Forradalom

Címkék: változás természet

2012.02.18. 23:15

 

 cinke.jpg

(Az írásban szereplő madár nem azonos a képen láthatóval)

Kibírtam volna ásványvíz nélkül, de túl azon, hogy a szomszédban fúrtak, egy másik emeleten pedig valaki úgy vélte, hogy mindenkinek ismernie kell az ő zenei ízlését, valami azt súgta, hogy menjek le az utcára. És ha lemegyek, akkor veszek ásványvizet is. Ez így együtt elégséges volt ahhoz, hogy elinduljak a szutykos lépcsőházban, elhaladjak a puffadt kukák mellett és kilépjek a locspocsos, itt-ott csúszósan hófoltos Diószeghy utcára.

Már sötétedett, de nem annyira, mint egy hónapja ilyenkor, és kétségtelen volt a levegőben valami, ami már nem a tél, de még nem is a tavasz. Talán ezért kellett lejönnöm – gondoltam, s figyeltem a szembejövő arcokat, el-elkaptam a kapualjakban zajló megbeszélések szófoszlányait, láttam a nyitva tartó zöldséges tarka kínálatát, s így utólag belegondolva, rezgett bennem valami várakozás, aminek sem tárgya, sem alanya nem volt.

S már kőhajításnyira értem a bolttól, amely százak, ezrek napi zarándokhelye, s épp léptem volna le a járdáról, amikor felzengett a madárdal. Körülnéztem, mások is hallják-e, vagy képzelődöm, de mások nem hallották, azaz, lehet, hogy hallották, de nem hallották meg. Újból hallottam az égi zenét. Az órámra néztem, szoktam, ha valami fontos dolog történik velem. Öt perc múlva lett volna háromnegyed hat.

Megálltam és vártam. És az ének ismét felcsendült, a jól ismert trilla, amit tavasszal szokott hallani az ember.

Nem vagyok természetbúvár, de a pár nappal ezelőtti mínusz 15 fokhoz képest ez a köszöntő több mint meghökkentő, mondhatni brutálisan váratlan volt. Talán cinke – gondoltam, s felidéztem Hamvas Béla szavait (nálánál szebben senkitől sem olvastam írni a madarak énekéről http://hamvasbela.org/szavak/madarak.html), és próbáltam meglátni a sötétlő alkonyatban az ária szerzőjét. De csak horgas ujjú fákat láttam, és a háttérben lakótelepi lakások megszokott fényeit, egy autó villogott rám előzékenyen, hogy tán fáradjak át a túloldalra… hát elindultam. De még vásárlás közben is hallani véltem a tavasz üzenetét, ami áttörte e konok, sokhónapos, zsarnoki hallgatást.  A felszínen még sehol semmi, de a mélyben készülődik a változás. S aztán egyik pillanatról a másikra megtörténik. Ez a forradalom. Nem hiszek a véletlenekben. Visszafelé – hogy minél pontosabb képet tudjak adni a történtekről -, megnéztem a legközelebbi kapu házszámát. Práter utca 56. Épp hatot harangoztak.

                                                                                              

 A Jegyzőasszony. Volt. Kocsis Máté első - na jó, az elsők egyike - intézkedése volt nyugdíjba küldeni. Erőből, ahogy akkor fogalmazott.

Régóta keringenek a kerületben mendemondák arról, hogy kis pénzzel a jegyzőnél el lehet intézni dolgokat. A Verseny utcai piac bezárása kapcsán mesélték az árusok, hogy a piac bezárása előtt megüzente: 40 milla, és maradhat minden...persze, lehet ez is rosszindulatú pletyka.

Most viszont előzetesbe került. A vád vesztegetés. A hír:

Vesztegetéssel gyanúsítja Józsefváros volt jegyzőjét a Budapesti Nyomozó Ügyészség. A bíróság ma dönt, elrendeli-e X. Judit és társai előzetes letartóztatását. A védelem szerint gyenge lábakon áll a gyanúsítás.


Információink szerint titkos nyomozást követően hétfőn vesztegetés gyanúsítottjaként őrizetbe vette a Budapesti Nyomozó Ügyészség X. Juditot, Józsefváros volt jegyzőjét, V. Katalint, a VIII. kerületi önkormányzat jegyzői referensét és K. Béla vállalkozót. Az ügyészség mindhárom gyanúsított előzetes letartóztatását kezdeményezte, miután a nyomozás adatai alapján szerintük tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyásuk esetén bizonyítékokat semmisítenének meg, és összebeszélnének a még nem azonosított társaikkal.

