A kerület összes újságja beszámolt arról, hogy az önkormányzat illetékes hatóságai működési engedélyt adtak ki egy szexboltra a Corvin közben. A képviselőtestületi ülésen többen felszólaltak, nehezményezve a hely szellemének nem megfelelő profillal működő üzletet. A bolt az Üllői út 40-ben nyitna (vagy Corvin köz 1), és nem rakhatna a kirakatba semmit a bent kínált portékából. A felújítás zajlik, most voltam megnézni a helyet, és meg is kérdeztem az egyik munkást, aki elmondta, hogy fehérnemű üzlet nyílik majd. Szex-boltról ők nem tudnak. 

Bár a jegyző szerint minden engedélynek, szabálynak megfelelt a kérelmező, mégis újra fogják vizsgálni azokat. Kaiser József szorgalmazta, hogy mérjék le újra a Práter utcai általános iskolától a távolságot, hátha nincs meg a szükséges 200 méter. Gotthard Gábor azt szeretné, hogy  - bár ha mindenben meg is felel a jogszabályi követménynek - a képviselők dönthessenek arról, hol, milyen bolt vagy üzlet nyílhat. Naná! Aztán azt is megmondják, mit egyek reggelire, mikor vegyek levegőt, mert ők a mi választott képviselőink, akik mindent jobban tudnak, mint a nép egyszerű gyermeke. Még a jogszabályoknál is jobban. Azt akarják, hogy ki lehessen kerülni a jogszabályt. Megy ez nekik, rendesen, nézzük csak meg a pártfinanszírozást vagy a képviselői juttatásokat.

Nézzünk pár számot a szexiparról:

  • Pornóra másodpercenként több mint 3000 dollárt költ a világ.
  • Minden másodpercben több mint 28 ezren fognak éppen pornónézésbe.
  • Minden 39 percben új pornófilm kerül fel a világhálóra.
  • Kína pornóból származó bevétele 27,4 milliárd dollár.
  • Dél-Korea és Japán következik a sorban 25,73 és 19,98 milliárddal,
  • Az Egyesült Államok, némiképp lemaradva, 13,33 milliárdot könyvelhet el. Majd Ausztrália, Nagy Britannia, Olaszország, Kanada és a Fülöp-szigetek következnek 1 és 2 milliárd dollár közti bevételekkel.

Forrás

Ezek után nem értem. Ez az egyik legszegényebb kerület, tele van üres üzlettel, és csak bankok vagy játéktermek nyitnak. Az jobb, tisztelt képviselő urak? Azon nem akadnak ki, ha egymás hegyén-hátán nyílnak a pénzvivő, függőséget okozó klubok?

Kényelmetlen lenne például, amikor külföldi delegáció érkezik koszorúzni - írja a másik kerületi lap. A koszorúzást nem zavarja az árkád alól érkező penetráns bűz? Oda hugyoznak, szemetelnek évek óta! Az nem tűnik fel az erkölcsünkért és a kiemelt történelmi kegyhelyért aggódó képviselőknek?

Tessék szétnézni ott, beszédbe elegyedni a lakókkal, találkozni azokkal, akiket képviselnek, megkérdezni tőlük, mit tehetnek a helyzet felszámolásának érdekében. Tessék összeülni és kitalálni, mi legyen a sok üres üzlettel, a hozzájuk tartozó koszos, teleragasztott kirakattal. Milyen intézkedést kellene hozni, hogy újra benépesítsék a boltok a József körutat is? Ezek nem jutnak eszükbe?

 

Az újra és újra rendbetett Mátyás téren működik a Kesztyűgyár Közösségi Ház, a lakosság szolgálatában. Decemberben már szerveztek egy ilyen cserebere napot, és a nagy sikerre való tekintettel újra megrendezik. Menjetek el, csereberéljetek!

Lakossági fórum

Címkék: fórum

2009.01.29. 23:58

A Zappa Caffé alsó szintjén rendezték meg a CaPE (Civilek A Palotanegyedért Egyesület) meghívásában az egyeztető fórumot, ahol a negyed közlekedésrendezési tervezését mutatták be. Szép, bonyolult szókapcsolatokat hallhattunk, a politikus már csak ilyen, fossa a szót, de nem mond semmit. A lényeget össze lehet foglalni 2-3 bővített mondatban - de ne szaladjunk előre!

Délután öt órai kezdésnek volt meghirdetve, viszont a Zappa pincéjét csak ötkor nyitották meg, nem lehetett lemenni. Addig az emberek lézengtek, várakoztak, nézelődtek. Mondjuk van is mit, a Zappa egy látogatást mindenképpen megér, olyan hangulata van ott az embernek, amit kár kihagyni. A pincérek rezignáltan vették tudomásul a nem-fogyasztó vendégeket, tették a dolguk, éppen az esti akciót írták ki krétával: Unicum Next 430.

