Régóta nézem, milyen ütemben süllyed a béka segge alá anyanyelvünk használata, miként silányítja azt különböző hivatal és hivatalosság –  már szemem se rebben, ha ilyesmit látok: 

Nemzeti összetartotás.jpg

Összetartozás – nehéz szó, nem is sikerült helyesen leírni egyszer sem; talán mert nem ismerik a jelentését...?

Még szerencse, hogy van rá pénz – lesz itt tévé meg rádió is még, hogy az újbeszél egyre jobban elterjedjen. 

De komolyan, nincs egy kurva hejesírás-ellenőrző a rendszerben? Vagy legalább EGY írástudó ember? Mindent a Kocsis Máténak kell intézni?! Milyen ciki lehet most neki, hogy pártja kommunikációs igazgatójaként a saját önkormányzati honlapja ilyen silány minőséget képvisel.

(esetleg valahol szövegeznek már egy törvényt arról, hogy minden úgy jó, ahogy írják)

Árnyalása a kommunikált dolgoknak, saját bőrön szerzett tapasztalások a jóságos önkiről, képviselőkről.

Egy minapi televíziós riportban Egry Attila, Józsefváros alpolgármestere szemléltette a nézőknek az önkormányzati lakásbérlemények siralmas voltát, mindjárt egy magára hagyott, befalazott, szeméttel-törmelékkel teli ingatlanban.

Jó az, ha ütősek a képsorok, hadd lássa a nagyérdemű, hogy az igénytelen lakók semmit nem becsülnek meg, tönkrevágják, szétbontják, majd mások elkezdik újra összerakni, glettelni – de nem érnek a dolog végére, mert a Hivatal gyorsan befalaztatja a bejáratot. Illegálisan helyreállítani? Nanehogymár.
Azt is megtudhattuk az alpolgármestertől, hogy az önkormányzat az üres lakásokat igenis felújítja, - ahogy ürülnek, és ahogy pénz van rá.

Lássuk, hogy néz ez ki a valóságban. Hogyan működik az a hivatali gépezet, amelynek felelőtlensége, sorozatos mulasztása, kötelezettségszegése a bemutatott állapotokhoz vezet. És mit is jelent a felújítás, állagmegóvás a hivatali gyakorlatban.

Hiteles történet következik, magam éltem meg.

Jogcím nélküli lakáshasználó voltam öt kerek évig. Hajléktalanszálló elől menekülve a nyolcadik kerület egyik önkormányzati lakásában kötöttem ki, másodmagammal. A bérlő egy ismerősöm volt, aki befogadott a 105 éves lepusztult épület egyik kis lakásába annak fejében, hogy a fenntartási költségeket én fizetem. És laktunk, fizettünk. Pontosan. Az ismerősnek, bankszámlára. Azután eljött az a pillanat, amikor a Vagyonkezelő leveléből arról értesültem, hogy többszázezer forint hátralék van a lakáson. Ismerősöm egy értelmes, tanult, a fiát egyedül nevelő nő volt, aki gyereke egyetemi tanulmányait finanszírozva oda jutott, hogy minden pénzt feléltek. Magánügy. Megértettem. Összedugtuk a fejünket, találjuk ki, mit tegyünk.

Megoldásra váró problémák voltak:
- lakhatásom megőrzése
- az ismerősömet megkímélni a végrehajtástól
- a bérbeadóval való bizalmi viszony helyreállítása

Nem találtunk ki tündérmeséket, a valós helyzetet adtuk elő szóban, írásban, telefonon, e-mailen. Olyan megegyezésre törekedtünk, amely komplex megoldást nyújtott volna mindhárom félnek, a következőképp:
- az ismerősöm 5 éves határozott idejű szerződése épp a lejáratához közeledett, ő maga nem tartott igényt a lakásra, mert közben más módon rendeződött a helyzete. Nyilatkozatban mondott le a bérleti jogról.
- Jómagam arról nyilatkoztam, hogy részletekben átvállalom a hátralékot, tehát kifizetem még egyszer, amit már korábban kifizettem, ezzel a vagyonkezelő per nélkül hozzájut a kintlévőségéhez.
- Kérelmeztem, hogy a továbbiakban velem kössenek lakásbérleti szerződést, öt éve ott lakom, banki bizonylataim vannak a pontos teljesítésekről, és egész véletlenül a nagyon rászorulók közé tartozom rokkant fedél nélküliként. Vállaltam továbbá, hogy a lakás kisebb felújítási munkáit is elvégzem.

Az ügy egy év alatt többször megjárta a polgármester, az összes alpolgármester, a lakásiroda vezető, a vagyonkezelő, és vagy öt képviselő íróasztalát. Állíthatom: ilyen dilettantizmust, hivatali gőgöt, pitiánerséget álmomban sem láttam. Gyűltek a levelek, kérelmek, akták, miközben mi a lakótársammal már „dobozokban laktunk", mert teljes egy évig nem találtam a hivatalban egyetlen felelős személyt sem, aki kimondott volna egy igent vagy nemet. Az akkori lakásiroda vezetőhöz be sem jutottam, a telefonban letagadtatta magát. A polgármester a kampány időszaka alatt mosolyogva „okézta" a dolgot, aztán meggondolta magát. A képviselők – egy kivétellel – válaszra sem méltatták a megkeresésemet.

Egy év után megírtam egy barátságosnak nem mondható levelet a Tisztelt Felsoroltaknak.

Hamar kaptam választ rá, melyben határozatukat közölték: fizessek meg 8 napon belül egy összegben közel egymillió forintot, ezután egy éves (!) határozott idejű szerződést köthetünk, piaci (!) bérleti díjjal. Ja. Az pont a rokkant-nyugdíjam összege volt. Zseniális.

Napokon belül leadtam a lakást. Akkor még nem voltam járatos a bérleményi jogviszonyok rendszerében, nem ismertem a „jogcím nélküli lakáshasználó" fogalmát sem. Jelenleg 675 van a kerületben belőlük. Mert valahol lakni kell – polgármesterünk is ezzel indokolta a kerületi jegyző botrányos bérlakásügyét.
Mai eszemmel már tudom, hogy nem kellett volna kiköltöznöm, de hát én törvénytisztelő vagyok.Vagy hülye.Balek. Tessék eldönteni.

