Az Index videósai is felfedezték Imrét, akit most már csak egy rövidke lépés választ el a világhírtől...

Bringások!

Címkék: bringa felhívás parkoló józsefváros

2009.09.24. 13:04

Kedves kerületi bringások! 

 

Kéréssel fordulok Hozzátok bringaügyben: jó lenne, ha felmérnénk, hová és mennyi bringatároló kellene a kerületben. Ezen kívül az is jó lenne, ha a bringás útvonalakat feltérképeznénk - sőt, igaziból az lenne a jó, ha az önkormányzat csinálná meg mindezt, engedélyezve az arra alkalmas egyirányú utcákon a forgalommal szembeni haladást...

De maradjunk a realitások talaján. Az év elején volt az MK Belvár küldöttcsoportja a Hivatalban, ahol az egyeztetés után támogatásukról biztosították őket. Ez eddig kettes alá, ahogy a magyar tanárom mondogatta - tovább kellene lépni.

Van már egy térkép, amit frissíteni kellene, meg újra bejárni, lefotózni minden helyet, ahová kellene tároló.


View MK task - VIII. kerületi kerékpártárolók javasolt helye in a larger map

Ehhez kérem a segítségetek, hiszen ez a mi érdekünk. Bringásoké. Aztán ha vannak tárolók, többen ülnek bringára - ez pedig mindenki érdeke. 

Reményeink szerint (az enyém és az MK Belvár vezetőjéé) ha kész tervekkel keressük meg az önkormányzatot, talán hajlanak a kivitelezés segítésére. 

Nem győzöm elmondani azt sem, miért jó a Magyar Kerékpárosklub tagjának lenni: egy évre ötezer (5.000) forintért kapunk felelősség és balesetbiztosítást, ami azt jelenti, ha balesetet szenvedsz, fizet, ha Te okozol kárt, fizet. Ráadásul villámgyorsan! Ez a hülyének is megéri! ;)

Ötleteket kommentbe várok, esetleg mélben, vagy ha arra jársz, a Zöfi irodájába.

Kispál Gergely

Címkék: választás polgármester jelölt

2009.09.24. 12:42

Nevem Kispál Gergely, 1980-ban születtem Budapesten. 1986-ban szüleimmel (Nyugat-) Németországba, a Ruhr-vidékre költöztem. Itt végeztem el az általános és a középiskolát, és itt kerültem először kapcsolatba a politikával, 2000 és 2001 között az önkormányzati politikába kóstoltam bele: a helyi „Ausländerbeirat“ („Külföldiek testülete”; ottani kisebbségi önkormányzat) képviselője voltam.

 
Főiskolai tanulmányaimat Svájcban végeztem, 2005-ben szereztem diplomát a Berni Művészeti Főiskola Színművész szakán. Németül, angolul, és franciául beszélek.
 
2006-ban alapító tagja voltam a “FRAKT” nevű színházi társulatnak. Első produkciónkban a globális felmelegedés témáját dolgoztuk fel a rajongó fejlődéspárti Verne Gyula egyik regénye segítségével.
 
2006 őszén költöztem újból Magyarországra. Eleinte Szekszárdon dolgoztam, a Magyarországi Német Színház tagjaként. 2008 óta állandóan Budapesten élek, főállásban a Budapester Zeitung című német nyelvű hetilap munkatársa, újságírója vagyok. 2008 szeptemberétől emellett a Védegylet civil szervezet kommunikációs munkatársa vagyok.*
 
Azért kezdtem el az LMP színeiben aktívan politizálni, mert hiszek abban, hogy jövőnket nem „valakik” meg „azok” alakítják, hanem mi magunk, helyi lakosok, állampolgárok. Ez nem csak egy lehetőség, hanem egy felelősség is, hiszen közös ügyeinkről együtt kell megfelelően döntenünk. Meg vagyok róla győződve, hogy nem szükségszerű, hogy a közügyeket, a „fejlesztés”politikát, a környezetpolitikát és sok minden mást úgy működtessük, mint jelenleg. Van más lehetőség, és szívesen vennék részt ezen lehetőségek megtalálásában, kidolgozásában.
 
