Baleset a Rákóczi téren

Címkék: baleset

2008.12.06. 16:31

Most jöttem hazafelé a vásárlásból, amikor is a Blahán óriási szirénázással 2 tűzoltó, 3 mentő, a rendőrök valamint a tűzoltókat irányító kocsik száguldottak el, és nem is mentek messzire. A forgalom feltorlódott egy pillanat alatt, emberekkel teltek meg a járdák. Odaérve ezek a képek fogadtak:

Szemtanuk elmondása szerint az autót vezető hölgy rosszul lett, cikk-cakkban haladt,ezért nekicsapódott a villamos végének, amely fellökte a megállóba, ahol egy anyát gázolt gyerekével. A kiérkező mentők azonnal elvittek mindenkit, a tűzoltók a kifolyt folyadékot itatták fel homokkal, a rendőrök adatokat rögzítettek - mindenki nagyon profin és gyorsan tette a dolgát. Csak a forgalommal nem foglalkozott senki, a lámpák sárgán villogtak, mivel az egyik jelzőlámpát is kidöntötték. A villamos nem jár, így nehézkes most a körúton haladni. A balesetben érintett villamos továbbhaladt, ám a számát megjegyezték.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A képek telefonnal készültek - ez látszik is.

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr96807873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az autózás veszélyes üzem, másfél tonnát mozgatnak emberek, akik különösebb rendszeres orvosi alkalmassági vizsgán nem esnek át, lehetnek fáradtak, lehetnek rejtett betegségeik. Még ha nem szegi meg valaki a szabályokat akkor is időnként történhetnek ilyen tragédiák.

Remélem (bár igen kevéssé valószínű), hogy nem történt nagyon súlyos baj. És azt is, hogy a nap mint nap az autókban és az autók körül meghaló emberek híre végre nagyobb nyilvánosságot kap, mint egy-egy kósza vonatbaleset, vagy repülőgép-szerencsétlenség. Mert ezek statisztikailag elenyésző számú ember halálát okozzák a közúti közlekedéshez képest.
Ha nem szívrohamot kapok vagy valami, akkor gondolom arra még van néhány másodpercem hogy satut nyomjak. Akkor is belém jönnek, de nem repülök talán gyalogosoknak, a körúton ritkán lehet száguldozni.

Fene tudja persze, de sokunknak azért első reakciója az lenne, hogy megállni, ki a kocsiból bármi áron, nem őrangyalban bízva kacsázni a forgalomban.

élménybeszámoló 2008.12.06. 19:19:47

biztos egy vénkurva vagy egy fogyatékos szőke geci, egyiknek se kéne lehetőséget adni a vezetésre

beavereater 2008.12.06. 19:23:56

Nem biztos, hogy az első tizedmásodperc után eszméleténél volt. Például ha beüt életed első első epilepsziás rohama, akkor aztán lehetsz bármilyen fasza gyerek, se kép, se hang. És ha a villamos lökte fel a megállóba, akkor még csak gyorsan sem kellett mennie, kapott a kocsi elég mozgási energiát a villamostól.
azért a rendszámot kitakarhattad volna :/
remélem jól végződik
Én is láttam az esetet és jó mérges is lettem, mert már a Blahánál leszállítottak mindenkit a tujáról, így hazáig gyalogolnom kellett.
Azért az az autó nem semmi sebességgel jöhetett, ha azt a vastag jelzőlámpaoszlopot mindenestől úgy kiverte mint a sz@rt.
Remélem, hogy a sérültek jól vannak. Volt ott vagy 3 mentő-, két tűzoltó-, két forgalomirányító- és egy rendőrautó, viszont villamospótló autóbusz az még jó tíz perccel az eset után se.
Mert ez ugyebár demszky-király városa, ahol se lakni, se közlekedni se élni normálisan nem lehet, mert ez a lepraváros csak a győzike-shows hetihetes "egyszerűeknek" nagyszerű.
"afx 2008.12.06. 19:25:05
azért a rendszámot kitakarhattad volna :/"

na nekem direkt jól jött a rendszám, mert a volt nekjemnek ilyen kocsija van, és így legalább tudom, hogy nem ő volt a "tettes"
"Vakmacska 2008.12.06. 19:10:51
Ha nem szívrohamot kapok vagy valami, akkor gondolom arra még van néhány másodpercem hogy satut nyomjak. Akkor is belém jönnek, de nem repülök talán gyalogosoknak, a körúton ritkán lehet száguldozni.

Fene tudja persze, de sokunknak azért első reakciója az lenne, hogy megállni, ki a kocsiból bármi áron, nem őrangyalban bízva kacsázni a forgalomban. élménybeszámoló 2008.12.06. 19:19:47
biztos egy vénkurva vagy egy fogyatékos szőke geci, egyiknek se kéne lehetőséget adni a vezetésre "

Igen-igen ! És ha meghaltok, akkor még lesz anyi lélekjelenlétetek, hogy elássátok magatokat. Hát igen, marhák vagytok, bőgtök is össze-vissza.
szomorú ez az egész.Rosszul mindenki lehet sajnos.Sajnálom a sérülteket és jobbulást kívánok nekik.
Bölcs Ész 2008.12.06. 19:45:41
"ebben a kereszteződésben állandóan történnek balesetek, de még mindig nem tudtak jelzőlámpát kitenni:"

A jelzőlámpa talán megállítja az autót? Méteres betontömbök kellenek ide.

