Pedig olyan szépen indult...Az akkor még  alpolgármesterhez bejutott a Kerékpáros Klub belvárosi szekciója, megmutattak egy tervet, hogyan lehet és kellene fejleszteni a kerületet kerékpáros vonalon - ami tetszetős volt Kocsis Máténak. Meg is szavaztak rá némi pénzt, majd a további munkát is vállalva (MK) várakozó álláspontra helyezkedtünk.

Igen ám, de jött a tavaly őszi választás, amikor akkora felhatalmazást kapott a Fidesz, hogy már nem kell betartania az ígéreteit, sőt, szórhatja a pénzt ahogy akarja.

Szóval most úgy néz ki, hogy nem lesznek bringatárolók belátható időn belül a kerületben, mert nincs rá keret. Ahol felújítás van, ott betervezik és létesítenek is, de az a 10 millió, amit félretettek tavaly erre a 26 helyszínre, már nem áll rendelkezésre. A többiről sincs szó, természetesen...

Naná, fontosabb dolgokra ment el a pénz: 5 milla a Ludovika fesztiválra, havi 1,25 a Kesztyűgyári Tanácsadó Testület, havi 20 az üresen álló önkormányzati ingatlanokra...és sorolhatnám még. Jó gazda módjára arra költ, amire az itt élőknek szükségük van. 

Vagy nem? 

Nézzünk már szét, mennyien kerekeznek nap mint nap! Nézzük meg, egy-egy hétköznap mennyi bringa van lekötve mindenfelé, kukákhoz, kerítéshez, oszlopokhoz. Milyen lenne, ha a döntéshozók néha kimerészkednének a Nép közé, részt vennének a Nemzet mindennapjaiban?

Észrevennék ezeket..?

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr872969409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hehe, kezdjük ott, hogyha a polgármesteri hivatalba mész bringával a bejárat melletti szemetest javasolják kikötési helynek.
Kedves Lesley!

És még meg vagy lepve? :). Egy politikus csak akkor hazudik, ha mozog a szája - Kocsis körzetvezető akkor is, ha írásban ígér bármit is. Meg aztán Józsefváros az ígéret földje volt a választási kampány idején. Apropó: hányszor hazudta/hazudták össze pl. a Teleki téri piac rendbetételének ígéretét? Vagy épp egy-egy zebrát a Karácsony Sándor - Magdolna, illetve az Illés - Práter - Kőris utcák kereszteződésébe; azzal, hogy megvan rá a költségvetési fedezet? Na igen, kellett a sosemvoltmeg forrás más finanszírozására... ott van erre például a Helyi Théma. Vagy épp az ámokfutó tanácsadó díjazása :)
@Frigyesmester:
Minnyáá gyün az igazi sok'k...,azaz a kicsit sem hazudós málé szabogabor,oszt mindenkit helyre igazít... :)
@Magaméry:

Kedves Magaméry!

Legalább tudjuk, hogy Kocsis körzetvezető van olyan öntelt, önmagasztaló, önimádó, és személyi kultuszt építő, hogy neki is van egy saját papagájkommandósa :) , aki szerintem ugyanolyan zseléagyú, mint a szíjÁrtó. Igaz, mindkettő közpénzből fizetve.

„Amúgy” érdeklődve olvastam a Józsefváros legutóbbi, XIX/11 számát. Az egy dolog, hogy „papíralapon” ritkán jut el oda, ahol lakom, legfeljebb akkor, hogy ha a közpénzből kiadott, valójában fideszista propagandakiadvánnyá silányított kerületi (körzetvezetőségi) újság épp kampánykiadvány (most a népszavazás kapcsán).

A 4. oldalon remek sztárfotó arról, hogy Kocsis körzetvezető épp szalagátvágásban van, mert két „aprócska”, de annál fontosabb útszakasz épp felújításra került. Persze (amilyen rosszindulatú vagyok a körzetvezetőségi kiber-papagájkommandósa szerint, ezért azt) gondolom a Horváth Mihály téren azért, mert zavarta a Corvin Sétányra autóval igyekvő plázajárókat a ramaty útburkolat. A Kálvária téren (és nem a Kálvin téren – ahogy a körzetvezetőségi sajtóban megjelent) a Dankó utca ezen szakaszának megújítása lehetséges, hogy vagy porhintés és parasztvakítás volt, vagy netán egy eddig be nem harangozott ingatlanprojekthez (ingatlanmutyi?) kapcsolódik? Ettől függeltenül örüljünk ennek a pozitívumnak is, amit az összesen 1.020. m2 útszakasz megújítása jelent.

