Péntek 13

Címkék: zene kiállítás roma kesztyűgyár

2009.03.13. 12:27

Idén ez már a második - és ha jól számolom, lesz még kettő. Mindenki másként áll ehhez a bűvös számhoz, a kerületben például kulturális események lesznek:
 
A Kesztyűgyár Közösségi Ház és a Supranatura Művészet Alapítvány első közös szervezésű kiállítását 2009. március 13-án 17 órai kezdettel mutatja be a nagyérdemű közönség és a művészet iránt elkötelezett barátok nagy örömére.
 
Kiállítónk Csámpai Rozi festőnő elismert roma művész, aki nem csak a festészet terén, de a zenében, a táncban és a feltörekvő nemzedékek oktatásában is kiemelkedő eredményeket ért el.  A képzőművészettel hét éve kezdett el komolyabban foglalkozni, s a kezdetben még posztmodernbe hajló naiv stílusirányt fokozatosan felváltotta egy erőteljesebb vonalvezetéssel és karakteresebb színvilággal ötvözött tudatos önkifejezés.
 
A nagyközönség számára még új, legfrissebb alkotásai és a már zsűriztetett, ismert képek is helyet kapnak Kesztyűgyár Közösségi Házban, a Mátyás tér 15. szám alatt. Azok számára, akik a VIII. kerületi Kesztyűgyárat régi formájában ismerik, nagy meglepetéssel szolgálhat a régi intézmény új arca és funkciója is, hiszen 2008 őszétől egy multifunkcionális kulturális központ kapott helyet az épületben. Az új intézmény számos tehetséggondozó programnak, művészi előadásnak, képzésnek, tanácsadásnak és egy internet kávézónak ad otthont. A megvalósuló programok célja a közösségépítés és a helyi identitás erősítése, illetve az elszigetelődött Magdolna negyed bevonása Budapest kulturális vérkeringésébe.
 
Csámpai Rozi kiállítását Junghaus Tímea művészettörténész nyitja meg, aki a budapesti Nyílt Társadalom Intézet (OSI) Művészet és Kultúra programja munkatársa, vezetője a Roma Kultúra nevű projektnek. Szerzője az első olyan összefoglaló művészettörténeti könyvnek, amely Meet Your Neighbours címmel jelent meg Európa roma kultúrájáról.
Nem utolsósorban jelentős szerepet vállal egy olyan társadalmi párbeszéd megindításában, mely a roma művészetről alkotott szemlélet éles paradigmaváltását valósítaná meg (HVG interjú, 2005). Junghaus Tímea tavaly februárban vehette át az Alfred Toepfler Alapítvány Európai Kulturális Kairos-díját.
 
Az ünnepélyes kiállítás megnyitón fellép Nyári Bernadett hegedűművész, a Grátzi Zeneakadémia hallgatója, zongorán kíséri Suha Tamás.
 
Minden érdeklődőt szeretettel várunk március 13-án, pénteken 17 órai kezdettel a VIII. kerület Mátyás tér 15. szám alatt a Kesztyűgyár Közösségi Házban.
 
Ez az egyik, és ha itt végeztünk, át lehet sétálni ide:
 

KOMOLYZENEI KONCERT A ROMA PARLAMENTBEN

(Budapest, VIII. Tavaszmező u. 6. Tel./fax: 210-4798)

ifj. Horváth Béla hegedű-és brácsaművész szólókoncertje

2009. március 13. péntek 18 óra


MŰSOR

C. Saint-Saëns: Bevezetés és rondo capriccioso
H. Wieniawsky: Carpice A-moll
A. Dworak: Romance
S. Rachmaninov: Vocalise
A. Bazzini: Manók tánca
P. de Sarasate: Bevezetés és Tarantella
H. Wieniawsky: D-Dúr polonese


ZONGORÁN KÍSÉR
Bárkány Éva, zongoraművész
a Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára


Mindenkit szeretettel vár a Fővárosi Cigány Ház
és az est házigazdája, Zsigó Jenő igazgató!

Ha babonás vagy, és egész nap ki sem mozdulsz, ezek a programok akkor is jó befejezései  a napnak!

Menjetek el, művelődjetek -  gyarapodjatok a látottak-hallottakkal. Megéri.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://8ker.blog.hu/api/trackback/id/tr77982308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csámpai rozi kiállítása remek volt, junghaus tímea tojt odajönni, helyette giczy györgy nyitotta meg, előtte egy órával szóltak neki.. de szellemes volt, konkrét és érdekes, hálistennek, hogy nem az elvont bölcsészszöveget kellett hallgatni.