élménykiszámoló 2008.12.06. 20:24:11

élménybeszámoló, a kurva anyádat
Mi kb. 10 másodperccel az eset előtt mentünk el a megálló mellett autóval az Üllői út irányába, és fel is tűnt az anyuka és a kisgyereke (kb. 1,5 éves lehet), ahogy álltak és nézték a közeledő villamost (van hasonló korú kissrác a családban, aki ugyanilyen áhitattal szokta nézni a villamosokat/buszokat). Már jócskán túl voltunk a megállón, amikor a csörömpölésre hátranéztünk és láttuk, hogy felszaladt egy autó a megállóba. Reméltem, hogy nem volt senki az útjában, de sajnos nagyon úgy tűnt még messzebbről is, hogy pont az anyuka és a kisfia helyén hajtott át. Az mti szerint a sofőr és az anyuka súlyosan, a gyerek viszont nem sérült meg. A balesetet magát nem láttuk, így a körülmények rekonstruálásában nem, de ha valami másban esetleg tudok segíteni, írjatok.

én ott voltam.. az anyukának elég durván bedagadt a bal arca, gondolom komoly agyrászkódása lett, mert alig bírt lábra állni és később már ölben vitték. a kisgyerek tényleg nagyon ijedt volt ,de szerencsére testileg épnek..
egy csattanást hallottam, ekkor ment neki a kocsi a villamosnak.. utána meg bazinagy dörrenés... a megállóban kiszálltam én is, h megnézzem, mi a franc történt.. elég durva volt... a kocsi odakente a nőt a korláthoz és szegény hangosan jajveszékelt..azt hittem , ott fog meghalni, mert elég ijesztő látvány volt.. ráadásul valószínűleg elég gyorsan ment az autó és ha egy jármű nagy sebességgel haladva vkit odanyom egy oszlophoz, akkor.. szóval kissé megnyugodtam, mikor láttam ,h mozog és egész magánál volt..
Jobbulást nekik..
>És ha meghaltok, akkor még lesz anyi lélekjelenlétetek, hogy elássátok magatokat.
0xFFFF, informatív megszólalásodhoz annyit tennék hozzá, hogy az esetben terhelt nőt valószínűsíthetően nem fejbe lőtték. Az egyéb esetek zömében van annyi ideje az ártatlan autósnak, hogy legalább a gázról lefordítsa a lábát. De eszében sincs. Akkor pedig rohadjon ki a bele az összes fajtájabelivel együtt.

Tíz éve történt, hogy a házunk előtt álló kukát a szemem láttára kezdte összegyűrni egy kocsi. Odamentem hozzá, hogy elbeszélgessek vele kicsit, ha már így összeismerkedtünk. Az ülésen egy faszi lihegett, meg nézett üvegesen. Többször rákérdeztem, hogy mi baja van, kér-e segítséget, akar-e valamit, szóval próbálkoztam. Ő csak azt mondogatta, hogy rendben van, nem kell segítség. Hívtam hozzá egy mentőt, de mielőtt az megérkezett - volt rá idő -, előkerültek az önkormányzati kollégái, és foglalkozni kezdtek vele. Valamelyiknek eszébe jutott, hogy barom úr cukorbeteg, és biztos ezért lett rosszul. Nagyszerű, hoztak neki cukros vizet, az időközben előkerült mentő el is látta, csak egy kérdés maradt bennem, hogy ha valaki ennyire rosszul van, akkor mi a kurva anyjáért akar vezetni. Két méter alatt már eltolta a kukát, és kezdett a járda és az út közötti részre felkúszni. Ez az állat, ha egy perccel korábban próbálkozik, kiért volna a Róna utcára, és talán a zsúfolt járdát takarította volna le. Nem tudom, miért nem tettem, de közúti gondatlan veszélyeztetés miatt feljelenthettem volna. Emlékül a kis eset mellé.

Mondom még egyszer. Az az autós, aki mindenáron haladni akar, akár rosszul van, akár eltévedt, akár a gyufája esett a földre, akár a macáját szopatja, az dögöljön meg minél hamarabb, annyival is kevesebb a veszély az utakon.
"Androsz 2008.12.06. 21:54:18
>És ha meghaltok, akkor még lesz anyi lélekjelenlétetek, hogy elássátok magatokat.
0xFFFF, informatív megszólalásodhoz annyit tennék hozzá, hogy az esetben terhelt nőt valószínűsíthetően nem fejbe lőtték. Az egyéb esetek zömében van annyi ideje az ártatlan autósnak, hogy legalább a gázról lefordítsa a lábát. De eszében sincs. Akkor pedig rohadjon ki a bele az összes fajtájabelivel együtt."

Okos vagy, mint egy munkanélküli alkoholista. Hívj meg az első szívrohamodra légyszives ! Nem fogsz te ott egy pillanatot sem találni, amikor a fékre lépj vagy bármit tegyél, örülni fogsz, ha kapsz levegőt és ha látsz valamit magad körül a táncoló színes karikáktól. Marha !
"Fene tudja persze, de sokunknak azért első reakciója az lenne, hogy megállni, ki a kocsiból bármi áron, nem őrangyalban bízva kacsázni a forgalomban."
Szerintem senki nem tudja, min _lenne_ a reakciója addig, amíg nem kerül olyan helyzetbe.
valaki
Azé' akad még néhány ezüstszínű Brava az országban.
"Az az autós, aki mindenáron haladni akar, akár rosszul van, akár eltévedt, akár a gyufája esett a földre, akár a macáját szopatja, az dögöljön meg minél hamarabb, annyival is kevesebb a veszély az utakon."
Hogy lehet a rosszullétet összemosni a többivel? A rosszullétről nem tehet az illető, a többiről igen.
Na persze itt mindenki akkora faszalegény, hogy a szívrohama közben végig megőrzi a lélekjelenlétét, és természetesen tudja előre, hogy így lesz.
Androsz 2008.12.06. 21:54:18

Ki mondta, hogy haladni akart mindenaron? Ha valaki rosszul van, nem biztos hogy tudd racionalisan gondolkodni vagy nem biztos hogy tisztaban van a kornyezetevel vagy egyaltalan hol van, sot bizonyos esetekben elofordulhat, hogy mozdulni sem tud.

