Erzsi+Józsi

Címkék: vélemény ajánló közlemény bringa blaha

2009.10.15. 12:54

Folytatásos teleregény következik. Van egyszer egy kezdeményezés, ami így néz ki, öröm és boldogság, végre valaki tenni is akar a helyzet megváltoztatására:

Aztán jött egy másik levél is, a Budapest Korzóé, amely szervezet kitűzött célja a város élhetővé tétele, kvázi visszafoglalása - nos, ők nem vesznek részt benne. Miért? Mert egy remek ötletet rossz szervezéssel csesznek el. 

Nyílt levél, hogy a Budapest Korzó miért marad távol a Rákóczi Feszttől

 

Tisztelt Studio Metropolitana!

 

A Budapest Korzó nyílt levéllel fordul Önökhöz. Felkértek bennünket, hogy vegyünk részt az „Erzsi és Józsi” – Városrészek találkozása Utcafesztiválon. A Budapest Korzó úgy döntött, hogy nem vesz részt az akcióban. Indokainkat ezen nyílt levél segítségével szeretnénk ismertetni.

 

A Budapest Korzó úgy gondolja, hogy:

...drasztikus forgalomcsökkentés nélkül nem lesz érdemi változás a Rákóczi út helyzetében. Tudjuk, hogy a Rákóczi út újraélesztésének egyik fontos eleme a kiskereskedelem revitalizációja, de forgalomcsökkentés nélkül ez nem valósulhat meg. Legalább a rendezvény napjára indokolt lett volna a Rákóczi út lezárása az átmenő forgalom elől. Ennek hiányában a zaj- és levegőszennyezés magát a rendezvényt is élvezhetetlenné (és életveszélyessé) teszi.

...ha "a Rákóczi úti kiskereskedők egy része kijön árulni a Blaha Lujza téri sátrakba, egy része kedvezményt ad aznapra", az nem lendítené fel a forgalmukat. Inkább az, ha helyben maradhatnak - miért menjenek a Blahára, ha egyszer van boltjuk, és azt szeretnék, hogy az emberek ott vásároljanak náluk? Sokkal inkább fellendíti a kiskereskedelmi forgalmat, ha a boltok nyitva vannak és az emberek el is tudnak jutni oda, például sétálni lehet az utcán, át lehet kelni a zebrákon, ha meglátnak egy boltot a túloldalon, biciklitárolók vannak kihelyezve a boltok elé, akadálymentesített bejáratok (és járdák) vannak. A kiskereskedők Blaha Lujza térre való kicsalogatása egyértelmű beismerése a Rákóczi út és vele együtt a kiskereskedelem halálának! A Blaha Lujza téren ugye megközelíthetőek lesznek a boltok, mert a busszal, villamossal, metróval érkezők - azaz a gyalogosan
közlekedők - megfordulnak itt, ám ez a momentum éppen a kereskedők egy
helyre gyűjtésével "plázásít", ami köztudottan a kiskereskedelem halála.

...a Rákóczi út járdájára festendő bicikliút ötlete nagyon rossz üzenet a városi kerékpározás jövőjét nézve, hiszen tovább erősíti a létező gyalogos-kerékpáros konfliktust, és megerősít egy elavult szemléletet, amely a kerékpárt nem járműként kezeli. Továbbá figyelmen kívül hagyja, hogy a fenntartható és kerékpárosbarát város legfontosabb feltétele a motorizált forgalom csillapítása.

..."a Bike and Roll biciklis kocsmatúra" elnevezése nem szerencsés, mivel ráerősít a sztereotípiákra, hogy a kerékpárosok ittasan tekernek.

...a SMArt You street art pályázat és a graffitimentesítő akció együttes szerepeltetése a programban abszurd.

...a Rákóczi út tematikája jelenleg hatsávos autópálya. Amíg ez az autópálya ott van, addig más téma nem fér el.