Ezután gyors segítségként elfogadtam az első ajánlatot, amit kaptam, most egy panelben lakunk, horror rezsivel. Hárman béreljük, ketten rokkantak vagyunk, a harmadik csak azért nem, mert nem kérelmezte soha. Mindhárman súlyos betegségekkel élünk, egymásba kapaszkodva. Tökéletes „család" vagyunk így is. Vagy épp így.

De kanyarodjunk vissza arra, hogyan is működik a hivatali rendszer, és ennek mik a következményei.

Az az általam három éve leadott lakás azóta is üresen áll. Komfortos, 38 nm, 2 szoba, konyha, fürdőszoba, előszoba, egyedi fűtés. Nem luxus, kicsit vizes, kicsit huzatos, de abszolút lakható. Volt. A lakásban a télen csőtörés volt, eláztatta az alsó lakásokat két szinten. Először csak a közvetlen alatta levő lakás ázott be (állt a víz), majd – miután a Vagyonkezelőnél nem találták az üres lakás kulcsát, és a kinyitást engedélyeztetniük kellett a karbantartóknak, így közel egy hét múltán jutottak be az ingatlanba. Ennyi idő alatt már a két szinttel lejjebb levő lakás is szétázott. Az egyik károsulttól kaptam az információt, miszerint saját erőből kell a helyreállítást elvégeztetniük, mivel „lakáson belüli" probléma lépett fel. Hát, ez is egy hozzáállás.

Szóval, számoljunk. Mennyibe került ez a szakszerű eljárás, bölcs döntés a fenntartó-tulajdonosnak. Úgy alsó hangon.

1. bérleti díj kiesés 3 évre (~ 13.000/hó, nettó)                             468.000,-

2. szemétdíj, vízdíj 3 évre,

ezt a vagyonkezelő fizeti, amíg nincs bérlő (~12.000/hó)                 432.000,-

3. behajthatatlan kintlévőség, kamatok nélkül                               1.000.000,-

4. el nem végzett felújítás, amortizáció,

csőtörés okozta kár (becslés)                                                       1.000.000,-      

_____________________________________________________________                            

                                                                                           2.900.000,- 

 

5. az állagmegóvás elmulasztásából eredő kár a 2 károsultnál 

 

Hát így.

Lassan mehet a „befalazandók" mappába ez a lakás is, a lakhatással nem rendelkezők meg a levesbe.
Úgy egy-két év múlva pályázatot lehet kiírni rá, 2-3 milliós felújítási kötelezettséggel. Majd vágnak rajta egy lyukat, hogy kívülről bekukucskálhassanak az érdeklődők.

A kerületben jelenleg 483 üres lakás van, 222 már nem hasznosítható.

• A fényképek a kiköltözéskor, az átadás-átvétel napján készültek.

-prokontra-

konyha.JPG

szoba1.JPG

fürdőszoba, ülőkád.JPG

szoba2.JPG

igénytelen lakók....JPG

és igényes fenntartó.JPG

Kedves Önkormányzatom!

Történelmileg úgy alakult, hogy ismét egy madridi videóba botlottam, ez most kicsit más, de lényegében ugyanaz. Egyszer csak, mint a mesében, megjelenik néhány zenész, egy zeneileg szokatlan helyen, és elkezd zenélni. Egyre többen lesznek, és persze egyre többen nézik, illetve hallgatják őket. Semmi botrány, közrendzavarás, sőt az arcokon mosoly, a lélek ellazul, a gépezet, amelyben szinte mindannyian zakatolunk, egy kis időre leáll, lelassul, a rutin pedig felsóhajt: Szabadság! A végén persze taps.

És – ilyen a véletlen – ez a madridi dolog, mint a feliratból látható, egy munkanélküliekkel foglalkozó hivatalban zajlik, mindenki örömére. Here come the Sun, ami hevenyészett magyar fordításban azt jelenti, hogy Jön a Nap. Mi is ebben reménykedünk itt a nyolckerben, több szempontból is. Egy részt azért, hogy most pénteken hat órától nyolcig süssön ránk a Lőrinc pap téren, ahol harmadik bejelentett, zenés demonstrációnkat tartjuk, annak érdekében, hogy támogasd az utcai zenélést. Másrészt ugyanezért. Hogy – ideális esetben -, szülessen egy önkormányzati állásfoglalás, amely kimondja: nem ördögtől való dolog az utcazenélés, és bizonyos feltételek esetén, helye lehet Józsefvárosban.

Már csak azért is bízunk ebben, mert sokak örömére, a Kórusok Éjszakája is itt kapott helyet, konkrétan a Palota negyedben – igaz nem a Nap, hanem a Hold uralta az eget -, tehát adódik a következtetés: nem az utcával és nem is a zenével van gondja a Hivatalnak. Akkor pedig mivel? Nem értelek Kedves Önkormányzatom, hisz az utcazenész ugyanazt teszi, mint a mellékelt videón látható társaik.

Igaz, egyikük-másikuk  lehet szociálisan alultáplált, de attól még zeneileg értékelhető, amit produkál, nem is szólva anyagi helyzetük esetleges javulásáról, ami mindannyiunk érdeke.