De remelem te is majd a kocsidban leszel rosszul, (es remelem rajtad kivul senki nem serult), hogy majd a sajat mondataidat hallva menjen ki beloled az elet, es vigan hugyalhassak a szetnyilt koponyadba... Faszfej.
Este hét körül jártam arra. A törött lámpabura még ott volt. Nem ám elvitték volna az autóval együtt. Balkán, b.meg
Végigolvastam a hozzászólásokat, s nagyjából olyanok, mint bárhol. Néhányan, látatlanul, ítéletet mondanak, mások rögtön politizálnak, mert csak Demszky, Gyurcsány, Orbán (nem kívánt rész törlendő), lehet a hibás. Megindul az anyázás, s a végén már senki sem emlékszik arra, mi is volt az eredeti hír valójában.
Nekem kollégám halt meg néhány éve az autójában, elindult a gyárkapu felé, néhány méter, de már oda nem érkezett meg. A kocsi szép lassan, de össze-vissza haladva, nekiment egy betontömbnek. Mire a többiek odaszaladtak, valószínűleg már nem is élt. Szerencse, hogy mindez nem az utcán történt. De ha ott történt volna, akkor sem tehetett volna semmiről. Ez nem ittas vezetés, vagy drogos diszkóbaleset. Azért tegyetek különbséget és ne mondjatok előre ítéletet.
Reggie, ezek szerint azt, aki rosszul van, és EZÉRT autót akar vezetni, mentsük fel a felelősség alól, hiszen csak rosszul volt szegény. Nem értem, hogy aki rosszul van, annyira, hogy járni nem tud, de a kocsit ki tudja nyitni, el tudja indítani, sebességbe tenni, gázra lépni, szóval tehát rosszul van, de nem annyira, hogy ezeket ne tudná elvégezni, az miért törekedik arra, akár önkéntelenül is, hogy autót vezessen. Ha rosszul van, feküdjön le az ülésre, pihengessen. És ha valaki rányitja az ajtót, hogy szüksége van-e segítségre, akkor annak nyöszörögje azt, hogy igen. Ugyanannyi ideig tart, mint a "nem". De tegyük fel, hogy annyira nagyon rosszul lett, hogy már nem is tud magáról. És vezetni kezd. Ezt ámokfutásnak hívják, és nem karitatív szervezetek kezdik dédelgetni. Mellesleg ha az, aki nem tud magáról és úgy vezet, felmenthető a felelősség alól, akkor hulla részegen is megteheti ugyanezt, ha csak a gondolatmenetet követem.

65535, elsőként is a marha jelzőért kellene valami korholót mondanom, de azt te úgysem értenéd meg, nem is terhellek vele. A többieknek, akik folyékonyan tudnak olvasni, írom, hogy volt már szívrohamom, és sem az eszméletemet nem vesztettem el, sem magatehetetlenné nem váltam, és bár alig kaptam levegőt, mégsem indultam neki a világnak, behunyt szemmel. Valahogy nem éreztem ehhez ingert. Ahhoz inkább, hogy megálljak és nekidőljek a falnak. Aztán felhívtam a feleségemet, ő értem jött és elkísért az ügyeletre. Ha olyan rohamom lett volna, amelytől már megszólalni sem bírtam volna, akkor is bőven lett volna időm, hogy leüljek a földre és a mellemet markolásszam. Ezzel az erővel ha kocsiban ülök, találtam volna még alkalmat arra, hogy levegyem a gázról a lábamat, valószínűleg még többre is. Talán embere válogatja.
Androsz 2008.12.06. 23:12:20

az autoban lett rosszul te nyomoronc. ha ekkora funkcionalis analfabeta vagy akkor legalabb ne irkalj.
Reggie, te pókhálós pöcsű szottyadt barom, ha másnak az olvasási képességeiről ugatsz, akkor először nézz körül azon az izén, amit magad előtt látsz. "Ezzel az erővel ha kocsiban ülök, találtam volna még alkalmat arra, hogy levegyem a gázról a lábamat, valószínűleg még többre is."
Androsz 2008.12.06. 23:21:15

es ha lezsibbadt a laba? azt se tudod hogy pontosan mi volt.
persze te nagyon szuperugyes vagy aki barmilyen korulmenyek kozott leveszi a labat a gazrol, csak ugylatszik abban a szivrohamban az agyad fele is elhalt...
Ez már védekezés, nagyfiú, és annak sem az igazi.
Hat tolem aztan veheted vedekezesnek.

Csak annyi informacio birtokaban, hogy a kocsiban rosszul lett, te kijelented h kurvaanyat, es biztos direkt nyomta a gazt.
Szimplan idiota vagy. Johogy nem azzal jossz, hogy direkt celozta be a kisgyerekes anyukat.
Helyetted egy normalis embert is megmenhettek volna, teged meg az allatkertbe kellet volna szallitani eledelnek...

Szándékos volt a gázolás? NEM. Akkor miről beszélünk?