Üdvözlettel:

a Budapest Korzó csapat
www.budapestkorzo.com
 

Konklúzió? Az nincs, döntsön mindenki saját belátása szerint. Ettől függetlenül érdemes kinézni - bár az időjósok szerint esni fog és 3-6 fok várható.

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr431451736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

@solaitid: melyik részét?
a Belvárosi Autópályát le kell zárni, hosszabb távon meg kell szüntetni, helyére fákat és cserjéket, valamint villanybuszt kell rakni.
És bringautat!
Azért, ahhoz, hogy realizálódjon a Rákoczi út forgalma, ahhoz reális és értelmes fővárosi irányítás, tenni akaró Főpolgármester, és számára segítő környezet kell! Ezt se a jocó, se pedig Erzsi város nem tudja kieszközölni!

Az utca fesztivál pedig nagyon jó ötlet, a Bp. Korzó pedig 1 pöcs!
A rákoczi út két oldalán lévő boltosok, most pl: kipakkolhatnak az utcára, és megszólíthatják az Embereket! 1 lehetőség, amikor a közteresek nem mennek oda Őket büntetgetni!!!
Jó ötlet lenne pl a boltosok részéről, ha ingyen forró teát osztogatnának a belépőknek, ha már hideg van, és azonnal közelebb került az Emberek szívéhez!!!
@Lesley: persze, minden pontban igazuk van, az nem világos, hogy ezekkel miért ezt a fesztivált hibáztatják, miért őket támadják.
igen nagyon jó lenne ha a Rákóczi úton megint lehetne sétálni vagy kirakatokat nézegetve fagyizni, de előbb meg kéne teremteni a lehetőséget, hogy ne kelljen a város közepén keresztül autózni.
Az is fontos, hogy a Savoya Parkból egy busszal ide lehet jönni, de ami zajt és koszt a buszok csinálnak az elriaszt attól, hogy kimenjek a Rákóczira.

Jó lenne ha élvezhető kirakatok lennének nem összedobált árudömping, az is jó lenne ha este nyitva lennének, mert 10 és 18 között kevesen érnek rá vásárolni...
Igazuk van! Ez is csak egy újabb PR rendezvény. Alkalmi vásár - még ha a nemesesbbik fajtából való is. Aki csak kicsit is ismeri a Studio Metropolita munkásságát, az elvből nem támogathatja semmiben! Fizetett megvezetők! (Elég, ha csak a Hunyadi téri tevékenységükre gondolunk.)
@DrTomix: kedves, hogy pöcsnek nevezed a Bp Korzót, ez a mondanivalód fényét nagymértékben emeli.
Valóban jó ötlet az utcafesztivál, de miért nem lehet lezárni, legalább részlegesen a Rákóczi utat a rendezvény idejére??? Ha olvastad volna a programot, a boltosok nem a boltjuk _elé_, hanem a Corvin áruház parkolójába cuccolnak ki. Milyen belépőknek osztogassanak teát, mikor kint van mindenki?
A fesztivált pedig azért támadják, amit Lesley is írt: jó alapötlet, rossz kivitelezés.
szerintem itt sem támadásról, sem hibáztatásról szó nem volt… ha már a közösségi tervezés zászlója lobog az sm-köztér portáján, egy ilyen kritika épp a célt szolgálhatná… a kezdeményezés még rendben is van (sőt, éljenek az utcafesztiválok!) viszont, a változások „alulról” (városlakók) történő építgetéséhez nem ártana a Fővárosnak valódi és szélesebb körű bevonásra törekedni az ötlet-lufik levegőbe eregetése helyett (smartyou is kb. „csak” iparművészeket mozdít), a „tervezésben” nincs igazi együttműködés… súlyos probléma, hogy csak látszatot keltenek (az emberek meg idővel ezt leveszik, aztán no lakossági aktivitás, részvétel, hiszen minek) + a Rákóczi problémájának igazi okát (lásd a nyílt levélben) meg így jól elmismásolják

