Aki valamiért lemaradt volna a Lánchíd Rádió januári beszélgetéséről, most pótolhatja ismereteit és/vagy bővítheti, hisz a kép ezerszer többet ér a szónál, s a mellékelt mintegy 25 percben igazi közelképet kaphatunk Kocsis Máté polgármester, parlamenti képviselő emberi vonatkozásairól. Konkrétan azt ígéri a Parlament Tv kisfilmjét beharangozó jozsefvaros.hu, hogy „úgy mutatja be, ahogy nagyon kevesen ismerik”.

És valóban. Nagyon kevesen, mondhatni senki nem ismerheti olyannak Kocsis Mátét, mint amilyennek a kisfilm bemutatja. Ilyen ember ugyanis csak a mesékben és a propagandafilmekben létezik. Szegény Mátét már másodjára viszik a bozótosba. Mert nyilvánvaló: nem rajta, a konstrukción múlik, hogy az első pillanattól az utolsóig hiteltelen ez az „emberarcú” megközelítés. Nem lehet jó, igaz, ami egyoldalú. Hogy a Parlament Tv vállaltan lemegy kutyába, az az ő dolga – bár mi fizetjük a cehhet -, de miért partner erre számos közéleti döntéshozó, akik az arcukat adják ehhez a demagógi-folyamhoz? (A nyakkendő mögött egy sorozat címe, melyben parlamenti és önkormányzati figurákat mutatnak be „olyan szemszögből, ami politikai híradásokban rejtve marad”). És főként miért gondolta – gondolja valaki, hogy ez így jó, erre így szükség van?

Ez itt a kérdés.

Ez a politikai-és kommunikációs ízlésficam, megtámogatva pénzzel és hatalommal, ez az, ami nyugtalanító. Mert ismerős. Kicsit primitívebben, durvábban, az ötvenes években (hogy messzebbre ne menjek) láthattunk, hallhattunk lelkes beszámolókat a Szabad Nép félórákról, a sztahanovista újlakásba költözéséről (ahonnan a felvétel végeztével elvitték a bútor-,- rádió, stb. díszleteket) a magyar narancs és a nehézipar diadaláról… mindenki tudta, hogy hazugság. Azok is, akik megrendelték, azok is, akikről és akik készítették, s azok is, akik nézték.

Aztán egy idő után kitört a forradalom.

A Kocsis Máté emberi vonatkozásait bemutatni próbáló kisfilmmel nem az a baj, hogy hamis (eleve nem lehet más, ha kutyából készül), hanem, hogy egyáltalán megszületett. Hogy létezik egy olyan (hatalmi) apparátus – gondoljuk csak meg, mennyi minden(ki) kellett ehhez -, amely zökkenőmentesen végig tudja vinni propagandaszándékát, az ötlettől a bemutatásig.  És témánk szempontjából mindegy, hogy egy túlbuzgó, megélhetési újságíró találta ki és fent bólintottak rá, vagy fordítva. És  közben senki sem emelte fel a kezét, vagy a hangját..

Ha pusztán a szándékot nézem: lássa meg jobban a nép kikre szavazott, kik a vezetőik – az nemes – bár szinte reménytelen vállalkozás. De abban a pillanatban, ha kiretusáljuk (kihazudjuk) a portréból a konfliktust, a fájdalmat, a megpróbáltatást, a vágyakat, az esetleges bukás(oka)t, kártyavárként dől össze az egész. S világossá válik: itt cinkelt lapokkal játszanak. S ha kicsiben, akkor feltehetően nagyban is. Ebben a 25 percben kettő (2) konfliktusos helyzetről szerzünk tudomást: Máté gyerekkorában hógolyóval bedobott egy ablakot, és iskolás korában nem szerette az énekórákat. Durva. Egyébként mindenki mosolyog: a némettanártól kezdve a ruhatisztítón át a kézilabdaedzőig. Mi mást tehetnének. Ez egy ilyen produkció. Mondhatni, ez egy ilyen világ.