Ami itt folyik sokak által, az nem más, mint koholt vádak alapján történő ítélethozás.
Igen, tőled veszem védekezésnek. De várj, segítek. Idézek a posztból: "az autót vezető hölgy rosszul lett, cikk-cakkban haladt". Akit villámcsapásszerűen ér valami baj, annak maximum egy cakkra jut ideje és passz. Ha cikk-cakk, akkor az már rengeteg idő egy pirinyó mozdulathoz.
Magunk között szólván annyit még megsúgok, hogy legközelebb azt, hogy "kurva anyját", "Jó, hogy", "kellett", próbáld meg úgy írni, ahogy mutatom, nehogy valaki félreértse a képességeidet.
Cha, a részeg, benyugtatózott vagy bedrogozott ember sem szokott szándékosan gázolni, mégis neheztel rájuk a társadalom. Vajon miért? Egyébként bár arra, hogy az arra alkalmatlan állapotban történő autóvezetési kísérlet tételesen bűncselekménynek vagy legalább szabálysértésnek van-e megjelölve így, ebben a formában, ezt nem tudom. De a vezetés átengedése arra alkalmatlan személynek biztosan vétség, azt az énekesféle gyereket, akit nemrég a részeg cimborája vitt az árokba, elmarasztalhatják éppen emiatt.

Vajha miért zaklat fel mindenkit az, hogy én elítélőleg szólok egy emberről, aki majdnem halálra gázolt egy gyerekes anyát? Talán azért, mert mindenki alapvető emberi jogának érzi, hogy ha már autóba került, vezethesse is, bármi áron? Nem jár az autóvezetéssel, és az arra feljogosító engedély megszerzésével némi extra kötelezettség vagy felelősség is? Aki nem bír uralkodni a lábrángásán vagy a tüsszögésén, annak nem kötelező vezetnie.
Androsz 2008.12.06. 23:39:32
A nyelvtanba belekotni a legutolso probalkozasok koze tartozik te grammarnaci. (Amugy tudom hogy kell irni)

Attol meg hogy tobbet ment cikkcakkban nem feltetlen jelenti azt, hogy tudatanal volt es beszamithato volt. (Az epilepszias is direkt razza magat, mert fazik a foldon, ugye?)

Talan azert zaklat fel mindenkit, mert nem az autovezeto hibajabol bekovetkezo esemenyrol beszelunk. Senki se tudja elore, hogy rosszul lesz-e, es egyaltalan nem biztos, hogy ha rosszul lesz, akkor kepes lesz barmit cseleketni, plane esszeruen.

Nyilvan neked ez azert nem merul fel, mert agyatlanul leegyszerusitesz mindent, es feltetlen igazsagnak fogadod el, amit kitalalsz, es fel sem merul benned, hogy esetleg nem ilyen egyszeru a vilag.
Raadasul kitunik, hogy te rogton azt feltetelezed, hogy ez is labrangasos idiota volt, aki szandekosan ult be a kocsiba, es igy szandekosan veszelyeztetett masokat az utolso pillanatig(plane hogy az eddigi informaciok ennek az ellenkezojet tamasztjak ala, azaz a kocsiban erte a baj es nem volt labrangasos).
Ergo neked mindenbizonnyal nincs kocsid, szarul keresel, es az ebbol fakado kissebsegi komplexusod es irigyseged ratesz a merhetetlen ostobasagodra.

Morosgoványi 2008.12.07. 00:09:14

Androsz valójában egy kisebb istenség, hiszen csípőből tudja, hogy "Akit villámcsapásszerűen ér valami baj, annak maximum egy cakkra jut ideje és passz" ésatöbbi.

Megmondta ő.

Úgyisvan.
Bocs, Reggie, nem tudtam, hogy még vissza fogsz térni, csak sokáig tart, mire a szöveg végére érsze. Ez a "grammarnáci" szó nagyon érdekes, a magyarban csak a "grammatika" szó jelenti a nyelvtant, a grammar angol szó, ellentétben a nácival. Érdekes keverék, azok szokták használni, akik nem tudják legyűrni a helyesírással való birkózás okozta megrázkódtatást, valamint az ezzel járó megszégyenítettséget.
"(Amugy tudom hogy kell irni)". Ez pompás, de azért figyeld meg a különbséget:
"(Amugy tudom, hogy kell irni.)" Csekélységnek látszik, de mégis számít. Ne is törődj vele.

Nem zártam ki a lehetőségét, bár szinte elhanyagolhatónak hiszem, hogy a vezető hirtelen teljesen tehetetlenné vált. Az epilepszia "grand mal" rohama, amiről írsz, mellesleg nem lép fel azonnal, előtte a tudat beszűkülése, majd elvesztése kerül sorra, rövid folyamatként. De rendben, legyen, kuráréval mérgezett nyilacskát lőttek a nyakába indián fejvadászok, és a vezető lebénult. És öl, mondjuk. Akkor is, az átok, amelyet az áldozat családja szór a fejére, méltányos. A gázoló mondhatja, hogy ő megbetegedett, de akkor ezt úgy hívják, hogy pech. Szépen leüli, egy rendes országban legalábbis így illik, majd éli az életét tovább, és időnként virágot visz azok sírjára, akiket ő tett el láb alól.
Egyszer volt egy balesetem, ami tudom hogy nem azonos a ropsszulléttel, de...
Tört csontom, reccsent is ez meg az. (bringáztam és autós koma rámnyitott az ajtót, de ez végső soron lénygtelen)
Magamnál voltam, és tudtam, hogy gáz van. Mégis visszapattantam a nyeregbe és tekertem még 200m-t! Majd leszálltam és leültem, hogy pihenjek. Pihentem egy órát, mire kezdtem rájönni, hogy mi van.

vagyis annak ellenére ami történt, talán a stressztől, elsőként menetbe kapcsoltam! totál nem normális dolog, de még hosszú idő, és megnyugvás kellett, hogy rájöjjek, hogy nem vagyok közlekedésre (sem) alkalmas állapotban.

