Amit talán megértettem, az a folyamat, hogy a rendszerváltás után a hajléktalanság esztétikai és közegészségügyi alapon lett rendvédelmi kérdés, holott társadalmunk szociális stigmája. Szakemberek bizonyára meg tudják nevezni azt a fordulópontot, ahol a politikai álláspont megváltozott, én csak józsefvárosi lakosként, szemlélőként szégyelltem magam az elmúlt időben. A kukázókból a Jófiúkat és a rendőröket elkerülendő megfigyelőhálózat hatékonyan működött, kiépült a rendszer, gyorsan igazodtak, hiszen a megélhetés a tét.

Belém égett a kép, amikor valamelyik reggel a munkahelyemre sietve nem álltam meg a Lujza utcában, amikor egy nem hajléktalan idős bácsin - aki kukázott- gyakorolt egy kis csoport rendőr. Azóta is sajnálom, hogy én sem voltam az a jó érzésű ember, aki megáll, és nem hagyja szó nélkül a történteket. Nem tudok azon változtatni, hogy az a bácsi ott és akkor egyedül maradt. Annak, örülök, hogy még áprilisban visszavonta a kukázást tiltó rendeletét a VIII. kerületi önkormányzat, amire állításuk szerint adminisztratív okokból volt szüksége Remek, bár megnyugtatóbb lett volna, ha az együttérzésre hivatkoznak és munkahelyeket teremtenek.

Az „életvitelszerű közterületen tartózkodást” szabálysértéssé nyilvánító törvény ellen tiltakozott kb. 30 ember ülősztrájkkal 2011. november 11-én a polgármester úr irodáját elfoglalva. E bejegyzésben ígértem, hogy nyomon követi a 8kerblog a fejleményeket. Mint Vojtonovszki Bálinttól megtudtam, a bíróság nem fogadta el érvelésüket, megbüntették a résztvevőket, a Koppány utcai ülősztrájkban is érintettek tízezer Ft bírságot kötelesek fizetni, a többiek figyelmeztetésben részesültek. Lehet, hogy támogató bulit szerveznek, hogy előteremtsék a szükséges összeget, vagy közmunkával váltják ki.

Programajánló- Üres lakások menete II.

2012. június 3-án vasárnap 13:30-tól II. János Pál pápa tér (volt Köztársaság tér)

A Város Mindenkié csoport 2012. június 3-án sétát szervez a VIII. kerületben, hogy felhívják a figyelmet a kihasználatlanul álló ingatlanokra. A séta során bemutatunk néhány üresen álló épületet és azt, hogyan lehetnének hasznosíthatóak szociális bérlakásként.

Az AVM szerint csak a VIII. kerületben kb. 500 önkormányzati lakás áll üresen, kihasználatlanul, melyekre az önkormányzat havonta 2.080.212 Ft-ot költ. Ezekben a lakásokban ma hajléktalan emberek lakhatnának, szerintük ez kézenfekvő.

Érzékenyítő cikk a hajléktalanokról, ajánlom számos kommentelőnek, még mielőtt hozzászólnának a bejegyzéshez.

Schádi Tamásnak is fizetnie kell, a bemutatkozását itt olvashatjátok.

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr794562191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tárgyi tévedés: a Jófiúk az őszi közterületi akcióban nem vettek részt. Ugyanis még nem voltak...

Viszont februárban 87 hajléktalant mentettek meg a kihűléstől, az általuk működtetett fullosan napok alatt berendezett 24 órás melegedőbe szállítva őket...

Mert akkor már voltak...