(sajna az SM – hátuk mögött apa, a Főváros – közösségi tervezéses gyakorlata meg elég csúnyán is tud kinézni)
@bvere: én úgy értelmezem, hogy ez a levél arra válasz, hogy az SM felkérte a budapest korzót, hogy csatlakozzanak a fesztiválhoz, segítsenek a szerintük rossz pontok kijavításában. erre a budapest korzó nem volt hajlandó, inkább kívülről anyáz. a fesztivál egy jó kezdeményezés - szerintem ezt bárki nyugodt szívvel kijelentheti -, viszont most ezzel a levelével jó sok embert eltántorított a bp korzó attól, hogy kimenjen. pedig résztvevők nélkül aligha ér valamit az egész.

az meg szerintem irreleváns, hogy ki csinálja a rendezvényt, ezen a paranoián túl kéne már tenni magunkat. az számít, hogy mit csinál és hogyan.
@solaitid: ha az, hogy ki csinálja nem határozná meg így (az inkorrektségig) a hogyant is, magam szintúgy irrelevánsnak tartanám (ezért van ott a zárójel is. szóval nem ez itt lényeg :) )

bocs, de a BpKorzó nem a szervezésre kapott meghívót. még szeptemberben a csapatnak volt egy zebrás akciója (Blaha), erre a „performanszra” kérte fel az SM: „azt is furcsának tartottam, hogy konkrétan a fővárosi hülyeségek ellen meghívja „demonstrálni” a BpKorzót a Főváros”
"...a Rákóczi út járdájára festendő bicikliút ötlete nagyon rossz üzenet a városi kerékpározás jövőjét nézve, hiszen tovább erősíti a létező gyalogos-kerékpáros konfliktust,"

nem tudom, voltál-e arra kerékpárral, de én sokkal jobban félek az autós-kerékpáros találkozástól, mint a gyalogos-kerékpárosétól. Bőven elfér ott egy kerékpárút, a gyalogosnak is meg kell tanulni közlekendi...

"és megerősít egy elavult szemléletet, amely a kerékpárt nem járműként kezeli. Továbbá figyelmen kívül hagyja, hogy a fenntartható és kerékpárosbarát város legfontosabb feltétele a motorizált forgalom csillapítása."
mer a kerékpár nem ezt szolgálja?

inkább szlalomozok a gyalogosok között,minthogy a szabálytalanul leparkoló autósok és a telefonálás közben sminkelő sofőrök közé szoruljak be...
"és megerősít egy elavult szemléletet, amely a kerékpárt nem járműként kezeli.

