Régen minden sokkal jobb volt! - kivéve az internet, ugye. De komolyra fordítva a szót, hogyan lehet, hogy száz évvel ezelőtt lerakott macskakő még bírja, pár éve (se) rakott meg nem? És akkor még nem is említettük a rómaiak által itt hagyott dolgokat...

Szeretnék felhőtlenül örülni!


Szeretnék felhőtlenül örülni. De nem tudok. Pedig szemlátomást megújulunk, alakulunk. Az ablakunkból vagy az utcát járva, napról napra követem az eseményeket. A Palotanegyed szépül, egyre hangulatosabb. Akkor miért az elégedetlenkedés? - teszi fel a kisördög bennem a kérdést. Mert ugyanezzel az erővel még szebb is lehetne, netán tartósabb. A múlt évben, mindnyájunk örömére átadott, felújított Mária utca kis kockakövei már lazulnak, potyognak. Ennyi? Egy év sem kellett és máris a Reviczky - Ötpacsirta - Pollack sorsára jut? Pedig reméltük, hogy nem. Hogy itt más lesz, tartósabb...

A készülő Horánszky utca, ha így marad, igazi turistalátványosság lesz: a járda közepére kerültek a vízcsapok. Hm. Igazán érdekes, egyedülálló megoldás. Az igazság az, hogy a vízcsapok helye, valójában nem változott. Csak a járda lett szélesebb. Így, ami eddig a szélén volt, az most a közepére került. A Vízművek szerint a csapok jó állapotban vannak, így azok cseréje, áthelyezése nem indokolt. A kivitelezésért felelős RÉV8 pedig ezt minden további nélkül elfogadja. Hogy ez így abnormális? Na és! Akárcsak az, hogy a kövezés magasságát nem sikerült összhangba hozni a Krúdy utcáéval. Én még emlékszem arra, amikor a Nyugati téri felüljáró (akkor Marx térre hallgatott) két irányból indított építésénél jó néhány centi szintbeli különbség akadt.

Vagy itt van a H13 becenévre keresztelt átalakuló, megújuló (szívesen írnám: szépülő, de ez itt sajnos nem alkalmazható) műemlék épület. A mellette található Vörösmarty Gimnázium felújítását is érdeklődéssel szemléltük és öröm volt látni, ahogy a lebomló állványzat alól fokozatosan felsejlett, előtűnt a pazarul és ízlésesen felújított, stukkóiban kiegészített, harmonikus színekre festett homlokzat. Az egész utca, az egész negyed örült. Végre, már nagyon időszerű volt. De megérte várni, most igazán mívesre sikeredett. Ilyen és hasonló megjegyzéseket lehetett akkortájt errefelé hallani. Aztán kezdetét vette a H13 felújítása. Hihetetlennek tűnt, hogy a szűkre szabott határidőt lehet tartani, hogy ennyi szakmunkás, gép, anyag mozgatása pontosan, menetrend szerint megoldható. Mintha nem is idehaza lennénk! Ment minden, mint a karikacsapás. És a környéken lakók, idelátogatók szurkoltak, örültek a szervezetten folyó munkának. Néha morogtak a hajnali zajok, kopácsolás, por miatt, de alapjában szimpátiával kísérték az építkezést. És eljött a NAGY NAP. A lepel itt is lehullott! És láss csodát ... vagy inkább ne! Szeretném feledni azt a pillanatot: a gyönyörűen felújított épület, a kiegészített, újrafaragott stukkók, oromzat, minden, a míves kapualj, az eresz alatti gyönyörű virágfüzér, szóval minden-minden (kivéve az erkély újonnan kialakított oszlop-korlátját) egy, leginkább a barna mártáshoz hasonló színnel (hogy udvariasan fogalmazzak) lett leöntve. Mi meg arcul öntve. Egy pillanat alatt. Aki erre járt megdermedt. Nem hitt a szemének. Reméltük, hogy tévedés. Reméltük, hogy a szomszédos gimnáziumhoz hasonlóan - ha már ilyen rondasággal kell együtt élnünk - legalább a szép kőfaragások, oromzati díszek valami más színnel kerülnek kiemelésre. Hát nem. egységes sötétbarna szörnyűség. Állítólag a műemlékesek... Még jó, hogy van kire mutogatni. De hol van a józan ész? Mindenki lája, hogy ez így nem szép, nem ideillő (ilyen színt én még budapesti házon nem láttam), idegen. A gyönyörűséges oromzati minták alig kivehetőek, elsikkadnak, beleolvadnak a ház falába. Az amúgy izgalmas olajzöldre(?) lefestett nyílászárók színe is alig látszik a nagy sötét masszában. Ez feltűnhetett másnak is, mert most mintha valami fehér átmázolással kísérleteznének...


