Talán Vas Imre lesz az országgyűlési képviselőnk, talán nem, de megszólíttatott a jelenlegi képviselőnk, egyben polgármesterünk által, hogy segítsen újabb hajléktalanokat alkotni...mert senkit nem hagyunk az út szélén, belelökjük inkább az árokba!

Tisztelt Képviselő Úr!

Olvasom a Józsefváros honlapján, egy lakossági fórum kapcsán, a polgármesternek önhöz intézett két kérését, melyben az 1993-as lakástörvény „hibáinak kijavítására” szólítja fel önt, „amelyek miatt egy önkormányzat vagy egy lakástulajdonos sem léphet fel a bérlője ellen, aki nem fizet, de nem is megy el a lakásból.”

Mi, önkormányzati bérlők, szerényebbek lennénk, s nem mernénk egy törvényt – melyet rendes körülmények között törvényelőkészítő bizottság s más efféle, erre hivatott szervek készítenek elő – séróból hibásnak nevezni, s egy, a helyi körülményeket még csak hírből ismerő képviselőjelöltet annak megváltoztatására szólítani fel.(De ha mégis lehet, nem csak polgármesteri de közönséges állampolgári jogon is önhöz fordulni ilyesmivel, majd meglátja, milyen hálás ügyfelei leszünk önnek…)

 guszti'14-1.jpg

Annyi viszont e pillanatban is bizonyosnak látszik, hogy a még éppen érvényes jog betar(ta)tására való felszólítás, tisztelt törvényen túli terrénumokra kacsintgató elöljáróink, sajnálatos módon ugyan, de még ma is állampolgári jog, sőt, hogy ne mondjam, kötelesség. Az önök féloldali jogfogyatkozásban szenvedő kvalifikált szakembergárdája pedig, amely azon sajnálkozik, hogy „nincs egyetlen törvény sem, amely lehetővé tenné a jogellenes lakhatás felszámolását,” hamisan szól, mert valóban nincs egyetlen törvény erre, de több erre vonatkozó, az eljárás megindítását lehetővé tévő, viszont igen, van. Anélkül, hogy most elmerülnénk a Ptk. rejtelmeiben, vegyük az önkormányzati bérlői jogállás egyik legalapvetőbb kritériumát, a bérlőnek a bérleményben való életvitelszerű lakhatási kötelezettségéről szólót, amely még a jogi következetlenségek és egyoldalúságok valóságos tárházaként szolgáló Bérleti Szerződésekben is a lakhatás alapkövetelményeként íratik le.(A számos jogszerű kivételtől most tekintsünk el. Beszéljünk most csak azokról, melyek jogszerűtlenek, s más, erre jogosult személyek törvényes lakhatásának terhére valósulnak meg.)
Ez az alapkövetelmény pedig – kedves reménybeli képviselő urunk – a sokat látott bérlakások java részénél (úgy 60-70%-ra tehető mértékben) egyszerűen nem áll fenn. Hosszan sorolhatnám még önnek a bérbeadónak is felróható, többnyire kölcsönös mulasztásos törvénysértésből adódó, a lakhatással kapcsolatos hajmeresztő jogi anomáliákat, melyek keserves következményeit nemcsak a bérbeadó-önkormányzat de a kiszolgáltatott bérlői rétegtársadalom szenvedi el leginkább.

