Egy csapat fiatal kitalálta, majd meg is valósította a kerület új sétálóutcáján az Élő Galériát. Ahogy ők fogalmaznak:

A Mikszáth Kálmán tér-Krúdy Gyula utca -Lőrinc pap tér útvonalon található üzleteknek, kávézóknak, éttermeknek, intézményeknek saját történeteik, anekdotáik vannak. Ezeket egységes rendszerben jelenítik meg...Az elképzelés szerint a szövegek felkeltik majd a járókelők érdeklődését, további kérdéseket vetnek fel, és párbeszédre késztetnek. Így az élő galéria kommunikációs felületként értelmezhető. Az alkotók a lokális értékekre terelik a figyelmet, valamint segítik a kerületben élők, az oda látogatók és az ott dolgozók közötti közvetlen kapcsolatot.

Érdemes nagyban megnézni a képeket, de valójában az az igazi, ha arra járva elolvasgatod, és beszédbe elegyedsz a környéken lévőkkel.

 

A nép zacija

Címkék: piac hivatal jegyző

2009.10.02. 18:02

Vagyis a Verseny utcai piac. Ráadásul nem is a Verseny utcában van, hanem a Dózsa György út 3. alatt. Ez jelenleg a város egyetlen bolhapiaca - ha nem számoljuk az Ecseri piacot, ami a Nagykőrösi úton van, elég messze, nem is kifejezetten bolhapiac -  és az megy oda csak, aki inkább bútort keres...

Szóval ez a piac most bezár október nyolcadikán. A jegyző saját hatáskörében hozott egy határozatot, hogy be kell zárni, mert nincs működési engedélye. A helyzet bonyolultabb, mint elsőre látszik, de nézzük sorban: a piacot a Novák Kft. üzemelteti, amelynek lejárt az engedélye, illetve bevonták tavaly tavasszal a VPOP jelentése alapján, mivel szerzői jogokat sértettek a hologramos matrica nélkül értékesített CD és DVD-kel. Ezt megfellebbezték, az ügy jelenleg bírósági szakaszban van, legközelebbi tárgyalás december 8.-án lesz. Közben a 55/2009 kormányrendelet értelmében szakhatósági engedély kell a piac működéséhez, illetve a meglévő engedélyeket is felül kell vizsgáltatni. A nem teljesen tiszta ügy miatt a Novák Kft. helyett egy másik cég bérelte ki a területet, amelynek gazdája a MÁV, és az új szabályok értelmében először beruházott: parkolót építettek, lebontottak pár pavilont, új elektromos hálózatot építettek ki, felújították a vécéket, és utána kérték a működési engedélyt. Felajánlották, hogy egy közterület-felügyelő segítségével rendet tartanak a piac előtti járdán is, biztosítanak vagyonőrök általi védelmet neki, takarítják a járdát és az út szélét - de ezekre nem kaptak választ. Felszámolták a gyógyszerárusokat, illetve a nem legális CD/DVD árusítást - rendet szeretnének, hogy ne legyen semmi törvénytelen.

A működési engedélyezés során szeptember 23.-án még befogadták a hiánypótlást,  majd 25.-én kirakták a határozatot: október 8.-án bezárnak.

A kereskedők, árusok fel vannak háborodva. Nem értik, ha - mint a jegyző írja - július 12 óta nincs működési engedély, miért nem akkor zárták be a piacot? Talán az elmúlt két hónapban szabadságon volt a jegyző? Miért nem a józsefvárosi piacot zárják be előbb, hiszen oda hetente mennek ki a rendőrök, APEH és a VPOP, minden alkalommal pár milliós bírságot szabnak ki? 

Petíciót adtak át a kerület jegyzőjének, néhány hónap haladékot kérve, hiszen évek óta ebből élnek: büfés, elektronikai cikkek árusítója, bringabutikos. Nem értik a mostani dátumot és a méltánytalanságot.

A piacon amúgy mindent lehet kapni, ami szem-szájnak ingere. (Vittem én ide már külföldi ismerősöm, aki csodás kincsekkel távozott - ráadásul úgy alkudozott, hogy az árus meg is lepődött rajta.) Zömében kispénzű emberek jönnek ide árulni, vidékről is, akik sokszor az utolsó értékesíthető holmijukat adják el, hogy enni tudjanak. Sok a roma, aki inkább guberál, lomtalanításra jár, majd itt teszi pénzzé a szerzett javakat. Volt olyan - meséli tovább az egyik boltos, - hogy télen itt vetette le a kabátját, adta el, majd ment a boltba ennivalóért. A nép zacija ez a piac - mondja.