Ami engem illet, április harmadikán beadott, és a Városgazdálkodási – és Pénzügyi Bizottság április 15-i ülésén elutasított kérelmemre, azóta sem kaptam kézhez semmilyen határozatot, pedig szeretném megfellebbezni, hogy a Bizottság tárgyalná újra az ügyet, ami, tán kitetszett már, nem csak az én ügyem.  A fészbukon tenyészik egy napról napra bővülő csapat - már több, mint kétszázan vagyunk -, (Szabad Utcazenélést Támogatók Romantikus Alakzata - SZUTRA), amely szintén ügyének gondolja ezt a dolgot, és nagyon sok érdekes, értékes információ is összegyűlt már zenei és nem zenei aspektusból. Például az, hogy az országban több helyen (Veszprém, Pécs, Zamárdi, Baja - sőt Sepsiszentgyörgy) is helyt adnak utcazenei fesztiválnak. Budapesten nem. Sőt! Tényleg mi lenne, ha a MI kerületünk próbálkozna ilyennel – az utolsókból az elsők. A Csapatból biztosan sokan beszállnának a szervezésbe. És büszkék lennénk rá(d)…

Remélem, nem okozok álmatlan éjszakát Neked ezzel az ötlettel, de  igazi csoda lenne, ha eljönne az a Nap (Sun), amikor nem az utcazenészt vágják át (le), hanem a Szalagot, amellyel kezdetét vehetné az Első Fővárosi  Utcazenész Találkozó (EFUT) – itt a nyolckerben. De addig is még jelentkezünk, terveink szerint a jövő héten átkelünk a József körúton, hogy egész közel kerüljünk Hozzád. Mondanom sem kell, addig is szívesen látunk táguló körünkben, mint említettem most pénteken, direkt munkaidő után. Kedvcsinálónak – meg két tárgyalás közé – csatolok egy felvételt, ez az egyik kedvenc zeném, a Boleró. Tisztára olyan, mint egy szeretkezés.

Csók a család!

Rejtő Gábor

Jázmin

Címkék: utca önkormányzat tábla

2013.05.06. 13:29

Itt a tavasz - bár az elmúlt hetekben egy kis nyár is beköszönt -, nyílnak a virágok. A jázmin majd csak bő egy hónap múlva, de addig is itt a róla elnevezett utca:

Olvasom ezt a sok demagóg kiírásod Facebookon, hogy mire mennyit költ az önkormányzat, és nem tudom nem megjegyezni a Jázmin - Szigony utcák találkozásánál látható táblákat. Talán azért van kettő, mert olyan rég hiányzik innen egy rendes, hogy az első házi készítésű is kikopott már.

Erre sincs pénz, úgy látszik. Sebaj, kreatív a magyar, megoldja!

Jázmin.jpg

És ha mindenkit a jobbító szándék vezetne, nem itt tartanánk.

Galagonya

A demagógot nem értem, a táblákat igen. :)

És a ti utcátokban mi a helyzet? 

Úgy döntöttem, hogy utcazenész leszek. Ez elég kézenfekvő döntés, ha az embernek vannak dalai, viszont nincs pénze. Lehetünk így néhányan a kerületben, azokról nem is szólva, akiknek se daluk se pénzük nincsen, de ez egy másik történet.
Az enyém úgy folytatódik, hogy bementem az önkormányzathoz, engedélyt kérni, közterületfoglalási vonatkozásban. Kitöltöttem egy formanyomtatványt, és mellékeltem egy részletes helyszínrajzot is, mert mondták ez kell, pontosan feltüntetve az utcákat, építményeket, és méterre megjelölve a tőlük való távolságomat - ha majd zenélek. Ez április 3-án történt, két felvonásban, mert a méterek tekintetében szükség volt egy bejáráshoz. Mondták, majd hívnak telefonon, max. három hét.
Nem hívtak, így hát április 29-én bementem az önkormányzathoz, kicsit várni kellett, mert valaki épp egy formanyomtatványt töltött ki, de aztán én következtem. Elutasították a kérelmét - mondta a hölgy a számítógépből feltekintve. - Nincs indoklás.
Lelkem homályából felderengett egy tétova kérdés.
- Más megkapta?
- Most ketten adtak be, de mindkettő el lett utasítva.
- Tetszik emlékezni olyanra, hogy valaki megkapta?
- Nem tudok ilyenről. Egy bábos kapott engedélyt nemrégiben.
- Ez akkor egy elvi állásfoglalás, hogy a kerületben az utcazenélés nuku?
- Nincs állásfoglalás. Ez a gyakorlat.  Esetleg megpróbálhatja a fővárosnál, vannak odatartozó közterületek is.
- Köszönöm a kedvességét.
- Nincs mit.
A portán elveszem a legfrissebb Józsefvárost, összetekerem, és csapkodom a tenyeremet végig a Baross utcában, hogy ritmust adjak feltörekvő érzéseimnek és gondolataimnak.

1. Miért járatják a  hülyét az emberrel (formanyomtatvány, helyszínrajz, három hét), amikor előre tudják a végeredményt?
2. Miért gondolja úgy a - lassan minőségjelző értékű - Soós György által vezetett városgazdálkodási és pénzügyi bizottság, hogy az utcazenélés káros hatással lenne a kerületi összképre?
3. Miért nem lát a nevezett bizottság fantáziát abban, hogy a kerület bizonyos helyein - esetleg negyedében -, meghatározott időben, minőségi utcazenét lehessen hallani, amivel nem csak a zenészek, de a környék vendéglátósai és kereskedői is jól járhatnának, mert ez egyfajta turista csalogató is lehetne.
4. Miért nem támogatja a bizottság, hogy a kerület cigány zenészei azzal jussanak némi megélhetéshez, amihez értenek és értéket teremtenek?
5. Ami Nyugat Európában tökéletesen működik mindenki megelégedésére, az itthon miért fullad közönybe, elutasításba, meg nem értésbe?

Jött a troli, még ülőhely is volt. Belelapoztam a Józsefvárosba.
A hatodik oldalon figyelemre méltó cikkre bukkantam. “Rend a lelke a közterületnek” címmel részletes beszámolót olvashattam arról, hogy május egytől “nem érdemes engedély nélkül használni a józsefvárosi közterületeket…“, mert a jogosulatlan használók nyolcszoros, de akár huszonötszörös díj fizetésére kötelezhetők. Az utcazenészek is meg vannak említve, ők, és a portrérajzolók mentesülnek a használati díj fizetésétől. Hogy ez a mentesség álságos - tekintve, hogy engedélyt nem adnak -, csak azt sejteti, hogy ez a rend rendetlen. Rendetlen a  betűje és főként a szelleme.
Leszálltam a troliról és hazáig csapkodtam a gumibotszerű újságtekervénnyel a tenyeremet, miközben új gondolatok és érzések bugyogtak elő.