Ötkor megérkezett Kocsis "alpolgi" Máté, és megnyitották a pincét. A leérés nem volt gyors, mivel az esőtől vizes lett a lépcső, a megjelentek átlagéletkora meg valahol 50 év körül járhatott - kényelmesen lecsoszogtunk.

Elfoglaltuk helyeinket, elvettük a Palotanegyed újság megmaradt számait (én most láttam életemben először ilyet, de tetszetős), elfogadtuk a CaPE kérdőívét - kezdik. Köszöntő után bemutatták az előadókat az összes titulusukkal együtt, majd napirend előtti felszólalásban (én azt hittem egy lakossági fórumon ilyen nem lesz, de a politika annyira begyűrűzött mindenhová, hogy itt is találkoztunk vele) a Somogyi Béla utcai iskola igazgatója kezdett el egy érdekes PR szöveget előadni az iskoláról. Sokan nem értették, EMA pedig be is szólt neki, kérdezvén, miért kell a drága időnket egy reklámra szentelni?

Rögtön támadt egy kis hangzavar, az emberek egyik fele szerette volna meghallgatni, a másik fele nem - itt már éreztem, hogy lakossági fórum ez a javából! A szó a dirinél volt, ő úgy döntött, befejezi. Megtapsolták.

Utána Kocsis Máté örömködött, hogyan ismét találkozik a helyi lakossággal, elmesélte a részönkormányzat megalakulását, cáfolta, hogy egy plusz kiadás lenne ez a kerületnek (tehát nem kér még külön pénzt, amiért végzi a munkáját, dicséretes), felsorolta, hogy 3 politikus és 7 civil alkotja a vezetőséget - ez pedig azt jelenti, hogy a politika háttérbe szorult. Ugye.

Szólt arról is, hogy eddig mennyire nem volt párbeszéd a lakók és a hivatal között, de ez most már másként lesz, minden kérdésre, kérésre igyekeznek minél előbb válaszolni. (várom a választ a Szabó Ervin tér állapotára, kedves Máté!)

Juharos Róbert félórán keresztül élvezettel hallgatta saját hangját, és mikor már többen integettek neki az előadók közül, hogy perceken belül mindenki elalszik , abbahagyta. Amit mondott: több éve folyó munkák, Európa Belvárosa, a Kiskörút és a Nagykörút közötti rész rehabilitációja, sok terv, kevés pénz, Budapest Szíve, kiemelt, egyetemi negyed, városi szállodák, fejlesztés, turisták, jelentős. Nem tapsolták meg.

Konkrétan: sétáló utca lesz a Baross utca vége - Reviczky - Mikszáth tér - Krúdi Gyula - Horánszky - Bródy Sándor - Gutenberg tér - Kőfaragó - Gyulai Pál utca. Vagy csillapított forgalmú.

Viszont rögtön jöttek volna a kérdések - ismét egy igazi fórumon éreztem magam - EMA megint próbált a lényegre térni, hová lesznek az autók, ha sétáló utca lesz a negyed nagyrésze, de az ülést levezető rendreutasította a közbekiabálókat, rájuk parancsolva, hogy először hallgassuk meg az előadókat (kifárasztásra játszik - gondoltam), és utána egyenként megadja a szót, amikor is névvel, címmel lehet feltenni a kérdést. Állam leesett, micsoda karizma!

Azért egy pár kérdést feltettek, például egy éjszaka megszülető várakozni tilos tábla, amiről senki nem tud, mert a kerületi hivatal a fővárosra mutogat, azok meg vissza. Többen kifogásolták, hogy a szórakozóhelyekre érkező vendéket elfoglalják az amúgy is kevés parkolóhelyet - miközben a Rádió előtti mélygarázs üresen áll, mert nagyon drága. Itt már elmondták, hogy nem nézhetik csak az önös érdeküket, hiszen itt egy nagyobb léptékről van szó, a belváros kitágítása összbudapesti érdek, a kocsik nélküli jó levegő pedig mindenkinek jobb. Ezen kívül cél, hogy ne legyen vonzó itt átautózni, ide autóval jönni, "idegen" ne álljon a helyünkre - akár a parkoló időszak kitolása este 10 óráig (esti képzésre járó felsőoktatási intézmények hallgatói örülnek majd neki).

Elhangzott egy jó ötlet is: a házak alatt meglévő fás/szenes pincéket kellene - már ha lehetőség van rá - átalakítani parkolókká. További szemrehányás érkezett, hogy mindig csak a fiatalokra van kihegyezve minden, meg egyetemváros, amikor egyre inkáb előtérbe kerülnek a szeniorok, az 50+ korcsoport, rájuk is kell gondolni és a szórakozás, szolgáltatások körébe igenis vegyék bele az ő igényeiket is. Érkezett egy újabb tromfolás: 25.000 egyetemista jár naponta ide, ami 2,5-szer több, mint az itt lakók. Állam leesett megint.