Hát ezért nem tudok felhőtlenül örülni. Sok minden történik, szépülünk, csak azok a kis(?) szeplők ne lennének mindig ott!


dr. Sipka Júlia

  via

Bizony, ez egy nagyon jó összefoglalása a dolgoknak. Hogy mennyire, az alábbi képeken látszik is. Magyarázat biztosan lesz rá (elmúltnyolcév), megoldás nem. 

Ehh, mondja most magában kocsismáté, doktor, ezeknek semmi sem jó, mindent csak kritizálni tudnak. Most majd megint adhatok ki egy sajtónyilatkozatot...

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr314598312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Azért a mai dolgok hibáztatásában ne emlegessük már fel a régmúltat, pláne ne az ókori Róma útjait... hol maradtak volna meg ugyanúgy a kövei, ha mai méretű terhelés érné? Vegyük először a több száz kilós autókat, melyek a nap 24 órájában róják ezeket az új utakat, a régi római is széttörne alattuk.
Persze ettől függetlenül még hibáztathatók a mai kivitelezők, de a 2000 évvel ezelőtti dolgokat belekeverni felesleges.
A"régmúltban" megfelelő technológiát alkalmaztak; a bazalt macskakövet bitumennel fugázták ki, így az útfelület több évtizedet is kibírt nagy terhelés mellett is.
A könnyűbeton járda- és útfelület burkolatnál pedig cementes fugázást illene csinálni, és megfelelő beton aljzatot a laza, homokos szárazbeton helyett. Ilyen technológia mellett még a nyaralóm autóbeállójának burkolata is pár év alatt tönkremenne.
@Vasárnapi húsleves: a különbség az, hogy akkor volt rabszolga aki megcsinálja, ha nem csinálja, akkor van helyette másik
@Vasárnapi húsleves:
Azért a Via Appia, és a Colosseum körüli utak ma is használhatóak, viszont az Ötpacsirta utcában a járdák mentek tönkre, amelyeken csak gyalogosok jártak.
A Horánszky utca 13.sz.ház ezen kívül megérdemelne egy emléktáblát is, mint Szendrey Júlia; Petőfí Zoltánka; és Krúdy Gyula egykori lakóhelye.
a drámai felvezetés után félve nyitottam meg a képet... de szeriontem teljesen rendben van a homlokzat színe, főleg ha eredetileg is ilyen volt.

mondjuk a fotók kicsit fakók, élőben lehet, hogy felkavaróbb.
Hát nem tudom, én egyáltalán nem nevezném ezeket "kis" szeplőknek. Azt kellene tudatosítani a fejekben, hogy az ilyesmi egészen pontosan ugyanolyan, mint egy kőkemény üzleti szerződés. Azzal, hogy elmentünk és Kocsisra szavaztunk, közvetve pénzt adtunk neki és megbíztuk, hogy a lehető legjobb módon végezze a dolgát (az egész önkormányzat). Márpedig az a bizonyos 2 hét alatt kilazult ötpacsírtás kockakő lehet, hogy utcai zavargásokra ideális, de másra nem jó. Vagy akkor használjuk arra?
Én is a környék nagy rajongója, féltője vagyok. 28 évig éltem ott, sőt, a Vörösmarty Gimnáziumba jártam anno. Az 1970-es évek elején, az iskola centenáriuma okán újították fel utoljára a homlokzatot, és az a rózsaszínes külső nem volt valami jó ötlet, így itt volt az ideje a megszépítésnek, ami jól sikerült! Nekem nincs olyan lesújtó véleményem a szomszédos épület színéről. Látni kellene a valóságban, majd ha elkészül a burkolat elsétálok arra. A kövezést pedig úgy kell tervezni, kivitelezni, hogy bírja a terhelést az időjárási szélsőségeket is. Nincs arra semmilyen mentség, hogy ilyen rövid idő alatt elkezd tönkre menni. Azonnal kellene javítani!
Nem tudom, miért erőltetik ennyire a macskakövet! Szerintem sokkal egyszerűbb és esztétikusabb lett volna, ha azzal a burkolattal fedik be a parkoló részt is, amit az autóúthoz használtak.