Eszembe jutott az a rend, amely nem tette lehetővé, múlt év nyarán, hogy mint újságíró személyesen kérdezhessem az illetékes(eke)t poloska-ügyben, kérdéseimet írásban kellett benyújtanom, a válaszra heteket vártam és a válasz semmitmondó volt. Pontosabban félrevezető és hazug. Hónapok múltak el, míg érdemi lépés történt, s a helyzetet a legkritikusabb helyeken orvosolták, Hogy hány ember hány poloskacsípésektől álmatlan éjszakájába került ez a felületesség, és érzéketlenség  nem tudjuk, miként azt sem, lett-e személyre szabott következménye annak, hogy valaki(k) megtévesztő módon visszaélt a hatalmával, mert elhallgat(at)ta az igazságot.

Emlékszem a kezdeti lelkesedésre, a tavalyi, április 20-i, lakhatási fórum után. Hivatali emberek ígéreteire, kerületi megnyomorítottak bizakodására, a már említett Soós György “Bérlői amnesztia” című interjújára a Józsefváros újságban, a tanulmányi kirándulásra Nagykanizsán, ahol a szociális építőtábor gyakorlatban működött: emberek lakáskorszerűsítéssel dolgozhatták le tartozásaikat. És emlékszem, ahogy az ígéretek, mint a kacsázó kő fel-felbukkantak az idő múlásával, majd elsüllyedtek a sötét mélybe.

És nem is kell emlékezni, hisz alig egy hete történt, hogy a kerületi rendőrfőkapitány egy nappal a meghirdetett lakossági fórum előtt lemondta részvételét, anélkül, hogy helyettesítéséről gondoskodott volna. A közbiztonságról lett volna szó. Például a közterület r e n d j é ről, arról, amit most épp bírságokkal kívánnak óvni, és ahová az utcai zenélés nem fér be.

És érdemes emlékezni az MNP I.- II. lakossági bevonással kapcsolatos kudarcsorozataira, hisz küszöbön a III. hatalmas lehetőséget kínálva arra, hogy együttműködés alakulhasson ki a hivatal és a lakosság között, hogy ne (f)osztogatás, hanem t á r s u l á s legyen, az érintettek valóban magukénak érezhessék a változást, hogy ne alattvalóként, hanem kerületi polgárként éljenek, akiknek b e l e s z ó l á s u k van saját életükbe.

Az a rend, amely bírságra, megfélemlítésre, titkolódzásra, ellenőrizhetetlenségre (lásd a minap, sürgősséggel elfogadott, közérdekű adatok hozzáférhetőségét korlátozó jogszabályt) épít, az a rend, amelynek híveit a zsebükön és nem a szívükön keresztül nyerik meg, és ahol a megmaradás első számú törvénye a bólogatás, homokra épül, és bármikor összeomolhat. Mint történt március 15-én.

Ezt a rendet én nem fogadom el. Elutasítom az elutasítást. A magam világában és illetékességi területén. Jelesül visszaküldöm felülvizsgálatra a bizottságnak. Itt és most. Ünnepélyesen és tisztelettel. És addig is és aztán is: játszani fogok. Közterületemen. Állampolgári, véleménynyilvánítási, emberi jogon. És mint kerületi lakos.

Úgy döntöttem, utcazenész leszek.

 Néhány nap után megrongálták a frissen festett padokat - hazudja a kerületi honlap, és rittyent mellé egy finom uszító cikket. Mert hiába az összefogás, az igyekezet, a pénz és a saját kezem munkája, ha ezt nem becsüli meg MINDENKI.

Márpedig ez egy ilyen műfaj, ha padokat tartok fenn, akkor azoknak a karbantartását meg kell oldanom. Ezekhez a padokhoz évek óta nem volt nyúlva; most lefestették önkéntesekkel egy politikai PR keretében, aztán rögtön lehet uszítani utána. 

A padok nem pár nappal a festést követően lettek ilyenek. Már délután le volt újságpapírral takarva egyik pad, a másik meg bedobva a bokrok közé, több padon is éppen ültek. (Képek adataiból kiderül a készítés napja.)

papírpadka.jpg

papírpadka3.jpg

papírpadka2.jpg

papírpadka1.jpg

Ha tartósnak szánom a festést, akkor megvárom a száradási időt; figyelek a munkámra, hogy megmaradjon. Arról nem is beszélve, hogy mintha graffiti-ellenes festékről beszéltek volna előtte - most meg "összekarcolták és lefújták"...Ha van rendszeres karbantartás, akkor nem így nézne ki egy pad se.

Überciki az egész, ennyire nem látni, gondolkozni előre, csak a politikai haszonszerzés a lényeg.

Amúgy azt tudja valaki, hogy miért nem az ilyenekre - pad, járda, játszótér, kuka - költ az önkormányzat, és miért a Fradi támogatására

 

DSC01537.JPG 

                                                       Kilátás a konyhából

Egy évvel ezelőtt ismertem meg Zsókát. Azon a bizonyos lakossági civil fórumon, amelyre vagy kétszáz, nyomorúságos körülmények közt élő, kerületi lakos jött el, többségük ünnepi ruhában, szívükben az elkeseredés és a remény: hogy talán most, ha nyilvánosan is elmondják panaszukat az illetékeseknek, talán fordul végre a sors kereke, s javulhat helyzetük. Akkor Zsóka, ez a pergő nyelvű cigányasszony valami olyasmit mondott, hogy ha ez így megy tovább, a lakást is magukra gyújtja.
Akkor és ott az önkormányzat képviselői, élükön Soós Györggyel, ígértet tettek, hogy a kritikus helyzetben lévőknek gyors segítséget nyújtanak, s a kriminális körülmények javítására hosszabb távú programot dolgoznak ki. Azóta sok víz lefolyt a kerület csatornáin, sok könnycsepp gördült le az itt élők arcán, sok szitok és fohász indult az égbe és sok nekigyürkőzés fulladt ki, tévedt el, vagy deformálódott a felismerhetetlenségig a labirintusban, amelyet mindenki sejdít, vagy tapasztal, ha a hivatali ügyintézés közelébe sodorja végzete.