Létezik ugyan, egy olyan újságíró garnitúra, aki tudott, és mert kérdezni, - már a Kádár korszakban is. Most java részt munkanélküliek. Nyilvánvaló, a hatalom nem szereti a kényelmetlen kérdéseket, az árnyékos oldalt, a nyilvános zökkenőket. Ezért szolgákat alkalmaz. (Ilyenek mindig is voltak.) És ezzel a nézőt-hallgatót is megpróbálja szolgává tenni.

Egy időben ezt úgy hívták: agymosás. A filmben csak hajmosást láthatunk. A többi rejtve marad – ahogy ez mondva is van.

 

 Gyalogos az úttesten csak meghatározott szabályok alapján kelhet át. Sokan nem tudják, de a KRESZ a gyalogosokról is rendelkezik, lámpás zebra:

8. § A gyalogosforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülékek

 

(1) A gyalogosforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék két (felül álló gyalogost mutató piros, alul haladó gyalogost mutató zöld fényű) lámpából áll, és sorrendben folyamatos zöld, villogó zöld, majd piros fényjelzést ad. A fényjelző készülék folyamatos zöld fény jelzésnél folyamatos, a villogó zöld fényjelzésnél szaggatott kiegészítő hangjelzést is adhat.

(2) Az (1) bekezdésben említett fényjelző készülék fényjelzéseinek a jelentése:

a) a folyamatos zöld fény szabad utat jelez: a gyalogos az úttesten áthaladhat;

b) a villogó zöld fény az áthaladásra engedélyezett időtartam végét jelzi: a gyalogos az úttestre nem léphet, az úttesten levő gyalogos pedig köteles az áthaladást mielőbb befejezni;

c) a piros fény az áthaladás tilalmát jelzi: a gyalogos az úttestre nem léphet.

(3) Ha az (1) bekezdésben említett fényjelző készülék lámpái az álló vagy a haladó gyalogos mellett kerékpárt is mutatnak, a (2) bekezdés rendelkezései - értelemszerűen - az úttestet keresztező kerékpárúton haladó kerékpárosra is vonatkoznak.

(4) Ahol a gyalogosforgalom irányítására külön fényjelző készüléket nem helyeztek el, a 9. § (1) bekezdésének a) pontjában említett fényjelző készülék jelzései - értelemszerűen - irányadók a gyalogosokra is.

 Villogó zöld fénynél zebrára lépő ismerősöm kapott már helyszíni bírságot (6 000 Huf), hiszen ami tilos az tilos. Viszont nem mindenhol van lámpa a zebránál; sőt, sok helyen zebra sincs:

21. § Gyalogosok közlekedése

(5) A gyalogos az úttesten a kijelölt gyalogosátkelőhelyen, ha pedig a közelben kijelölt gyalogosátkelőhely nincs,

a) lakott területen levő főútvonalon az útkereszteződésnél (a járda meghosszabbított vonalában), valamint a menetrend szerint közlekedő jármű megállóhelyén levő járdasziget és az ahhoz közelebb eső járda között (a járdasziget teljes hosszában),

b) egyéb helyen bárhol,

a legrövidebb áthaladást biztosító irányban mehet át.

(6) A gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Az úttestre váratlanul nem léphet, köteles az úttesten késedelem nélkül átmenni és tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarhatja vagy megtévesztheti.

(7) A kijelölt gyalogosátkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyancsak elsőbbsége van - kijelölt gyalogosátkelőhely hiányában is - az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad. A megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművekkel szemben azonban a gyalogosnak elsőbbsége ezeken a helyeken sincs.


(9) A gyalogosnak tilos


a) híd, alagút, aluljáró, felüljáró úttestjén áthaladni;
b) olyan helyen, ahol a járművekkel szemben elsőbbsége nincs, a szabad kilátást gátló akadály (nagyobb álló jármű stb.) közelében az úttestre lépni;
c) lánc-, illetőleg csőkorlátot, sorompót kinyitni, azon átmászni, alatta átbújni, illetőleg azt megkerülve elzárt területre (úttest, útszakasz, vasúti pálya stb.) lépni;
d) villamospályán közlekedni, vasúti vagy zárt villamospályán - a kiépített átkelőhelyen kívül - áthaladni;
e) autópályán (a leállósávon is) közlekedni, valamint áthaladni;
f) autóúton (a leállósávon és az útpadkán is) közlekedni, valamint útkereszteződésen kívül áthaladni;
g) az úttesten áthaladni, ha a közelben gyalogos alul- vagy felüljáró van.
 