Ez azon a képen van, amelyiken látszik a facsemete is.
A vízcsapok, a kövezés valóban barmolások, de a barna házzal szerintem semmi baj nincs. Nagyobb baj lenne, ha az oszlopokat más színnel emelnék ki. Azt nem tudom, mit változtatna egy másik egységes szín. Nem kell utálni a barnát.
@innersa: hat azert azt nem mondanam, nezd meg a budai varban minden evben felszedik es ujra lerakjak a macskakoveket, mert 1 ev alatt elmozognak, megsullyednek stb. pedig ott meg olyan nagy terheles sincs rajta, level elegeg korlatozott a bejutas, teherjarmuvet meg csak nagyritkan engednek be.
@Vasárnapi húsleves: "Vegyük először a több száz kilós autókat, melyek a nap 24 órájában róják ezeket az új utakat"

Szia,
ha megnézed a képeket, ott azért olyan helyeken jött föl a kövezet (konkrétan a járdával határos útszélen), ami szinte egyáltalán nem kap terhelést...

bio
amióta megy ez a díszkövezés, macskakövezés, azóta csetlik-botlik az ember a belvárosban vagy a 4cm fugahézag , vagy az elmozdult kockakő, vagy a bazinagy térkövek sarkainak letöredezése miatt. Sokkal gányoltabb így a látvány, mint egy sima leaszfaltozott járdán,ahol le lehet slagolni a szemetet leseperni reggelente, tisztán tartani. A Dohány u járda végig girbegurba,szétrázza sztem a babakocsit is - simán homokba kalapálták le.
@Jenya: Így van, a Dohány utca új burkolata borzalmas egy babakocsi számára. De ugyanez van a pl. Reviczky utcánál is: araszolva lehet keresztezni, hogy ne rázza szét a babát vagy a kocsit.
A "normális" kövezés (pl. a Kiskörút, vagy a posztban említett palotanegyedi járdák ilyenek) egyébként jobban mutat, mint az aszfalt, és jól is járható, de a macsakakő babakocsival járhatatlan. Néha még gyalog is, mégis előszeretettel használják a vegyes forgalmú útszakaszokon.
-aszfalt rajongóknak ott a bródy, járdával egyetemben.
-ház még nincs kész. lakóépületből középület lesz, esetleg a homlokzat színének köze van az új belső térszerkezethez?
-a kiselemes útburkolat világosabb, kevésbé melegszik
-hol vannak a mélyültetésű fák?
-a gimi bugyirózsaszín habos betétjei ütnek el az utcára jellemző színvilágtól. érdemes feltekinteni a párkány környékére, ott szép halványszürke színnel festették le a tagozatokat
-műszaki hibákat hol lehet bejelenteni? jó lenne "JÓKARBAN" tartani az elkészült burkolatokat, utcákat
-a Mária utca garanciális időszakban van még. miért nem javítják azonnal a hibákat?
engem jobban zavar - még mindig - a Bródy 19. rikító, harsogó sárgája.
ott is mindent lekentek ezzel a borzasztó színnel, + egy-két elemet szürkével.
ha egy kicsit lágyabb, fáradtabb sárgát használtak volna, nem is lenne vele baj.
de így egyszerűen ordenáré lett a végeredmény. főleg, hogy ott van a közelében két épület is, amit sikerült kellemes, meleg földszínre (terrakottára) festeni, ami szerintem senki szemét nem szúrja..

még a kockakővel kapcsolatban: a Bródy-Puskin kereszteződésnél lassan 6-8 cm mély, ujjnyi széles hézagok vannak a kövek között. én nem járok magassarkúban, de kíváncsi lennék, hogyan lehet ott átjutni ezekben a lábbelikben (vagy akár versenybringával)? épp átmennél a kereszteződésen, beszorul a sarok, jön az autó, nem lassít...
szóval, veszélyes szerintem, még sima cipőben is.

a szürke díszkővel nincs gond, ha rendesen lerakták, és még a víz is elfolyik a rések között, könnyebben járható, nem csúszik úgy, mint a ferde, lejtős aszfalt járda..