DSC01538.JPG

                                                                    Mária a sarokban


Amikor minap meglátogattam Zsókát épp telefonált.  Ugyanazt  a hangot hallottam, mint egy évvel ezelőtt, a sarokba szorított, a szabályok és lehetetlenségek hálójában vergődő, elszántan elkeseredett ember hangját. Zsóka anyaotthonokat hívott, mert ha három héten belül nem talál megoldást, lányát, a tizenöt éves Andreát nevelőszülőhöz adják. Ebben a lakásba ugyanis nem lakhat.

Nem azért, mert egerek és patkányok motoznak éjszaka, nem azért, mert penészvirágok nőnek a sarkokban, nem azért, mert dohos a levegő és soha nem süt be a nap, És még csak azért sem, mert a házban néhány duhaj-nótás kedvű ember olykor alvási időben is hódol kedvtelésének, nem is szólva a zárhatatlan utcai kapun át rendszeresen ide látogató drogosokról, akik kotont, ürüléket és fecskendőket szoktak emlékbe hagyni.
Nem erről van szó. Andrea az elmúlt egy esztendőben négy alkalommal kísérelt meg öngyilkosságot (érfelvágás, gyógyszer), és a szakvélemény szerint környezete ö s s z e s s é g é b e n gátolja a gyógyulásban. Vagyis az Egész-szel van baj, amibe bele tartozik, hogy iskolájában a Losoncziban nincs barátja, sőt, tán mert testesebb az átlagnál és kisgyerekkorától sérült a hallása - négyszer operálták a dobhártyáját -, magányos, és bele tartozik, hogy itt a házban is gúnyolják, és félelemben él (a rendőrök azt mondták, kevés ha csak rájuk akarják törni az ajtót, akkor szóljanak, ha már be is törtek a lakásba), és bele tartozik, hogy a hideg, egérjárta, összetákolt fürdőszoba-WC-tároló az egyetlen hely, ahol egyedül lehet.

Szóval ezek a dolgok lehettek Zsóka szavai mögött, amikor egy éve (2012 április 20-án), azt találta mondani, hogy magukra gyújtja a lakást, ha így maradnak a dolgok. Persze a dolgok elég körmönfontak ahhoz, hogy a remény pisla fénye ne hunyjon ki teljesen. Mert a hivatal be is hívta Zsókát, illetve férjét (mert az ő nevén van a házmesteri, szolgálati lakás), nem sokkal a nevezetes fórum után, ahol meg is egyeztek: minőségi cserét kapnak, ha vállalják a cserelakás felújítását.

Ezt kisebb szünet követte.

Konkrétan mintegy tíz hónap telt el, míg Isten malmában ismét csikordult a csavar és Zsókáék a hivatal embereivel megtekinthették a Minőségi Cserelakást. Ez is földszinti volt, a hivatal ( Kisfalu) emberei lefeszegettek egy pozdorja lemezt, és ők bemászhattak a kibontott résen a lakásba. Villany nem volt, egy öngyújtó fényénél tarthattak szemlét, tapogathatták ki, hogy nedves -e a fal, hogy milyen a parkett, és egyáltalán ez a plusz 11 négyzetméter hozhat -e változást az életükbe.

Mikor aztán kiderült, hogy a felújítás kb. egy millióba kerül (ebből az önkormányzat 200 ezret vállal), s hogy villanyfűtés van, és nincs egyetlen nyílászáró, akkor úgy ítélték meg, hogy nem tudnak vállalni felelőséggel ilyen terheket. (nem szólva, hogy plusz százezer lett volna a kéthavi előzetes kaució meg a jegyzői költség). Ez most esett, március végén, alá is írtak annak rendje-módja szerint egy ilyen nem-vállalási nyilatkozatot, illetve egy másikat is, amelyben a férj kérelmezi, hogy teljes munkaidős házmester lehessen, mert így többet kereshet és erre ígéretet is kapott.

Ettől persze a csere-dolog nem oldódik meg, és különösen nem három héten belül,ezért is telefonál rendületlenül Zsóka anyaotthonokba, míg aztán feladja: mindenhol telt ház van. Az addig lendületesen érvelő-kérlelő asszony egy pillanatra elhallgat, ahogy leteszi a telefont. Arcán még ott a Hivatallal tárgyaló állampolgár  igyekvő-udvarias mosolya, de szeme sarkában könnyeket látok. Így hát elindulunk az Alföldi utcába, a TEGYESZ-be, ami a területi gyermekvédelmi szakszolgálat rövidítése, és ahol Andrea él pár hete, fél éves Heim Pál-béli tartózkodás után. De előtte még beveszi a nyugtatóját (kétfélét szed, egyet nappalra, egyet éjszakára), és megmutatja a penészfoltokat,  mert, hogy a Kisfalu szakembere szerint itt nincs vizesedés, és útba igazítja a 13 éves Misit, a kisebbik gyereket, hogy ha elmegy vigyen magával gyógyszert (mert asztmás, akár az apja), meg pulóvert.

DSC01536.JPG 

                                                                Ilyen (szobasarok) nincs!                                                  


A Szigony utcai düledék ház és a gyermekintézet közötti úton Zsóka még beavat az asztma természetrajzába, folytonos fulladásérzet és légszomj, amitől nem lehet aludni, így férje olykor ébren ülve tölti az éjszakát, s így indul munkába (segédmunkás egy áruházban, éhbérért), már ha tud. De ha nem tud, kihívják a mentőt, mert akkor kap injekciót és talpra áll, míg ha táppénzre megy, akkor az a kevés pénz még kevesebb lesz. Ahogy közeledünk, Zsóka akaratlanul is turbózni kezdi magát, a Kocsis Mátéhoz való sikertelen bejutási kísérleteit már többedmagammal együtt hallgatom a Mátyás tér magasságában. A Telekin pedig jó hírt is hallok, Andreát, aki ügyesen rajzol, felvették a Szövetség utcai Garabonciás szakközépbe, csak előtte be kéne fejeznie a félbeszakadt 8. osztályt.
Ami a rajzkészséget illeti, nincsenek kétségeim, ezért is került megörökítésre a falra festett, Csontváry Magányos cédrusát idéző, nyóckeres változat, ami akár e színes pokolban élők nem létező zászlaját is ékesíthetné: alig-gyökérrel, az ég felé nyújtózkodva. Andrea szöges ellentéte Zsókának. Halk beszédű, bölcs bagoly-tekintetében szelíd irónia, korát meghazudtoló megfontoltság, és lemondó befelé fordulás. Mikor anyja elmegy kávéért, picit kinyílik. Tíz éves kora óta rajzol-fest, bilincs, koponya, madár - ezek a leggyakoribb témái, és ha teljesülhetne egy kívánsága, akkor az a nyugalom lenne a környezetében. Ha választhatna inkább a szüleivel lakna, mint nevelőszülőnél, de a Szigonyban semmiképp. 

