Az előző írás folytatása érkezet meg - és ha minden igaz, születőben van a harmadik része is. Persze, ennyiből képtelenség megtudni, felfogni pár év történéseit, de azért valami fogalmunk alakul róla.
Szia Lesley!Először is a kerületi üres lakásokról és a /bér/lakásgazdálkodásról írottakkal kapcsolatos kommentekre reflektálnék néhány szóval.
Mindenek előtt szögezzük le, mi az, amit – a biztató elvárások dacára sem - tehetek meg. Az önkormányzattal és a Rév8 Zrt-vel kötött szerződéseink szerves részét képező, a Magdolna Program szociális városrehabilitációja tárgyában írott dolgozatainkat, eredeti formájában legalábbis, természetesen nem tehetem közzé, még akkor sem, ha a másik fél, ilyen avítt skrupulusokon, mint szerződési kötelmek és más hasonló léhaságok, már rég túltette magát.Az önkéntes jogkövetés elvét, mely vonatkozik az írott és íratlan formákra egyaránt, értve ezen a c i v i l/izált/ viselkedés és jóízlés normáit ugyanis, alapkövetelménynek tekintjük. Persze nem szószerinti formában, oldottabb stílusban és az adatvédelmi szempontokra is figyelve viszont publikálhatók a témakör lényegi, talán továbbgondolásra is érdemes vonatkozásai. Ígérem, meg is teszem ezt pontokba szedve a folytatásban, csak kérlek Benneteket, hogy egy kicsit még viseljetek el némi megvilágító elvi visszatekintést.
Ezért szeretnék még pár szóval néhány elméleti alapvetésre is kitérni, melyeket teoretikus elvontságuk miatt, nem viselt volna el az „üres lakások és bérlemény-nyilvántartás” címszó alatt közölt fejtegetéseim közege; - /és talán néhány olvasó sem/ – pedig a dolgok valódi megértéséhez mélyebbre kell ásnunk, ha csak nem akarjuk az egész csődtömeget a rendszerváltás és az irdatlan nehéz örökség terhét cipelő önkormányzat nyakába varrni; – és innentől akár búcsút is inthetnék kevésbé elszánt olvasóimnak.Az önkormányzati rendszer „felmenőjének” a szovjet típusú tanácsi rendszernek bölcsőjénél ugyanis, a most hatvanegy éves sztálini alkotmány és a kissé régebbi rendies, félfeudális Magyarország bábáskodott, /jog/történeti hagyományai között pedig, ott kísért a sokszázados ősiség törvényének és Werbőczy Tripartitumának a szelleme, de öntudatlanul, ám máig elevenen ható erővel, a nemesi kiváltságok rendies, évezredes intézménye is.
Az „újszülöttet” dajkái persze csak saját nyelvükre, az orwelli „new speak-re” oktathatták, melyben – egyebek mellett – „államosításnak” nevezték az azelőtt csak háborús körülmények között szokásos elorzást, elbitorlást, melyben csak annyi az új elem, hogy a nyelv volt hívatva fedezni- szolgálni az injuriális állapotok intézményesítését-legitimálását. (Állami elorzás persze azelőtt is volt, csak épp nem /ennyire/ „totálisan mozgósított” nyelvi apparátussal. A náci tébolytörvények pl. nem sokat „nyelvészkedtek”. FELKONCOLTATIK …! /ezért vagy azért/ olvashattuk ’negyvennégyben, minden utcasarkon, de a ’tizenkilences „veres farsangról” sem tudnánk sokkal jobbakat mondani. Mai utódaik pedig csak annyiban különböznek szülőiktől, hogy mára a végsőkig fejlesztették az orwelli „nyelvben bujdosást”.
