Mivel az önki változatlanul nem vette a fáradtságot, Attila a Somogyi Béla utcából kézbevette a dolgokat: létrát vitt ki, szerszámokat, és nekiállt megszerelni a hintát. Kiderült, nem megfelelően volt feltéve, egy óriási anya fogta felül, ami alatt nem volt alátét, így szép lassan - vagy éppenséggel hirtelen - átvágta magát a gerendán.

Könnyen lehetett volna baleset is belőle - egy kivizsgálást megérne, megfelel-e ez így a szabályoknak, ki a felelős érte, hogy mégis így vették át. EU konform játszótér, nesze neked! A másik hinta is érdekes buher-megoldással van rögzítve...

Attila viszont elment szépen a vasboltba, és a vett óriási alátétet. Csavarlazítóval szépen befújta, majd visszacsavarozta. Hurrá és éljen, csak vannak erre fizetett emberek, többek között ott vannak a közfoglalkoztatottak is. 

Nem sokáig örülhettek azonban a gyerkőcök a visszaszerelt hintának, Attila egy óra múlva már hívott is, hogy a hinta eltünt, úgy ahogy volt. Persze, mert közben kérdést tettem fel a Hivatalnak, kinek lenne a dolga megszüntetni ezt az állapotot - és meg is szüntették. 

Szerelés közben azért azt néztük, hogy a felső, tartó gerenda sem bírja már sokáig, a karbantartás teljes hiánya látszik rajta, át van ázva, elkorhadt - egy csere arra is ráférne. Remélem, nem várják meg, amíg az is leszakad...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr272352193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Na látod lezli! Elég lenne, ha egy vonalon kevernél. Vagy mondjuk hisztike helyett megcsináltad volna te magad. Gondolom, ha ilyen komoly "oknyomozásokra" van időd, akkor szerelni is. Csak gondolom, a munka nem megy, fikázni igen.
Amit te buherának hívsz az az egyetlen jó megoldás és fogas alátétnek hívják. A lényege, hogy a megfelelô méretû és alakú (tehát négyzet nem pedig kör) alátét a sarki fogaival beleül a fába megakadályozva az alátét elmozdulását. Azért négyszög és nem kör, mert a négyzet nyomatéklevezetése a körénel sokkal jobb. Magyarul az a kerek, Attila szaki (respect neki mert legalább nekiállt a dolognak)- féle alátét egyfelôl folyamatosan mozogna oldali másfelôl idôvel mélységi irányba is. Aztán Isten ostora aka Leslie lesújthatna megint mikor egy gyerkôc hintástul a seggére esik, lám a köralakú buhera-alátét szépen átmarta magát a gerendán. Én igazán egy kritikus csákó vagyok, de a sok az sok. A síró-rívó, "tényfeltáró" tákolmányaid helyett foglalkozhatnál valós problémákkal is, hehe mi lesz a következô netán a galambszarprobléma? Ha nem lennék helybeli már rég be se néznék hozzád. Szedd már össze magad, mert a blogod olvasása lassan idôpocsékolássá válik.. Ezt építô kritikának szántam, nehogy a Dunába ugorj bánatodban. Amúgy szúrom a blogodat :)
@sotaki: fikázni mindig könnyebb, tudod..
@sandor68: örömmel veszem a kiegészítést, hiszen nem értek ehhez (sem) :). A kritikát is örömmel veszem, bár nem teljesen értem, mire gondolsz valós problémák alatt? Mi a valós, mi az, amivel foglalkozni kellene? Nem lehetek mindenhol ott, és nem láthatok mindent - de számítok minden olvasóra. Ha valami elkerüli a figyelmem, levelet szoktak küldeni, leírva a dolgot, vagy csak a tippet.
@sotaki:
Fikázni úgylátom TE fikázol.
Vagy tévedek és az a napi munkád, hogy mások által összetört padok léceit cserélgeted nap mint nap?
Vagy a mások által, a kukától pár lépésre elhajigált szemetet szeded össze?
Egyáltalán hajlandó volnál ilyen munkára, mint ami a topicban is van?
Ha a fentiekre NEM a válasz, maradj csöndben!