DSC01530.JPG                              

                                                           Cédrus a nyóckerben


- Mi zavar ott legjobban ? - kérdem tőle.
- A tehetetlenség. - néz rám a szemüvege fölött - az egész olyan, mint egy rossz operett.
- Van,akivel meg tudod beszélni a dolgaidat?
- Hát nem nagyon. Anyuval szoktunk beszélni, de nem igazán ért, apuval meg nem beszélünk, mert vagy dolgozik, vagy alszik. Aki szeret, nem ért, aki ért, nem szeret - teszi teljessé diagnózisát.
Csendes mosoly kíséri szavait. Mint amikor az ember elfogadja, hogy abban is van szép, amikor a fák ősszel hullajtják a leveleiket.
Visszaérkezik Zsóka, s vele egy időben az intézet lojális, de kérlelhetetlen nevelőnője, és pillanatokon belül vita kerekedik arról, kinek van joga eldönteni, hogy én beszélgethetek-e Andreával.
Nem várom meg a végét.
- Jó csaj vagy - mondom elköszönésképp, és szolidaritásom jeléül.
- Ja - susogja vissza Andrea - a remény hal meg utoljára.



(Fotó: Sztuchlick Andrea)

MEGHÍVÓ ÉS KALAUZ AZ MNP III. programhoz

 

A NÉGYHÁZ Egyesület – a VIII. kerületi önkormányzat és a rendőrkapitányság támogatásával – egy programismertető előadássorozatot tart az alábbi témakörökben

  1. Bűnmegelőzés és áldozatsegítés a Józsefvárosban
  2. A „Munkáért lakhatás program” (copyright by NÉGYHÁZ Egyesület) és a lakbérhátralékosok helyzetének legújabb fejleményei (későbbi időpontban)
  3. Lakhatási, közegészségügyi, rendtartási és állagmegóvási kérdések (későbbi időpontban)
  4. Az épített örökség – benne az emberi élhetőséggel – megőrzésének közös felelőssége (későbbi időpontban)

 

 

Az első témakör: BŰNMEGELŐZÉS ÉS ÁLDOZATSEGÍTÉS A JÓZSEFVÁROSBAN

 

helye: Budapest VIII. Mátyás tér 15. Kesztyűgyár

ideje: 2013. április 18. csütörtök 17:30

 

Felkért előadó: Danada János rendőrkapitány és az MNP III. Program kidolgozója

 

  

Budaházy Gusztáv

NÉGYHÁZ Egyesület

Tovább folyik a Szentkirályi utca 4. előtti saga: bár villámgyorsan intézkedtek (3 év), nem sikerült maradéktalanul megoldani mindent. Nagyapám ilyenkor mindig azt mondta: Hamar munka ritkán jó! Na meg persze azt, hogy: A sietség az ördögtől vagyon!

Nézzük, mit találunk most!

A Baptista Szeretetszolgálat küldöttei legutóbb azért utaztak Észak-Koreába, hogy ott is meghonosítsák a nemzetközileg elismert mozgásfejlesztő terápiát. Ajánlatuk hallatán, mint olvasom, az illetékesek csodálkoztak. Nálunk nincsenek mozgásukban korlátozottak – mondták.


A mellékelt kép tanúsága szerint felénk is csupa ép, egészséges, éleslátó polgár grasszál a Palotanegyed utcáin, máskülönben az önkormányzat csapata aligha hagyta volna e csőcsonkot a botrányos körülmények között sebtében lebontott hajdani pesti gyermekkórház előtt, a járda közepén.


Amikor 2010-ben az e célra alapított Szentkirályi u. 4. Ingatlanfejlesztő Kft. végre birtokába vehette az egykor műemléki védettséget élvező épületet, hogy fölhúzhasson a helyén egy másfélszáz lakásos bérkaszárnyát, területfoglalási engedélyt kért a járdára is, amit 2010. május 1. és október 30. közötti időre megkapott. Az önkormányzat figyelme arra sajnos már nem terjedt ki, hogy a parkolósávban biztosítson szabad gyalogosforgalmat, így az arra járók kocsik között bukdácsolhattak a szűk, mindössze egy sávos úton, az elgázolás veszélyének téve ki magukat.


A falak fölhúzása közben beütött az ingatlanválság és a cég felhagyott tevékenységével. Azóta karcsú ecetfák nyújtóztak a járda helyén, mígnem a civilek beleuntak képviseletük tunyaságába és a vandorboy.com oldalon követelték e tarthatatlan állapot fölszámolását. További késlekedés esetére még tűntetést is kilátásba helyeztek! Az önkormányzat ettől észbekapott, és a polgármester, Dr. Kocsis Máté levélben tájékoztatta a környékbelieket türelme fogytáról. (Arról sajnos elfelejtett szólni, hogy az általa vezetettek mit tettek három éven keresztül a jogtalan területfoglalás ellen.) Hamar körülállványozták, lebetonozták és aszfalttal burkolták a járdát.

Így.


És ekként tovább?

 via

Szentkirályi4.jpg

Nem volt egy könnyű menet, és kellett hozzá egy leheletnyi fenyegetés, de végre visszakaptuk a járdát a Szentkirályi utca 4. szám előtt, sok-sok év után. Hogy is volt?