 Szóval ezeket is jó tudni, hiszen sokkal többször közlekedünk gyalogosan, mint bármi egyéb formában. És tényleg, van olyan, hogy a zebra nélkül is elsőbbsége van a gyalognak - de sokszor zebrán sem kapja meg azt: szinte naponta számolnak be a híradók zebrán elgázolt ember(ek)ről.

 Kampány indult a veszélyes útszakaszok feltérképezéséért; és ki tudná jobban, hogy hol gázos a helyzet, mint az ott lakó, aki minden nap arra jár, többször is? Íme, a kerület így néz ki most. Kattintásra megnő!

A térképet itt éred el, a jobb felső sarokban tudod jelenteni azt a helyet, ami szerinted veszélyes.

Apró dolog, de ezzel is hozzáteszel valamit a helyzet jobbításáért. Jelöld be akkor is, ha már bőven van ott pötty; mint például a Gutenberg téren. 

Közös érdek!

A Mátyás tér átalakításánál fontos szempont volt, hogy ne az autók legyenek túlsúlyban, hanem a játszó gyerekek, a sétáló felnőttek. Ezért aztán korlátozták is az autók behajtását, díszburkolatot raktak le, padokat tettek ki és zöldítettek. Sétálóutca lett - nevében is benne van, autóval nem lehet sétálni.


Fel is háborodtak az ott élők, mondván, ha nem hajthatnak be kocsival, akkor sérülnek a jogaik: bevásárlásból a szatyrokat messziről kell cipelni, nem parkolhat az ablak alá, mozgáskorlátozott embert nem lehet szállítani, költözés, bútorszállítás nem kivitelezhető...Persze, a hivatal emberei megnyugtattak mindenkit, nem kell ilyenektől tartani, meg lehet oldani bármit - de fontos az autómentesség.


Süllyedő bóját is tettek, amit kamera figyel, így aztán tényleg csak az mehet be, akinek ott dolga van. Biztosan! December 15.-től működnie kellene, de talán a hideg miatt nem megy még...

Jogosnak tűnik az ott élők észrevétele: 

EZ biztos, hogy SÉTÁLÓ UTCA ???!!!
Vagy az Ő benzingőzük nem árt, csak az itt lakók autóié ?
Az Ő kerekeik nem teszik tönkre a milliárdos díszburkolatot, csak az itt lakók autóié?
Gondolom, hogy ők a süllyedő oszlopos teljes blokád megvalósulása után is továbbra is és ingyen behajthatnak, hiszen ők adják az engedélyt. Az itt lakó 76 éves gerincműtött, vagy a kisgyerekesek vagy nagy családosok egy kirándulás vagy bevásárlás után ezer csomaggal meg csak gyalogoljanak az istentudjaholtudokmegállni x-edik sarokról bátran dacolva a díszburkolatot és virágágyásokat is megtöltő szemét és kutyagumi halmokkal.

Szeretünk 8ker !!!

njudit

Mintha nem lenne kevesebb autó...vagy csak a látszat csal..?

Vas utca 15

Címkék: tavasz tél virág növény

2012.02.22. 08:16

 Itt biztosan megtudod, ha véget ért a tél. Minden évben a belváros e rejtett kis zugában barátságosan integetnek a hóvirágok. Tavasszal, naná.

 Kicsit még havas a kő, de szemmel látható az olvadás.

 

 

Erre gyere, ha meg akarod nézni:


Nagyobb térképre váltás

Most már biztos: jön a tavasz! :)

Megemlékezés

Címkék: civil meghívó videó mátyás tér

2012.02.21. 08:29

 A romák elleni sorozatgyilkosság áldozataira emlékeznek február 23.-án a VIII. kerület Mátyás téren, 17 órától.

 

DopeMan:

 

 Gyertek!