Nem tudhatjuk, hogy aki rosszul lett, az mitől és hogyan lett rosszul. Meg kell próbálnunk, magunkra figyelni, az kötelességünk a kresz szerint is. De vannak váratlan esetek, amikor a tudatosság és a sok tanult okosság mit sem ér, mert bajunk van, és nem vagyunk olyan beszámíthatóak, mint máskor.
"A gázoló mondhatja, hogy ő megbetegedett, de akkor ezt úgy hívják, hogy pech. Szépen leüli, egy rendes országban legalábbis így illik"

Tulajdonképpen nem vagy te náci, Androsz, csak éppen olyan vagy, mint a legtöbbünk. Indulatvezérelt, a szánandó iránt érzett szánalmait bosszúért való lihegésben feloldó emberállat.

Szobi, az általad elmondottak elgondolkodtatóak. Elfogadom a lehetőségét, hogy nincs igazam, ez így helyes. Ahhoz, hogy az azok iránt érzett dühöm, akik arra alkalmatlan állapotban vezetnek, csillapodhasson, még sok időre lehet szükség. Kérdés, hogy a jövőben azokról szóló híreket fogok-e többet olvasni, akik részegen vezetnek, egyben gyilkolnak is, nem törődve a szabályokkal, a tisztességgel és a józan ésszel sem, vagy csak azok lesznek a többségben, akik pusztán az őket ért szerencsétlenség miatt kerültek másokra is veszélyes helyzetbe. Sajnos attól tartok, hogy az előbbié marad az elnyomó többség. Akkor pedig az én, a közösség szempontjából jelentékelen előítéletemnek azok is áldozatául esnek, akikkel csak a sors bánt igazságtalanul.
Nem, Gandibandi, én nem szánom a szánandókat. Én csak a kötelességek betartását követelem reménytelen dühvel azokon, akik a törvényt csak alkalmatlankodásnak tekintik. Meg azokon, akik a gyerekükkel a hátsó ülésen mennek bele a pirosba, meg akik 120-szal száguldanak a 70-nel sem mindig egészséges, szemét minőségű utakon, mondván, hogy akkor minek van a sebességmérőn a sok szám, ha ő nem mehet annyival. Ezek állatok. És nagyon unom már, hogy háborítatlanul veszélyeztethetnek másokat nap mint nap.
Gandibandi, még annyit, hogy a bűnért egy nem önveszélyes társadalomban büntetés dukál. Aki gázol, bűnt követett el. Ha úgyszólván vétlen benne, az méltányolható, és a bíróságok ezt meg is teszik. De büntetés a része, amit el kell fogadnia. Akit elüt, azzal is a sors bűnt el, meg is nyomorodhatott, például. Őt is büntette a sors, amit kénytelen elfogadni, holott ő aztán tökéletesen ártatlannak mondható ebben. Egyszerűbb esetek is vannak. Ha te milliós hitelt vettél fel, és egyszer csak kirabolnak, óriási szerencsétlenség ér, mert a lakásodat is el fogják venni azok, akik joggal követelik rajtad a neked kölcsönzött pénzüket. Ha nem adsz be egy adóbevallást a határidőig, mert sejtelmed sem volt arról, hogy ezt meg kell tenned, az adóhivatal megbüntet, mert a törvény őket ezzel bízta meg. Szemét dolog, de a többi ember megköveteli tőlük, mert te lehetsz csak egy tetű ügyeskedő is. Óriási pech, sorscsapás, de előfordul emberekkel ilyen. Emiatt még nem lehet szétkergetni az adóhivatalt vagy a bankokat, részben mert (állítólag) azoknak az érdekeit szolgálják, akik teljesítik kötelezettségeiket. A sorscsapás attól az, hogy igazságtalan. De ez nem ment meg tőle.
Androsz 2008.12.07. 00:22:50

Sajnos ma mar barkinek adnak szamitogepet es net hozzaferest, igy ide juthat az idosebb korosztaly is, aki mar nem tud lepest tartani a fejlodessel, igy nem kepes elfogadni, hogy a nyelv folyamatosan valtozik, alakulnak ki uj szavak, szlengek, akar jovevenyszavak, es valtoznak a helyesirassal kapcsolatos szokasok. A lenyeg az, hogy a masik fel megertse, amit mondanak neki, ez pedig nem csak az egyetlen es hivatalos helyesirassal lehetseges. Viszont azzal egyertelmuen rosszabb az informacio suruseg stb... A hagyomanyos helyesirashoz azok ragaszkodnak akik lemaradnak, igy az altalaban elfogadott protokolldroidsaggal leplezik a fogyatekossagukast. A helyesirasba belekotni tudalekoskodo es szanalmas. Raadasul soha nem mondtam, hogy a magyar helyesirasnak es a magyar nyelvnek megfeleloen irok. Csak ahhoz hasonloan.

