Menhely

Címkék: utca hajléktalan felhívás

2012.12.10. 11:16

Az elmúlt napokban feltettem Facebook-ra egy képet a Menhely Alapítvány telefonszámával, és kéréssel, hogy osszátok meg Ti is - a telefonszámot elmentve emberek életét mentheted meg.

menhely.jpg

A kép megosztása folyamatosan zajlik, ugyanakkor pár hozzászólásból kiderült, az emberek szívesen segítenek - egy telefon erejéig mindenképp - csak éppen jó lenne, ha a szám mondjuk rövid lenne, és ingyen hívható. Mint a 112, pl. Vagy jó lenne, ha a 112 hívásával is elérné a kint alvó embereket segítő szervezetet/ket.

Aztán azt is írtátok még, hogy pécsi, debreceni, szegedi hajléktalanok miatt hiába hívja bárki is a pesti számot, jó lenne, ha ott, helyben is lenne ilyen. Vagy az előző tipp, miszerint egy dedikált szám; esetleg a 112 használható lenne erre.

A Diszpécser portálon van egy remek összefoglaló, hogy mit is tegyünk, ha:

Milyen esetekben hívjuk a Diszpécser Szolgálatot?


• ha életveszély, vagy annak gyanúja áll fenn (nedves ruházat, földön fekszik takaró és alatta lévő karton polifoam nélkül, kihűlés, fagyás, kiszáradás),
• ha az utcán lévő hajléktalan ember segítséget kér; de Ön nem tudja, milyen típusú segítségre lenne szüksége,
• információra, segítségre van szüksége mert Ön, családtagja, barátja, rokona, ismerőse hajléktalanná vált, vagy ennek veszélye fenyegeti,
• ha a környezetében élő fedél nélkül élő ember a szokásaitól eltérően viselkedik (nem kelt fel mikor szokott, egész nap fekszik),

 

Kérjük, amennyiben telefonál, az alábbiak szerint tegye meg a bejelentést:


1. Helyszín? (pontos cím, ennek hiányában a helyszín megközelíthetősége)
2. Mit tapasztalt? (földön fekszik, nem a megszokott módon viselkedik, erős fájdalomra panaszkodik stb.)
3. A bejelentett személy neme, kb. kora, amennyiben Önnek tudomása van róla, esetleg neve.
4. Ha megszólította a hajléktalan embert, kérjük, kérdezze meg, milyen segítségre van szüksége!
5. Amennyiben a helyszínen tud maradni, vagy vállalja, hogy a helyszín felkutatásában további információkat ad munkatársaink számára, az Ön neve és telefonszáma. (szükség lehet visszahívására, ha nehezen, vagy nem találjuk meg a helyszínt)
6. Kérjük, várjon a diszpécser esetleges kérdéseire (az információk pontosítása érdekében fontos), és csak ezután tegye le a telefonkagylót!

  

 
Milyen esetekben hívhatunk mentőt mentés céljából?
 
Minden esetben, amikor a beteg azonnali egészségügyi ellátásra szorul:
  • ha életveszély, vagy annak gyanúja áll fenn (eszméletlen állapot, bármilyen eredetű súlyos vérzés, stb.);
  • baleset, sérülés, bármilyen eredetű mérgezés esetén;
  • megindult szülés, illetve a fennálló terhesség alatt bekövetkező rendellenesség miatt;
  • ha erős fájdalom, vagy más riasztó panasz, illetve tünet észlelhető (pl. fulladásérzés, nehézlégzés, végtagbénulás, stb.);
  • ha olyan magatartászavart észlelünk, mely során a beteg saját maga, vagy mások életét veszélyezteti.
 
A mentők hívószáma az ország egész területén (minden vezetékes és mobil telefonról): 104
 


TÁJÉKOZTATÓ A REGIONÁLIS DISZPÉCSERSZOLGÁLATOK ELÉRHETŐSÉGÉRŐL



Intézmény
Ellátási terület
Telefonszám
Menhely Alapítvány Diszpécser Szolgálat

Budapest
Budapest, Pest megye

 

1/338-41-86/1

(Budapesten belül a pesti utcai bejelentések fogadása)

Magyar Máltai Szeretetszolgálat
(Budai alközpont)

Budapest
Buda
1/338-41-86/2
(Budapesten belül a budai utcai bejelentések fogadása)
Utcai Szociális Segítők Egyesülete
Közép –Dunántúli Regionális Diszpécser Szolgálat

Tatabánya
Fejér,Komárom-Esztergom,Veszprém megye

34/511-028

Skype Me™!

Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete
Regionális Diszpécser Szolgálat

Zalaegerszeg
Győr-Moson-Sopron, Vas,Zala megye

92/323-000

Skype Me™!

Támasz Alapítvány
Dél-Dunántúli

Regionális Diszpécser Szolgálat

Pécs
Baranya, Somogy, Tolna megye

72/233-169

Skype Me™!

Magyar Vöröskereszt
Észak-Magyarországi Regionális Diszpécser Szolgálat

Miskolc
Borsod-Abaúj-Zemplén,Heves, Nógrád megye

2012.01.01. -én megszünt
Periféria Egyesület
Észak-Alföldi Regionális Diszpécser Szolgálat

Nyíregyháza
Hajdú-Bihar,Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

42/504-618

Skype Me™!

Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Dél-AlföldiRegionális Diszpécser Szolgálat

Kecskemét
Bács-Kiskun, Csongrád,Békés megye

76/485-582

Skype Me™!

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr894955531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.