Helypénzt az ilyenektől nem is kérünk előre - ha látjuk, hogy nincs, megvárjuk, míg elad annyit, hogy ki tudja fizetni. Néha ez is elmarad. Mi toleránsak vagyunk velük - és ezt kérjük a hivataltól is. 

Ők azonban nem tárgyalnak. 

A másik oldal azonban az, hogy hiába a felirat, hogy földről ne árulj, mégis minden nap kiterítik a portékákat. Hiába az ígéret, hogy takarítják az utcát is, azért 80-100 méteren elhúzódva tele az út széle a maradékokkal. A jogszabály szerint az üzemeltetőnek nyilvántartást kell vezetnie az árusító személyekről, sőt, köteles a helyszínen jelen lenni, bármilyen hatóságnak a rendelkezésére állni, az ellenőrzésben részt venni, s a hatóság által kért adatokat megadni - márpedig a földről kínáló embereket nem nézi meg senki.

Azt se hagyjuk ki, hogy bicajosok között ismert a piac - itt lehet ugyanis jó eséllyel visszavásárolni az ellopott cangát. 

Jelen állás szerint nyolcadikán bezárnak. Az, hogy esetleg az engedélyt megkapják-e, a jövő kérdése. Ha megkapják, biztosan kinyitnak. Az építési hatóság már bejelentkezett október 25.-re, ellenőrzésre. A bezárt piacra.

Leláncolt padok

Címkék: pad körút

2009.10.02. 07:03

A József körút padjai le vannak csavarozva az aszfalthoz. Egy részük. A többiek láncra verve szolgálják kényelmünket. Mint a rabszolgák: lehet, hogy a legutóbbi Nagy Padháború foglyai mind, és lakaton lógva várják a felmentő sereget!

 

Én a helyükben megpróbálnék megszökni.

Kocsis Máté

Címkék: választás polgármester jelölt

2009.09.30. 18:04

Dr. Kocsis Máté, a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje vagyok, Józsefvárosban nőttem fel, a kerületben végeztem alap-, közép- és felsőfokú tanulmányaim. A Pázmány Péter Egyetem jogi karán diplomáztam. A Budapest Corvinus Egyetem - Századvég Politikai Akadémiáján politikai szakértő szakon másoddiplomás képzésben vettem részt.

A 2006. évi önkormányzati választásokon a VIII. kerület 1-es számú választókörzetének egyéni képviselőjévé választottak. A 2006-ban megalakult 28 fős józsefvárosi képviselő-testületben, a többségi - 16 képviselővel rendelkező- Fidesz-KDNP frakció tagja és főállású alpolgármestere lettem. Csécsei Béla (SZDSZ) polgármester mellett alpolgármesterként elsősorban az oktatásért felelős területen tevékenykedem. 2008-ban a többségi Fidesz-KDNP frakció megválasztott  új vezetőjének. Frakcióvezetővé választáskor kijelentettem, hogy akár a megegyezésre, akár a nyílt konfliktusra kész  vagyok a politikai ellenfelekkel, ha az Józsefváros érdekét szolgálja. A polgármester betegállományban tartózkodása alatt alpolgármesterként én gyakoroltam a legtöbb hatáskört.  

Polgármester-jelöltté mind a helyi, mind a központi Fidesz egyhangúlag választott, a sajtó előtt szeptember 24-én Tarlós István jelentette be jelölésem.

29 éves, nőtlen vagyok, szüleim Józsefvárosban élnek 1982 óta, egy józsefvárosi kulcskészítő üzlet tulajdonosai.

Szabadidőmben focizok, túrázok, olvasok. Józsefvárosi tisztségeim mellett 2006 óta a Fővárosi Közgyűlés tagja vagyok.

Pisifoltok

Címkék: wc járda tisztaság

2009.09.30. 08:44

Az egész város tele van velük. Lehet emberi vagy állati eredetű, tény, hogy sokszor, sokáig szaglik, majd utána is újra és újra felelevenedik egy-egy kiadós zápor hatására. Mindig örülünk neki!