A Corvin közben élek, ami nemcsak történelmi színhely, de pont a „Corvin Sétány” nevezetű mega-projekt és a klasszikus, ódon pesti negyed határán helyezkedik el. Úgy gondolom, hogy az ilyen metszéspontokon dől el (és dönthetjük el), hogy kerületünk, városunk milyen irányba fejlődik tovább.
 
Főbb programpontjaim:
 
Kerületfejlesztés: További nagy léptékű projektek helyett a helyben lakó közösségekre alapuló, a történelmi épületállomány megóvását célzó, a szerves fejlődés jegyében végzett felújítások, kéz a kézben a szociális bérlakás állomány bővítésével.

Átláthatóság: Az önkormányzat által kötött ingatlan beruházási szerződések nyilvánossá tétele; testületi és bizottsági ülések nyilvánossága.

Kiemelt helyszínek: A Teleki tér felújítása a hagyományos helyi kiskereskedői struktúra megóvásával, fejlesztésével. A Múzeumkerti mélygarázs tervek azonnali leállítása.
Közösségi terek: A Kesztyűgyár mintájára közösségi helyek létrehozása a kerület különböző részein. Játszóterek megszépítése.

Zöldterületek: Fakivágási moratórium (kivéve veszélyes fák esetén), új, természet közeli zöldterületek létesítése.

Köztisztaság: Utcák tisztaságának érezhető javítása, kutyaürülék-tartó zacskók kihelyezése szerte a kerületben.

Gazdaság: Helyi kereskedők érdekvédelmének megszervezése, hagyományos kisboltok védelme.
Esélyegyenlőség: A kerület hátrányos helyzetű életesélyeit/lehetőségeit javító komplex programok(oktatás, vállalkozás) indítása. Az érintettek bevonása a róluk szóló döntésekbe.

Műemlékvédelem: Tavaszmező utca 6. műemlékvédelem alá helyezése, bontási engedély visszavonása, Corvin közi épületegyüttes műemlékvédelem alá helyezése.
 
További információk: www.lehetmas.hu/jozsefvaros
 
*Védegylet kérésére törölve

 

Meglepő élményben volt részem ma, pont délben (harangoztak éppen) a Krúdy Gyula utcában, a lezárt, sétálóutcává alakított részen: egy autó jött velem szembe. Gyalogosan sétáltunk, bringát toltam, ember meg rendületlenül jött szembe a járdán, díszburkolaton. Megálltunk előtte, amire idegesen integetni kezdett - erre félreálltunk, a vezető felőli részhez mentünk, hogy megkérdezzük, mit csinál?

Ember a gázralépett, nem foglalkozott velünk. Behajtottam a tükrét, hogy vegye már észre, nem jó helyen van, és beszélni szeretnénk vele. Még idegesebben kipattant, és elkezdett kiabálni.
- Mit csinálsz? Mit csinálsz?!
- Ember, ez egy sétálóutca, ide nem lehet behajtani!
- És? Akkor mi van? Én itt lakom!
- De akkor sem lehet behajtani!

Visszapattant a kocsiba, és továbbhajtott. A gyalogosok csodálkozva rebbentek szét előtte, de nem jutott messzire, hiszen a Darshan előtt a pizzafutárok robogóitól nem fért el. Nem okozott neki ez sem nagy gondott, kipattant ismét, majd fogta a rogogót, odébbtolta, visszaült és bekanyarodott a Horánszky utcába. Ment még 50 métert, és leparkolt.

Rendőr, közterületes vagy kerületőr persze ilyenkor sehol. A Mikszáth téren és a Krúdy-Horánszky sarkán is van térfigyelő kamera, a CaPE elnöke be is szólt, hogy esetleg nézzék vissza.

Emberünk egy 10 perc múlva megjelent újra az utcában, babakocsit tolva. Ismét beszélgetésbe elegyedtünk.

