Zebrán átjutás

Címkék: vélemény civil utca zebra

2010.09.17. 21:03

 Van ez az igen arcpirító, 12 másodpercet adó zebra a Rákóczi-Síp sarkán, 2x3 sáv, 18 méter. Van aztán a gyalog, aki lehet 3-99 éves között, korának megfelelő haladási sebeséggel. Ugye tudjuk, hogy egy 5 éves nem tud olyan gyorsan menni, mint egy 15 éves, illetve a 60+ korosztály is lemarad a fiatalok mögött..?

Igen a válasz? Naná, ezt mindenki tudja, látja, tapasztalja. Az említett kereszteződésben az autósok naponta látják, és nem átallják időnként dudaszóval nógatni a lassabb puhatestűt. 

De ez lenne a kisebb baj. Tavaly már egyszer volt egy figyelemfelhívó akció, ahová az RTL kihívta a főváros illetékes elvtársát szakemberét. Mindenki megdöbbenésére azt tudta nyilatkozni ez a drága ember, hogy minden rendben, a szabályoknak megfelelően van kialakítva - és nem is változott az elmúlt egy évben semmi. 

Most ismét felvonultak a zebrához - de most már csatlakozott hozzájuk két kerekesszékes srác is, nyomatékot adni. Idén már nem volt annyi kamera, a televíziós stábok is belenyugodtak a helyzetbe, egy maréknyi fecske sem csinál nyarat...

 

A maréknyi lelkes ember több arra járó bevonásával összesen 12 alkalommal futott át a 12 másodperces visszaszámlálás alatt. A végén eredményhirdetés volt ismét, a győztes képes volt ennyi idő alatt oda-vissza megtenni a távot. Na ja, talán ha 20 éves volt...

Most is szemtanúi voltunk ugyanakkor a türelmetlen autósoknak, és a lassabb átkelőknek - ők rendre pirosban érték el a túloldalt. Sokan mondták is, minden nap egy vesszőfutás ez az átkelés.

Tenni kellene valamit - tették hozzá. 

Ahogy ismerjük a hazai hozzáállást, amíg vér nem folyik, minden marad a régiben. Meg kell várnunk az emberáldozatot?

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr582303555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Én vállalom az emberáldozat bemutatását, ha odaterelitek az illetékes szakembert megint :)
Ha már nyócker, hasonló idő állrendelkezésre az Üllői úton a Leonardo da Vinci sarkánál. Tudom, ott laktam :)

Fiatal vagyok, hosszú lábakkal, gyors járással, de hiába voltam csak az út közepén, máris villogni kezdett a lámpa.
Lehetne mesélni a rossz, a vacak, az idióta, az értelmetlen lámpabeállításokról - akár gyalogosként, akár autósként. Jó példa a Leonardo - Üllői kereszteződése is; de ott van a Rákóczi-Luther-Szövetség csomópont Rákóczi úton átmenő zebrája; ott is hasonló szintidőt kell futni. Kíváncsi leszek, hogy az Üllői-Nagykörút kereszteződésébe felfestett zebrákon milyen lesz az átjutás. Autós szemmel a Diószegi-Elnök-Orczy út kereszteződésében lévő jelzőlámpa a csúcs - a Diószegiről kivezető sávnál a zöld jelzés mindössze három másodpercig van, utána egy (!) másodperces sárga. Vagy például az Orczy tér: a Baross utcából jövő autóknak MÁR szabad jelzése van, mikor a Baross tér felől jövő villamosnak MÉG szabad jelzése van!

De például a Teleki téren a Népszínház-Kun-Karácsony Sándor-Erdélyi utca csomópontban nincs jelzőlámpa. Itt ha átkel egy gyalogos, vagy a Népszínház utcát keresztezve akar átmenni egy autós, minimum háromfelé kell körülnéznie, és abból egyszer majd a háta mögé (!). De Kocsis körzetvezető úgy látja, hogy ide pazarlás lenne jelzőlámpás csomópont. Én viszont Kocsis körzetvezetőt kergetném át egyszer-kétszer, lehetőleg minden irányból minden irányba átkelve ezen a csomóponton... hogy tapasztalja meg a saját bőrén - mind gyalogosként, mint autósként, hogy milyen itt átjutni.