Visszatérve „újszülöttünkre”, el kell mondanunk, hogy az előző /tanácsi/ rendszer működése során, a korábban többnyire magántulajdonban lévő, és a háziúr által /ma már elképzelhetetlen drákói szigorral/ rendbentartott állagot, hihetetlen rövid idő alatt leamortizálta. Ez a pusztulás, mely szinte háborús méretű károkat okozott az épített állagban, és felmérhetetlen-beláthatatlant a „szociálisnak” nevezett emberi élhetőségben, nem állt meg a rendszerváltáskor, a tanácsiból önkormányzativá avanzsált sajátos képződményben; – de ennek különféle kihatásait már taglaltam előző cikkemben. Na, erre mondták a régiek: „ebül szerzett jószág ebül vész el”. Értsük meg hát végre e roppant konglomerátummal reménytelenül birkózó, nem egyszer a csőd rémével kűzdő önkormányzatokat is, melyek máig nem tudják „kezelni”, azt a konokul kísértő érzést, hogy nem igazi gazdái a hajdan elorzott javaknak, mely érzés – hogy-hogynem de – áthatja az „önkormányzottakat” is.
Nem az önkormányzatnak tehát, hanem a rendszerváltás egyik legnagyobb mulasztásának róható fel ezért, hogy a közben felcseperedett „újszülöttet” nem váltotta meg az eredendő bűntől, melyben fogant,és elvakult, doktrinér liberalizmusában így méltó követője lett dicső elődjének, sőt arroganciában és tékozlásban messze fölül is múlta azt. (Talán nem érdektelen, ha megemlítem, néhány korabeli forrás és az egyik legkedvesebb adatközlőm, a szellemileg teljesen ép 101 éves Nimsz Lajosné – egykori házmester – egybehangzó közléseit, miszerint a ’48 előtti bérlakás-rendszerben /tehát még a háború után is egy darabig/ a társadalmi hierarchia minden rétege képviselve volt a nagypolgárságtól az ún. „alsó néprétegekig”. Nemcsak anyagi, de inkább mentális, sajátos életvitel-szokásrendszerbeli, többnyire életre szóló választás is volt a bérlői létforma. S bár a szociális biztonság igényrendszere és garanciái teljesen mások voltak akkor, mint manapság, mégis a korabeli társadalmi berendezkedéssel adekvát, kiforrott törvényi garanciák és kiterjedt, megbízható biztosítási szisztéma övezte a rendszert. Nyugaton, de a némileg „nyugatos”, posztszocialista államokban is, ez a szisztéma a korszerű igényekhez adaptálva máig zavartalanul működik. (Lásd – többek között – a lengyel önkormányzati reform sikerét,de vehetjük a szlovén példát is. Egyébként megkockáztatnánk: muszáj nekünk mindenben a hátsó-üzbegisztáni példát követni?)Szemléleti okok is közrejátszanak tehát abban, hogy ezzel szemben nálunk partikuláris, társadalmi presztízsét tekintve kétséges, épp ezért közjogilag és szociálisan kiáltó ellentmondásoktól terhes a ma létező struktúra.Ezért a mindkét fél számára egyre több gyúanyagot felhalmozó képződmény, valóban megérett a változásra.
Mi, civilek, néha tompuló hittel ugyan, de azt reméljük, hogy ez a változás az elhívatott, hozzáértő felek „okos gyülekezetében”, széleskörű bevonással történik majd meg. Nem szeretnénk ostorozni itt azokat, akik ennek a változásnak mindenre elszánt kerékkötői. Ezt éles szavakkal megtettük előző cikkünkben és annak mellékleteiben.
