A BKV szeretné átnevezni a megállóit, amihez a főváros hozzájárult, és most már a kerület is. A legfontosabb fővárosi villamos, a 4-6-os vonalán az eddigi Fegyenc Ferenc körútat Corvin közre, a Baross utcait meg 32-esek terére nevezik át. 

Azokat a megállókat, amelyek már évtizedek óta így ismertek, de most "a térség beazonosítására alkalmasabb" indok miatt át lesznek keresztelve. Érdekes, a BKV kérte, mégsem látni az új menetrendi táblájukon erre vonatkozó utalást. 

Évtizedeken át ezek voltak a megállók nevei, belénk ivódott, biztosan nem állunk át egyhamar. Értem én, hogy mindkét megálló a keresztirányú utcáról elnevezve becsapós kicsit - főleg az Üllői út, ami a város leghosszabb útja, átmegy több kerületen -  és hogy egy tér konkrétabb, de akkor is. 

Már csak ki kell várnunk a táblacseréket. Vajon a metró állomását is átnevezik? 

Feltett kérdésemre most (16:10) érkezett válasz:

 

A BKV Zrt. az alábbi választ adja a kérdéseire:

 

A megállóhelyek egységes elnevezése értelmében felülvizsgáltuk a nagykörúti megállókat és a 2008 őszén elkezdett tendenciáknak megfelelően az alábbi neveket javasoljuk megváltoztatni.

 

Mai megnevezése

Tervezett név

Ferenc körút M

Corvin negyed M

Baross utca

Harminckettesek tere

 

Ennek oka, hogy egyértelmű, lehetőség szerint egyedi legyen a megállók neve, egységes az adott pontban keresztező összes járatnál.

 

Az Üllői út, majd Ferenc körút metróállomásra elkeresztelt villamosmegálló neve azért nem szerencsés, mert pont a Ferenc körút és a József körút között található. Neve szinte megegyezik az egy megállóval arrébb található Ferenc körút (Mester utca) 21-es villamos végállomásával. Ez megtévesztő lehet utasainknak. Az egységesség, valamint a Corvin-Szigony Sétány beruházás városkép formáló ereje miatt napirenden volt a metró- és villamosmegálló nevének megváltoztatása. A lehetőségek közül azért esett a választás a Corvin negyedre, mert a Corvin sétány, a Corvin köz, valamint a Corvin mozi is a környéken található, ugyanakkor nem keverhető össze a köznapi életben a mai napig használt Corvinnal, ami az áruházat jelenti.

 

Jelenleg a Fővárosi Önkormányzattól várjuk a hozzájárulásokat, utána tervezhető a bevezetés időpontja és költsége, amelyre várhatóan még 2010-ben sor kerül. A metróállomás átnevezésének költsége viszont olyan mérvű tétel, amelyre a BKV-nak jelenleg nincs előre betervezett költsége.

 

Üdvözlettel:

BKV Zrt.