Jöttek aztán a szokásos problémák: kutyaszar, szemét, kevés kuka, közterület felügyelők, rendőrök hiánya, a rosszul felújított/hamar tönkrement sétálóutcák, semminek nincs felelőse - és azt hiszem, az egyik legfontosabb mondat az este folyamán: az itt lakók ÉLNI szeretnének, és nem rosszabbul, mint négy tíz éve.  Egy idős grafikus végső elkeseredésében felfestené a járdára - akár 2000 helyen is - hogy ne szemetelj! A Hivatal átnyúl a fejük felett és intézkedik. Sokan arról sem tudnak, hogy részönkormányzat alakult, nem kaptak információt erről - és erre a CaPE szóvivője azt a frappáns választ adta, hogy mindenki magának szerzi meg az információt....hoppácska! Harmadszorra is leesett az állam.

Összegzés következett: a kommunikációt fejleszteni kell, a lakosság autóállományát fel kell mérni kérdőívvel (bár az önkormányzat pontos kimutatást vezet róla, az adót az alapján beszedik), amit bárhová be lehet dobni, valamint további fórum megtervezése, ahol ismét lehet elölről kezdeni az egyeztetést. Remélhetően az már gördülékenyebb lesz.

Érdekes volt még, hogy az idősebb korosztály milyen aktívan használja a netet. Többször hivatkoztak honlapokra, javasolták(!!!) mint kommunikációs csatornát, kár, hogy a CaPE oldala nem működik. Kifogás Magyarázat érkezett: fiatal az egyesület, így még nem tud pályázni egy normális működésű honlap elkészítésére...hát, ez nekem no comment kategória. Sokan összekeverik a Brúnó által gondozott Palotanegyed.hu-val, dicsérve azt, és senki nem javította ki a tévedést, bezsebelték a köszönő szavakat. Most már látom, miért maradt abba az az oldal - bár a gazdáját hiányoltam.

Úgy tűnt, itt is a jól bevállt forgatókönyv szerint mennek a dolgok: kész tervek elé állították a lakosságot, megpróbálják lenyomni a torkukon a változást. Egyedül a Rév8 vezetőjén láttam, hogy komolyan veszi az egyeztetést, és számít az itt élők szava.

Majd meglátjuk.

 

Mikulások

Címkék: utca józsefváros hellókarácsony

2009.01.27. 15:20

Ha kidobnak az ajtón, mássz vissza az ablakon! - tanítják a marketingeseknek, ügynököknek. A legjobbak így is teszik, és az eredményeiken meg is látszik. Vajon a Mikulás is járt ilyen tanfolymra? Vagy tőle lesték el ezt a módszert, taktikát?

A József utca-Őr utca sarkán próbálnak visszajutni a Mikulások január végén.

Somogyi Béla - marad!

Címkék: utca önkormányzat

2009.01.27. 12:05

Át akarják nevezni a kerület egyik utcáját. No, van ilyen, volt is már rá példa, a rendszerváltást követően tucatjával nevezték át a közterületeket, lemosva a kommunizmusban ráerőszakolt neveket az utcákról, terekről. De ma? Mi indokolja?

A Palotanegyed részönkormányzat első második nagyobb dobása a Somogyi Béla utca átnevezésének terve volt, amit ráadásul civil kezdeményezésnek álcáztak. Hogy mi is történt pontosan, senki nem tudja, részeleteket itt és itt, véleményt meg itt lehet olvasni.

Az önkormányzat szócsöve, a kerületi lap "olvasói levelek" rovata is csak ezzel kapcsolatos írásokat közöl jelenlegi számában, de eredményt, helyzetjelentést nem. Több képviselőnek írtam, érdeklődve, hol tart most az ügy, de választ hosszú idő után csak egy adott.

Az utcanév változásoknak a menete a következő: egy kezdeményező (általában a kerületi önkormányzat) elfogad egy változtatási javaslatot, de döntést csak a Fővárosi Önkormányzat hozhat. A döntést megelőzi a Városképvédelmi Bizottság javaslata. Vannak jogszabályok, hogy mi alapján (pl 25 évvel a halála után lehet valakiről közterületet elnevezni stb.) lehet egyáltalán a javaslatig eljutni. Az eddigi tapasztalat, hogy elsősorban azok a névváltozások mentek át, amik egy névtelen területet kívánt átnevezni. A döntés meghozatalánál szerepet játszik, hogy az ott lakók és dolgozók érdekeit is vegyük figyelembe, pl tulajdonlapok, alapító-okiratok stb módosítása.

Nem volt még téma a Somogyi Béla utca átnevezése a fővárosban. Azt az információt kaptam, hogy a jogszabály módosítás is előkészületben van, a jogalkotó szeretné elkerülni a felesleges változtatásokat, de a javaslat még nincs vita állapotban, én még nem láttam.

Remélem a válaszommal segítettem.