- Van valami probléma?
- Igen, te úgy érzed, hogy nem vonatkoznak a szabályok rád? A KRESZ?
- Nem. Nem érdekel. 
- Két kamera is vette az akciódat, biztosan számíthatsz büntetésre...
- És? Vegye! Eddig is vette! Én mindig erre megyek, eddig sem büntettek meg!
- Veszélyezteted a gyalogosokat.
- Eddig még senki nem szólt. Csak most, ti kezdtetek el kötekedni. Te is veszélyezteted a biciklivel!

Ekkor hagytam ott. Aki nem érti, nem akarja érteni, azzal nem lehet mit kezdeni. Remélem, a rendőrség tényleg teszi a dolgát.

Tényleg el kell telni pár évnek, évtizednek ahhoz, hogy megváltozzon a mentalitása az embereknek, mert most még az Autó Istenében hisznek.

A város viszont mindenkié.

 

Takács Gábor

Címkék: választás polgármester jelölt

2009.09.23. 11:11

 Takács Gábor alpolgármester (SZDSZ)

 
1962-ben születtem, a Tanítóképző és az Államigazgatási Főiskolán szereztem felsőfokú végzettséget. Tőzsgyökeres budapesti vagyok, születésemtől a fővárosban élek.
 
Általános iskolai tanítói munkámat követően gyermekvédelmi szakemberként dolgoztam a Fővárosi Önkormányzat szakreferenseként, majd a Csepeli Gyermekotthon igazgatóhelyettese voltam. 1998 óta vagyok Józsefváros önkormányzati képviselője, 2002 óta alpolgármester. Munkám elismeréseként mind a korábbi szocialista-liberális, mind a jelenlegi jobboldali önkormányzati többség alpolgármesternek választott.
 
2006 óta a nemrégiben betegsége miatt lemondott Csécsei Béla első helyettese vagyok, a polgármester kényszerű távolléte alatt, az elmúlt egy évben megbízott polgármesterként vezettem a kerületet, és a lemondás óta is ezt a feladatot látom el.
 
1992-ben léptem be az SZDSZ-be, 1998 óta vagyok a Józsefvárosi SZDSZ elnöke, a Fővárosi Választmány elnökségének legnagyobb szavazati aránnyal megválasztott tagja, az Országos Tanács tagja.
 
A 2009. november 22-re kitűzött Józsefvárosi polgármester-választáson szabaddemokrata polgármesterjelöltként indulok.

Komássy Ákos

Címkék: választás polgármester jelölt

2009.09.23. 11:09

 

1082 Budapest
VIII. Kisfaludy u. 28a
Telefon 30/4373129
E-mail akos@komassy.hu
Komássy Ákos
Személyi adatok
  •  Családi állapot: nőtlen
  •  Állampolgárság: magyar
  •  Születési idő: 1978. október 20.
  •  Születési hely: Budapest
 
Végzettség
 
2007- Delta Politikai Iskola, Budapest 
  • politikatudomány - posztgraduális képzés
 
1999-2001 Webster University Vienna, Bécs, Ausztria
Bachelor of Arts (diploma)
 
  • Nemzetközi kapcsolatok,
 
1997-1999 Western Maryland College Budapest, Budapest
Politikatudomány és kommunikáció
 
1993-1997 ELTE Apáczai Csere János Gyak. Gimnázium      Budapest
Érettségi vizsga
 
Szakmai tapasztalat
2006. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal, Kül- és Biztonságpolitikai Főosztály                     
politikai tanácsadó
 
2004. szeptember – 2006. június   Miniszterelnöki Hivatal                    
politikai tanácsadó
 
2003. január – 2004. szeptember Miniszterelnöki Kabinetiroda
a miniszterelnök személyi titkára
 
2002. május – 2003.január Miniszterelnöki Kabinetiroda, Kül- és Biztonságpolitikai Főtanácsadó Hivatala                                           
kormányfőtanácsadó
 
2001. április – 2002. május MSZP Miniszterelnök-jelölti Kabinet
politikai tanácsadó
 
Tagsági viszony
BIT/Fiatal Baloldal 1997- 2008, Societas – Új Mozgalom – 2008 (alapító tag) MSZP 1998-,
 