Sztkirályi4.jpg

Szép szöveg, jó terv, kérdés is csak egy maradt ezzel kapcsolatban: miért nem kezdődött az eljárás 2010. október 30-a után RÖGTÖN?!

No de nézzük a helyszínt:

Sztkirályi41.jpg

Kerítés helyett kordon van, de azt már megszoktuk. Igaz, még mindig le kell menni az útra, de legalább elindult valami.

Sztkirályi42.jpg

Aztán persze felmerül a kérdés megint, hogy mi lesz a többi hellyel, ami szintén elkerített, beszakadt vagy csak öt-tíz éve járhatatlan járdát jelent? 

Vagy mindenhol kilátásba kell helyezni egy-egy tüntetést, petíciót, neadj'isten, vegyük saját kézbe a dolgokat, és polgári engedetlenség keretében oldjuk meg - majd nyújtsuk be a számlát az önkormányzatnak?

 

Kabátot gombhoz

Címkék: önkormányzat tér járda zebra

2013.03.25. 12:10

Volt ez a szép, piros-fehér csíkos zebra, ami egy falba lett vezetve - ki is röhögtük - de aztán csináltak hozzá utat, mert csak.

ZebraErkel1.jpg

Ilyen volt kezdéskor, alant látod, milyen lett:

ZebraErkel2.jpg

Hiba javítva, nincs itt semmi látnivaló, oszoljunk kérem.

Egyenlőbbek

Címkék: autó önkormányzat parkoló JVSZ

2013.03.07. 11:19

A kis utcában - amire az ablakaim nyílnak -, naponta több kerékbilincselés történik. Legtöbb a forgalommal szembeni parkolás miatt, és nem is értik, nem is tudják az emberek, miért. Jó, persze, van kivétel, amikor nem háborodik fel  az úrvezető, hanem elismeri, fizet és már mehet is. 

Jogos, hiszen a szabályok mindenkire vonatkoznak - és ha egyszer ezt mondja ki a törvény, akkor így kell eljárni. 

Vannak azonban kivételek, persze. Akik a rendre felügyelnek, azok, hiszen....

Tisztelt Biál Csaba és Mező János Urak,

 

 kérem, legyenek szívesek megerősíteni, hogy amennyiben a képen látható „parkolást" (buszmegállóban, forgalommal szemben) egy egyszerű adófizető követte volna el, akkor nem csak bírságot, de kerékbilincset is kapott volna, így azonban a kollégák szigorú figyelmeztetésben részesülnek majd, mert ugyan „csak rövid időre álltak meg és csak a munkájukat végezték a Mister Sörözőben, de semmiképp nem vet jó fényt a közterület felügyeletre, hogy pont ők nem tartják be a szabályokat".

 Üdvözlettel:

 András

A CaPE osztotta meg  fészbukon ezt a petíciót:

peticio.jpg

Bizonyára végigpróbálták már az összes hivatali utat, főleg úgy, hogy ők mindig is jóban voltak az önkorival; az egyik alpolgi a terület képviselője, egyesületi tag. A helyzet nem új, igen, írtam már én is róla, szabógáborunk akkor még kocsismáté magyar hangja volt a weben, meg is ígért valamit:

 Szilágyi Demeter, a körzet képviselője is mozog a "kit kell felhívni" témakörben, és a következőre jutottunk:

1. Az eredeti cég csődbe ment. Az építkezést átvevő cég szintén felszámolás alatt áll. Tudjuk már, ki a felszámolóbiztos. Holnap kapja a telefont, amiben alkut kínálunk.

Ha lebontatja a kerítést, vagy hagyja és jóváhagyja hogy mi lebontsuk, akkor nem nyújtunk be kárigényt elmaradt közterület-használati díj címén.

Ha nem reagál pozitívan, akkor benyújtjuk az igényt, és hatósági úton indulunk el, de az jóval több idő.

Igaz, azóta eltelt egy év, szabógábor átment ellenzékbe, és elsősorban a rombolás érdekli; a negyed képviselői  - de a kerület összes képviselőjéről elmondhatjuk - leszarják. Magasról tesznek arra, hogy mi folyik a kerületben, legtöbbször még arra sem képesek, hogy terepre kimenjenek, s valóban megtapasztalják a dolgokat és KÉPVISELJÉK az ott élők érdekét.

Pedig kampányidőszak van már.

Addig is írjuk alá minél többen. Civil power forever! :)

Viszont arra kanyarodtam csinálni friss képeket és ez fogadott:

Aláírás nincs, dátum sincs, remélem, nem egy ócska PR fogás az önkormányzattól - én mindent kinézek már belőlük. Kocsis Máté, dr. , pártja kommunikációs igazgatója, kerületünk polgármestere azt mondja mindig, ami jól hangzik. Igazat néha...

Esetleg 40 nap múlva menjünk oda páran, és bontsuk el a járdáról? 

Azt már láttuk, hogy Kocsis Máté, dr. különös kéjjel fúr bele a MSZMP volt székházának oldalába, táblát cserélendő, most viszont úgy tűnik, ha nagyon muszáj, le is bontatja:

MSZP életveszély.JPG

És persze a bontási költségek fejébe megkapja a telket az önkormányzat - az alatta lévő pincebörtönök meg nem lesznek publikusak sose. Holott lehetne itt egy múzeum, '56-nak akár.

Viszont úgy vonul majd be a történelembe polgármesterünk, mint aki átnevezte a rossz emlékű teret, és földdel tette egyenlővé az állam-párt-házat. Elévülhetetlen érdemek ezek egy antikommunista pártban. 

Ezek persze csak gondolatok, kérdések.

Ne legyen igazam.

Szerinted mi legyen a sorsa?

…és minden rendű-rangú felelőseihez, képviselőihez és civil elkötelezettjeihez

Polgármester Úr, Főkapitány Úr, Képviselő Hölgyek és Urak, és Ti is, Bérlőtársaim, akik megbízásából e sorokat írom!

