem érdekli a szabálytalanul parkoló autó, ha Közbiztonsági Napot tartanak, a közteresek pedig nem bírságolnak meg olyan autót, ami a rendőrség épületének közelében van - mert lehet az a fakabátok saját, civil autója is. Az, hogy a szabálytalanul parkoló autóktól nem lehet elférni a járdán, nem érdekel senkit.

Ki ellenőrzi a munkájukat? Mi alapján kapnak fizetést? Hogy lehet számonkérni őket?

 

 Ha nagyon pikírt lennék, akkor ezt emelném ki a nap legfontosabb eseményeként:ez az autó kettő után érkezett, és öt után ment el. Körben rendőrök parádéztak (értsd: unatkoztak), itt járt a kapitány, ott volt a helyettese, a közteresek vezetője, és mégsem intézkedett senki. Nem volt rajta rokikártya, megnéztem. Rajtam kívül senki.

Szép lenyomat a közbiztonságról, úgy vélem. Járdán, sarkon, a plébánia előtt. Sünt neki?

De ezt a kis tüskét félretéve, nézzük mi történt még. A kis hős kapott egy 20.000 forintos utalványt, aztán Kocsis Máté átadta a rendőröknek az új golyóálló taktikai mellényeket (amelyeket csapaterő esetén a testpáncélra vesznek fel, mivel a testpáncéltól nem lehet sem a fegyvert elővenni a deréktokból, sem egy zseb nincs rajta, ezért fontos kiegészítő, mert az tele van zsebekkel, mindennek megvan a helye benne), aztán a Szentkirályi 32/B földszintjén az új KB (körzeti megbízott) irodáját; a köztisztaságiak bemutattak egy új  járdatakarító kis gépet. Az iroda átadása inkább csak jelképes volt, nem tudtak bemenni ugyanis az épületbe se - viszont a köz (CaPE) fogja majd kitakarítani, rendbetenni és átadni a rendőrségnek.

A téren közben  - már amit nem foglalnak el a kitelepült teraszok, amiket a mai napra sem húzták össze kicsit, pedig üres volt fele - elindult a kerékpáros akadálypálya gyerekeknek rendőrségi résztvétellel, majd megérkeztek a Kerékpáros Klub Belvárosi szekciójának tagjai, akik csináltak még egy pályát; ajándékokkal, teszttel, aszfaltrajz-versenyre felkészülve. Kicsit fura volt a két egymás melletti pálya, de a gyerekekért mindent! A végére teleírták krétával a teret - Bringázz! hirdette mindenhol az igét.

Nem volt túl nagy tolongás, az az igazság. Egy normális péntek délutánnak tűnt, csak a rendőr volt több. Meg a sziréna hangja, amit a gyerekek be-be kapcsolgattak.  

A gyerkőcök élvezték - már aki ott volt - az MK tagjai lelkesek voltak, a többi meg nem számít. Néhány lakó elegyedett szóba a rendőrökkel, de nem láttam/hallottam, hogy kialakult volna igazi párbeszéd, mint ami kellett volna. Ez még várat magára.

Lili, a takarítógép is ott volt egy ideig, aztán érdeklődés hiányában elindult inkább takarítani. Ő legalább hasznosan töltötte a délután.

 

 

A poszt csak Firefoxban töltődik be rendesen, a videó hibás kódja miatt.

Az egyik kedvenc műsorom a Juszt Laci vezette civil kurázsis show - nem mindig egyetértve a kijelentéseivel. A feldolgozott anyagok nagyobb része azonban tanulságos, ösztönző hatással van/lehet a társadalom tekintélyes részét kitévő kis emberekre.

A heti szokásos hétfő esti adásban egy kerületi ügy került terítékre. Parkolás.

 

A Legfelsőbb Bíróság szerint nem követett el szabálysértést. Jogi csűrés-csavarás? Ilyet lehet Magyarországon? Kis füves rész, vagy annak nyoma, se nem járda, se nem út, oda fel lehet állni, leszarva  mindent?

Azért a JKF is megéri a pénzét, a rendőrség mögött, a Tolnai - József sarkán rendszeresen felállnak a járdára az autók, az elmúlt napokban legalább ötször hívtam őket, bejelentve, mégsem értek egyszer sem oda. Pedig amikor hívtam, legalább két órán át a környéken jártam. Legutóbb meg is kérdeztem, talán félnek a rendőröktől?