 
Nyelvismeret
Angol, német, francia, olasz
 
Közéleti tisztségek
2009 a Szervezőbizottság elnöke, IUSY Fesztivál 2009
2008-2009 társfőszerkesztő, Új Ifjúsági Szemle
2008 – elnökségi tag, majd elnökhelyettes, MSZP Józsefváros
2008 – tag, MSZP Országos Választmány
2005 – 2006 elnök, Fiatal Baloldal
2002 – 2004 alelnök, választmányi elnök, Fiatal Baloldal – Ifjú Szocialisták
1999-2002 elnökségi tag, Fiatal Baloldal
1998-1999 nemzetközi titkár, Baloldali Ifjúsági Társulás
2005 mb. alelnök, IUSY (Szocialista Ifjúsági Internacionálé)
2001 – 2003 alelnök, ECOSY (az Európai Unió Szocialista Ifjúsági Szervezete)
1996, 1998, 2001, küldött, World Youth Forum of the United Nations System 1997 – 1998 elnök, OBESSU (Európai Diákszövetség)
1996 főtitkár, OKÉ (Országos Középiskolás Érdekképviselet)
1995 – 1996 elnök, BÖX (Fővárosi Diákönkormányzat)
 
 
 
 
 

 

Meglepő módon a polgármesteri székért indulókat fogom most bemutatni, mégpedig úgy, hogy kértem minden indulótól egy kis bemutatkozó anyagot, mit kíván elmondani a választóknak magáról. 

Eddig ketten válaszoltak, amint megérkezik a többi anyag, azok is felkerülnek. A fórumon is kaptak egy-egy topikot, ott lehet tőlük kérdezni, javasolni ötleteket, vitázni a programokkal, elveikkel, céljaikkal.

Egy idézettel tudok sok sikert kívánni nekik, remélem, eszükbe vésik.

A hatalom birtokának az a hatása, hogy az emberek süketekké és vakokká válnak. Nem látják többé azt, ami az orruk előtt van, és nem hallják, ami a fülükbe harsog.

Mahatma Gandhi

 

Civiledünk

Címkék: ajánló civil buli

2009.09.22. 15:23

Az utóbbi pár hónapban, durván másfél évben gomba mód szaporodnak a kerületben a spontán - vagy tudatosan - kialakuló civil szerveződések. Szerencsére meg is találják egymást, így összefogva tudnak tevékenykedni, felhasználják egymás tapasztalatait.

Most éppen egy Kálvária téri csapat szervez bált szombatra, íme programjuk:

KáLvÁriA­BáL 


Szeptember 26­án 10órakor kezdetét veszi a VIII.kerület szívében található Kálvária téren a KáLvÁriA­BáL. Az egésznapos rendezvény egy alternatív kulturális kísérlet s egyszersmind civil akció, melyet nem felülről irányítunk, hanem a helybéliekkel közösen alakítjuk olyanná, amilyenné válni akar.
Az esemény csatlakozik az Állampolgári Részvétel Hetéhez, melyet a Nap Klub Alapítvány szervez.

Célunk a tér megszépítése és feltöltése közösségi élettel a művészetek, kapcsolati hálók és a társadalmi aktivizmus segítségével, melynek külön érdekessége, hogy a szervezés pusztán két hét leforgása alatt improvizatív módon történt, szinte pénz nélkül.

Programok:

A helyi lakosokkal együtt kicsinosítjuk a parkot (a város egyik legelhanyagoltabb zöldterületét), játszunk, zenélünk, utána átadjuk a helyet a meghívott fellépőknek, akik estig váltják egymást a Dínom­Dánom helyszínen.
Egész nap lesznek kreatív kézműves foglalkozások fiatal művészcsoportokkal a Látvány Oázisban, lesz Kálvária Szabad Piknik, ahol megkóstoljuk egymás finomságait, Rossz Gyerekek Kálváriája, ahol a gyerekek fantáziájukat szabadjára engedhetik és kedvükre játszhatnak arcfestők, bohócok, artisták társaságában.
A Szívességek Boltja félig ingyenbolt, félig csereberebolt, ahol könnyedén megszabadulhatsz elkopott, használt ruhadarabjaidtól, tárgyaidtól, valamint elvehetsz bármit, ami számodra kedvessé válik, egy szívességért cserébe.
A Fecsegő Kör civil szervezetek és cselekedni vágyó emberek fóruma.
Eszmecserék szegénységről, demokráciáról, kapitalizmusról, alternatívákról, életmódokról. És végül, de nem utolsósorban a mozgókép szerelmesei a Vándormoziban csillapíthatják vizuális éhségüket.