Elöször vizsgázott, felelöségvonható kerékpárosok kellenének ahot, hogy tényleg járműként kezeljék az autósok őket.
@Kontárblog: félni egy dolog, de mégis a járdán szlalomozó bicikliseket éri több baleset, értsd, őket üti inkább el az autó. sokkal biztonságosabb úttesten közlekedni, főleg, ha van egy csinos kis biciklisáv az autók között.
remélem azért írsz egy bővebb posztot arról, hogy milyen volt a fesztivál. a bp korzó levelét csak ma olvastam, és igazuk van például abban, hogy hülye ötlet a járdára festett bicikli sáv, én többször mondtam, hogy szerintem hülyeség, és hagyjuk, vagy hívjuk ki akkor inkább a bringásokat egy sátorba, vagy kettőbe, a biciklis dolgokat bízzuk rájuk. hogy végül mi lett ebből, hogy megkereste-e őket valaki, azt nem tudom.
nem esik jól viszont, hogy az sm-et azonosítják a fővárossal, mert én nem érzem magamat azonosnak vele. a főváros egyébként kb annyira szólt bele az egészbe, mint az mk.
annak, hogy a fesztivál így sikerült, több oka van. az egyik, hogy soha előtte nem szerveztünk ekkora fesztivált (én személyszerint semmekkorát se), ennek ellenére pozitívan csalódtam azokban, akik csatlakoztak hozzánk, eljöttek zenélni, helyszínt biztosítottak nekünk, és nem nyilvános lejáratókampányba kezdtek egy olyan oldalon, amit több ezren néznek naponta.
nem igaz, hogy az összes bolt kitelepült a blahára árulni, a legtöbben maradtak a boltjukban és kitettek egy plakátot, miszerint aznap kedvezményekkel várják a vásárlókat.
az útlezárás azért nem sikerült, mert kb két hónapja kezdtük el szervezni az egész fesztivált, és nem kaptunk volna rá engedélyt, pedig ha jól tudom, a fővároshoz tartozik a terület, ahogy blaha parkoló is, milyen meglepő.
arról meg aztán végképp nem én tehetek, hogy a bringásokról sokan azt gondolják, hogy részegen tekernek. sajnos azt kell, hogy gondoljam, hogy van ennek némi alapja, elég például arra az indexes videóra gondolni, ami néhány hónapja díszelgett az index főoldalán és büszkén mesélték el benne híres és kevésbé híres bringások, hogy mennyire jól lehet részegen tekerni. gratulálok hozzá!
addig meg ne akarjon senki az úttesten biciklizni a hetes busz mellett, amíg a kedves cm szervező azt mondja a cm-en a bringásoknak, hogy ma _kivételesen_ betartjuk a kreszt és megállunk a pirosnál. a saját fülemmel hallottam, ugyanis ott voltam.
egyébként a járdára festett bringaútból végül nem lett semmi, és ha lett volna, akkor is egy pár tíz méteres szakaszon felfestett figyelemfelkeltő valami lett volna, merthogy egyelőre semmilyen kerékpárút/sáv nincs a rákóczi úton.ez volt a célunk, és nem az, hogy veszélyeztessük bárkinek az egészségét. ha sikerült volna az útlezárás akkor egyébként fel sem merült volna, hogy ezt a járdán tesszük.
egyébként meg lehet persze fikázni a rendezvényt meg a kivitelezést, illetve a szervezést, de én például egy településmérnök vagyok, nem rendezvényszervező, és nem álltak sorba az emberek az ajtónk előtt, hogy ők márpedig segíteni szeretnének nekünk, merthogy ez egy jó ötlet, és szeretnénk ha jól sikerülne. (tisztelet a néhány kivételnek) pedig a lehetőség adott volt, a bp korzót sem az utolsó pillanatban kerestük meg, ha jól tudom.
egyébként meg már most tudjatok róla, hogy lesz a dolognak folytatása, és lehet segíteni, hogy jobban sikerüljön, mint ez.
@dzsilla: na akkor tegyük félre az index komment színvonalú bringás fikázást, és beszélgessünk arról, miért is jó egy olyan figyelemfelkeltésként ha pont a _járdára_ festünk bringautat? van más megoldás is, pl. ha a kitaláltok egy ötletes (vagy kevésbé) ötletes táblát, hogy ez akkor egy busz+biciklisáv, ahogy ez pl londonban minden buszsáv esetében létezik, és az egyik legelfogadottabb közlekedés technikai dolog. ha már propagáljuk a forgalomcsökkentést+bringát.
@aronman: semmi olyat nem állítottam, ami nem igaz. ezen kívül pedig mondtam már, hogy tudom, hogy szar ötlet volt a járdás bringagyász, annál is szarabb ötlet volt beszélni is róla, ahogy ezt én előre mondtam a kolléganőnek. azt javasoltam, hogy ha be akarja vonni a bringásokat, akkor keressük meg az mk-t vagy a cm-et. nekem az is eszembe jutott, hogy ha nagyobb helyet tudtunk volna lezáratni, akkor gyerekekkel is lehetett volna foglalkozni, például olyan kreszpályát csinálni, mint ami a városligetben van. ezek a dolgok mind azért maradtak ki, mert nem volt elég idő, a cm-től meg semmilyen véleményt nem kaptam a programról, tovább kellett lépni, és azokkal foglalkozni, akik reagáltak. így sem volt könnyű dolgom, és láttam, hogy a másik 3 kolléga is erőn felül teljesít.
@dzsilla: ha ennyire a dolog sűrűjében vagy az SM-nél nem értem miért csak ma olvastad a nyílt levelet :o hogy senki ne értse ezt félre tisztáznám, hogy a BpKorzó természetesen még e-mailben elküldte azt az SM-köztereseknek