A temahoz visszaterve.
Az agyverzes hirtelen kialakulhat es okozhat benulast, beszedzavart, erzekzavart, lataszavaart. Nem lehet elore megjosolni, egyaltalan nem biztos, hogy lehet uralni...
Tehat letezik legalabb egy olyan betegseg, amirol nem tehet az auto vezetoje, igy nem mondhatod azt, hogy aki rosszul lesz a kocsiban, az biztosan elkerulhette volna, tudta vagy tudhatta volna hogy veszelyhelyzet fog eloallni, es igy felelos a balesetert.
Nagy valoszinuseggel meg tobb betegseg is letezik, de nem fogom kigyujteni es 1 db ilyen lete is igazolja, hogy a te feltetel nelkuli kovetkeztetesed helytelen.
Ne haragudj rám ezért, Reggie, de ezen nem tudok nem nevetni:
"A hagyomanyos helyesirashoz azok ragaszkodnak ..."
Tudod, ez a helyesírás nem "hagyományos", hanem A helyes. Szabályos. Előírás szerinti. A kulturált kisebbség által szabványnak tekintett és elvárt. Hagymányosnak azt nevezhetnéd, ha egy régi normát követnék, olyat, amely ma már helytelen. Azzal, hogy egy-egy írásjelet a megfelelő pontokon elhelyezek, az információsűrűség nem szenved mérhető hátrányt, az olvashatóság viszont gyakran igen. Szánalmas, aki nem képes az anyanyelvét (?) megfelelő mértékben elsajátítani, és emiatt azokra dühös, akik ezért lenézik. Én lenézem azt, aki állítólag csak az írást akarja gyorsítani, netán modernizálni :-D , hogy néhány karakternyit téveszt. Jó éjt.
Androsz 2008.12.07. 01:33:51

Mar csak a helyesirasra reagalsz, az alap temara nem?
Nem haragszom erte ha nem nevetsz. Raadasul tudok az anyanyelvemen helyesen irni, es helyesen irok azokon a helyeken ahol elvart, viszont a hetkoznapi netes kommunikacioban kenyelmesen irok, ugy ahogy nekem tetszik es ahogy en szeretem. Ezt nem csak a roviditesek miatt teszem, meghatarozza az is, hogy a billentyuzeten, hogyan kenyelmesebb nekem es meg egyebb praktikus megszokasok. (Ez az 1ik oka annak, hogy ekezetet sem hasznalok.)

Viszont erdekelne, hogy a temarol szolo legutobbi irasomra mit reagalsz.

Jo ejt!

elképzelem 2008.12.07. 03:16:30

1, első az emberélet.
2, soha többet nem engedném vezetni.
"Androsz 2008.12.06. 23:12:20
Reggie, ezek szerint azt, aki rosszul van, és EZÉRT autót akar vezetni, mentsük fel a felelősség alól, hiszen csak rosszul volt szegény. Nem értem, hogy aki rosszul van, annyira, hogy járni nem tud, de a kocsit ki tudja nyitni, el tudja indítani, sebességbe tenni, gázra lépni, szóval tehát rosszul van, de nem annyira, hogy ezeket ne tudná elvégezni, az miért törekedik arra, akár önkéntelenül is, hogy autót vezessen. "

Androsz androsz, te igen egyszerű ! Tudtad, hogy lehet olyan eset - és a rosszullétek többsége ilyen - amikor egész jól vagy, belekezdesz az utazásba/kefélésbe/piázásba/stb., majd egyszer csak rosszul leszel ? Tudtad, hogy vannak ennek igen széles skálán változó verziói a lassú közérzetromlástól a rohamszerű rosszullétig, amit semmi nem jelez előre ? Androsz. Te egy fasz vagy. Akkora, hogy toronydaru kell a rejszoláshoz.
index.hu/politika/bulvar/gyaszhv1206/

Ahelyett, hogy a helyesíráson vitatkoznátok. A hétvégén 11-en haltak meg az utakon, ebből kettő olyan gyalogos volt, aki a zebrán ment át. Egy miniszter sem tervezi lemondását amiatt, hogy lényegében semmit sem csináltak eddig a zebrán gázolások megelőzése érdekében. Gyurcsány sem sír bele a kamerába. Az autósok a totalcar újságban előre háborognak, hogy esetleg 30-cal kell majd megközelíteni a zebrát.

Budapesten alig van zebra, ami meg lenne emelve, hogy jól látható legyen, és lassításra kényszerítsen.

Ha már a körúton nagy sebességgel engedik haladni az autókat, nem lehetne valamilyen módon (terelő betontömbökkel) megakadályozni, hogy egy autó a villamosmegállót letarolja?

Annyira természetes az emberek nagy részének, hogy az autós közlekedés hetente-havonta tucatnyi teljesen ártatlan áldozatot szed?

Girhes macska 2008.12.07. 06:34:27

Úgy látom, az anyázók mindegyikének volt már legalább egy szívrohama, egy stroke-ja vagy szimpla ájulása, hogy ennyire tudják, mi történik ilyenkor az emberrel, valószínűleg ezért kérik számon a rosszul lett és balesetet okozó autóson, mit NEM csinált. Mindannyiótoknak gratulálok!

Nem kéne összekeverni a "kicsit rosszul vagyok" szindrómát valami nagyobb, hirtelen jövő bajjal!

Apámnak a karácsonyi vacsoraasztal mellett ülve lett stroke-ja: egyik pillanatban beszélgettünk, aztán hirtelen üveges szemek, székről leesés, rángatódzás, kb. 2 másodperc alatt. Nagyokosok! Annyira elvesztette az eszméletét, hogy úgy dőlt el, mint egy zsák. Ha ez autóban történik, kb. leborul a kormányra és kész, nemhogy lábat gázról le, meg visszaváltani, hülyék!

Még egy szimpla ájulás sem úgy jelentkezik, hogy előtte öt perccel jelez a szervezet, nem! Max. valami fura villanás az agyban, talán annyi "de fura" és villany leolt, földön ébred. Legalábbis én így ájultam el a metrón. Amikor elindultam, még semmi bajom sem volt, el tudjátok képzelni?