A szombati, Népszínház utcai új metrómegállóban megrendezett deszkás/graffitis buli kapcsán páran úgy gondolták, érdemes megörökíteni a pisifoltokat. Festékkel. Sárgával.

Megtalálhatóak a Rákóczi út és a Népszínház utca között, a Luther utca sarkain. Szépek? 

Fotózás közben az egyik sarkon oda is jött egy parkolóőr, hogy vajon mi lehet ez a sárga, girbe-gurba vonal itt a járdán? Mondom neki, pisifolt, megörökítve. Nem hitte el, szerinte ez egy művészeti produkció, hiszen a közepe olyan sötétebb...

Nos, a végeredményt lehet így is tekinteni. 

Viszont pisilni mindenki menjen az arra kijelölt helyre! No de hova is?

Az állatok - és ezek kutyák általában - a kijelölt helyre, futtatóba. De ezeket nem takarítják - szokott jönni a sirám - a bűzbe, mocsokba nem engedem a kutyám! Viszont itt meg emberek járnak, gyerekek, akik azért esnek-kelnek. A cipő talpán ugyanúgy bekerül a lakásba, mint a kutya mancsán. Megoldás lehet az ilyen gazdinak a láthatatlan kutya.

Az emberek meg...a közvélekedéssel szemben nem a hajléktalanok tehetnek az utcán folyó vizeletről, hiszen általában a fiatalok kocsmázás után janizásból bármelyik sarkon gondolkodás nélkül hugyoznak. Úgysem ott lakik, vagy ha igen is, ki emlékszik a borgőzös hajnali tettekre? Rajtakapni, megbírságolni úgysem fogja senki...

Jó tudni azt is, hogy az Állampolgári Jogok biztosa a nyáron hozott közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy legalább a  játszóterek közelében létesíteni kellene közvécéket. Kár, hogy nem kötelező jellegű az ajánlása...

Őrök

Címkék: pénz park köztér józsefváros örzés

2009.09.28. 13:41

A minapi tahó autós kapcsán tűnt fel, hogy az Escort Security Védelmi Szolgálat emberei járják a kerületet. Ott nem intézkedtek, de később a Gutenberg téren találkoztam velük újra, amint éppen egy padon békésen szundikáló, hajléktalannak kinéző embert próbáltak felébreszteni és rábírni a távozásra - sikertelenül.

Meg is kérdeztem tőlük, kik ők, mit csinálnak, és mit védenek? Nos, ők a parkokat, szám szerint tizenkettőt őriznek a nap 24 órájában. Persze, nem úgy, hogy ott vannak folyamatosan, hanem járőröznek szépen, körbe-körbe. Tenni sokat nem tudnak, hiszen csak őrző-védő feladatokat látnak el, de feljegyzik a szabálytalanságokat és jelentik az önkormányzatnak. Ha olyat látnak, akkor hívhatják a közterület-felügyelőket, vagy a rendőröket, egyéb esetben csak rászólnak az emberre.

Parkőrök eddig is voltak, szép sárga láthatósági mellényben demonstrálták a  jelenlétüket, mindenki látta őket, és annak megfelelően viselkedett - hiszen adott esetben rászóltak a  rendetlenkedőkre.

Értelme semmi az új egyenruhásoknak, ezek alapján, csak a pénz megy el erre is. A kiemelt tereken (Teleki, Golgota) állítólag folyamatos közterület-felügyelői poszt van, a hajléktalanok és az illegális szemetelők miatt. Oda minek még egy vagyonőr, akinek nincs is intézkedési jogköre?

Kerestem a szerződést a honlapon, mennyi lehet a díjazásuk, kinek volt az ötlete és miért, de nem leltem. Kértem információt a hivataltól, nem kaptam. Kinek éri meg, hogy egy újabb cég tevékenykedik a kerületben?

Számoljuk össze, milyen szervek vigyáznak a köztereinkre:

  • rendőrség
  • közterület-felügyelők
  • kerületőrök
  • parkőrök
  • vagyonőrök

Ezek után már csak egy kérdés maradt: miért néznek ki mégis ilyen gázosan egyes helyek?