„hülye ötlet a járdára festett bicikli sáv, én többször mondtam, hogy szerintem hülyeség”
:) hát az itt a helyzet, hogy ha ez nyilvánosabban történik… esetleg egy korábbi „szakmai” vagy akármilyen konferencián, vagy csak személyesebb kontaktban, ki tudja lenne-e nyílt levél…

„nem igaz, hogy az összes bolt kitelepült a blahára árulni”
ezt senki nem is állította, a dolog „filozófiájával” volt itt a problémájuk …szerintem

„arról meg aztán végképp nem én tehetek, hogy a bringásokról sokan azt gondolják, hogy részegen tekernek. sajnos azt kell, hogy gondoljam, hogy van ennek némi alapja, elég például arra az indexes videóra gondolni, ami néhány hónapja díszelgett az index főoldalán és büszkén mesélték el benne híres és kevésbé híres bringások, hogy mennyire jól lehet részegen tekerni. gratulálok hozzá!”
ha ez a videó téged megerősít, akkor számold légy szíves össze, hogy ez hány embert jelent… aztán nézz utána olyan fogalmaknak, hogy általánosítás, sztereotípia, előítélet (És nem azért mintha idiótának néznélek!)

„egyébként meg lehet persze fikázni a rendezvényt meg a kivitelezést, illetve a szervezést, de én például egy településmérnök vagyok, nem rendezvényszervező”
de gondolom nem egyedül szervezted le, vagy igen? hiszen a köz-tér program erre állt össze, az SM azt harsogja, hogy ehhez (is) ért.

ott van fent, hogy kerestétek meg a BpKorzót. hogy egy „közösségi tervező” programban nem bírod el a kritikát az meg súlyos hiba

továbbra is értelmezhetetlen számomra, hogy mire kellett volna reagálni - a kérdés ugyanis annyi volt, hogy BpKorzó részt vesz-e azzal a "performansszal" amit említettem...
@bvere: azért csak ma olvastam el, mert az utóbbi napokban nem volt időm az internetet bújni, mert szervezni kellett a fesztivált reggeltől estig.

