Kedves Önkormányzatom!

Történelmileg úgy alakult, hogy ismét egy madridi videóba botlottam, ez most kicsit más, de lényegében ugyanaz. Egyszer csak, mint a mesében, megjelenik néhány zenész, egy zeneileg szokatlan helyen, és elkezd zenélni. Egyre többen lesznek, és persze egyre többen nézik, illetve hallgatják őket. Semmi botrány, közrendzavarás, sőt az arcokon mosoly, a lélek ellazul, a gépezet, amelyben szinte mindannyian zakatolunk, egy kis időre leáll, lelassul, a rutin pedig felsóhajt: Szabadság! A végén persze taps.

És – ilyen a véletlen – ez a madridi dolog, mint a feliratból látható, egy munkanélküliekkel foglalkozó hivatalban zajlik, mindenki örömére. Here come the Sun, ami hevenyészett magyar fordításban azt jelenti, hogy Jön a Nap. Mi is ebben reménykedünk itt a nyolckerben, több szempontból is. Egy részt azért, hogy most pénteken hat órától nyolcig süssön ránk a Lőrinc pap téren, ahol harmadik bejelentett, zenés demonstrációnkat tartjuk, annak érdekében, hogy támogasd az utcai zenélést. Másrészt ugyanezért. Hogy – ideális esetben -, szülessen egy önkormányzati állásfoglalás, amely kimondja: nem ördögtől való dolog az utcazenélés, és bizonyos feltételek esetén, helye lehet Józsefvárosban.

Már csak azért is bízunk ebben, mert sokak örömére, a Kórusok Éjszakája is itt kapott helyet, konkrétan a Palota negyedben – igaz nem a Nap, hanem a Hold uralta az eget -, tehát adódik a következtetés: nem az utcával és nem is a zenével van gondja a Hivatalnak. Akkor pedig mivel? Nem értelek Kedves Önkormányzatom, hisz az utcazenész ugyanazt teszi, mint a mellékelt videón látható társaik.

Igaz, egyikük-másikuk  lehet szociálisan alultáplált, de attól még zeneileg értékelhető, amit produkál, nem is szólva anyagi helyzetük esetleges javulásáról, ami mindannyiunk érdeke.

Ami engem illet, április harmadikán beadott, és a Városgazdálkodási – és Pénzügyi Bizottság április 15-i ülésén elutasított kérelmemre, azóta sem kaptam kézhez semmilyen határozatot, pedig szeretném megfellebbezni, hogy a Bizottság tárgyalná újra az ügyet, ami, tán kitetszett már, nem csak az én ügyem.  A fészbukon tenyészik egy napról napra bővülő csapat - már több, mint kétszázan vagyunk -, (Szabad Utcazenélést Támogatók Romantikus Alakzata - SZUTRA), amely szintén ügyének gondolja ezt a dolgot, és nagyon sok érdekes, értékes információ is összegyűlt már zenei és nem zenei aspektusból. Például az, hogy az országban több helyen (Veszprém, Pécs, Zamárdi, Baja - sőt Sepsiszentgyörgy) is helyt adnak utcazenei fesztiválnak. Budapesten nem. Sőt! Tényleg mi lenne, ha a MI kerületünk próbálkozna ilyennel – az utolsókból az elsők. A Csapatból biztosan sokan beszállnának a szervezésbe. És büszkék lennénk rá(d)…

Remélem, nem okozok álmatlan éjszakát Neked ezzel az ötlettel, de  igazi csoda lenne, ha eljönne az a Nap (Sun), amikor nem az utcazenészt vágják át (le), hanem a Szalagot, amellyel kezdetét vehetné az Első Fővárosi  Utcazenész Találkozó (EFUT) – itt a nyolckerben. De addig is még jelentkezünk, terveink szerint a jövő héten átkelünk a József körúton, hogy egész közel kerüljünk Hozzád. Mondanom sem kell, addig is szívesen látunk táguló körünkben, mint említettem most pénteken, direkt munkaidő után. Kedvcsinálónak – meg két tárgyalás közé – csatolok egy felvételt, ez az egyik kedvenc zeném, a Boleró. Tisztára olyan, mint egy szeretkezés.

Csók a család!

Rejtő Gábor

Baross 80

Címkék: utca rendőr járda közteres rendészet

2013.05.13. 20:11

Utcai bandázás folyik a Baross utcában, ami nem annyira kellemes az arra járóknak, lakóknak. Információim szerint a Szigony utcából kiűzöttek folytatják itt, és talán itt sem sokáig:
Tisztelt 8ker blog!
Kérem, hogy az eszközeikkel segítsék elő az alábbi probléma megoldását.
A Baross u. 80 szám alatti zöldség-gyümölcs üzlet szeszesital árusításra kapott engedélyt, s ezzel összefüggésben egy söpredék társaság uralja a járda üzlet előtti szakaszát. Több alkalommal is tapasztaltam, ahogy békés emberekbe kötöttek bele, azokat verekedésre felhívva, illetve magatartásuk ezen túlmenően is folyamatos fenyegetést hordoz magában. Feltűnően primitív és brutális figurákról van szó, akiknek már a gesztusai is  frusztrált és hisztérikus személyiségképletet sejtetnek. Az arra járó emberek félnek, s inkább kikerülnék őket, minthogy veszélyes közelségbe kelljen kerülniük ezzel a társasággal. Ez azonban sokszor kivitelezhetetlen a járda szűk keresztmetszete és a társaság mérete folytán. Ideje lenne felszámolni ezt a társaságot, rendszeres igazoltatásokkal, a szeszesital árusítás jogának megvonásával, illetve a társaság egyik tagja által üzemeltetett üzlet bezáratásával. Az üzletet J&AMANDA Kft. néven üzemeltetik.


Baross800.jpg

Az állvány kellemes árnyékot ad, és le is szűkíti a járdát - a társaság pedig a maradék helyet foglalja el.

Baross802.jpg

Közteres büntethetne köztéri alkoholizálás miatt, de sokkal egyszerűbb a parkoló autókat bírságolni, azok nem kérdeznek vissza. Rendőreink is intézkedhetnének, de kapitányból is volt pár az elmúlt években...

Reméljük, hogy az illetékesek figyelmét felkeltettük.