Idestova fél év telt el azóta, hogy az önkormányzat FÉLIDŐBEN címmel megtartott ünnepi rendezvényét, egy petícióval – a PUSZTULÓFÉLBEN című elkeseredett látlelettel – próbáltuk „Külső-Józsefváros” komor valóságával szembesíteni. Azt reméltük ugyanis, hogy a nagyívű tervek és fényes sikerek ünneplését követő állófogadásra  talán beszüremlik valami ebből a komor és vigasztalan valóságból, s a számtalan súlyos kérdésből, melyből néhányat ott felvetettünk, legalább a legválságosabbakat némi figyelemre méltatják a kerület vezetői és notabilitásai.

Ám a fülsiketítő csönd, ami a (sokadik) kétségbeesett vészkiáltást követte, s melynél csak az „illetékesek” sértett arroganciája volt hangosabb, arra sarkall, hogy felszólítsunk minden érintettet, hogy

  • akit a „folyamatban lévő tárgyalások, a legégetőbb kérdések rendezésére” ígéretével áltattak, a lakhatatlan – mert a kaotikus élet- és jogviszonyoktól szétzilált és drogbandák rémuralma által rettegésben tartott – „hajlékaikat”, melyeket az évek óta hallatlanba vett poloskavész irtózata is sújt,
  • s aki, egy percre is komolyan vette a munkáért-lakhatás program – különben általunk kezdeményezett – megoldástervezetének nagyhangú, a nyilvánosság előtt beígért támogatását,
  • aki a – pl. legutóbb a múlt héten történt – betörés- és lopássorozattól azt reméli, hogy a milliókba került házi kamerarendszer valamit is felfed belőle,
  • aki abban bízik, hogy a befalazott(!) és évtizedek óta az enyészet martalékának kitett „üres lakások” – melyek úgymond „belső mozgások tartalékaként szolgálnak” – valaha is enyhítenek az infernális lakásinségen,
  • s végül aki azt hiszi, hogy ha mindezt az „illetékeseknek” illő módon szóvá teszi, nos, hogy akkor talán juthat egyről kettőre – hát nekik mondjuk: NE ÁLTASSA MAGÁT,  csak bolondot csinál magából, ha efféle illúziókat táplál.


Tíz éve túrom ezt a kásahegyet, barátaim, de a többtucat házban, melyeket ez alatt bejártam, soha semmiféle illetékessel nem találkoztam a fenti körből, értve ezen elsősorban mindkét „táborbeli” képviselőinket. (A vagyonkezelő viselt dolgairól most nem szólnék; ők külön fejezet ebben a történetben, melyről – másokkal együtt – többször is, részletesen írtunk.) A kiemelt Magdolna Program I.  alatt például – mely kitüntetetten volt hivatott példázni a lakossági bevonás lehetséges formáit és jövőbe mutató tanulságait – még mutatóba sem bukkant fel egy sem közülük, egyik „oldalról” sem. (Most nem szólnánk a lakosságtól mentes, kül- és belföldi előkelőségeknek szóló, révült-mosolyos Potemkin-vizitekről.)

Mit tehetünk hát? Kérésetekre én, személy szerint, a most szerdai képviselő-testületi ülésre megpróbálom mozgósítani egyik képviselőnket, hogy a házikamerák ügyében  (a legalább tizedjére feltett )  kérdéssel kapcsolatban, szíveskedjék interpellálni  a  polgármester és főkapitány urakat. A civileket pedig – mit is tehetnénk mást – a tevékeny szolidaritásuk kinyilvánítására hívjuk fel.
(Bevallom, kissé tompa hittel mondom mindezt, tudván, hogy a közösségvállalás nem trendi manapság, s ezt némely civil kollégám önérzetesen vállalja is.) Ott leszek hát, ahogy kértétek, a k-t ülésen, ahol ugyan nem szólalhatok meg, de okos arccal hallgatva, tanúskodhatok a kincstári vagy netán érdemi szóváltásról ügyünkben. Az eddigi tapasztalataimból kiindulva azonban, senkit sem biztatnék vérmes reményekkel. (Poloskaügyben pl., egyik helyről a másikra küldözgetve járatták velem a bolondját, mígnem a Családsegítő vezetőjénél kötöttem ki, akinek az egész ügyről fogalma sem volt. Igen, arról sem, kedves érintettek, hogy az általa vezetett intézményt, már meg is keresték néhányan a kárvallottak közül.)

Javaslom hát, hogy teremtsük meg együtt az (általunk választott) végrehajtó hatalommal történő kapcsolattartás eleven formáit, s segítsünk – legalább részben – megszabadítani őket a szemüket borító hályogtól. Meglátom persze, mire jutunk most szerdán, tisztelt szerződéses feleinkkel, akik épp egy újabb „modellkísérleti programmal” (MNP 3) készülnek megajándékozni bennünket, természetesen a „lakosság fokozott bevonásával.” Ha pórul járnék érdekképviselői buzgalmammal, csak azt javasolhatom, hogy a legközelebbi ülésre menjünk el csapatostul, és hívjuk meg képviselőinket egy kis felfedezőútra, a magdolnanegyedi bennszülöttek közé…

Tisztelt címzettek, hölgyeim és uraim, kérem, higgyék el, nekünk sem öröm, hogy a legelemibb emberi élhetőségünk alapvető feltételrendszerének mindennapi biztosításáért kelljen folyton közelharcot vívnunk; azért, hogy lakhelyünk ne váljék egy kocsma-diszkó-drogtanya-bordély  s újabban a szabadrablás helyszínévé, melynek fő oka igenis, a máig rendezetlen lakhatási jogviszonyokban lelhető fel. Lehet persze az ennek rendezésére tett, hamvába holt és szakszerűtlen rendezési kísérletet „páratlan sikersorozatnak” nevezni, melyről máig nem készült hiteles beszámoló, - csak nem azoknak, akiknek együttműködésére olyannyira számít – legalábbis papíron – a négymilliárdos programot menedzselő „kipróbált” szakembergárda. Mellesleg ők bizonyára szívesen elkalauzolják önöket az előző két program csak nemrég átadott házaiba. És akkor végre megszemlélhetik önök is a „páratlan sikersorozat” kendőzetlen mindennapi valóságát.