nem arról van szó, hogy nem bírom a kritikát. arról van szó, hogy itt alapvető félreértések vannak az egész dolog mondanivalóját illetően, apróságokon való fennakadás van, politikabelemagyarázás van, és nem erről kellene, hogy szóljon, hanem észre kellene venni, hogy valami elkezdődött, és van lehetőség beleszólni, ill. alakítani azt. ez a dolog lényege.
@dzsilla: ...a nyílt levélben nincs semmi politikai belemagyarázás. neked talán apróságnak tűnhetnek a felvetések - amit sajnálatos - de lehet másoknak nem. ezt meg jó lenne tiszteletben tartani, ha már olyan kíváncsiak vagytok a városlakók véleményére. akkor ezt most ismétlem, és tökjó lenne ha egyszer és mindenkorra elfelejtenél ezzel a "politikabelemagyarázással": "a BpKorzó civil szerveződés, nem politizál… nézz utána esetleg, hogy ez mit jelent. (lehet, hogy csak a példákból értesz, ezért hozzátenném, hogy már dolgoztak együtt a Fővárossal, igaz nem a Demszkyvel, hanem az Ikvai-Szabóval, de ez is teljességgel irreleváns…)"
nem a bp korzó leveléről beszélek, hanem arról a sokmindenről, ami elhangzott a cm bejegyzés kommentjeiben. és részemről lezártnak tekintem a vitát, ennél jobban nem tudom elmagyarázni, hogy mi jót akarunk nektek. sajnálom.
ráadásul olyan dolgokról vitatkozunk itt, amik meg sem történtek, csak szóbakerült, hogy megtörténhetnek. erre valaki úgy reagált odaát, hogy fel kellene jelenteni minket. ne haragudj, de ez azért kicsit abszurd.
:) nem haragszom. örülök, hogy tisztáztuk. és épp töltöm lefelé a képeket :)
@bvere: oksa, remélem tetszeni fog azért. :)
@dzsilla: tetszett :) (az ötlettel meg nem is volt "bajom", szerintem senkinek), nagykár, hogy ilyen vacak idő volt... hátha vki :) felküldött egy "fákat, bringautat, villamost, jó levegőt kérünk szépen a Rákóczi útra" ötlet-lufit a levegőbe, és már le is vadászták :) "Ha visszaküldik, valóra válik!"
@bvere
tavasszal majd már okosabbak leszünk, és ha tényleg lesz valami ebből, akkor ígérem, hogy körültekintőbbek leszünk a szervezést illetően. :)
Tényleg az a baj, hogy a nagyívűnek szánt programok/fesztiválok előtt és után mindenki megy a dolgára, és a pillanatnyi városüzemeltetési öndicséreten túl már egyetlen szervezőt/hivatalt és hivatalnokot sem izgat a valódi megoldás. Alapkérdés egyébként az üzletek tulajdonosi szerkezete (ez a Belvárosra is vonatkozik). Annak ismerete hiányában meg sem lehet kezdeni a Rákóczi - Kossuth L. tengely "kezelését".
Véleményem bővebben itt: varosjaro.blog.hu/2008/03/26/agy_ala_gyalaz_a_plazalaz
Végül is úgy látom elérte a fesztivál a célját. Megindult a vita a dologról. Ha csak kicsiben is, de szó van a bpi autópályák állapotáról. Aki kint volt a fesztiválon, az láthatta, hogy egy gagyi szar volt, ahogyan azt mindenki ígérte. De legalább kommunikálunk. Mily szép ez.
Nagyon jó, hogy kommunikáltok. (Más témákban én is teszem.) Egy internetes fórum gyakran érdekesebb, talán színvonalasabb is, mint egy szakapparátusi egyzetetés. Arra pedig készülni kell, hogy az ember tudjon és ne féljen érvelni, lejöjjön a szakmai csőlátásairól, tudomásul vegye, hogy figyelik.

Például a VEKE tíz éve a lesajnált internet egy kis zugában indult, egyesületté is csak azért alakult, mert a tulajdonossal addig a bolondját járató BKV menedzsment egy kis hazugságát valaki leleplezte. Nemsoká, vagy már ma is, ők a szakma.

A biciklis oldalak vitái több szakmát vonzanak és integrálnak, a CM főszervezője, Kürti Gábor pedig szerintem az elmúlt évek egyik legjobb, ha nem a legjobb szakpolitikus tehetség felfedezettje.

Szóval szerintem izgalmas dolgok készülődnek, ami akár sokkal nagyobb befolyáshoz is juthat a jövőben. Rossz esetben pedig lassítani lehet, de kiiktatni nem. És valóban, addig is elszórakoztatjuk egymást.
ma délelőtt a Rákóczi 10 óra 05 perckor úton elgázoltak egy biciklist ... épp ideje valamit tenni! a járdás bicikli közlekedés a Rákóczi út gyalogos forgalmát tekintve azonban biztos, hogy nem jó megoldás ... :-(((

hvg.hu/itthon/20091020_kerekparos_gazolas_rakocui_ut.aspx