A nyomozóügyészek három, egymástól független ügyben indítottak eljárást, melyek közül eddig a nyomozó hatóság szerint bizonyíthatóan egy érinti a volt jegyzőt. A volt Ganz-telepen lévő 23-as számú épület irodaházzá alakításával összefüggésben K. Béla cégtulajdonos egymillió forintot ajánlott fel a jegyzőnek és a jegyzői referensnek, amennyiben a szükséges engedélyeket a kérelmének megfelelően és zökkenőmentesen megkapja. A vállalkozó által várt határozat 2011. január 13-én emelkedett jogerőre, az ügyészség szerint ez után a vállalkozó egy közvetítőn keresztül el is juttatta a felajánlott összeget a címzettekhez.

A Blaha Lujza téren épült bevásárlóközpontban létesített kaszinó ügyében is segítséget kértek V. Katalintól, s a nyomozás eddigi adatai szerint ő meg is próbált segíteni. Valaki felhívta telefonon, és azt kérte, intézze el, hogy a szórakozóhely bejárata a Blaha Lujza térre és ne a gyér forgalmú mellékutcára nyílhasson, cserébe egyebek között munkát ajánlottak V. fiának a kaszinóban. Ebben az esetben a megrendelt határozat végül nem született meg…

A gyanúsításban nevesített harmadik ügy szintén a Ganz-telephez köthető. A 227-es épület átalakításával kapcsolatban kért segítséget egy vállalkozó, nevezetesen, hogy a törvényben előírt bejelentési kötelezettségeire a hatóság időben és gördülékenyen reagáljon. Egy grillsütőt ajánlott az ügyintézőnek cserébe, aki azonban visszautasította az ajánlatot. Ekkor kereste meg a vállalkozó V. Katalint, aki intézkedett...

Az ügyészség X. Juditot hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel, K. Bélát vesztegetéssel, V. Katalint pedig vesztegetéssel és befolyással üzérkedéssel gyanúsítja. Nem zárják ki azonban az ügyészségi nyomozók, hogy az ügyben további gyanúsítottak is lesznek.

X. Judit védője szerint a gyanú „meglehetősen gyenge lábakon áll”, szerinte egy elfogulatlannak nem nevezhető tanú vallomására épül. A nyomozó hatóság súlyosan téved a védencének tulajdonított, de általa el nem követett cselekmény megítélését illetően, mivel jelentőségükhöz képest messze túlértékelt bizonyos állítólagos bizonyítékokat.

A bíróság szerdán dönt az ügyészi indítványról.

 

 via

Szóval eljött az ideje. Ezt jó tudni. Ez reményt adhat mindenkinek, hiszen bűn nem marad büntetlen - csak idő kérdése.

Mindig.

Magyarázat

Címkék: utca rendőrség autó parkoló

2012.02.14. 12:57

 Az mindenre akad. Magyarország így újul meg? Az elmúltnyolcév alatt ennyire beleivódott mindenkibe, hogy lopni, csalni, hazudni nem gáz, csak akkor, ha nincs egy jó magyarázatod...?!

És pont egy rendőr, akinek az (is) a dolga, hogy jó példát mutat - túl azon, hogy ő vigyáz a rendre, a törvények, szabályok betartására - magyarázatot talál a stiklijére?

Könnyen elkerülhette volna ezt a szitut, elég csak bekapcsolnia a villogót...ha hivatalos dolga van, és nem csak egy kávéra ugrik be a koleszba. 

Most csináltam az utcában hazafele, lehet, hogy amúgy fel sem töltöttem volna a képet, de a következő párbeszéd segített:
Szimpatikus sofőr úr a kocsiból kiszállva utánam ordít az utcán:
- Álljon meg!
(Megállok, odajön)
- Mit fényképezett?
- Magukat, ahogy beállnak a roki helyre.
- Mutassa csak meg.
- Bocsánat, de inkább nem.
- Akkor tudja mit? Küldje csak be. Teve u. 2-4. Én úgyis kimagyarázom basszameg.
- Oké, viszlát.
 

   via