Amíg nem tudjátok pontosan, mi történt a gépkocsivezetővel, nagy köcsögség így köpködni, ahogy ti teszitek, még akkor is, ha ártatlan áldozatok vannak!
Volt egy kollégám, soha semmi baja nem volt, mindig egészségesen élt, sportolt, aztán egyik nap haza fele menet a focimécsről, a kocsiban szívrohamot kapott, szerencsésére nem ment
gyorsan és nem ütött el senkit, az útról letérve egy árokban állt meg az autó (neki sem volt már ideje megfelelően reagálni a dolgokra). Sajnos meghalt, azóta is értetlenkedve állunk az eset előtt, mert mint azt mondottam mindenki és saját maga is egészséges embernek tartotta, érezte magát. Szóval aki ilyet mond hogy majd ő a fékre lép meg minden, hát öregem nem kívánom hogy átéld ezt, de ha ne adj isten mégis, akkor sok sikert hozzá. Abban viszont igazat adok bárkinek, hogy nagyon sok olyan idős embert nyilvánítanak alkalmasnak akik laikusan is, szemmel láthatóan alkalmatlanak a vezetésre. Szerintem elsődlegesen azt a háziorvost kellene fenékbe billenteni aki a nevét adja ehhez az egészhez, hiszen az övé is a felelősség. Az én mind két nagyapám belátta, amikor már a kora, egészségi állapota miatt, úgy érezte nem tud rendesen vezetni, be is tették a jogosítványt a fiókba, a kocsit pedig eladták. Szerintem ez lenne a normális, abban az esetben ha ennek nyilvánvaló jelei vannak, de az életben számtalan hirtelen fellépő rosszullét lehet ami ellen egyszerűen nem tudunk mit tenni.
Még egy dolog, nekem még soha nem volt semmi komolyabb bajom, és tudomásom szerint, egészséges vagyok, annak is érzem magam (mondjuk ez semmi nem jelent, nekem is lehetnek rejtett betegségeim). Azonban egyszer elég csúnyán elvágtam a kezem, és a hirtelen vérveszteség miatt elájultam. Anyámék ott voltak láttak mindent, addig a részig én is emlékeztem hogy be akartam menni a fürdőbe lemosni a vért, azonban ezt már ők mesélték, teljesen váratlanul nem az ajtón mentem be hanem neki ütköztem a ajtó félfának, és hanyatt vágottam se kép se hang, de pár másodperc volt az egész, majd észhez tértem. Magam szemszögéből is talán egy tized másodperc volt az egész csak annyit érzékeltem hogy hirtelen elsötétül a világ, és nem értettem mikor „felébredtem” hogy mit keresek én a földön. Gondolom én valami hasonlók lehetnek ezek az agyvérzés, meg szívroham, megy ilyenek, csak sokkal de sokkal rosszabbak.
Nagyon tetszik!
Na nem a levél, hanem a hozzászólások!
Nagyon jó tudni, hogy ennyi jól képzett orvos látogat el az ilyen blogokba! Akiknek hatalmas tapasztalatuk, sok éves klinikai gyakorlatuk van, így azonnal, a tények ismerete nélkül is, egy levél és néhány fotó alapján halálbiztos diagnózist tudnak felállítani az esetről...

Mondjuk jó lenne, ha nem a dr.House vagy a vészhelyzet történései inspirálnák idióta, retardált véleményalkotásra az embereket!

Igen, jól mondják többen! Ha valaki infarktust, agyvérzést kap, akkor valóban az a helyes teendő, hogy szépen félreállunk, lekapcsoljuk a motort, áramtalanítunk, előkészítjük a TAJ-kártánkat, felhívjuk a hozzátartozóinkat majd ezt követően nyugodtan elájulunk, esetleg elhalálozunk!

Idióták!

hufnagel@citromail.hu 2008.12.06. 19:37:05

Igen, igen, Demszky pontosan ide illik, ehhez a szomorú történethez... Elég szürke, szomorú életed lehet...

Ja, és egy közlekedési tábla vagy jelzőlámpa oszlopának a kidöntéséhez nem kell ám tank! Azt a pár centis alu oszlopot lépésben, tolatás közben is könnyű kidönteni!

Persze a Forma 1-ben ezt nem tapasztalhatod, hiszen te valszeg ott vezetsz!
élménybeszámoló 2008.12.06. 19:19:47

Nagyon jól látod!

lehet, hogy édesanyád volt?
Reggie 2008.12.07. 01:06:22

Tisztázzunk valamit! Androsz megítélésében nem kívánok vitatkozni veled, de a következő megjegyzésed elég furcsa:

"Sajnos ma mar barkinek adnak szamitogepet es net hozzaferest, igy ide juthat az idosebb korosztaly is, aki mar nem tud lepest tartani a fejlodessel, igy nem kepes elfogadni, hogy a nyelv folyamatosan valtozik, alakulnak ki uj szavak, szlengek, akar jovevenyszavak, es valtoznak a helyesirassal kapcsolatos szokasok."

illetve

"A hagyomanyos helyesirashoz azok ragaszkodnak akik lemaradnak, igy az altalaban elfogadott protokolldroidsaggal leplezik a fogyatekossagukast."

Ha ezt komolyan gondolod, akkor elég nagy paraszt vagy!

Egyrészt hogy jönnek ide az idősebbek? Nekik köszönheted, hogy megszülettél, hogy felnőttél, hogy tanulhattál (bár ezt kétlem), egyáltalán azt is, hogy most, itt, számítógéppel írogathatsz!
Az életkor ÁLLAPOT!
Ha rád azt mondják, hogy kis taknyos senkiházi, akkor tiltakozol ellene... Aztán, ha megéled és idősebb leszel, és jön egy hozzád hasonló retardált, akkor felháborodsz, ha leöregez...