Most – miután az ezzel kapcsolatos jogi-szociális anomáliákat épp’ ezeken az oldalakon (is) már többször is elemeztem-felsoroltam - egy egyszerű társadalomlélektani tényre szeretném szíves figyelmét felhívni. Arra ugyanis, hogy ugyan milyen jogkövető magatartás várható el attól a bérlőtől, vagy ha tetszik „jogalanytól,” aki többszörösen joghátrányos helyzetbe kényszerülve, azt látja, hogy miközben őt kilakoltatják, a ház vele szemben lévő oldalán öt lakás rohad évek óta üresen, három pedig befalazva, sőt a felette lakó bérlő bordélyt üzemeltet a szociális bérlakásában, miközben zuglói villájában éli világát. Most nem is terhelném több adattal ez ügyben, csak még annyit, hogy az önkori által bevallott üres lakások száma, amely egyébként így is botrányosan magas, a valóságban legalább háromszorosa az általa nyilvántartottnak. S akkor még a közjogi szempontból rendeltetésellenesen lakott bérleményekről nem is beszéltünk, melyekről szintén nem tud az önkori, vagy ha igen, annál rosszabb… Ezeket a körülményeket is figyelembe véve – beleértve az érintett lakossági réteg kétségbeesett igyekezetét is, egy általa javasolt és közösen beterjesztett kibontakozási programra, (az elutasított Munkáért Lakhatást kezdeményezésről van szó) – s persze a józan mérsékletet is, az érintett lakók képviselőivel való tárgyalást javaslunk az egyoldalúan „hibásnak” minősített törvények felülvizsgálati szándékával szemben. Kérjük továbbá, hogy egyszer már vizsgáltassanak meg a nemzeti közvagyont kezelő önkormányzati jogosultságok és kötelezettségek is, mielőtt fennkölten ítélkeznének elevenekről és holtakról. A fényes portálok mögött meghúzódó, gyerekköhögéstől hangos, lepusztult, egyszerre kopár és nedves lakások sivár reménytelenségéről beszélek, amelyeket utoljára még a háború előtt, úgy jó hetven éve tartott utoljára rendben a tulajdonos-háziúr. Azóta, tisztelt uram, ezek a lakások minden nagyívű program dacára csak romlanak, s a háborús pusztítás okozta károkat mára felülmúlja a tervszerű megelőző karbantartás hiányát megsínylő állag, benne az egyszerre elárvult és elvadult emberi élhetőség mindennél rombolóbb eróziójával. Képviselő úr! Ezeknek a lakásoknak ma nincs valódi gazdája! Ez a lakásállomány ugyanis, jórészt az államosításnak nevezett elbitorlás útján került anno állami tulajdonba, s az államszocializmus állóvize után – nyilvánvaló törvényi mulasztások és következetlenségek miatt – egy elavult tanácsrendszerbeli zárványként működő „vagyonkezelői szisztéma” foglyává vált, melyben mindkét fél (bérlők vs. vagyonkezelő) csak vergődik a korszerűtlen és működésképtelen struktúra szorításában.

 guszti'14-2.jpg

S ahogy a mondás tartja, ebül szerzett jószág ebül vész el, ha mégoly cifra ólban lakik is, - teszem hozzá én.
Az önkormányzat, képviselő úr, épp a rendezetlen lakhatási viszonyok miatt, minden diadalittas jelentés dacára, képtelen megbirkózni a legegyszerűbb közegészségügyi és közbiztonsági problémával is. Egy-egy példa mindegyikre. A poloskavész, - melyről évekig tudomást sem akart venni a hivatal, s melyre a szívós civil feltáró tevékenységet követően kénytelen volt lépéseket tenni, s tízmillió Ft-ot megszavazni – itt dúl ma is, a maga rettenetes valójában, mert az egyetlen célravezető lépést, a bérleményi jogviszonyrendezést az önkori képtelen meglépni. Ha kétségei vannak efelől, hát jöjjön el hozzánk, s meggyőződhet a kendőzetlen valóságról. Nálunk pl. arról, hogy mért sikertelen az önkormányzatnak nemcsak a poloskairtási, de a tágabb értelemben vett közegészség- és járványügyi koncepciója is. S a mi házunk – álszerénység nélkül mondhatom ezt – úgy épített mint szociális „állagát” tekintve, a negyed legrendezettebb házának számít.(A vérsúlyos, droginvázióval sújtott házak látogatását, csak némi tréning után javasolnám.) A legegyszerűbb „megoldást” pedig, amit önkormányzati kollégái követnek – hogy ugyanis egyiket sem látogatják, - ítélje meg ön.