Ettől függetlenül és ehhez kapcsolódva: ez a szabogabor papagájkommandós közpénzből fizetett, hivatásosan fideszista, navrachip vezérelten hülyéző bértollnok/bértrollnok egyszer kioktatott arról, hogy szerinte nem annyi a Bókay utca útburkolati cseréje, mint amennyire saccolta ama bizonyos videó készítője. Nos, a Józsefváros cikke szerint a két felújított szakasz összesen volt 1.020. m2, és került 22 millába. A Bókay utca az Üllői út és a Tömő utca között (max) 1.500 m2, a Tömő és a Práter utca között pedig (max) 1.000 m2. Vagyis: az előbbi adatok alapján az Üllői út – Tömő utca közötti (a Gyermekklinika szempontjából lényeges) szakasza 33 millába kerülne, a Tömő és a Práter utca közötti szakasza pedig 22 millába fájna. A 2011-es üvegzseb adatok szerint a fideszista Helyi Témának fizet a körzetvezetőség 44 hétre 14,8 millát, a Coveritas Kft-nek tanácsadásért 10 millát, Ludovika Fesztiválra összesen 10 millát. Aztán meg öngyújtókért+névjegytartókért bő 7 millát, Palotanegyedi Tudományfesztivál művészi tiszteletdíjára 10,1 millát, 3 ügyvédnek összesen 10,5 millát a polgármesternek történő tanácsadásért, ezen kívül dr. Bálint Tibornak évi 3,75 millát a polgármesternek történő jogi tanácsokért. Ugyanezért a Borsai Ügyvédi Irodának 20E Ft+ÁFA óránként, illetve még tanácsadásért évi 11,2 millát kaszál egy HGVB-Szabó Ügyvédi Iroda. És ott van a Harsányi Ügyvédi Iroda a maga évi 3 millás díjazásával. Forrás www.jozsefvaros.hu/dokumentumok/uvegzseb/folyamatos_kotelezettsegvallalasi_szerzodesek.pdf . És persze kérdés, hogy mik lehetnek eldugdosva az 5 milla alatti szerződésekbe.

Különben is: Kocsis körzetvezető épp nem ér rá a körzeti… elnézést: kerületi ügyekre. Most épp parlamenti bizottsági elnökként is támogatja azt a büntető-eljárásjogi törvényjavaslatot, mely szerint pl. a gyanúsítottnak az első kihallgatáson nincs joga ügyvédhez, illetve minden kontroll nélkül bárkit őrizetben tarthat a rendőrség/ügyészség/AVH/TEK/VÉSZ/NAV 5 napig, minden különösebb ok (valamint gyanúsítás, illetve annak közlése) nélkül – úgy, hogy az őrizetes a vele szemben eljáró rendvédelmiseken kívül senkivel sem kommunikálhat (ügyvéddel meg pláne nem). A gyöngyszem az ebben a náci jogszabály-javaslatsalátában az, hogy az ügyész dönti majd el, hogy melyik bíró és bíróság tárgyalja majd az ügyet, illetve a vádhatóság jelöli ki a kirendelt védőt. Magyarán: olyan büntetőeljárási szabályok lesznek, mint amilyenek voltak a náci Németországban, illetve a Szovjetunióban 30’as évektől a 70’es évek végéig – vagy Kambodzsában Pol-Pot idején. Van még kérdés, hogy miért is FideSS a FIDESZ?

Üdvözlettel: Frigyesmester
Két magányos, frusztrált lélek, ha egymásra talál, mily szép is...

Éljen az internet:)
@08.szabogabor: Kicsi fi(j)úú'ka...,
magának tényleg jó vastag bőr van a képén kedves kovacspisti'ke...,amúgy ki'a fax szólt most Nagykegyedhez...
@Frigyesmester:
Pirinyó aktualitásként,legutóbb a helyi képviselőtestület megszavazta azt az előterjesztést,hogy a továbbiakban két aljegyző(a jegyzőn kívűl)tevékenykedik józsefvárosban...,eccerű "spórolás",
tehát éves szinten közterheivel együtt
min évi 5-7 millióFt...,jaa mindezt közpénzből...!