Gyertek el!
Nézzétek meg!
Tegyetek hozzá!!!
CSAK RAJTUNK MÚLIK!
Elérhetőségeink:kalvariabal.blogspot.com

Ne, most ne menjünk abba bele, hogy miért és hogyan született meg ez a kormányrendelet, a lényeg, hogy ez alapján kellene nekünk, egyszerű adófizető polgároknak ellenőriznünk, hogy az értünk dolgozó hivatalok, cégek vezetői, munkatársai milyen összeget kapnak a nagy, közös kalapból. Abból, amit mi töltünk meg. 

(demagóg mód OFF)

Szóval a törvény ad egy határidőt. Ez, kérem szépen, letelt. Nézzük, mi látható az önkormányzat honlapján ezzel kapcsolatban:semmi. A nagy büdös semmi. Persze, lehet, hogy elsikkadtak felette, hiszen kampány van, polgármestert választunk nemsokára, nagy a kapkodás, helyezkedés.

Nézzük, mi látható az önkormányzati cégek honlapján:

  • RÉV8 - semmi megnézhető
  • Kisfalu Kft. - megnézhető
  • Józsefvárosi Kulturális és Sport Nonprofit Kft. - semmi
  • Józsefvárosi Közterület-felügyelet - semmi
  • Józsefváros Közbiztonságáért és Köztisztaságáért Szolgáltató Kft. - honlapja bejelentett támadó webhely, így megnézni sem érdemes, az IE össze is omlott...

 

Ezen a ponton abba is hagytam a kutakodást, hiszen ötből egy helyen van fent az információ. Nem is tudom, mit gondoltam, hogy hirtelen megtáltosodnak? Odafigyelnek a törvényességre, a szabályokra azok, akiknek ez lenne a dolguk?

Örülnék valami jogértő kommentjének, mert nem teljesen egyértelmű, ki is tud eljárni az adott cégek vezetői ellen. A törvény ennyit mond:

 

(3) A közzététel elmulasztása esetén, továbbá ha a közzététel nem teljes vagy nem időszerű, külön jogszabály szerint a törvényességi felügyelet gyakorlására jogosult szerv eljárása kezdeményezhető. 


A törvényességi felügyelet nem a jegyző dolga? 

Valaki tegyen már rendet!

Fórum

Címkék: fórum szolgálati közlemény józsefváros

2009.09.21. 08:24

A kerületnek nincs rendes fóruma (se), ahol meg tudnánk beszélni az ügyeket, eseményeket, élményeket. Nem lehet a hivatalokhoz fordulni online, hiszen nincs rá felület. Az önkormányzat honlapján volt fórum, azonban 2007-ben mindenféle magyarázat nélkül megszűnt. Lassan a honlapot is meg lehetne szüntetni, hiszen nem több, mint egy telefonkönyv...megújításának se híre, se hamva. Valamikor a jövőben lesz új honlap, persze, de addig?

Éppen ezért arra gondoltam, készítek egy fórumot, ahová bárki írkálhat. Mint minden fórum, ez is moderálva lesz valamelyest - a nagyon személyeskedő, vulgáris beírásokat ki fogom szedni, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne kritizálni azt, ami arra érdemes. Akár a fórumot is.

Egyelőre még nagyon üres, egyedül a Tündérmuzsika nevű baba-mama klub költözött be, viszont remélhetően egyre többen felfedezik, és használják. Talán a Hivatal mukatársai is rájönnek, érdemes oda is figyelni, reagálni a felvetésekre. Talán fognak is, hiszen van mire.

Jobb helyeken már Twittereznek - bár attól fényévekre vagyunk. 

Kezdjük talán a mostani hétvégével: ki merre járt a KÖN alkalmából? Milyen helyre sikerült bejutni, ami egyébként el van zárva az egyszerű polgártól?