 guszti'14-3.jpg

Az önkori elhallgatja ugyan, de a mi házunkban számoltuk fel anno, méghozzá egyedülálló szívós civil munkával, egy több házra is kiterjedő, gyermekeket és fiatal nőket is célszerű funkcionalitásban foglalkoztató iparszerű drogtevékenységet és hangulatos holdudvarát. Ezt a – szerénytelenség nélkül állíthatom - korszakos jelentőségű eredményt és az általunk megszervezett, egyedülállóan eredményes bérlői bevonással megvalósított épületfelújításban való részvételt, képviselő úr, mint a társadalmi szegregáció felszámolásának messze világító példáját, héthatárban ki kellett volna doboltatni, és a valódi polgárosulás felé vezető út messze világító példájaként prezentálni! Ezzel szemben, képviselő úr, ezek az emberek - akik nélkül az önök városrehabilitációs projektje, melyet „modellkísérleti programként” harangoztak be, nem indulhatott volna be - azt kell, hallják és olvassák, hogy egy „becsődölt házasságban” voltak felek azzal az önkormányzati céggel, (Rév8) amelyet e program (MNP-programok) levezénylésével bíztak meg. Ezt a hasonlatot, mely egy többnyire szabad és kölcsönös választáson alapuló élet- és érdekszövetséget egy erősen kiszolgáltatott és a valódi együttműködés híján egy sajátosan behatárolt kapcsolattal veti össze, idétlennnek és
ízléstelennnek tartjuk. Azt mondja ugyanis a program örökös vezére, Dla. Alföldi György, a vezető liberális hetilap (ÉS) március 21-i számában, hogy a lakók, akik csak a gátlástalan követelőzésükkel tűntek ki, „fényévnyi távolságban vannak az európai színvonaltól,” s „felmerül a kérdés, szabad-e egyáltalán sétálóutcát kialakítani egy szegénynegyedben.” És különben is, képtelenek voltak megérteni, hogy ők egy magasabb rendű „modellkísérlet” kivételes alanyai – lehetnének, ha „képesek lennének szembenézni a valósággal,” mármint azzal, amit e címen A.Gy.kínál nekik. S itt is kinyilatkoztatta persze azt a mélyértelmű igazságot, amit néhányszor mi is hallottunk, „hogy az élet nem kívánsághangverseny”. Mintha bizony néhány színválasztási ügyet kivéve, valaha is figyelembe vett volna bármely „lakossági kívánságot” is. A Feladatmeghatározást (FEM) például, mely szerény bevonási jogosultságainkat tartalmazta, (s melyhez csak én jutottam hozzá, némi fortéllyal) orákulumként őrizte, s néhány protokolleseményt kivéve, valódi lakossági konzultáció sohasem volt. A program műszaki hibáit pedig máig nem küszöbölték ki, s a lakosság által megkifogásolt hiányosságokat, a polgármester a bepanaszolt kivitelezővel vizsgáltatta ki…


Hasonlatát pedig, hogy „ma Budapest olyan, mint egy régi Lada, mely metálfényezést kapott, de a motort nem cserélték ki”, - nyilván mély értelme miatt – nem egészen értjük. Mármint, hogy akkor ki is a puccos kasztni, és ki az ócska motor ebben a szép metaforában.
Mindezt – bár mélyen sajnáljuk, hogy ily előkelő uraknak, velünk, a barbár hordával kellett vesződniük – a leplezetlenül represszív és megtorló lépésekkel, melyeket a bérlői réteg alsó szegmensével szemben lakhatási viszonyaikat illetően terveznek, valahogy mégse tudunk megbékélni. S elmondanám uram, ha nem tudná, hogy a „kocsma-diszkó-drogtanya-bordély” szindrómában szenvedő bérházainkban élők napi önregenerációs hányadosa lassan a „jobb” hajléktalanokéihoz közelít, s azt is, hogy az innen kivezető út, nem csak a mi hibánkból határos a lehetetlennel.

Mindezzel, képviselő úr, bevallottan nem mást próbálok szemléltetni, mint azt, hogy szerződött felek kölcsönös és mélyen gyökerező mulasztásairól van szó, melyeket nem lehet a másik fél érdekeit negligáló, „hibásnak” minősített törvények egyoldalú változtatgatásaival rendezni, ill. lehet, de akkor ne nevezzük ezt „jogi lépéseknek,” melyek eszközlésére „tisztelettel felkérik önt,” hanem nevezzük annak, ami: a „többség” nyílt hatalmi megnyilvánulásának. (És akkor önnek is könnyebb lesz; egy ballépés untig elég egy ügyben…)

S végül azt is, hogy a tágabb értelemben vett társadalmi szerződés (Contrat Social) értelmében e pusztuló páratlan örökséget, benne a még törékenyebb emberi élhetőséggel, önöknek e városrész minden kis zugában őrízniük kéne, s nem letorkollni és szétverni a szociális rendezési kezdemények legelemibb alakulásait, s görögtüzes szemfényvesztéssel elfedni sötét és ijesztő utcáink reménytelen odvait.

Ja és bocs, a másik kéréssel, az ötmilliárd előteremtésével kapcsolatban, most semmi okosság nem jut eszembe, de hát az ekkora összegek elköltésében úgyis csak önök tudnának mondani egy s mást. Ám minden ez irányú ötletet hálásan fogadunk.

Tisztelettel: Budaházy Gusztáv
választott lakossági képviselő
Magdolna-negyed
.