Ám sokan – főleg a „négyházból” és környékéről, előző dolgozatunk miatt elégedetlenségüknek adtak hangot, mondván, hogy a Magdolna Program „szociális városrehabilitációnak” nevezett „modellkísérletének” ún. szociális hiányosságai mellett nem mutattam rá eléggé az épületfelújításiakra. Ezzel kapcsolatban emlékeztetnék a többször is /hiába/ benyújtott terjedelmes hibalistára, melyben szerepel többek között a szabványos hófogó nélküli, beázások verte tetőzet, a dróton fityegő villanykapcsolók, a bűzlő folyosói vécék, melyek felszámolásában civilizációs minimumként egyeztünk meg, anno, de sorolhatnám a félbehagyott, hőhidakat képező falszigetelést, /kár is volt elkezdeni/ a negyedszerre /!/ is minduntalan feljövő, elsőre csatornázás nélkül kialakított udvar-kövezeti burkolást stb. A négy ház hibalistájáról szóló beszámolót – melyet a Ti jelentéseitek alapján írtam meg, kedves bérlőtársak, - Nektek is eljuttattam; - azóta még a falrahányt borsó is rég lefolyt a kanálisba… Ezzel kapcsolatban csak azt mondhatjuk, hogy a Program koordinátorai és kivitelezői tanulhattak volna egy keveset a régi mesterektől. Azoktól, akikről ők azt állítják, hogy hanyagul alapozták és szigetelték az épületet, azért vizesedik. Holott a folyamatos karbantartást élvező korabeli épületek, még ma is épségben dacolnak az idővel, és hirdetik szilárdan a hajdani tisztes ipar makulátlan jóhírét.
Természetesen nem sírjuk vissza a régi világ vérlázító hűbéri viszonyait, sem az azt követő „létező szocializmus” lázálomvárát, ám azt mégse gondoltuk volna, hogy mai utódaik gyakorlatában, a két ádáz ellenség ennyire békésen egymásra talál.Az önkormányzat és a bérlők sajátos viszonyának jellemzésére egyébként jó példával szolgál, a Magdolna Program „bérlői bevonással” /is/ megbízott cégével a Rév8-cal kialakított immár ötéves kapcsolat története. Ez a kezdetben sem volt egészen felhőtlen, de az először inkább szívélyes-együttműködő, majd egyre bizalmatlanabb viszony, melyet a Rév vezetője, arra hivatkozva, hogy „felőröltük munkatársai idegeit”, érdemben két éve megszakított velünk, most oda vezetett, hogy a /befejezetlen/ Program napi ügyeivel sehová sem fordulhatunk. A vagyonkezelő, de az önkormányzati illetékesek is a Rév-hez irányítanak, akik viszont simán elzárkóznak az elérhetőség minden formájától. Visszatérve a Rév által vélelmezett „súlyos bérlői atrocitásokra”, minket is mélyen megrendített a „felőrölt idegzetű munkatársak” szomorú sorsa, akik talán maguk sem tehettek arról, hogy nyilván zaklatott állapotukban, egy konfliktus során, hamis tanúzásra akarták ellenünk rábírni az erre legalkalmasabbnak vélt lakót, aki – miért, miért nem - ezt később írásban is elismerte. A csalódott munkatársakat és hű szövetségesüket, sajnos mi sem vigasztalhattuk mással, mint a régi angol mondással: „ha tengeribeteg vagy, inkább csősznek állj, semmint matróznak”. /Minden szavam dokumentált írásos anyagon alapszik/.Az egész furcsa kapcsolattörténet „fejlődését” pedig, a felejthetetlen Piszkos Frednek a cápákkal való meghitt viszonyához tudnám leginkább hasonlítani. A krónikás szerint a két „fél”, kezdetben – érezvén természetük eredendő rokonságát – vonzódott egymáshoz, ám később, kissé jobban megismerve egymást, a vérengző fenevadak valahányszor meglátták feltűnni az öreget a hajó tatján, szemükben mély megvetéssel, búsan legyintettek, és csüggedten odébbálltak.
Hogy elmés példánkban ki a Piszkos Fred és ki a cápa, nos annak megítélését inkább Rátok bíznám; - erről engem a továbbiakban hiába is kérdeznétek…Budaházy Gusztávnegyhaz@freemail.huBudapest, 2010. október. 20.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr482393668
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek