Egy frissen épített ház Józsefváros közepén. Hihetetlen! Nem az, hogy épülnek házak, hiszen ott zajlik KáEurópa legnagyobb egybefüggő városrehabilitációja, csak akad díjat érdemlő épület - de nem. Mellette, az önkormányzat megbízásából épített, szociális lakásokat tartalmazó ház nyert el egy nemzetközi díjat.

A házat már egyszer kibeszélték, most van róla még egy méltatás is a díjhoz kapcsolódóan, de hát ilyenek az építészek: mások. Nem kell keresni a megértésüket, csak el kell fogadni, hogy vannak, és mást látnak, mint az egyszerű halandó. Ő lakni akar, élni benne, vagy a környéken; minden nap szembesül vele, hogy egy barna csempés, kifordított fürdőszoba az otthona. Vagy erre lát rá.

Nekem ez egy cseppet sem tetszik. Panel-érzést kelt bennem, amit meg nem szeretek. (Azt mondogatta a nagyapám a tízemeletesekre, hogy az egyik lépcsőházban lakik a falu alvége, a másikban a felvég, egymás felett.) Ez nem nagyon illeszkedik a környező házakhoz, randa barnaságával kitűnik. Jellemző, hogy ma megkérdezték, minek fotózom...

Attól még örülünk, hogy öregbítik a kerület jó hírét, és ez már nem az első - korábban az Orczy Fórumot is elismerték.

Az legalább kerek.

:)

Kérdés

Címkék: képviselő fejlesztés hivatal józsefváros

2009.07.22. 11:21

 Ami mindig is érdekelt, de sosem merted megkérdezni - avagy mitől van az, hogy Kocsis Máté mindig, mindenhol jól beszél?

Itt a válasz: profiktól tanulta, intenzíven. Mi másért került volna ennyibe?!

Jó, persze, tudjuk, hogy a polgármesteri székbe készül, és oda kell is a tanfolyam, főleg, ha az ember nem kapott azelőtt ilyen képzést. Az említett tanfolyamon tized századáron kap az ember fia/lánya hasznos tanácsokat - az Independent Kft. vajon milyen pluszt nyújt?

Kicsit késve, de jelentőségéből mit sem veszítve fogadjátok szeretettel a beszámolót: 

A mostani fórum már az elején el lett térítve: menet közben derült ki, mégsem a Zappa pincéjében lesz tartva, hanem a Darshan belső termében. Az, hogy kevesen voltunk, talán az esti foci döntőnek is köszönhető - azt nem is merem gondolni, hogy a negyedben jelen lévő vállalkozásokat nem érdekelte a lehetőség, hogy valamilyen módon javítsa a helyzetét.

A beszélgetést Alföldi Rév8 György vezette, aki rögtön az elején próbálta felmérni a megjelent mintegy 25 fő közül ki a kiskereskedő, szolgáltató vagy érdeklődő. Az utóbbi volt többségben, de azért elkezdte.

 

A gazdaság élénkítése - manapság a csapból is ez folyik - hogyan kellene, hogyan lehetne élénkíteni a helyi vállalkozások és az önkormányzat segítségével az Európa Belvárosa projekt keretében. Inkább rásegítés lenne a kultúrához kapcsolódó vállalkozások számára.

Rövidtávú célok: hogyan lehet a negyed értékeit jobban felmutatni, hiszen a Belváros egyik legszebb része, ahová az emberek szeretnek járni, ezért turizmus alapú fejlesztés a működő célkitűzés. Józsefváros céljai is Palotanegyedből megélni, ez a rész a kerület húzó ereje. Információs, vállalkozói központ létrehozása, ami segíti az induló cégeket, infóval látja el, a kerület helyzetéről lehet tájékozódni - a Horánszky utca 13. alatt lesz egy inkubátorház, ezek ellátására.

Készült egy felmérés, arról, hogy az önkormányzat és a helyi vállalkozók hogyan tudnának együttműködni jobban, akarnak-e, ki mit vár el a másiktól. Mint a PPS-ből is kiderült, mindenki a nagyobb biztonságot és a terület tisztaságát szeretné a hivataltól. Együttműködési hajlandóság 3/4-nek van, csak  feltételekkel.

Fontos szempont a megfelelő arány az itt lakók és az ide érkező vendégek között, illetve, hogy a turisták is megfelelő szolgáltatásokat kapjanak, mindenkinek jó legyen. Ideális állapot lenne! Az önki egyszerűsítené az ügyintézést, például a közterület foglalást.

A negyed egységes arculatának megteremtése, az egységes brand és kommunikációs, marketing stratégia ráirányítja a közönség figyelmét a városrészre és annak különleges értékeire, rendezvényeire, ezáltal eladhatóvá teszi a létező és megtermelt fizikai, szellemi értékeket.

Ifjú vállalkozók támogatása is szerepel az önki tervei között, több pincehelységet elkezdett kiválasztani (ilyen már volt), és kedvezményesen átadják, ezzel hozzájárulva még több vállalkozó idetelepüléséhez. A környék egyetemeinek végzőseit tervezik itt tartani vállalkozó formában.

Piacok, amelyek a nyári időszakban működnének a tereken. A Gutenberg teret kibővítik, az árkádok alatti rész is hozzákapcsolódik, oda egy könyvpiacot szeretnének - a lakók pedig játszóteret. Ebben azért még lesz egyeztetés. Könyv-vásári hangulat, antikvárium kitelepedve, akár. A többi térre is kultúrát terveznek, színházi előadás, koncert, egyéb események lennének, amelyek minden térnek speciális hangulatot adnak. Ez aztán évek alatt szépen beolvadna a kerület szövetébe.

Bédekker projekt: példának a Beyond-Budapest lett felhozva (akiket hiányoltunk is), ami kicsit ad-hoc módon megy, éppen ezért az erdei turista ösvények mintájára különféle színnel megjelentetett sétáló-ajánlókat terveztek, a házak falára felrakott kis jelölésekkel, hogy ne tévedjen el a látogató. Ez még akkor készült, amikor egyben volt a projekt, látszik is a térképen, az egész Belvároson átívelnek ezek a turista-csapások. Ezek mentén aztán lehetne tematikus sétákat is tenni: műemléki túra, kocsma-túra esetleg egy kifejezetten kerületi: Pál utcai fiúk-túra, a Nemzeti Múzeumtól a Grundon keresztül a Füvészkertig.

A szállodákat is ellátnák ilyen ajánlókkal, feltüntetve rajta a látnivalókat, valamint az étel-ital ajánlókat is. Netre felrakva az utazási irodák is ajánlhatnák az ide érkezőknek.

Bevásárlóközpont kontra kis boltok - ezt tanulmányozzák most, hiszen cél az is, hogy ne feltétlenül vagy kizárólagosan a plázába járjanak az emberek. Megvizsgálva azt találták, 2-3 dolog van, amit érdemes lenne átvenni: egységes és hosszú nyitva tartás, sok termék, egységes marketing. Ezeket felhasználva át lehet csábítani a vevőket - talán. Együttműködést kínálnak a helyi vállalkozóknak a civil szervezetekkel és az önkormányzattal - közös fellépéssel sikerülhet versenyképes kínálatot teremteni. Példának a bécsi Mariahilferstrasse lett felhozva, ahol minden résztvevő egyesületbe tömörülve hozta létre azokat a dolgokat, amitől működik az egész: tisztaság, rend, biztonság. A Rév8 partnereket keres egy hasonló kidolgozásához; feltétel egy beruházás vállalása és 4-5 évig fenntartása.

A jelen lévők kissé bátortalanok voltak hozzászólás tekintetében, de egyikük - némi alkoholos befolyás alatt - elkezdte sorolni a rossz és csúnya épületeket, mint vizuális akadályokat. A körúti üres üzletek, a Rákóczi út "haldoklása" szintén nem jó. Kirakatok üresek, attól, hogy magántulajdonban vannak, még a közképet rontják - így a következő felszólaló. Rendőrök hiánya a körútról, ami az ilyen-olyan házalóknak teremt lehetőséget; na meg a turisták is változtak, hiszen nem nézelődő, kulturálódó vendégek jönnek, hanem egyetemisták, legénybúcsú-partik résztvevői, akik nem vigyáznak a közrendre és a közbiztonságra. Szabó Ervin téri díszburkolat is előjött ismét - hírek szerint ezt nemsokára felújítják. Gyerekek igényeiről nem esett szó, pedig játszótér hiányzik a negyedből, nagyon, kérik vissza a Nemzeti Múzeum belső kertjét. A Cape ezt támogatja, csak kellene rengeteg aláírás a lakóktól, úgy lehetne nyomást gyakorolni rájuk.

Belső Udvar Program folytatására hívta fel a figyelmet a Rév8, példának meg lehet nézni a Szentkirályi utca 10. belső, közös tervezésű udvarát. 

Az MK Belvár egyik, itt lakó tagja ismertetett egy EU-s támogatású projektet, ami ősszel indul, és az a lényege, hogy gyalogos, de főleg kerékpáros-baráttá tegyék az üzleteket. Ennek többféle verziója elképzelhető, közös honlapon feltüntetni a boltokat, hálózatba tömöríteni a kereskedőket, persze, tárolókkal kiegészíteni a köztereket. Kicsit afelé elvinni a vevőket, hogy nem biztos, hogy a heti nagybevásárlás az egyedüli üdvözítő megoldás.

A végére kis csoportokra bomlott a társaság, az először részt vevők próbáltak további információhoz jutni, aztán szépen elszivárogtak. Remélem, nemsokára a tettek mezejére lépnek. A következő fórumra meg remélhetően többen eljönnek majd, konkrétabb kérdésekkel és főleg ötletekkel!