Megérkezett

Címkék: metró

2010.01.26. 17:06

 A metróalagutat fúró pajzs párja is, most már van összeköttetés a Kálvin térrel a föld alatt is. Próbáltunk végigmenni, de egy szemfüles mérnök elcsípett, viszont cserébe - hogy nem megyünk végig - egy rakás technikai információt osztott meg velünk.

Szóval reggel 9:40-re beszéltünk meg találkozót a DBR emberével - akivel végül is nem találkoztunk - hiszen akkora tömeg volt, mint a legutóbbi lentjártamkor, legalább. A megbeszélés alapján még 2-3 embert vihettem, így jött a 8kerTv - estére talán lesz mozgókép is.

A fagyos időben ott tömörültönk a metrógödröt körülvevő palánk bejáratánál, és egyre csak újabb és újabb csoportok jöttek - de lemenni nem lehetett még. Vártuk, mikor vesznek lajstromba, ehelyett megérkezett Zsófi, aki egy asztal mellől villámgyorsan szétosztotta a munkavédelmi sisakokat, és megindult mindenki lefelé. Gyakorlatilag lehettünk volna terroristák is, fejenként két kiló plasztikkal...

A hideg miatt siettünk a mélybe, hátha lent melegebb van, de mivel nyitott az állomás felül, nem volt az. Viszont, a jófej munkások gondoltak a látogatókra, nyílt lángon forrt a tea és a bor. A kisebb edényben van a tea, azt nem tudom, milyen volt, de a borhoz visszatértem...úgy egy tucatszor, az nagyon finom volt. Érezni lehetett, maguknak is csinálták - talán ez a munkavédelmi italuk?

Kb. 10 órakor elindult a fúrópajzs, hogy megtegye a maradék pár centit, és ünnepélyesen átüsse az elé húzott betonfalat. Hosszú percek voltak, mindenki helyezkedett, hogy jobb rálátása legyen a bomlásra. Én a kezem melegítettem a pohár forralt borral, így majdnem lemaradtam a nagy bummról - ráadásul adatokat is mondtak közben. Ilyeneket: az a marótárcsa, ami kaparja a földet, 54 tonnás szerkezet, amin többféle fejtőszerszám van - a puhább és a keményebb közetekre egyaránt -, ezt 8 gigantikus motor hajtja meg, mintegy 4 000 kNm forgatónyomatékot képes előállítani, mindkét irányba tudják forgatni a tárcsát. Egy 8-10 perc kellett neki, amíg átrágta magát.

A tömeg meredten bámulta a beton falat, amin egyre nagyobb repedés jelent meg, futott végig körben, kisebb darabok váltak le, majd az egész egy kör alakban leesett óriási robajjal és még nagyobb porral. A portól menekülők között megjegyezték, hogy biztosan előre megvolt a repedés, hogy ilyen látványos legyen...

A por elült, és látni lehetett a fényt a fúrófej mögött - még forgott egy darabig, az elejét betolta, aztán leállították. A résen átbújt a kezelő, akinek gratuláltak, pezsgőt vittek pár üveggel, aztán a tömeg megrohamozta a másik pajzsot.

Az már két hete itt áll, várta a párját, pihennek két hetet, majd elindulnak a 450 méterre lévő Köztársaság téri állomásra. A tömeg miatt várni kellett, szűk helyeken lehetett csak bejárni, viszont bőven volt még forralt bor! Amint lehetett, elindultunk, benéztünk mindenhová, és azt terveztük, átlógunk a Kálvin térig - de nem jött össze. Cserébe megtudtuk, hogy egyből építik ki az alagutat, és kvázi a már kiépített betongyűrűbe kapaszkodva tolja magát előre. 112 méter hosszú, az elején van egy kezelőfülke és egy pihenőszoba - vicces képekkel, persze.

Ha késve is, de azért halad. Az egyéb részletekbe a metróról most nem mennék bele, azt úgy is ismeri mindenki. 

A képek fotógép hiányában telefonnal készültek - ráadásul a hideg és a bor együttes hatására egy jelentős részük nagyon nem lett jó, így a kukában végezte. De majd a film!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr721704177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.