A nyelv kérdése pedig nem vita kérdése! Lehet módosítani, alakítgatni, de vannak szabályok! A szabály változhat, de minden esetben az aktuális szabály határozza meg a helyes nyelvhasználatot!

Nem probléma, ha két idióta kódokkal kommunikál egymással SMS-ben vagy a chat-en! De azonnal probléma, ha a párbeszéd kikerül a nyilvánosságra...

Ebben az esetben van aki normálisan "beszélget" és van aki "kódolva". Ebben nincs probléma, de ha a "kódos" mindezt törvényre emeli, és az ő retardált szokásához azonnal szabályokat kreál, sőt leminősíti a másik felet, na az őt minősíti!

Gondolam, ha állásra jelentkezel, akkor is ékezetek nélkül, kódokkal fogalmazod meg az önéletrajzodat - hiszen felgyorsult a világ...
"Gondolam, ha állásra jelentkezel, akkor is ékezetek nélkül, kódokkal fogalmazod meg az önéletrajzodat - hiszen felgyorsult a világ... "

Hmm. Az ilyen marhák képesek rá, de legalábbis elkövetik a járttam, látam típusú hibákat. Mindig csodálkoznak, hogy a jó állásokat betöltik, de őket nem hívják vissza soha. ;) Nem baj, kellenek az ilyenek, így a verseny könnyű. :)
Androsz csupán arra akart rávilágítani, hogy felelősségteljesen kell viselkednie annak, aki autózik. Kár, hogy jó magyar szokás szerint ebből is marakodás lett.
Tény, hogy a jogosítvánnyal rendelkezőknek nincs rendszeres speciális szűrővizsgálatuk az olyan betegségekre, amelyek hirtelen rosszullétet okozhatnak. Életkori felső határ sincs.
És valóban embere válogatja... Aki egészségesen is hebrencs és felelőtlen, az ilyen marad akkor is, amikor rosszul lesz.
Mindezt csak úgy általánosságban mondom, mert nem tudjuk, hogy a konkrét esetben mi történt. Én már láttam szívrohamot és srtok-ot is közvetlen hozzátartozómnál, mindegyiknek volt pár másodperces előjele és annyi ideje is, hogy a saját biztonságáról gondoskodjon (leüljön).
Epilepsziás rohamot csak egyszer láttam, de a kezdeténél nem voltam ott, így arról nem beszélek most.

Tehát. Anyázást kéretik mellőzni és leszűrni a lényeget: Felelősségteljesen kell viselkednünk mindannyiunknak!!!
Reggelente a Kálvária tér sarkánál állva várom, mikor lesz zöld a lámpa és juthatok át a buszmegállóba. Egyúttal a biztonságosabb oldalra is.
A zebra pont egy kanyarban van. Az időjárás is, az autósok is megvannak hozzá, hogy bármikor hasonló tarolás legyen a vége.
Reggie, az ékezetek nélküli írással pont az agyadnak azt a részét kíméled, amelyben a helyesírással kapcsolatos információk lennének, ha lennének. Eleve nincs lehetőséged helytelenül írni ékezetek nélkül, ezért senki nem is fogja ezt kifogásolni. Jó módszer. Én se indulok úszóversenyen. Ez az anyanyelved, tiszteld anyádat, írj helyesen - szokta volt mondani a magyartanárom.

A sérülteknek gyors gyógyulást!
"Reggie, az ékezetek nélküli írással pont az agyadnak azt a részét kíméled, amelyben a helyesírással kapcsolatos információk lennének"

Ez valo igaz Citrál, de hidd el, az, hogy valaki magyar letere angol kiosztasu billentyuzetet hasznal meg nem jar azzal az anatomi kovetkezmennyel, hogy az agya beszedkozpontjaban elkezdenek leepulni a neuronok. Szelsoseges esetekben persze kialakulhat ilyen, peldaul ha az illeto hosszu eveken keresztul valoban csak ekezet nelkuli textualis alkototevekenyseget folytat. Nem akarom vedeni Reggie-t, de ha valakit csupan billentyu-hasznalati szokasai menten itelunk meg intellektualisan, azzal sajat magunkat minositjuk. Helyesirasi szokasokbol termeszetesen mar lehet iteletet levonni.
Kiváncsi vagyok, hogy a kidöntött U-korlátot mikor és ki fogja helyreállítani? Két hete hozzás em nyúltak. Borítékolom, hogy jövő ilyenkor is így fog állni, félig kiemelten, billegősen... Persze felelősségbiztosító, meg átvállalás, meg nyomozás, meg lószartuggya miapöcs... De akkoris. Gány.
Csak, hogy tisztázzunk egy "aprócska" félreértés, kedves alig-előítéletes Androsz.
Az epilepszia grand mal rohama annyi féle lehet, ahány beteg van. Igen, valóban van, hogy a beteg úgymond megérzi előre, bizonyos jelekből (szagok, fények, hallucináció-szerű állapot), de igenis van olyan is, hogy egyik pillanatban még vígan beszélgetsz, dolgozol, vezetsz stb, aztán észre sem veszed, hogy baj lesz, és a következő képed az, hogy az emberek nagy szemeket meresztve kérdezgetik tőled, miközben a földön fekszel, hogy hogy vagy, mi történt? És neked meg kiesett 15perc... Hogy honnan tudom? Mert én is epilepsziás vagyok, és ilyen rohamaim voltak, amíg nem volt rendesen beállítva a gyógyszerem! És igen, már van jogsim, vezetek is. Most akkor engem le kéne lőni, mert előfordulhat, de nem valószínű azért, hogy rosszullétem lesz????????
Nagyokos...